Erica Frenkel: Az univerzális altatógép

Mi van ha épp a műtőben vagy és elmegy az áram? Nincs megvilágítás, nincs oxigén -- és az altatásod szép lassan leáll. Ez egy gyakori jelenség a világ kórházaiban, mikor is a rutin műtétekből tragédiák lesznek. Erica Frenkel bemutat egy megoldást: az univerzális altatógépet.

Ma az alacsony költségű orvosi technológiák

tervezéséről fogok beszélni Önöknek.

Egészségügyi rendszereket tanulok ezekben az országokban.

És az egyik legnagyobb hiányosság a gyógyításban,

szinte kivétel nélkül mindenütt,

a hozzáférés a biztonságos műtéthez.

Az egyik legnagyobb akadály amit találtunk,

ami a leginkább gátolja

hogy az ilyen biztonságos műtétek létrejöhessenek,

az az altatás.

Azt szeretnénk elérni, hogy

az ilyen környezetekbe

bebiztosítsuk az altatást.

Itt egy olyan képet láthatunk ami minden műtőre jellemző

az Egyesült Államokban és minden más fejlett országban.

A háttérben egy

nagyon modern altatógépet láthatunk.

Ez a gép képes arra

hogy lehetővé tegye a műtéteket és életeket mentsen

mert így volt megtervezve

ezen biztonságos környezet részeként.

Ahhoz, hogy működjön, ennek a gépnek szüksége van pár dologra

melyet a kórháznak biztosítania kell.

Szükség van egy profi, szakképzett aneszteziológusra

aki több éves tapasztalattal rendelkezik ezen képek használatáról,

hogy segítse felügyelni, hogy a megfelelő gázok

megfelelő mértékben altatva tartsák a pácienst

a műtét alatt.

Ez egy nagyon érzékeny gép, melyet számítógépes algoritmusok vezérelnek,

továbbá speciális törődést igényel ahhoz, hogy szakszerűen működjön

és elég könnyen meghibásodik.

És mikor ez bekövetkezik, egy csapat biomedikus mérnök

kell ahhoz, hogy megértség bonyolultságát

megjavítsák, beszerezzék az alkatrészeket,

hogy újra életeket menthessen.

Ez egy meglehetősen drága gép.

Működtetéséhet egy olyan kórház szükséges,

melynek költségvetése megengedi, hogy üzemeljen egy gépet

mely 50-től akár 100,000 dollárba is kerülhet.

És talán nyilvánvalóan,

a legfontosabb --

és amint azt imént felvázoltam,

jól mutatja --

egy olyan infrastruktúrát igényel,

amely képes folyamatosan ellátni a gépet

árammal, sűrített oxigénnel

és más orvosi felszereléssel

amelyek létfontosságúak

az altatógép működéséhez.

Más szóval, ez a gép sok olyan dolgot igényel

melyet ez a kórház nem tud biztosítani.

Így néz ki az áramellátása

egy Malawii vidéki kórháznak.

Ebben a kórházban

egy ember rendelkezik aneszteziológusi képesítéssel,

ő is úgy,

hogy 12, jobb esetben 18 hónapig

tartott a képzése.

Sem a kórházban, sem pedig az egész régióban

nem található egy biomedikus mérnök sem.

Tehát amikor ez a gép meghibásodik,

a gépek mellyekkel dolgoznak meghibásodnak,

saját magugnak kell boldogulniuk, de az esetek többségében nem tudnak mit tenni.

Ezek a gépek a hulladéktelepen kötnek ki.

Egy ilyen gép ára körülbelül

a negyede, vagy talán az egyharmada

ezen kórház

éves költségvetésének.

Úgy hiszem egyértelmű, hogy az infrastruktúra nem épp erős.

A kórház egy nagyon gyenge áramhálózathoz van csatlakoztatva

egy olyanhoz, ami gyakran kiesik.

Tehát elég gyakori, hogy az egész kórház

egyetlen generátor segítségével üzemel.

Ugye el tudják képzelni, hogy ez a generátor

elromlik, vagy csak kifogy az üzemanyag.

A Világbank pedig megállapítja,

hogy egy ilyen körülmények között, egy alacsony jövedelmű kórház

18 áram kimaradásra számíthat

havonta.

A sűrített oxigén és más orvosi kellékek

igazán luxusnak számít

és gyakran hiány lép föl a készletben

hónapokig, vagy akár egy évig is.

Egy kicsit őrültnek tűnhet, de ez a modell, amiről beszélek,

az ilyen gépeket

melyeket ahhoz a környezethez terveztek, amit először mutattam,

elajándékozza, vagy eladja olyan kórházakba

melyek ilyen környezetben vannak.

Ez nemcsak hogy helytelen,

de akár veszélyes is lehet.

Az egyik partnerünk a Johns Hopkinsnál

műtéteket figyelt meg Sierra Leoneban

úgy egy évvel ezelőtt

És az első megfigyelt műtét épp egy szülészeti eset volt.

A nőnek egy sürgősségi császármetszésre volt szüksége

ahhoz hogy megmentsék őt és a gyermekét.

Minden sikeresen kezdődött.

A sebész beöltözött, bemosakodott.

Ott volt a nővérke,

aki képes volt a pácienst gyorsan elaltatni,

és ez fontos volt az helyzet sürgőssége miatt.

Minden rendben volt

amíg az áram ki nem esett.

És a műtét kellős közepén,

a sebész versenyt fut az idővel, hogy befejezze a műtétet,

amit meg tud tenni -- mert van fejlámpája.

De a nővérke szó szerint

bolyong az elsötétült műtőben

hogy találjon valamit, ami segítené az altatás folyamatát,

hogy a páciens alva maradjon.

Mivel az altatógép nem működik áram nélkül.

És most ez a rutinműtét, melyet valószínűleg Önök közül sokan átéltek,

mások pedig ilyen műtét eredményei,

most egy tragédiába fullad.

És ami a legfrusztrálóbb, hogy ez nem egy egyszeri eset;

ez bárhol megtörténik a fejlődő világban.

Évente 35 millió műtétet indítanak

biztonságos altatás nélkül.

Kollégám, Dr. Paul Fenton,

átélte ezt a valóságot.

Az aneszteziológia részleg vezetője volt

a Malawii kórházban, egy tanítói kórházban.

Napról napra bejárt dolgozni

egy ilyen műtőbe.

Próbálta sikeresen levezetni az altalást és közben tanítani azt másoknak

egy olyan berendezést használva,

mely ilyen gyorsan kiszámíthatatlanná és nem biztonságossá

válhat a kórházban.

És kismillió műtét után,

és el tudják képzelni milyen tragédiák következhettek be,

azt mondta: "Elég, ennyi volt. Végeztem.

Kell, hogy legyen valami jobb."

Tehát lesétált abba a helységbe,

ahová kidobálták az olyan gépeket, amelyek cserbenhagyták őket --

azt hiszem ez a tudományos megnevezés --

és elkezdett barkácsolni.

Egyik alkatrészt innen a másikat meg onnan felhasználva

megpróbált előállni egy olyan géppel,

amely képes lenne működni abban a valóságban amivel szembesültek.

És amivel előjött, az ez a masina volt,

az Univerzális Altatógép prototípusa --

egy gép amely működik

és altatja a pácienseket

a kórház lehetőségeitől függetlenül.

A gép hazatért,

ugyanabba a kórházba, 12 éves továbbfejlesztés után,

ahol a fiatal és öreg pácienseken egyaránt használják.

Hadd mutassak egy kicsit abból, hogyan is működik ez a gép.

Voila!

Itt is van.

Ha van áram,

a gép mindent az alsó részben csinál.

Egy beépített oxigén sűrítővel is rendelkezik.

Nos, egy párszor már felmerült az oxigén esetünkben.

Ahhoz, hogy altatást hajtsunk végre, elengedhetetlen,

az olyan tiszta oxigén, ami csak lehetséges,

mert végül is higítani fogjuk

a gázzal.

A kapott gáznak, amit a páciens belélegez

megfelelő mennyiségű oxigént kell tartalmaznia

különben veszélyessé válhat.

Itt, mikor van áram,

az oxygén sűrítő a levegőt a szobából nyeri.

Tudjuk, hogy a szobában biztos van levegő,

bőségesen,

és annak 21 százaléka máris oxigén.

Ez a sűrítő azt csinálja, hogy fogja a szobában lévő levegőt, kiszűri,

és 95 százalékos tiszta oxigént küld fel,

itt ezen keresztül,

ahol keveredik az altató hatóanyaggal.

Mielőtt ez a keverék

eléri a páciens tüdejét,

átmegy itt --

nem látják, de van itt egy oxigén érzékelő --

amely megjeleníti ezen a kijelzőn

az oxigénszázalékot amelyet továbbküld.

Ha viszont nincs áram,

vagy, Isten őrizz, az áram kiesik a műtét közben,

ez a gép automatikusan átáll,

anélkül, hogy hozzá kéne érni,

a szoban lévő levegő beszívására ezen a beömlőn.

Minden más ugyanaz.

Az egyedüli különbség az, hogy

most már csak 21 százalékos oxigénnel dolgozunk.

Na már most ez egy veszélyes találgatós játék,

mert csak akkor tudod meg, hogy kevés az oxigén, ha valami rossz történik.

Viszont hosszú életű tartalék elemeket raktunk ide.

Ez az egyetlen olyan rész, melyet elemekkel biztosítottunk.

Viszont ezáltal az ellátó képes ellenőrizni,

függetlenül attól, hogy van-e áram vagy sem,

mert képes szabályozni az áramlást

mivel látja, hogy milyen százalékú oxigént ad a páciensnek.

Mindkét esetben,

hogy van-e áram vagy sem,

néha a páciensnek szüksége van segítségre a lélegzéshez.

Ez az anesztézia része. A tudő lebénulhat.

És ezért hozzáadtunk még egy kézi fújtatót.

Láttunk 3-4 órás műtéteket

melyeken a pácienst ilymódon lélegeztették.

Ez egy nagyon hasznos gép.

Merem állítani;

hogy ez egy különösen hasznos gép.

Így van tervezve.

És nem kell hogy egy magasan képzett

profi aneszteziológus legyen ahhoz, hogy használni tudja,

ami azért jó, mert az ilyen vidéki kórházakban,

nem kap az ember ilyen fokú képesítést.

A tervezésnél figyelembe vették a környezeti tényezőket is.

Ez egy hihetetlenül kitartó gép.

Megállja helyét még az

olyan esetekben is, melyről itt szó esett,

amik bármikor megtörténhetnek a vidéki kórházakban.

Én nem adja meg magát egykönnyen,

de ha meg is hibásodik, gyakorlatilag az összes alkatrész

kivehető és cserélhető

egy kulcs szerszámmal és egy csavarhúzóval.

És a gépet az ilyen kórházak is megengedhetik maguknak.

Ennek a gépnek az ára

csak az egy nyolcada ahhoz a hagyományos géphez

képest, amit az imént a képen láthattak.

Más szóval, amit itt láthatunk

egy gép, ami lehetővé teszi a műtéteket, életeket tud menteni,

mert ilyen környezethez lett tervezve,

csakúgy mint az első gép amit mutattam Önöknek.

De itt még ne álljunk meg.

Működik is?

Megállja a helyét?

Hát, idáig csupa pozitív eredménnyel találkoztunk.

13 kórházban, 4 országban

2010 óta,

többb mint 2000 műtétet végeztünk

klinikailag ártalmas esetek nélkül.

Tehát fel vagyunk villanyozódva.

Ez tényleg egy ár-teljesítménycentrikus, megléphető megoldás

egy égető problémára.

De biztosak szeretnénk lenni abban,

hogy ez a leghatásosabb és legbiztonságosabb eszköz

amit a kórházakba juttathatunk.

Ahhoz, hogy megvalósítsuk azt, amit elindítottunk szükség van partnerekre,

úgy mint az civil szervezetek és egyetemek,

hogy adatokat gyűjtsünk a felhasználásról

az olyan típusú műtétekről ahol használható a műszer,

ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk az eszközt magát.

Ilyen partnerkapcsolatunk például

Johns Hopkinsszal van épp itt Baltimoreban.

Egy nagyon szuper aneszteziológiai szimulácós laborjuk van Baltimoreban.

Tehát fogjuk a gépet

és létrehozzuk a már említett műtőbeli kríziseket

amikkel a gép szembesülhet

egy olyan kórházban, ahová szánták,

és egy teljesen biztonságos környezetben,

kiértékelve a hatékonyságát.

Ezután képesek vagyunk össszehasonlítani ezen tanulmány eredményeit

a valós világbeli tapasztalatokkal,

mert két ilyet teszünk azokba a kórházakba

amelyekkel Johns Hopkins kapcsolatban áll Sierra Leoneban,

beleértve azt a kórházat is, ahol a sürgősségi császármetszés törént.

Sokat beszéltem az aneszteziológiáról és továbbra is szeretnék.

Úgy gondolom, hogy hihetetlenül érdekes

és egy fontos része az egészségügynek.

Nagyon mellékes dolognak tűnik, sosem gondolkodunk el rajta,

amíg nincs hozzáférésünk,

de akkor viszont sorsdöntő.

Ki kaphat műtétet és ki nem?

Ki kaphat biztonságos műtétet és ki nem?

De tudják, ez csak egy a sok mód közül,

ahogy a tervezés, a megfelelő tervezés

befolyásolhatja az egészségügyet.

Ha az egészségügyi szférában több ember

dolgozna az ilyen országok kórházainak problémáival,

elkezdenék a tervezési folyamatot,

a megoldást kutatva,

kilépve a megszokott környezetből

a páciensek érdekeit nézve --

más szóval ha olyan környezethez tudnánk tervezni

ami fennál a világ oly sok részén,

és nem pedig olyanhoz, amit szeretnénk, hogy legyen --

nagyon sok életet meg tudnánk menteni.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)