Egy átfogó kezdeményezés a gyermekek elleni erőszak megszűntetésére

Évente gyermekek milliárdjai tapasztalják meg az erőszakot családban, iskolában, az interneten és közösségükben - mondja Howard Taylor, a gyermeki jogok szószolója.
A probléma társadalmi, gazdasági, politikai - és sürgető.
Taylor ebben a valósággal szembesítő előadásában megmutatja, hogy korábban soha nem látott lehetőségünk van felszámolni a gyermekek elleni erőszakot, és jobb jövőt biztosítani minden gyermek számára.

[Felnőtt tartalom]

Gyakran kérdezik meg tőlem,
mivel foglalkozom.

Erre azt válaszolom,

"Azért dolgozom, hogy vége legyen
a gyermekek elleni erőszaknak.

Minden erőszaknak, minden országban,
minden gyermek ellen."

Itt általában egy kis csönd következik.

Néha, a helyzettől függően:

"Innen bizony nehéz folytatni
a beszélgetést!"

És aztán jön a kérdés:

"Miféle erőszakról beszél?"

"Milyen mértékűről?"

"Hol fordul ez elő, nálunk?"

Válaszom többnyire sokkolja az embereket.

Sokkolja őket az erőszak mértéke,

mibenléte.

Ilyenkor gyorsan teszek róla,

hogy a kérdező ne érezze
reménytelennek a helyzetet.

Meg vagyok róla győződve,
hogy példátlan történelmi lehetősége van

ennek a generációnak,

hogy véget vessen
a gyermekek elleni erőszaknak.

Egy mozgalom van kibontakozóban e körül.

Kormányok, állami
és városi irányítótestületek,

szakmai szervezetek és egyebek
csatlakoznak a mozgalomhoz.

Ha sikerrel járunk – ehhez
mindannyiunkra szükség lesz –,

az irányváltás lesz
az emberiség történelmében.

Mit is értek a gyermekek
elleni erőszak alatt?

A fizikai erőszak minden formáját,

a szexuális, a lelki és érzelmi erőszakot,

amely a gyermeket otthon,

az iskolában, online,
vagy saját közösségében éri.

A világ minden részén
vannak együttműködő partnereink,

akiktől különféle nyugtalanító
történeteket hallunk

egyedi esetekről.

Például Sarah. 10 éves.

Mostohaapja rendszeresen
megerőszakolta,

és megfenyegette,
hogy ne szóljon róla senkinek.

Faisal, akinek az iskolában
a körmére vertek,

megszégyenítették, szamárnak nevezték,

és kiállították a hidegre,
amikor rosszul felelt.

Partnereinktől, akikkel a biztonságos
internet megteremtésén dolgozunk,

olyan történeteket hallunk,
mint Angelikáé.

Ő tizenkét éves,

és arra kényszerítették,
hogy nagybátyjával közösüljön.

Az aktust élőben közvetítették a világ
másik felén élő fizető nézők számára.

Tíz lány közül egy még 20 éves kora előtt
találkozik szexuális zaklatással.

A gyermekek fele olyan országban él,

ahol a testi fenyítés megtűrt.

Csak az utóbbi évben az USA-ban

45 millió bejelentés érkezett
gyermekek elleni erőszakot

vagy szexuális zaklatást megjelenítő
online képekről vagy videókról.

Kétszer annyi, mint egy évvel korábban.

Nos, az erőszak ilyen és egyéb formái

ijesztően nagy számban fordulnak elő.

Összességében évente 1 milliárd gyermek

tapasztalja meg
az erőszak valamilyen formáját.

Minden második gyerek.

Ez mindenütt probléma.

Mitől vagyok mégis bizakodó?

Hadd beszéljek Svédországról és Ugandáról.

E két ország annyira különbözik
egymástól, amennyire csak lehet.

Egy gazdasági szakember

elmondhatná, hogy a svédeknél
az egy főre eső átlagos jövedelem

évi 50 ezer dollár körül van.

Ugandában ugyanez 2 ezer dollár.

Egy történész elmondhatná,

hogy a svédek 200 év óta nem háborúztak.

Uganda északi részén

most is fegyveres konfliktus van.

Egy zenében járatos elmondhatná,

hogy Uganda nemzeti himnusza,
"Óh, Uganda, szépséges ország"

az egyik legrövidebb a világon.

Annyira rövid, hogy alkalmanként
többször eljátsszák egymás után.

Szerintem a svédeké egy kicsit hosszabb.

De komolyra fordítva a szót,

Svédország és Uganda is elkötelezte magát,

tehát közös a vállalásuk,
és ugyanaz a céljuk,

hogy véget vetnek
a gyermekek elleni erőszaknak,

és intézkedéseket tesznek annak érdekében,

hogy országukból 2030-ra végképp eltűnjön
a gyermekek elleni erőszak.

Számos más ország
és város is csatlakozik hozzájuk

a világ minden részéből.

De mit is jelent ez valójában,
mit jelent a gyakorlatban?

Mit vállalnak ezzel az elköteleződéssel?

Magas szintű politikai
kötelezettséget és irányítást.

Törvényalkotást és a törvény alkalmazását.

Kezdeményezéseket,
szakpolitikai változásokat,

országos párbeszéd elindítását,

mely segít elérni, hogy szemléletbeli
változás következzen be,

és társadalmilag elfogadhatatlanná váljék

a gyermekek elleni erőszak
vagy abúzus bármely formája az országban.

Mivel a gyermekek elleni erőszak

számos szakterületet érint,

a válasznak rendszerszintűnek kell lennie.

Nem elégedhetünk meg részmegoldással.

Sok közbenjárást igényel
kormányzaton belül és kívül egyaránt.

Kell hozzá a vallási csoportok,
a családi környezet, a média,

az oktatás, a civil szervezetek
és mások közreműködése.

A világszerte bevált gyakorlatokat

és a leghatékonyabbnak bizonyuló
intézkedéseket kell alkalmazni

a nemzeti adatok figyelembevételével,

melyek felfedik az erőszak sokszor rejtve
maradt eseteit egy adott országban.

Az adatokról tájékoztatjuk
az országos krízisközpontot,

de egyúttal a fejlődés mérésére is
felhasználjuk őket.

Megosztjuk azt, ami beválik,

és őszintén megmondjuk, ha valami nem.

Megosztjuk örömünket,

amikor látjuk, hogy sikerrel jártunk,
és az erőszak mértéke csökken.

De megvalósíthatjuk-e ezt
globális szinten?

Egymilliárd gyermek
szenved el erőszakot évente.

Azt hiszem, igen.

2015-ben 193 vezető vállalta,
hogy országában

2030-ra eltűnik a gyermekeket sújtó
erőszak, abúzus és elhanyagolás.

Az erőszak aláás mindent,

amit a gyermekekbe fektettünk:

egészségükbe, nevelésükbe.

Következményei gyakran évekre,

néha egy egész életen
vagy generációkon át meghatározó.

De nem csupán kormányokról
és nemzetközi egyezményekről van szó.

Ezek valóban fontosak,

de valami radikálisabb
változás is történik,

és mi, mint társadalom, szerte a világban

végre elfogadhatatlannak
nevezzük azt a viselkedést,

amit túlságosan is sokáig tűrtünk.

Gondoljunk csak a #MeToo mozgalomra,

arra, ahogy szakmák és iparágak
sorra egymás után

nevezték meg az elkövetőt,

szembesítve és elszámoltatva tettével.

Ez egy út, amin elindultunk.

Nézzük, mi történt a segítőszakmákban!

Néhány hatalmi visszaélés után

a segítőszakmák nagyon komolyan veszik

a gyermekvédelmet az egész világon.

De talán több minden is változik.

A gyerekek és a fiatalok

részben a technika segítségével

maguk is meg tudnak szólalni,

amire szerintem nem volt módjuk korábban.

Használják is ezt a lehetőséget,

nem csupán annak érdekében,
hogy támogassák környezetüket,

vagy azt, amiről tudják,
hogy javításra szorul,

hanem hogy részt vegyenek
olyan dolgok megoldásában,

amelyek áthatják
és befolyásolják életüket.

Gondoljanak a fiatal aktivistákra,

akik fellépnek a nők
nemi szervének csonkítása,

a gyermekházasság, a kiberzaklatás,
az iskolai konfliktusok ellen.

A lista még tovább folytatható.

Ezek a gyerekek valóban számítanak.

Van tehát politikai vezetésünk,

fiatal aktivistáink,

bizonyítottan hatékony megoldásaink,

egyre növekvő ismertségünk –

rajta vagyunk az úton,

ami a 2030-ra tervezett
zéró szint felé vezet.

De mik a konkrét megoldások?

Három éve, 2016-ban,

10 nemzetközi intézmény összefogott,
és megállapodott egy keretrendszerben,

amely átfogja az egész területet,
és fokozatosan halad

a gyermekek elleni erőszak
felszámolása felé.

A neve INSPIRE, azaz ösztönöz.

Megvizsgálja, hogy milyen
törvényi változások szükségesek,

törekedve a társadalmi normák alakítására,

a szülők és gondviselők támogatására,

tanácsadásra erőszakot vagy zaklatást
tapasztaló gyermekek részére,

és biztonságos iskolák megteremtésére,

hogy a gyerekek a fejlődésüket elősegítő
környezetben tanulhassanak.

Ugandában négy évvel ezelőtt

egy nyolcéves lány férjhez mehetett
egy harmincéves férfihoz.

Ez nem történhet meg többet.

2016-ban a gyerektörvény ezt megtiltotta,

és a házasságkötési korhatárt
18 évben határozta meg.

Ez az INSPIRE I betűje: implement
legistlation,

azaz törvény elfogadása és végrehajtása.

Kambodzsa szülőtámogatási
programot indított útjára

szülők és gondviselők részére
az egész országban.

Így a szülők nem eszköztelenek

gyermekeik erőszak nélküli
felnevelésében és fegyelmezésében.

Ez a P betű az INSPIRE-ben,

parent, azaz szülő
és gondviselő támogatása.

A Fülöp-szigeteken

100 anyattthont állítottak fel
nők és gyermekeik számára.

Olyanoknak, akik ki vannak
téve zaklatásnak, erőszaknak,

vagy már megtapasztalták azt.

R, mint response, azaz válaszadási
és támogató szolgáltatások.

Ugandában most indították el
a biztonságos iskola eszközrendszerét,

mely felvértezi a tanárok felét,

hogy képesek legyenek
erőszak nélkül fegyelmezni az osztályt.

Az E betű: education, azaz oktatás
és életre való nevelés.

Ez csupán néhány morzsa
az INSPIRE módszertanából.

Egyre több ország vállalja,
hogy alkalmazza,

hozzáigazítja a helyi sajátságokhoz,

beleteszi adatait,
összerak egy tervet,

összefogja az összes érintett területet.

és rálép a zéró szinthez vezető útra.

Kanada, Mexikó,
az Egyesült Arab Emírségek, Tanzánia –

Svédországot és Ugandát már említettem –

Japán, Fülöp-szigetek, Indonézia,

egyre több ország és már városok is.

Pont itt, Skóciában,
az Edinburgh-i Egyetem

kutatóműhelyt hoz létre.

Ez fogja figyelemmel kísérni az utat,

amit skót, Fülöp-szigeteki
és kolumbiai városok együtt tesznek meg.

Megnézi, mi az,
ami működik egy városban.

Például azt, ami országos szintű
alkalmazásra készült,

városi szintre adaptálja,

ahol azt reméljük,

hogy gyorsabb és kimutatható
haladást tudunk elérni,

rövidebb idő alatt.

Azt elért siker

a kutatóműhelyen keresztül

ismertté válik az egyetemen kívül is.

Úgy helyes, ha véget vetünk az erőszaknak,

és ez egyben okos befektetés is.

Bizonyítottan hatékony
megoldásaink vannak,

és az első lépéseket már megtettük.

Mi történne,

ha csakugyan megszűnne
a gyerekek elleni erőszak?

Képzeljük el egy pillanatra.

Először is, gondoljunk
az említett gyerekekre.

Sarah nem fog attól rettegni
éjjel az ágyában,

hogy meghallja nevelőapja lépteit

közeledni a lépcsőn.

Faisal iskolába fog járni és jól teljesít.

Nem fog többet félni az iskolában,

hogy megfélemlítik, megütik,
és megszégyenítik a tanárok.

Angelika és a hozzá hasonlók

nem lesznek többé online árucikkek

több ezer mérföldre lévő felnőttek
szórakoztatására.

Adjuk hozzá mindehhez
a hatásukból származó

társadalmi, gazdasági
és kulturális előnyöket.

Szorozzuk meg mindezt
a családokkal, közösségekkel,

falvakkal, városokkal, országokkal,

és máris itt az új,
természetes felemelkedés.

Felnő egy generáció anélkül,
hogy megtapasztalta volna az erőszakot.

Mindannyiunkra szükség lesz,

de itt a példátlan lehetőség,
hogy megpróbáljuk,

és hiszem, hogy felnőttként
a mi felelősségünk is, hogy ezt megtegyük.

És ha megkérdeznek,

hogy mit csinálunk,

mindenki elmondhatja közülünk,

hogy "változtatok a történelem menetén.

teszek egy keveset azért, hogy vége legyen
a gyerekek elleni erőszaknak."

Tegyük ezt, és tegyük most.

Köszönöm.

(Taps)