Ne tegyük híressé a fegyveres ámokfutókat

2012. július 20-án egy fegyveres ámokfutó a coloradói Aurora egyik mozijában olyat tett, ami mélyen megrázta a várost és a nemzetet. Sokak szerint – beleértve Tom Tevest is, aki a tragédiában a fiát veszítette el – az ezt követő híradások nem a megfelelő dolgokra koncentráltak. Miért voltak a híradások ilyen túlzó mértékben rákattanva a lövöldözőre az áldozatok élete vagy az elsődleges beavatkozók hőstettei helyett? Teves arra hívja fel a média figyelmét, hogy a köz (nem pedig a profit) érdekében sürgős intézkedések révén cselekedjék és ne adja meg a lövöldözők számára azt, amire legjobban vágynak: a hírnevet.

Minden szülő legrosszabb rémálma:

2012. július 20-a,

a telefonom hajnali fél ötkor csörög.

A fiam, Alex barátnője az, Amanda,

hisztérikusan sikoltozik:

"Tom, Tom, lövöldözés volt,

kirángattak a moziból.

Nem hagyták, hogy maradjak.

Maradni akartam, de kirángattak."

Azt mondom Amandának:

"Jól vagy, Amanda? Megsérültél?"

Azt feleli, nem, jól van,

Alex megmentette az életét.

Akkor megkérdezem:

"Amanda, hol van Alex?"

Szipogva így felel:

"Nem tudom, nem találjuk.

Kirángattak a moziból.

Kiküldtek.

Alexet meglőtték.

Próbáltam felébreszteni,
de nem sikerült.

Nem kelt fel.

Elrángattak onnan.
Nem akartam magára hagyni."

Azt mondom erre Amandának:

"Amikor utoljára láttad Alexet,

vérzett?

Rád fröccsent a vére?"

Sírva feleli: "Igen, rengeteg."

Aztán összeomlik.

Alex imádta Amandát.

Az egyik legbecsületesebb
ember volt a Földön,

és 24 évesen

döntenie kellett,
kockára teszi-e az életét,

hogy Amanda életben maradhasson.

A szívem mélyén tudtam, ha nem kelt fel,

meghalt.

Csak előző éjjel

érkeztem Hawaiira

a nejemmel, Carennel,

és a legkisebb fiammal

egy egyhetes vakációra.

Mintegy

5300 kilométerre voltunk.

Carennel kétségbeesetten elkezdtük
Adam mobilját hívogatni,

eredménytelenül.

Számos üzenetet hagytunk.

Aztán a médiához fordultunk,

ám mindössze

a gyilkosról találtunk információkat,

és robbanószerekkel aláaknázott lakásáról.

Próbáltuk hívni az aurorai rendőrséget,

ám semmilyen választ
nem tudtunk kicsikarni belőlük.

Utólag ez érthető volt.

12 halottal, 70 sebesülttel

kellett foglalkozniuk,

olyan szörnyű öldökléssel,

hogy a rendőröknek
az autójuk hátsó ülésén kellett

az áldozatokat a kórházba vinni,

mert nem volt elég mentőautó.

Rettenetes zűrzavar uralkodott.

Sosem láttuk viszont Alexet.

A sérülései olyan rettenetesek voltak,

hogy még az anyját is
meg kellett védenem attól,

hogy lássa,

mert féltem, ez lenne az utolsó kép,
amire vele kapcsolatban emlékezni fog.

Tudják, kit láttunk újra és újra?

A gyilkost.

A képe mindenütt ott volt.

Volt egy cikk hat bekezdéssel,

amiben 41-szer szerepelt a neve.

A média híressé tette.

Ám elsőszülött fiam, Alex,

egy hős,

eleinte fel sem tűnt a hírekben.

Carennel rögtön rájöttünk,
valami nincs rendben azzal,

ahogyan a média ezekre
a véletlenszerű tömeglövöldözésekre reagál

Columbine óta.

Elkezdtünk kutakodni,

és ráeszméltünk,

hogy ha meg tudnánk változtatni

a média tudósítási gyakorlatát,

csökkenthetnénk a lövöldözések számát,

és életeket menthetnénk.

(Taps)

Hadd magyarázzam el.

Szinte minden fegyveres ámokfutóban

van valami közös.

Tudja valaki, mi az?

Hírnévre vágynak.

Híresek akarnak lenni.

Tulajdonképp

e gyilkosok maguk is ezt mondják.

A Sandy Hook Általános Iskola ámokfutója

táblázatba gyűjtötte

a korábbi tömeggyilkosokat
és áldozataik számát.

Az Orlando Pulse nevű bár ámokfutója

felhívott egy helyi hírcsatornát –

a támadás közben! –,

majd megállt, hogy megnézze a Facebookot,
felkerül-e a tette a netre.

A parklandi iskolai lövöldöző

felvett, majd posztolt

egy videót,

amelyben közölte:

"Ha látnak a hírekben,
tudni fogják, ki vagyok."

Az aurorai mozi ámokfutója
azt mondta a pszichiáterének,

rájött, hogy tudományos területen
nem hagyhat nyomot a világban,

ám hírnévre tehet szert,

ha embereket robbant fel.

A legárulkodóbb pedig

az Umpqua Főiskola
ámokfutójának blogja volt,

amelyben egy korábbi tömeggyilkosról írt,

mondván:

"Észrevettem, hogy a hozzá hasonlók

mind magányosak és ismeretlenek,

ám amint kiontanak egy kis vért,

az egész világ megtudja, kik is ők."

Valaki, akit senki nem ismert,
mindenki által ismertté válik,

az arca feltűnik minden képernyőn,

az egész világon mindenütt

a nevét ismétlik,

mindezt egy nap leforgása alatt.

Úgy tűnik, minél többekkel végzel,

annál nagyobb rivaldafénybe kerülsz.

Ez csak néhány példa.

A végtelenségig folytathatnám.

E gyilkosok azt mondják,
olyan híresek akarnak lenni,

mint az őket megelőző gyilkosok,

és a média továbbra is
megadja nekik, amire vágynak:

hírnevet.

A fegyverszabályozásról szóló vita
érzelmektől túlfűtött,

mentális egészségügyi problémáink
pedig igen összetettek.

Mindkettő rendbetételéhez
időre van szükség.

A vérontás csökkentéséhez viszont

nincs szükségünk kongresszusi határozatra.

Lelkiismeretesség –

erre van szükségünk a tömegtájékoztatásban
dolgozók és a célközönség részéről,

hogy megszűnjön a hírnévteremtés.

(Taps)

Hogy életeket mentsünk,

Carennel elindítottuk
a "Nulla hírnév" kampányt,

amely felszólítja a médiát,

hogy védje meg közösségeinket

azáltal, hogy magáénak vallja
e kutatásokon alapuló elveket.

Egy: közöljék a tényeket

a lövöldözők szemléletmódjáról,

hátteréről,

motivációjáról,

ám a nevük és a képük
csak kicsiben szerepeljen,

kivéve, ha szabadlábon vannak.

Kettő: a lövöldöző nevét

cikkenként csak egyszer használják,

ne kerüljön a szalagcímbe,

és kiemelt helyre ne kerüljön a fotójuk.

Három...

Három.

(Nevetés)

A számokkal hadilábon állok.

(Nevetés)

Zárkózzanak el az olyan
öncélú anyagok közlésétől,

amelyek a lövöldözőtől származnak.

(Taps)

A tisztánlátás végett:

ez nem jelenti

a szólásszabadsági jog korlátozását.

Ez nem cenzúra.

Mindössze arra kérjük a médiát,

érvényesítsék az irányelveket,
amelyek mentén már amúgy is dolgoznak.

Például

a média nem ad hírt

emberrablás áldozatául esett újságírókról

az illetők védelme érdekében.

A média nem adja közre

szexuális erőszak vagy gyilkosság

áldozatainak a nevét és képét.

Ezek a felelős újságírói gyakorlatok

a közbiztonság védelmére irányulnak,

és nem korlátozzák

tudáshoz való jogunkat.

Egyetemi tanulmányok szerint

az átlagos hírolvasó

kevesebb információval is megelégszik
a lövöldözők kapcsán.

A médiának inkább az áldozatok –

mind az elhunyt,
mind az életben maradt áldozatok –

neveit és képeit kellene kiemelnie,

a hősökét

és az elsődleges beavatkozókét.

A média...

(Taps)

A médiának olyan adatokat
és elemzéseket kellene népszerűsítenie,

amelyek mentál-egészségügyi és
közbiztonsági szakemberektől származnak.

Ebben minden szakértő egyetért.

Az FBI,

a Nemzetközi Rendőrszövetség,

a Nagyvárosok Rendőrfőnökeinek Szövetsége

és az A.L.E.R.T.,

amelynek feladata
az elsődleges beavatkozók kiképzése

a lövöldözők megállítására,

mind támogatják
a "Nulla hírnév" projektet.

2014-ben az FBI

"Ne nevezzék meg őket" címmel
kampányt indított ugyanezen ötlet mentén.

Az Amerikai Pszichiátriai Szövetség
támogatja e lövöldözők bemutatásának

minimális szintre szorítását.

Az elgondolás világszerte elterjedt,

amikor a christchurchi
lövöldözést követően

Új-Zéland miniszterelnöke kiállt azért,

hogy ne jussanak hírnévhez az elkövetők.

Ám bármennyire is szeretnénk,
hogy a média megváltozzék,

ezek haszoncélú szervezetek.

Nem fognak megváltozni,
míg nem vonjuk felelősségre őket.

(Taps)

A média a reklámokból

szerez pénzt aszerint,

hány megtekintésük és kattintásuk van.

Ha bármilyen tartalom esetében csökkenteni
tudjuk a nézők és kattintók számát,

a média megváltoztatja majd,
hogyan számol be a dolgokról.

Legközelebb, ha azt látják,
hogy valamilyen médiában –

nyomtatott, elektronikus sajtóban,
rádióban vagy tévében –

indokolatlan mértékben szerepeltetik

e lövöldözők nevét és képeit,

ne nézzék tovább,

ne hallgassák tovább,

ne kattintsanak rá,

ne lájkolják,

és ne osszák meg.

Írjanak e hírügynökség

producerének, szerkesztőinek,

üzemeltetőinek és igazgatóinak.

Jegyezzék meg, mely hirdetők
támogatják e szegmenseket,

és írjanak az igazgatóiknak.

Együtt ugyanis

elérhetjük, hogy a média
a közbiztonság érdekében

cselekedjen,

ne a haszonért.

Alex számára már késő,

ahogy a családom számára is.

Ám kérem önöket, ne csatlakozzanak
tétlenségükkel a klubunkhoz;

ide senki nem akarhat belépni.

Túl nagy árat kell fizetni érte.

Nem késő még azoknak,

akik nem váltak áldozattá.

Hatalmunkban áll

csökkenteni a tömeglövöldözések számát.

Éljünk vele.

Köszönöm.

(Taps)