Rob Harmon: Hogyan tarthatja a piac a vizet a patakban

A túlzott vízhasználat eredményeként kiszáradó patakok problémájára talált Rob Harmon egy zseniális megoldást: Egy piaci mechanizmust amelynek hatására a víz a patakokban marad. Földművesek és sörfőzdék sorsa fonódik össze a Prickly Pear Patak évszázados történetében.

Ez egy folyó.

Ez egy patak.

Ez egy folyó.

Ez történik mindenütt országszerte.

Több tízezernyi mérföldnyi

kiszáradt patak van az Egyesült Államokban.

Ezen a térképen,

a színezett területeken vita van a vízről.

Hasonló problémák vannak keleten is kialakulóban.

Az okok minden államban különböznek,

de leginkább a részletekben.

4000 mérföld kiszáradt patak van

egyedül Montanában.

Ezek normális esetben halaknak és egyéb élővilágnak adnak otthont.

Ezek az ökoszisztéma vénái,

és gyakran ezek a vénák üresek.

El szeretném mesélni Önöknek

az egyik ilyen patak történetét

mint az általános helyzet alaptörténetét.

Ez a Prickly Pear Patak.

Egy lakott területen folyik keresztül

East Helenából a Helena tóba.

Közeget nyújt olyan halak számára,

mint például a gyilkos, barna

és szivárványos pisztráng.

Majdnem minden évben

az elmúlt több mint száz évben,

így nézett ki nyáron.

Ennek mi lehet az oka?

Az 1800-as évek végén kezdődött

amikor emberek telepedtek Montanába és hasonló helyekre.

Dióhéjban, volt egy csomó víz

és alig néhány ember.

De ahogy több ember érkezett és jelezte vízigényét,

az emberek, akik először voltak ott, aggódni kezdtek,

és 1865-ben, Montanában megszületett az első törvény a vízhasználatról.

Lényegében az állt benne, hogy bárki a patak közelében

használhatja a patakot.

Furcsamód egyre több ember szeretett volna osztozkodni a patakon,

és a népek akik legrégebben telepedtek le

annyira aggódni kezdtek, hogy hozták az ügyvédeiket.

Két precedens értékű perre került sor,

1870-ban és 1872-ben,

mindkettő a Prickly Pear Patakkal kapcsolatban.

És 1921-ben,

a Montanai Legfelsőbb Bíróság

azt a döntést hozta a Prickly Pearral kapcsolatban

hogy az emberek akik először érkeztek

elsőbbségi vízhasználati joggal rendelkezhettek.

Ezen előjog a probléma kulcsa.

A probléma mindenhol a nyugati régióban manapság,

a következő:

Néhány patak vizére

ötvenszer vagy akár százszor annyi követelés van

mint amennyi vizet a patak szolgáltat.

És a vízhasználati elsőbbséggel rendelkezők,

amennyiben nem élnek a jogukkal,

kockára teszik a joguk elvesztését,

annak gazdasági értékével együtt.

Tehát őket semmi nem ösztönzi a víz megóvására.

Tehát nem csak arról van szó, hogy sok az ember,

hanem maga a rendszer is elriaszt a takarékosságtól

mert az ember elvesztheti a vízhasználati elsőbbségét, amennyiben nem él vele.

Tehát évtizedek pereskedése után

és már 140 év tapasztalattal

még mindig itt tartunk.

Ez egy sérült rendszer.

Nincs ösztönző erő a takarékosságra,

hiszen ha nem élsz a vízhasználati előjogoddal,

akkor elvesztheted azt.

Gondolom mindnyájan tudják, hogy ez jelentős összetűzésekhez vezetett

mezőgazdasági és környezetvédő csoportok között.

Rendben. Most akkor kapcsoljunk magasabb fokozatra.

Legtöbben örömmel hallják,

hogy az előadás hátralevő része ingyenes.

És biztos lesznek akik azt is örömmel hallják, hogy sörről is lesz szó.

(Nevetés)

Ami hasonlóan terjed országszerte,

az az hogy a vállalatokat nyugtalanítja

a vízlábnyomuk.

Szeretnének biztonságban tudni egy elégséges vízkészletet,

próbálnak hatékonyak lenni a vízhasználatukkal,

és aggódnak hogy a vízhasználatuk

hogyan befolyásolja a márkájukról kialakult képet.

Ez egy nemzeti probléma,

de elmesélek Önöknek egy másik montanai történetet,

ami a sörről is szól.

Gondolom nem tudják, hogy 5 korsó vízre van szükség

egy korsó sör elészítéséhez.

Ha még az öntözést is beleszámítjuk,

akkor több mint száz korsó víz szükséges egy korsó sör elkészítéséhez.

A montanai sörfőzdék

már nagyon sokat tettek

hogy visszaszorítsák a vízhasználatukat,

de még mindig több millió gallont használnak el.

Nyilván, hiszen magában a sörben is nagyrészt víz van.

Tehát mit tehetnek

a vízlábnyomuk maradékával

aminek súlyos hatása lehet

az ökoszisztémára?

Ezen ökoszisztémák nagyon fontosak a

montanai sörfőzdék és vevői számára.

Végül is szoros összefüggés van

a víz és a horgászat között.

És néhányak számára szoros az összefüggés

a horgászat és a sörfogyasztás között.

(Nevetés)

Tehát a montanai sörfőzdék és az ő vásárlóik aggódnak,

és keresik annak a módját, hogyan lehetne megoldani ezen problémát.

Tehát mit lehet tenni ezen fennmaradó vízlábnyom ügyében?

Emlékezzenek Prickly Pear esetére.

Eddig

az üzleti vízhasználat mennyiségét

kizárólag mérni és csökkenteni próbálták,

és az általunk javasolt következő lépés

a rendszerbe való visszaforgatás lenne.

Mint Prickly Pear esetében.

Ez egy sérült rendszer.

Elrettent a megtakarítástól,

mert ha nem használod az elsőbbségi vízhasználati jogodat, akkor elveszted azt.

Mi úgy döntöttük hogy kapcsolatot teremtünk ezen két világ között:

a vállalatok világa

a vízlábnyomukkal

és a földművesek világa

az elsőbbségi vízhasználati jogukkal ezen patakokon.

Néhány államban,

ezen elsőbbségi jogokkal rendelkezők

a patakban hagyhatják a vizüket

és jogilag védhetik mások elől

miközben megőrzik az előjogukat.

Végül is,

ez az ő juguk,

és ha úgy akarnak élni a jogukkal,

hogy segítik vele a halak szaporodását a patakokban

akkor megtehetik.

De semmi sem készteti őket erre.

Ezért helyi vízhasználói érdekképviselettel közösen

kitaláltuk, hogy hogyan lehetne őket ösztönözni.

Fizetjük őket, hogy bennhagyják a vizet a patakban.

Ezt láthatjuk ezen a képen

Ez az egyén azt a döntést hozta,

hogy lezárja a zsilipet,

és ezzel a patakban hagyja a vizet.

Nem veszti el a vízhasználati jogát,

csak arra használja a jogot,

vagy legalábbis egy részét,

hogy a patakra és ne a föld öntözésére fordítsa.

Mivel vízhasználati előjoga van,

megvédheti a patak vizét más felhasználóktól.

Oké?

Azért fizetik hogy hagyja a vizét a rendszerben.

Ez a férfi azt méri

hogy ezzel mennyi vizet tartott a patakban.

Ekkor a mért vízmennyiséget

ezergallonos egységekre bontjuk.

Minden ilyen egységet ellátunk egy sorozatszámmal és egy tanúsítvánnyal,

és ekkor a sörfőzdék és a hasonló társaságok

megvehetik ezen tanúsítványokat

ilyenformán forgatnak vissza vizet

ezen leromlott ökoszisztémákba.

A sörfőzdék fizetnek azért

hogy a víz visszakerüljön a patakba.

Ez egy egyszerű, olcsó

és mérhető módja annak,

hogy visszakerüljön a víz ezen leromlott ökoszisztémákba,

biztosítva a földművesek számára a gazdasági döntés lehetőségét,

és azon vállalatok számára, amelyek aggódnak a vízlábnyomuk miatt

egy egyszerű módszert a probléma kezelésére.

140 év konfliktust,

és 100 évi szárazságot követően

a helyzet amelyet a pereskedés és a szabályozás

nem oldott meg,

létrehoztunk egy piacalapú megoldást,

mely ösztönöz az adásvételre,

egy megoldást amely nem igényel pereskedést.

Ez arról szól, hogy adunk

azoknak akiket foglalkoztat a vízlábnyomuk

egy valódi esélyt arra,

hogy oda juttassák a vizet, ahol szükség van rá,

ezen lepusztult ökoszisztémákba

mindeközben

a földművelők számára felajánlunk

egy értelmes gazdasági lehetőséget

a vízhasználatukról.

Ezen tranzakcióknak köszönhetően a felek szövetségesekké és nem ellenségekké válnak.

Összekötik és nem szétválasztják az embereket.

Gazdasági támogatást nyújtanak vidéki közösségeknek.

És ami a legfontosabb: Működik.

Visszatereltünk több mint négymilliárd gallon vizet

a leromlott ökoszisztémákba.

Összekötöttük a vízhasználati előjogokkal rendelkezőket

montanai sörfőzdékkel

oregoni hotelokkal és teakereskedőkkel

és high-tech cégekkel amelyek hihetetlenül sok vizet használnak el Délnyugaton.

Felépítjük ezen kapcsolatokat,

és ezzel képesek vagyunk

ebből ezt létrehozni.

Köszönöm szépen.

(Taps)