Hogyan higgyünk újra a demokráciában?

A polgári hitvallás evangélistája, Eric Liu előadásában megosztja velünk azt a hatékony módszert, melynek segítségével feléleszthetjük a polgári létben rejlő erőt és a hitet, hogy a demokrácia még ma is működőképes. Ismerkedjenek meg a "polgári szombatokkal", és tudjanak meg többet arról, hogyan erősítheti a heti rendszeres polgári szerepvállalás az összetartozás érzését, és segítheti a közösség általánosan elfogadott értékeken nyugvó építését.

Üdvözletet hoztam önöknek

a világ 52. legszabadabb államából.

Amerikaiként rendkívül bosszant,
hogy országunk egyre lejjebb süllyed

a Freedom House
évente közzétett listáján.

Bevándorlók gyermeke vagyok.

A szüleim Kínában a háború
és forradalom idején születtek,

onnan Taiwanba mentek,
majd tovább az Egyesült Államokba.

Ez pedig azt jelenti,

hogy egész életemben tudtam,
a szabadság törékeny örökség.

Ezért azon vagyok, hogy tanítsam,
hirdessem és gyakoroljam a demokráciát.

Nincsenek illúzióim.

A világ számos pontján

sokan kételkednek abban,
hogy a demokrácia működőképes.

A diktátorok és népámítók egyre bátrabbak,

már-már szinte beképzeltek.

A szabad világ úgy érzi,
vezető nélkül maradt.

Én viszont továbbra is reménykedem.

Ez nem azt jelenti, hogy optimista vagyok.

Az optimizmus külső szemlélőknek való.

A remény azt jelenti, teszünk is valamit,

teszünk valamit a cél érdekében.

A remény, hogy hiszünk a demokráciában,
azt jelenti, hogy bízunk,

de nem egy diktátorban
vagy karizmatikus megváltóban,

hanem egymásban.

Ebből következik a kérdés: Hogyan
lehetünk méltók egymás bizalmára?

Hiszek abban, hogy az erkölcsi
ébredés korszakát éljük,

ami akkor jön el, mikor a régi
viszonyítási pontok megszűnnek.

Ennek az ébredésnek a mozgatója pedig az,
amit én polgári hitvallásnak nevezek.

Ma arról szeretnék beszélni,
mi is a polgári hitvallás,

hogyan gyakorolható,

és miért fontosabb ma,
mint eddig bármikor.

Hadd kezdjem a fogalom magyarázatával.

Ez a hitvallás a közösség értékrendjének
és hagyományainak rendszere,

melyben egy önkormányzattal
rendelkező közösség tagjai

úgy döntenek: öntudatos polgárként élnek.

Az "öntudatos polgár" nem azt jelenti,
hogy valakinek hivatalos papírjai vannak.

Egy mélyebb, tágabb értelemben vett,
erkölcsi alapokon nyugvó elvről beszélek,

melyben az egyén úgy támogatja
a közösséget, hogy szerves része annak.

Az, hogy a polgári hitet vallásként
definiálom, nem pusztán költői kép.

Azért teszem ezt, mert a demokrácia

talán az egyik leginkább
hitre alapozott emberi tevékenység.

A demokrácia csak akkor működik,
ha elegen hisszük, hogy működni tud.

Egyszerre lutri és csoda.

Létjogosultságát nem az alkotmányos
szabályok keretei adják,

hanem a belső tartás,
melyet a polgári szellemiség ad.

A polgári hitvallásnak,
mint minden más vallásnak,

van egy szent eszmerendszere,
szent tevékenységei és szent szertartásai.

Az én hitvallásomban
olyan kifejezések szerepelnek,

mint "törvény előtti egyenlőség",
illetve "mi, az Egyesült Államok népe".

A szent tettek közé sorolom
a rabszolgaság eltörlését,

a nők szavazati jogát, a polgárjogokat,

a szövetségesek normandiai partraszállását

és a berlini fal leomlását.

Hamarosan beszélek majd
a polgári hitvallás új szertartásairól is.

A föld bármely pontjáról származzunk is,

meg tudjuk találni a magunk hitét,
annak tevékenységeit és szertartásait.

A polgári hitvallás gyakorlása
nem egyenlő az állam imádásával,

sem az uralkodó pártnak szóló
feltétlen engedelmességgel.

Azt jelenti, hogy elkötelezzük magunkat

egymás és közös értékeink mellett.

A polgári hitvallás szentségét nem egy
istenség vagy természetfölötti erő adja,

hanem különbözően gondolkodó
emberek csoportjai,

akik felismerik azonosságaikat

és az egység erejét.

Lehet, hogy most már egy kicsit aggódnak,

hogy valamilyen kultuszt
akarok itt eladni önöknek,

de nyugalom, nem erről van szó.

Nem akarok eladni semmit.

Mi emberek mindig is
nyitottak voltunk a kultuszokra

és a vallásos élmények különböző fajtáira.

A vérünkben van, hogy metafizikus
magyarázatokat keressünk,

szentnek tekintsünk eszméket, melyek egy
transzcendens cél mentén egyesítenek.

Az emberek azért alapítanak vallásokat,
mert szükségük van közösségekre.

Egyedül az múlik rajtunk, hogy közösségünk
nemes célt fog-e képviselni.

A vallásos emberek tudják, miről beszélek.

Azok pedig, akik nem vallásosak,

már nem járnak istentiszteletre,

vagy soha nem is jártak,

talán azt mondják, hogy számukra
a jóga jelenti a vallást,

vagy az első osztályú labdarúgó-bajnokság,

a kötés, a programozás, vagy akár a TED.

De akár hiszünk Istenben, akár nem,

a polgári vallás nem kívánja tőlünk
hitünk feladását.

Az egyetlen követelmény az,
hogy polgárként jelen legyünk.

És ezzel el is érkeztem
előadásom második témájához:

Hogyan gyakorolhatjuk hatékonyan
polgári hitvallásunkat?

Hadd meséljek most a már említett
új polgári szertartásról:

a neve "polgári szombat",

ami tulajdonképpen úgy működik,
mint egy istentisztelet.

Együtt éneklünk, odafordulunk
a mellettünk álló ismeretlenekhez,

megvitatunk egy közös érdeklődésre
számot tartó kérdést,

és verseket, szövegrészleteket
hallgatunk meg.

Van olyan rész is, melyben
ezeken a szövegeken keresztül

korunk erkölcsi kérdéseit
és ellentmondásait vizsgáljuk.

De a dalok, a szövegek és a szertartás

nem egy templomban, zsinagógában
vagy mecsetben hangzanak el.

Minden teljesen polgári,

és közös polgári értékrendünkön alapul,

illetve azon, hogy történelmünk során,
hogy viszonyultunk ezekhez az értékekhez.

Ezután csoportokat alkotunk, gyűléseket
rendezünk, szavazókat regisztrálunk,

új klubtevékenységeket indítunk
vagy barátságokat kötünk.

A kollégáim és én

2016-ban Seattle-ben rendeztük meg
az első polgári szombatot.

Azóta már egész Amerikában
elterjedtek ezek a rendezvények –

néha több százan, máskor
pár tucatnyian vesznek rajtuk részt.

Rendeznek ilyet könyvtárakban,
közösségi házakban,

közösségi irodákban,

fesztiválsátrakban
és nagy előadócsarnokokban.

Nincs ebben a közösségi
törekvésben semmi forradalmi.

Egyszerűen arról van szó, hogy az emberek
vágynak a személyes találkozásra.

Részt vesznek ezeken fiatalok és idősek,
bal, illetve jobb oldaliak,

szegények és gazdagok,
vallásosak és ateisták –

mindenféle embercsoport képviselői.

Ha eljönnek egy ilyen polgári szombatra,
feltehetik önöknek a kérdést,

hogy például:
"Ön kiért vállal felelősséget?"

vagy "Mit kockáztatna vagy adna fel
a közösség érdekében?"

Amikor ez megtörténik, valami megmozdul.

Mi emberek mozdulunk meg.

Elkezdjük elmondani
egymásnak a történetünket.

Elkezdjük észrevenni egymást.

Rájövünk, hogy a hajléktalankérdés,
a fegyveres erőszak, a dzsentrifikáció,

a közlekedési gondok, a betelepülőkkel
szembeni bizalmatlanság, az álhírek –

nem valaki más problémái,

hanem saját szokásaink
és viselkedésünk következményei.

A társadalmat viselkedésünk alakítja.

Sosem kérdezik meg, hogy mit jelent
számunkra, hogy polgárok vagyunk.

Legtöbbünket sosem kérnek fel arra,
hogy többet tegyünk, vagy többek legyünk,

és legtöbben nem is tudjuk,
mennyire hiányzik ez nekünk.

Azóta útnak indítottunk
egy polgári szemináriumot is,

ahol arra készítjük fel az embereket,
hogy a polgári szombatokat vezethessék –

ők maguk, ott, ahol élnek.

Athens-ben, Tennessee államban

egyik elszánt vezetőtársunk,
Whitney Kimball Coe,

egy képkeretező- és művészboltot vezet,

van egy ifjúsági kórusa is –
és rengeteg kis zászlójuk.

Fiatal aktivistánk, Berto Aguayo,

egy utcasarkon vezetett polgári szombatot,

Chicago Back of the Yards városnegyedében.

Berto régebben egy bűnbanda tagja volt.

Ma a béke őre,

aki politikai kampányprogramokat szervez.

Honoluluban Rafael Bergstorm,

korábbi profi baseballjátékos,
ma fotográfus és természetvédő,

csapatával azt hirdeti:
"Polgárnak lenni menő!".

És milyen igaza van!

(Nevetés)

Néha felteszik nekem a kérdést,
még azok is, akik nálunk tanulnak:

"Nem veszélyes a vallás
nyelvezetét használni?

Nem lehet, hogy az elveink ettől
még dogmatikusabbnak tűnnek?"

E mögött az a gondolat áll, hogy minden
vallás fanatikusan fundamentalista.

Pedig nem az.

A vallás erkölcsi tisztánlátást is jelent:

élhetünk a kétkedés jogával,

célunk lehet az, hogy eltávolodjunk
az önzéstől, és másokat szolgáljunk –

kihívás arra, hogy jobbá tegyük a világot.

Ebben az értelemben a politika
és a vallás között több a hasonlóság,

mint az eltérés.

Mai utolsó témám:

Miért olyan fontos ma a polgári hitvallás?

Két válaszom van erre a kérdésre.

Egyrészt, hogy a hiperindividualizmus
kultúrájának ellenpontjaként szolgáljon.

Minden üzenetben, ami különböző
eszközökön és felületeken keresztül

modern világunkban elér minket,

az áll, hogy magunk vagyunk,

a magunk urai,

szabadon útnak indíthatjuk
saját márkás termékeinket,

szabadon élhetünk egy híd alatt,

szabadon vállalhatunk mellékállást,

és ha nincs biztosításunk,
szabadon halhatunk meg egyedül.

A piaci liberalizmus azt sugallja,
hogy senkinek nem tartozunk elszámolással,

de ez egyúttal a fogyasztói társadalom

és a státuszféltés rabszolgáivá is
tesz bennünket.

(Közönség) Igen!

Ma már milliók ellenzik
ezt a fajta gondolkodást.

Kezdjük felismerni,

hogy a "mindent szabad"
nem egyenlő a szabadsággal.

(Taps)

Ami ténylegesen szabaddá tesz,
az a többi emberhez fűződő,

kölcsönös segítségen
és felelősségérzeten alapuló kötelék.

Az, hogy úgy hozzuk ki a lehető legtöbbet
a közösségből, a városból, ahol élünk,

mintha sorsunk közös lenne –

mert az is.

Mintha sosem tudnánk elszakadni egymástól,

mert valóban nem is tudunk.

Ez a fajta kötelék felszabadító érzés.

Rávilágít arra, hogy mindenki
tiszteletet érdemel.

Emlékeztet arra, hogy a jogok
kötelességekkel járnak.

Még pontosabban arra,

hogy jól értelmezett jogaink
egyszersmind kötelességeink is.

A másik oka annak, hogy a polgári
hitvallás ma egyre fontosabb, az,

hogy a lehető legegészségesebb
formában meséli a "mi és ők" történetet.

Úgy beszélünk ma az identitáspolitikáról,
mintha ez valami újdonság lenne,

pedig nem az.

Minden politika identitáspolitika:

véget nem érő játszma
annak eldöntésére, ki hová tartozik.

A "földim" és "vérem" ártalmas mítoszai
helyett, melyekből valaki mindig kimarad,

a polgári hitvallás mindenki számára
elérhetővé teszi az összetartozás érzését,

mivel a közösség segítésén, a részvételen

és az összetartozásba vetett hiten alapul.

A polgári hitvallásban a "mi"
azokra utal, akik szolgálni akarnak:

önkénteskednek, szavaznak, figyelnek,
tanulnak, együttéreznek másokkal,

elfogadhatóbban érvelnek, a hatalmat
megosztják, nem maguknak tartogatják.

Az "ők" pedig azokra utal,
akik ebben nem vesznek részt.

Mondhatnánk most ugyan
szigorú ítéletet róluk,

de nem szükséges,

hiszen bármikor bármelyikükből
lehet egy közülünk.

Bármikor dönthetnek úgy, hogy ők is
felelős polgárként kívánnak élni.

Fogadjuk be hát őket is szeretettel.

Whitney, Berto és Rafael
nagyon jók az újoncok fogadásában.

Mindhármójuknak van egy jellegzetes,
helyi hagyományokon alapuló módszere,

ami mások számára is
vonzóvá teszi a demokráciát.

Három különböző nyelvjárást
beszélnek ugyan,

de az üzenet ugyanaz:

polgári szeretet, polgári szellemiség
és polgári felelősségvállalás.

Talán most azt gondolják,
hogy ez az egész polgári hitvallás-dolog

az olyan buzgó másodgenerációs
amerikaiaknak való, mint én.

A helyzet viszont az,
hogy ez bárhol bárkinek jó,

aki a bizalom, az érzelem
és a közös tevékenység

szálait kívánja erősíteni,

melyek mind szükségesek ahhoz,
hogy szabadságunkkal élni tudjunk.

Lehet, hogy a polgári szombat
nem az önök műfaja.

Ez is rendben van.

Találják meg mi önöknek
a legkedvesebb polgári tevékenység.

Napjainkban, öntudatra ébredésünk korában

sokféle közkedvelt civil csoport működik.

Például a "Közösségszervezés" Japánban,

ahol kreatív történetmeséléssel
hívják fel a figyelmet

a női egyenjogúság kérdésére.

Izlandon ilyen a polgári felkészítő,

ahol egy tapasztalt személy
avatja be a fiatalokat

közösségük polgári
hagyományainak történetébe,

és ami végül egy hitvallással zárul -

úgy, mint az egyházi konfirmációkon.

Itt vannak a Ben Franklin körök
az Egyesült Államokban,

ahol a barátok havonta találkoznak,

hogy azokról az értékekről beszélgessenek,

melyekről Franklin
az önéletrajzában vallott:

úgy mint az igazságosság,
a hála és a megbocsájtás.

Tudom, hogy a polgári vallás
önmagában nem alkalmas arra,

hogy korunk óriási
egyenlőtlenségeit feloldja.

Ehhez hatalomra van szükség.

De a hatalom jellem nélkül
rosszabb gyógymód, mint maga a betegség.

Tudom, hogy a polgári vallás önmagában,
nem tudja megoldani a korrupciót sem,

de új normák nélkül
a szervezeti reformok mit sem érnek.

A jog fölött ott áll a kultúra.

A politika fölött a szellem.

Az állam fölött pedig a lélek.

Nem tehetünk rendet a politikában, ha azon
a szinten próbálunk megoldást keresni.

A forrásig kell elmennünk.

A forrás pedig az értékekben keresendő.

És ha már értékekről beszélünk,
a szabály egyszerű: Legyenek értékeink!

(Nevetés)

(Taps)

Ezeknek az értékeknek
szolgálniuk kell a közösséget.

Gyakoroljuk ezeket,

lehetőleg másokkal együtt:

hittel, cselekedettel
és olyan örömteljes formában,

hogy az emberek szívesen menjenek újra.

Mi, akik hiszünk a demokráciában,
és hisszük, hogy mindez lehetséges,

mi vagyunk felelősek azért,
hogy létjogosultságát igazoljuk.

Ne felejtsék el, nem teher
olyan közösség tagjának lenni,

ahol pusztán emberként tekintenek ránk,

ahol beleszólásunk van
a minket érintő ügyekbe,

ahol nincs szükség összeköttetésekre,
hogy tisztelettel bánjanak velünk.

Szerintem ez áldás,

és mindenki számára elérhető, aki hisz.

Köszönöm.

(Taps) (Éljenzés)