Paddy Ashdown: A globális hatalomátrendeződés

Paddy Ashton vallja, hogy egy olyan történelmi pillanatban élünk, amikor a hatalom eddig ismeretlen módon változik. Egy lenyűgöző beszédben a TEDxBrussels színpadán három jelentős globális átrendeződést vázol.

Van egy vers,

amit egy nagyon híres angol költő írt

a 19. század végén.

Úgy mondják, ez visszhangzott Churchill fejében

az 1930-as években.

A vers így szól:

„Meghitt nyári domboldalon,

lustán, hogy az iram zúg,

Hallok messzi dobost

rendületlen ütni álmok zaját

távol, s közel, s mélyen, s zengőn Földnek szertefutó útján

barátnak kedves, de ágyúba por,

katonák mennek

halni nemsoká”

Akiket érdekel a költészet,

a vers a „Shropshire-i Legény” A. E. Housman tollából.

De amit Housman megértett,

és hallható Nielsen szimfóniáiban is,

hogy a 19. század békés,

hosszú, forró, erdei nyarai

a végükhöz közeledtek,

mi pedig belépni készültünk

a történelem egy olyan félelmetes időszakába,

ami átrendezi az erőviszonyokat.

És ezek a periódusok, hölgyeim és uraim,

mindig viharosak,

és túlontúl gyakran véresek is.

Az én üzenetem pedig önöknek az,

hogy úgy hiszem, arra vagyunk ítélve, ha úgy tetszik,

hogy a történelem oly pillanatainak egyikében éljünk,

amikor a törékeny egyensúlyra

épített hatalmi rend éppen változni kezd

és egy új világkép,

a világban létező új erők

kezdenek formát ölteni.

És ezek – ahogy ma már nagyon is tisztán látjuk –

majdnem mindig igen változékony idők, igen nehéz idők,

és túlontúl gyakran vérrel áztatott idők.

Hozzáteszem, ez századonként egyszer meg történik.

Talán vitatkoznak azzal, hogy a legutóbbi alkalom, amikor ez bekövetkezett –

amelynek közeledtét érezte Housman és Churchill is –

az irányítás a régi nemzetek kezéből

Európa nagymúltú hatalmainak kezéből,

az Atlanti-óceánon keresztül, egy újonnan felemelkedő hatalom,

az Amerikai Egyesült Államok kezébe került –

Amerika évszázadának kezdete volt.

És természetesen ebben a hatalmi űrben,

amelyet odáig az addigra már idejétmúlt európai hatalmak töltöttek ki,

játszódott le az előző évszázad

két véres katasztrófája –

egy az első, és egy a második felében: a két nagy világháború.

Mao Ce-tung ezeket Európa polgárháborúiként emlegette,

és ez a meghatározás talán pontosabb is.

Nos, hölgyeim és uraim,

mi is ezen idők egyikében élünk.

Most azonban három tényezőről szeretnék beszélni.

És az első ezek közül, az első kettő ezek közül,

a hatalom átrendeződéséről szól.

És a második egy új dimenzióról szól, amelyre utalni szeretnék,

amely sosem történt úgy, ahogyan most történik.

De beszéljünk a hatalom átrendeződéséről, amely jelenleg folyik a világban.

És ami ma történik,

az bizonyos értelemben rémisztő,

mert nem volt még ilyenben részünk.

Láttunk már laterális hatalmi áthelyeződéseket –

a görögök irányító szerepe a rómaiakhoz került

és a többi hatalmi változás

az európai civilizáció történelme folyamán –

de mi ettől valami kissé eltérőt tapasztalunk.

A hatalom nem csak laterálisan mozdul el

egyik nemzettől a másikhoz.

Vertikálisan is mozog.

Ma az történik, hogy a hatalom, ami eddig

a felelősségre vonhatóság és a törvényhozás szintjén

a nemzetállamok intézményeinek sajátja volt,

mostanra nagymértékben globális szintre került.

A hatalmi globalizáció –

mi a piacok globalizációjáról beszélünk,

de igazából ez az valódi hatalom globalizációja.

Amíg a nemzetállamok szintjén

a hatalom felelősségre vonható,

és törvény által szabályozott,

addig nemzetközi szinten ez már nem igaz.

A nemzetközi és a globális tér, ahol most a hatalom meghúzódik:

az Internet hatalma, a műholdas közvetítés hatalma,

a pénzváltók hatalma –

ez a masszív pénzforgó,

ami 32-szeresét mozgatja

a kereskedés finanszírozásához szükséges mennyiségnek –

a pénzváltók, ha úgy tetszik

a pénzügyi spekulátorok,

akik nemrég térdre kényszerítettek mindannyiunkat,

a multinacionális vállalatok

költségvetései manapság

gyakran meghaladják akár egy közepes államét is.

Ezek egy olyan globális térben élnek,

amely nagyrészt szabályozatlan,

nem vonatkozik rá a törvény sora,

és amelyben az emberek megkötések nélkül cselekedhetnek.

Ez megfelel a hatalmasoknak,

ideig-óráig.

Az mindig megfelelő azoknak, akik a legtöbb hatalommal bírnak,

hogy korlátok nélküli környezetben működjenek,

de a történelem tanulsága az, hogy, előbb vagy utóbb,

a szabályozatlan terek –

a törvénynek nem alávetett terek –

benépesülnek, nem csak olyan dolgokkal, amit akarunk –

nemzetközi kereskedelem, Internet, stb. –

hanem olyanokkal is, amiket nem akarunk –

nemzetközi bűnözés, nemzetközi terrorizmus.

A 9/11 felismerése az,

hogy legyél bár a föld leghatalmasabb nemzete,

még akkor is,

azok, akik ezt a teret lakják, rád támadhatnak,

akár a legjelentősebb városaidban

egy fényes szeptemberi reggelen.

Azt mondják, hogy közel 60%-a

annak a négy millió dollárnak, ami a 9/11-et pénzelte,

valójában keresztül ment azokon az intézményeken, amelyek a 9/11 alkalmával

lerombolt Ikertornyokkal kapcsolatban álltak.

Láthatják, az ellenségeink is használják ezt a teret –

a tömeges utazás, az Internet, a műholdas közvetítés terét –

hogy elhelyezhessék mérgüket,

ami majd elpusztítja a mi rendszereinket, a mi módszereinket.

Előbb vagy utóbb,

előbb vagy utóbb,

a történelem érvényesíti akaratát,

mely szerint ahová a hatalom megy,

oda a kormányzásnak követnie kell.

És ha valóban az a helyzet, és úgy vélem igen,

hogy napjaink egyik jelensége

a hatalom globalizálódása,

akkor ennek következményeképp a mi időnk feladata

az, hogy a kormányzás is bekerüljön a globális térbe.

És úgy hiszem, az előttünk álló évtizedek most

annyira lesznek inkább vagy kevésbé viharosak,

minél inkább vagy kevésbé tudjuk elérni ezt a célt:

bevezetni a kormányzást a globális térbe.

Vegyük észre, nem kormányról beszélek.

Nem arról beszélek, hogy állítsunk fel

valami féle globális demokratikus intézményt.

Az én véleményem, mellesleg, hölgyeim és uraim,

hogy az meglehetősen valószínűtlen,

hogy ez az ENSZ intézményeinek kiterjesztésével megoldható lenne.

Ha nem lenne az ENSZ, nekünk kellene feltalálni.

A világnak szüksége van egy nemzetközi fórumra.

Szüksége van egy eszközre, amely segítségével legitimálhatja nemzetközi tevékenységekeit.

De amikor a globális tér kormányzásáról van szó,

úgy vélem, ezt nem lehet véghezvinni

több új ENSZ intézmény kialakításával.

A hatalommal bírók összefogásával,

szerződésen alapuló rendszerek létrehozásával,

szerződéses egyezségekkel

fog megtörténni a globális tér kormányzása.

Ha figyelmesen nézzük, látható, hogy már el is kezdődött, már formálódik.

A Kereskedelmi Világszervezet (WTO): szerződésen alapuló szervezet,

teljességgel szerződésen alapuló,

és mégis elég erős ahhoz, hogy a legerősebbet, az Egyesült Államokat,

is elszámoltassa, ha szükséges.

Kyoto: a kezdete egy szerződés-alapú szervezet

létrehozásáért folyó küzdelemnek.

A G20:

tudjuk mostanra, hogy fel kell állítanunk egy olyan intézményt,

amely képes irányítást hozni

ebbe a spekulatív pénzügyi térbe.

És ez a G20, egy szerződés-alapú intézmény.

Itt van egy probléma,

és erre rövidesen visszatérünk,

mégpedig ha összehozzuk a világ leghatalmasabbjait,

hogy megalkossák a szabályokat szerződés-alapú intézményekben,

hogy kitöltsék a kormányzás terét,

akkor mi lesz a kimaradó gyengébbekkel?

És ez egy nagy probléma,

amelyhez rögtön visszatérünk.

Szóval ez az első üzenetem,

ha átvészeljük ezeket a változékony időket

többé vagy kevesebbé zavarosan,

akkor ennek sikere

nagymértékben attól fog függeni, képesek vagyunk-e

értelmes kormányzást hozni

a globális térbe.

És figyeljük amint elkezdődik.

A második üzenetem,

és tudom, hogy egy ilyen közönségnek

nem kell erről beszélnem,

de a hatalom nem csak vertikálisan mozdul el,

hanem horizontálisan is.

Vitatkozhatnak azzal, hogy a történet, a civilizációk történelme,

tengerek köré gyűlt civilizációk gyülekezete volt –

elsőként a Földközi tenger vidékén,

a későbbiek a növekvő nyugati hatalom alatt az Atlanti-óceán körül.

Nos, számomra úgy tűnik,

most egy alapvető hatalom eltolódást látunk, nagyvonalakban,

az Atlanti partvidéken élő nemzetek felől

a Csendes óceáni vidéken élőkhöz.

Ez most a gazdasági hatalommal kezdődik,

de ez mindig így indul.

Már látható a külpolitikai irányok fejlődésének alakulása,

és a katonai költségvetés növelése

más növekvő hatalmú országokban.

Valójában úgy gondolom,

ez nem annyira egy elmozdulás nyugatról keletre;

valami más történik.

Úgy vélem, ez praktikusan annyit jelent,

hogy az Egyesült Államok marad

a legbefolyásosabb nemzet a földön

a következő 10 évre, vagy 15-re,

de a körülmények, amelyek közt most erejét birtokolja,

radikálisan átalakult, radikálisan megváltozott.

A végéhez érkeztünk egy 50 éves periódusnak

a történelem egy igen szokatlan időszakának,

amikor teljesen egypólusú világban éltünk,

amikor minden iránytű

akár támogató, akár ellenző,

álláspontját Washingtonhoz kellett viszonyítania –

a világ átívelve egyetlen kolosszus által.

De ez nem egy szokásos eset a történelem során.

Valójában, ami most alakul,

az sokkal inkább jellemző a történelem rendjére.

Már kezdik látni

egy többpólusú világ alakulását.

Egészen mostanáig

az Egyesült Államok volt a világunk domináns szereplője.

Megmarad a leghatalmasabb nemzetnek,

de ezt a a vezető szerepet egy egyre inkább

többpólusú világban töltik majd be.

És láthatják, ahogy más hatalmi központok épülnek fel –

Kínában, természetesen,

bár szerintem Kína naggyá emelkedése nem lesz sima.

Meglehetősen göröngyös lesz

amint Kína demokratizálni kezdi társadalmát.

gazdaságának liberalizálása után.

De ez egy másik vita tárgya.

Látjuk Indiát, látjuk Brazíliát.

Egyre inkább azt látjuk,

hogy a világ mostanra nagyon emlékeztet minket, európaiakat,

a 19. század Európájára.

A 19. század Európája:

egy nagy brit külügyminiszter, Lord Canning,

úgy emlegette, mint az „európai hatalmak koncertje”.

Egyensúly volt, ötoldalú egyensúly.

Nagy-Britannia mindig az egyensúlyra törekedett.

Ha Párizs szövetkezett Berlinnel,

akkor Britannia Béccsel és Rómával, hogy megteremtse az ellensúlyt.

Vegyük észre,

egy olyan periódusban, amelyet egy egypólusú a világ ural,

állandó szövetségek vannak –

NATO, a Varsói Egyezmény.

A hatalom állandó polaritása

állandó szövetségeket jelent.

De a hatalom többpólusúsága

elmozdulásokat és változó szövetségeket jelent.

És ez a világ az, ami felé tartunk,

amiben egyre inkább látni fogjuk,

hogy szövetségeink nem stabilak.

Canning, a nagyszerű brit külügyminiszter egyszer azt mondta:

„Britanniának van közös érdeke,

de nincs közös szövetségese.”

És egyre inkább látni fogjuk,

hogy még mi is a Nyugatról

ki fogunk nyúlni, ki kell nyúlnunk,

túl a barátságos atlanti hatalmak körén,

hogy szövetségeket kössünk másokkal,

ha el akarunk rendezni dolgokat a világban.

Jegyezzük meg, mikor bevonultunk Líbiába,

a Nyugatnak nem volt elég jó ezt egyedül tenni;

másokat is be kellett vonnunk.

Be kellett vonnunk, ebben az esetben, az Arab Ligát.

Szerintem Irak és Afganisztán volt a két utolsó alkalom,

amikor a Nyugat megpróbálta egyedül,

de nem jártunk sikerrel.

Azt gondolom,

hogy elérjük a kezdetét annak a 400 év végének –

400 évet mondok, mert ez az Ottomán Birodalom vége –

amely a Nyugati hatalom,

a Nyugati intézmények és az értékek hegemóniájáról szólt.

Tudják, egészen mostanáig, ha a Nyugat összefogott,

képes volt tervezni és végezni

a világ minden szegletében.

De ez többé nem igaz.

Vegyük a legutóbbi pénzügyi válságot

a második világháború után.

A Nyugat összefogott –

a Bretton Woods-i Intézmények, a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap –

a probléma megoldva.

Most meg kell hívnunk másokat.

Létre kell hoznunk a G20-at.

Messzebb kell nyúlnunk

a Nyugati barátok kellemes köreinél.

Ezen a ponton hadd tegyek önöknek egy jóslatot,

ami talán még megdöbbentőbb.

Azt gyanítom, hogy most érünk

annak a 400 éves periódusnak a végére,

amikor a nyugatnak még elegendő hatalma volt.

Az emberek azt mondják nekem: „A kínaiak, természetesen,

ők soha nem fognak maguktól békefenntartó szerepet vállalni,

vagyis világszerte többoldalú békefenntartóként fellépni."

Ó, igen? Miért nem?

Hány kínai katona is szolgál

ENSZ békehadtestben kék sapkában a kék zászló alatt

ma a világon?

3700.

És hány amerikai? 11.

Melyik a legnagyobb tengeri kontingens,

amelyik a szomáliai kalózok ellen küzd?

A kínai tengeri kontingens.

Természetesen ők merkantilista nemzet.

Érdekük a tengeri útvonalak nyitvatartása.

Egyre inkább olyan emberekkel kell üzletelnünk,

akikkel nem osztozunk közös értékrenden,

de akikkel, egy rövid ideig közös érdekeink összekötnek minket.

Ez egy merőben új és különböző

világnézet, amely most formálódik.

És itt jön a harmadik tényező

ami az eddigiektől teljesen eltér.

A mai modern világunkban,

az internet miatt,

és az azon fajta dolgok miatt, amiről az emberek itt beszéltek,

minden mindennel összefügg.

Kölcsönösen egymásra vagyunk utalva.

Egymásba fonódunk

akár nemzeti, akár egyéni szinten,

olyan módon, ami eddig még sosem fordult elő,

eddig még sosem fordult elő,

A nemzetek kapcsolata egymással,

nos, ez mindig is létezett.

A diplomácia éppen ezen kapcsolatok koordinálásáról szól.

De most bensőségesen kapcsolódunk egymáshoz.

Mexikóban elkapod a sertésinfluenzát,

az a Charles de Gaulle reptéren problémát okoz

24 óra múlva.

Becsődöl a Lehman Brothers, és az egész kártyavár összedől.

Tűz üt ki az orosz sztyeppén,

Afrikában pedig étel-lázadások.

Mostanra mindannyian mélyen, mélyen, mélyen összekapcsolódunk.

És amit mindez jelent

az az, hogy az önálló nemzetállam egyedüli működése,

a többiektől függetlenül,

azokkal nem együttműködve,

a jövő számára életképtelen vált.

Mert a nemzetállamok cselekedetei

nem csak önmagukra korlátozódnak

és az sem elég nemzetállami szinten,

hogy csak a saját területeit kormányozza,

mert a nemzetállamon kívüli hatások

mostanra kezdenek befolyással lenni a belső ügyekre is.

Fiatal katona voltam

a legutolsó kis brit birodalmi háborúban.

Abban az időben, a hazám védelme

egy dologról, és csakis egy dologról szólt:

mennyire volt erős a hadseregünk, mennyire volt erős a légierőnk,

mennyire voltunk erősek a tengeren és mennyire voltak erősek a szövetségeseink.

Ez akkor volt, amikor az ellenség még a falakon kívül volt.

Most az ellenség a falakon belül van.

Most ha a hazám védelméről akarok beszélni,

az egészségügyi miniszterrel kell szót váltanom,

mert egy járványszerű betegség az én biztonságomat is fenyegeti,

beszélnem kell a mezőgazdasági miniszterrel,

mert az élelmiszerek biztonsága az én biztonságomat is fenyegeti,

beszélnek kell a gazdasági miniszterrel,

mert a hi-tech infrastruktúránk törékenysége

ellenségeink számára most egy támadási felület --

amint a kiber hadszíntérről látjuk --

beszélnem kell a belügyminiszterrel,

mert aki az országomba lép,

aki abban a belvárosi sorházban lakik

közvetlen hatással van az országomban történő eseményekre --

ahogy láttuk is Londonban a július 7-i merényletek során.

Többé már nem igaz, hogy egy állam biztonsága

pusztán azok katonáitól és védelmi minisztériumától függ.

Hanem az intézmények összehangolásának képességétől.

És ez valami nagyon fontosat mond.

Azt mondja, hogy valójában,

a kormányaink, melyek függőlegesen épülnek,

az Ipari Forradalom gazdasági modelljére építettek –

függőleges hierarchia, feladatok specializálódása,

utasítási struktúrák -

teljes mértékben rossz struktúrával működnek.

Önök, üzletemberek jól tudják,

hogy a jelen kor paradigmájának alapja, hölgyeim és uraim,

a hálózat.

A hálózatok létrehozásának képessége számít

mind a kormányon belül, mind azon kívül.

Tehát itt van Ashdown harmadik törvénye.

Azonban ne kérdezzék, mi az első vagy a második,

mert azokat még nem találtam ki;

az mindig jobban hangzik, ha van egy harmadik törvény, nem igaz?

Asdown harmadik törvénye szerint a modern korban,

amikor minden mindennel összefügg,

a legfontosabb dolog avval kapcsolatban, amit megtehetsz,

az az, amit másokkal együtt tehetsz.

A struktúrád legfontosabb része --

legyél akár kormány, ezred hadtest,

vagy egy üzleti szereplő --

a csatlakozópontjaid, az összekötő kapcsaid,

azon képességed, hogy kapcsolatokat alakíts ki másokkal.

Az ipar ezt pontosan érti;

a kormányok nem.

De most nézzünk még egy utolsó dolgot.

Ha az a helyzet, hölgyeim és uraim -- és ez így van --

hogy most oly módon össze vagyunk lakatolva,

ahogy még nem igazán történt ezelőtt,

akkor ezzel párhuzamosan a sorsunk is közös.

Hirtelen, és most legelőször

a kollektív védekezés, az az uralkodó koncepció, ami

a nemzeteink közös védelmét jelentette,

többé nem elég.

Régen úgy működött,

ha az én törzsem erősebb volt más törzseknél, biztonságban voltam;

ha az én országom erősebb volt, mint más országok, biztonságban voltam;

az én szövetségem, mint a NATO, hatalmasabb volt más szövetségeknél, biztonságban voltam.

Többé nem ez a helyzet.

Az összekapcsolódások és

a tömegpusztító fegyverek elterjedése

azt jelenti, hogy egyre inkább

közös a sorsunk az ellenségünkével.

Amikor diplomataként

tárgyaltam a fegyverletételi szerződésről a Szovjet Unióval

Genfben, az 1970-es években,

sikerrel jártunk, mert megértettük,

hogy közös a sorsunk.

A kollektív biztonság nem elég.

Észak-Írországban azért lett béke,

mert mindkét oldal rájött, hogy a zéró-összegű játék nem működik.

Közös volt a sorsuk az ellenségükkel.

Az egyik nagy akadálya a Közel-Keleti békének

az, hogy egyik oldal, sem Izrael, és úgy gondolom, a palesztinok

sem értik,

hogy közös a sorsuk.

És hirtelen, hölgyeim és uraim,

ami látnokok és költők

jósoltak az elmúlt korok folyamán,

azt nekünk már komolyan kell venni,

mint közpolitikai ügyet.

Egy verssel kezdtem, egy verssel zárom.

John Donne nagyszerű költeményével

"Akiért a harang szól."

A vers címe: “Senki sem különálló sziget”.

És így folytatódik:

„Minden halállal én leszek kevesebb,

mert egy vagyok az emberiséggel;

ezért hát sose kérdezd,

kiért szól a harang:

érted szól.”

John Donne számára egy erkölcsi javaslat.

Nekünk, úgy gondolom,

a képlet egy része a túlélésünkhöz.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)