Ed Boyden: A fény mint kapcsoló az idegsejtekben

Ed Boyden megmutatja, hogy fényérzékeny proteinekért felelős gének beültetésével, képes szelektíven aktiválni vagy de-aktiválni speciális neuronokat fényvezetők beültetésével. Ezzel a példátlan szintű kontrollal képes volt kigyógyítani egy egeret a PTSD -ből (Post Traumatic Stress Disorder - Poszttraumatikus Stressz Szindróma) és egy bizonyos vakságból. A horizonton: az idegprotézis. Az előadás házigazdája Juan Enriquez feltesz egy pár kérdést a beszéd után.

Gondolkodjon el egy másodperc erejéig a napjáról.

Felkelt, érzékelte a friss levegőt az arcán amint kisétált az ajtón,

találkozott új kollegákkal akikkel majd egy jót beszélgetett,

és csodálat töltötte el az új dolgok iránt.

De lefogadom van valami amiről nem gondolkodott el ma --

valami ami annyira alapvető,

hogy talán ezért nem is gondolkodik el rajta nagyon gyakran.

És ez az összes érzék, érzés,

döntés és cselekedet,

amit a fejében lévő, agynak nevezett,

számítógép hozott.

Namármost, az agy talán nem néz ki fontosnak kívülről --

néhány deka rózsaszínes-szürke hús,

amorf anyag --

de az utolsó néhány száz év idegtana megengedi,

hogy közelebbről is szemügyre vegyük az agyat,

és lássuk mi rejlik a bonyolultság mögött.

Azt mondták nekünk, hogy az agy

egy hihetetlenül komplikált rendszer

ami százmilliárdnyi sejtből áll, amiket neuronoknak hívunk.

Namármost, nem úgy mint egy ember-tervezte számítógép,

ami kevés számú különböző alkatrészből áll --

amikről tudjuk hogyan müküdnek, mert mi terveztük őket --

az agy több ezer különböző fajta sejtből áll,

talán több tízezer fajtából.

Mindegyik más alakú és különböző molekulákból állnak;

és közvetítenek, összekötnek más-más régiókat az agyban.

Továbbá, változnak is a különböző kórképeknek megfelelően.

Szögezzünk le valamit.

Van egy osztálya a sejteknek,

egy meglehetősen kicsi sejt, egy gátló sejt, ami csendesíti a szomszédait.

Azon sejtek közül való, amelyek elsorvadnak például a skizofrénia esetében.

Ezt hívják kosársejtnek.

Ez a sejt egy a több ezer féle sejt közül

amit tanulmányozunk most.

Minden nap új és új fajtákat fedeznek fel.

Csak egy másik példa:

a piramis sejtek, nagy sejtek,

amelyek képesek átfogni egy jelentős részét az agynak.

Ők serkentő idegsejtek.

Ezek közül valóak azok is

melyek talán túlreagálnak olyan rendellenességekben mint az epilepszia.

Minden egyes ilyen sejt

egy hihetetlen elektromos eszköz.

Fogadnak egy beérkező jelet a sok ezer partnertől

és kiszámolják a saját elektromos kibocsátásukat,

amely aztán, ha elér egy bizonyos küszöböt,

továbbhalad a többezer befogadó partner felé.

Ez a folyamat, ami a másodperc ezred részéig tart,

megtörténik több ezerszer percenként

mindegyikében a száz milliárd idegsejtből,

amíg csak él

és gondolkodik és érez.

Szóval hogyan is találhatnánk ki, hogy mit csinál ez az áramkör?

Ideálisan, mehetnénk akár ezen az áramkörön belül is

és ki-be kapcsolhatnánk a különböző sejteket

majd meglátnánk, hogy képesek vagyunk e rájönni

melyek működnek közre a bizonyos funkcióknál

és melyek működnek hibásan bizonyos patológiás eseteknél.

Ha képesek lennénk aktiválni ezeket a sejteket, megláthatnánk milyen energiákat szabályoznak,

és mit képesek elindítani vagy fenntartani.

Ha le tudnánk őket kapcsolni,

akkor rájöhetnénk, hogy mihez is kellenek pontosan.

És ez az a történet amit most el fogok mondani önöknek ma.

Őszintén, ahova jutottunk az elmúlt 11 évben,

a próbálkozásokon, hogy megtaláljuk az utat ahhoz,

hogy képesek legyünk az áramköröket és sejteket és az agyban lévő pályákat

be- és kikapcsolni,

azért is, hogy megértsük tudományos szempontból,

és azért is, hogy küzdhessünk néhány problémával

amivel minden ember szembe kell hogy nézzen.

Most pedig, mielőtt elmondanám a technológiáját,

a rossz hírem az, hogy egy számottevő hányada az itt jelenlévőknek,

ha elég hosszú ideig fogunk élni,

fogunk talán találkozni egy agyi rendelleneséggel.

Már most egy milliárd embernek

volt valamilyen fajta ilyen rendellenesége

ami munkaképtelenné tette őket.

A számok nem is igazolják őket.

A rendelleneségek -- skizofrénia, Alzheimer kór,

depresszió, függőség --

nem csak az időnket rabolják ez az élettől, de megváltoztatnak minket;

elveszik az identitásunkat és megváltoztatják az érzelmeinket --

majd megváltoztatnak minket mint embereket.

Nos, a 20-ik században

volt némi remény az agyi problémák kezelésére

a gyógyszeripar fejlődése miatt,

és mivel sok orvosságot fejlesztettek ki

ami enyhítheti a problémák tüneteit,

alapvetően egyik sem mondható gyógyulásnak.

És ez részben azért van mert kemikáliával árasztjuk el az agyat.

Ez egy bonyolult áramkör

ami sok ezer különböző sejtből épül fel

és egy kémiai anyagban fürdetik.

Éppen ezért talán a legtöbb gyógyszer, de persze nem az összes, a piacon

okoz valamilyen komoly mellék hatást.

Néhány ember vigasztalódást nyert

az agyba beültetett elektromos stimulátoroktól.

A Parkinzon kórnál,

cochlea-implantátumoknál,

ezek csakugyan képesek voltak

némi orvoslást nyújtani az embereknek

bizonyos fajta rendelleneségek esetében.

Az elektromoság is halad minden irányban --

a legkisebb ellenállás irányába,

amiből az a mondás, legalábbis részben, jön.

Ez hatással lesz a normális áramkörökre is, és a nem normálisakra, amiket mi szeretnénk helyrehozni.

Szóval mégegyszer, vissza kerültünk az alapötlethez

ami egy ultra-precíz kontrol.

Képesek lennénk az információt pontosan oda irányítani ahova akarjuk ?

Amikor én 11 évvel ezelőtt elkezdtem foglalkozni idegtudománnyal,

én egy képzett elektromérnök és fizikus voltam,

és az első dolog amit gondoltam az az volt,

hogy ha ezek az idegsejtek elektromos eszközök,

akkor csupán meg kell találnunk a módját annak,

hogy messzebbre eljuttassuk azokat az elektromos változásokat.

Ha az elektromosságot be tudnánk kapcsolni egy sejtben,

a szomszédos sejteket kihagyva,

akkor lenne egy szerszámunk amivel be- és kikapcsolhatnánk ezeket a különböző sejteket,

kitalálva mit is csinálnak pontosan és hogy működnek közre

a hálózatban amiben helyet foglalnak.

Továbbá lenne egy ultra-precíz vezérlésünk ahhoz,

hogy helyrehozzunk a számításokat amelyek

valahogy félresiklottak.

Namost, hogyan is csináljuk mindezt?

Hát van egy csomó a természetben létező molekula,

amely át tudja a fényt változtatni elektromossággá.

Úgy is gondolhatunk rájuk mint kis fehérjékre

amik olyanok mint a napelemek.

Ha installálni tudnánk ezeket a molekulákat az idegsejtekbe valahogy,

akkor ezek az idegsejtek fénnyel is stimulálhatók lennének.

A molekula nélküli szomszédok pedig nem.

És van itt egy másik trükk is amit végre kell hajtanunk,

és az lenne a fénynek az agyba juttatása.

Mivel az agy nem érez fájdalmat, ezért használhatunk --

kihasználva mindazt az erőfeszitést

ami az internetbe és a kommunikációba ment --

lézerhez csatlakoztatott optikai szálakat,

amit az idegsejtek aktiválásra használnánk,

mint az állatokkal végzett előklinikai kísérletekben,

hogy meglássuk mit is csinálnak az idegsejtek.

Hogyan is menne ez végbe?

2004 körül,

Gerhard Nagel és Karl Deisseroth közös munkájának köszönhetően,

ez az elképzelés kezdett valóra válni.

Létezik egy fajta alga ami szabadon úszik,

és a fény felé kell navigálnia,

hogy optimálissá tegye a fotoszintézisét.

A fényt egy kis szemecskével érzékeli,

amely nem úgy működik mint a mi szemünk.

A membránjában vagy a külső felületén,

egy kevés proteint tartalmaz

mely valóban képes fényt elektromossággá konvertálni.

Ezeket a bizonyos molekulákat csatorna-rodopszinnak nevezik.

Az összes ilyen protein úgy viselkedik mint egy napelem amiről az előbb beszéltem.

Amikor kék fény esik rá, akkor kinyit egy kis lyukat

mely beengedi a töltött részecskéket a szemecskébe,

majd ettől lesz ennek a szemecskének egy elektronikus jele,

pontosan úgy mintha egy napelem töltene fel egy elemet.

Ezért annyit kell tennünk, hogy ezeket a molekulákat

az idegsejtekbe installáljuk.

És mivel egy fehérjéről beszélünk,

ennek az organizmusnak a DNS-be van bekódolva.

Ezért annyit kell csupán tennünk, hogy vesszük azt a DNS-t,

és belehelyezzük egy génterápiás virális vektorba,

és az idegsejtbe juttatjuk.

Amint kiderült, ez egy nagyon produktív időszak volt a génterápiában,

és sok vírust fejlesztettek ki .

Tehát ezt nagyon egyszerűen végre lehetett hajtani.

2004 nyarának egyik napján, kora reggel,

megpróbáltuk, és működött elsőre.

Vesszük ezt a DNS-t és belehelyezzük az idegsejtbe.

Az idegsejt használja saját fehérje előállító mechanizmusát,

hogy létrehozza ezeket a kis fényérzékeny fehérjéket

és installálja őket mindenfelé a sejtben,

mint ahogy napelem-paneleket szerelünk a tetőre.

A következő lépést már tudják,

kapunk egy idegsejtet ami fénnyel aktiválható.

Ez egy hatalmas dolog.

Egy szükséges trükk: ki kell találnunk,

hogy milyen módon szállíthatjuk ezeket a géneket a kívánt sejtekhez,

nem pedig a többi szomszédhoz.

Ezt meg lehet tenni: betudjuk állítani ezeket a vírusokat úgy,

hogy csak egyes sejteket támadjanak meg, ne másokat.

És van egy másik genetikai trükk amivel játszhatunk

azért hogy ilyen fényérzékeny sejteket kapjunk.

Ezt a területet most úgy ismerik, hogy optogenetika.

És csak egy példa arra, hogy mit lehet elérni,

mondjuk vesszük az egész bonyolult hálózatot,

használunk egy ilyen vírust ami elszállítja a gént

csak az egyik fajta sejthez ebben a sűrű hálóban.

Majd amikor megvilágítjuk az egész hálózatot,

csak az a bizonyos típusú sejt aktiválódik.

Például, vegyük a kosár sejtet amiről már korábban beszéltünk --

az amelyik elsorvad a skizofrénia esetében

és ugyebár ez egy gátló fajta.

Ha eljuttatnánk ezeket a géneket ezekhez a sejtekhez --

és nem fognak módosulni a gének hatására, természetesen --

majd kék fényt bocsájtunk az egész hálózatra,

akkor csak ezek a sejtek fognak működésbe lépni.

Majd mikor a fény kialszik, a sejtek újra normálisan működnek,

szóval nem tűnik úgy mintha idegenkednének.

Ez a módszer nem csak a sejtek működésének tanulmányozására használható,

vagyis mi a szerepük az agyműködésben,

de arra is használható a módszer, hogy kitaláljuk --

sőt talán helyre is hozhatjuk ezen sejtek aktivitását,

ha valóban elsorvadtak.

Szeretnék elmondani egy pár rövid történetet

arról, hogy miként használjuk ezt,

mind a tudományos, a klinikai és a elő-klinikai szinten.

Egy kérdés amivel szembe kellett néznünk:

milyen jelek segítik elő a jutalom érzését az agyban?

Mert ha mi megtaláljuk azokat,

akkor azok lennének a jelek amelyek a tanuláshoz vezetnek.

Az agy többet is csinál abból amiért jutalmat kap.

Ezek azok a jelek amelyek félre mennek bizonyos esetekben, mint például a függőség.

Szóval ha rájönnénk melyek ezek a sejtek,

akkor talán új célokat találhatnánk

amikhez gyógyszereket fejlesztenénk ki,

vagy talán helyeket ahová elektródák helyezhetők

azon emberek számára akik súlyos rendellenességekkel küzdenek.

Ehhez egy nagyon egyszerű paradigmával álltunk elő

együttműködésben a Fiorella csoporttal,

ahol egy kis doboz egyik oldalán,

ha az állat arra megy, egy fény villanás éri

azért, hogy különböző sejteket fényérzékennyé tegyen az agyban.

Ha ezek a sejtek elősegítik a jutalmat,

az állat egyre többször fog arra menni.

És pontosan ez történik.

Az állat megy a jobb oldalra és az orrával bökdösi azt,

és akkor kap egy adag kék fényt minden egyes alkalommal.

Majd ő ezt ismételgeti több százszor.

Ezek a dopamin neuronjai,

amelyekről talán hallottak már, az agy örömkeltő központjaiban vannak.

Megmutattuk, hogy ezeknek egy rövid aktiválása

elég, hogy segítse a tanulást.

Általánosíthatjuk az ötletet.

Az agy egy bizonyos pontja helyett,

tervezhetünk eszközöket melyek átfogják az agyat,

és képesek három dimenzióban fényt közvetíteni --

a tömbbe rendezett optikai szálak,

mindegyik a saját miniatűr fényforrásával.

Megpróbálhatunk olyan dolgokat élőben

amiket eddig csakis csészében tudtunk --

mint egy mélyreható átvilágitása az egész agynak,

olyan jelek után amik bizonyos dolgokat okoznak.

Vagy lehetnének jó klinikai célpontok is

az agyi rendellenességek kezelésénél.

Egy történet amit szeretnék elmondani arról,

hogy hogyan találhatnánk meg a módját a poszttraumatikus stressz szindróma kezelésének --

ami egy nem kontrollált idegesség és félelem forma.

És egy dolog amit megtettünk az az volt,

hogy egy nagyon klasszikus félelem-modelt használtunk.

Ez visszanyúlik a Pavlovi időkbe.

Úgy hívják, hogy Pavlovi félelem kondicionálás --

ahol a hangot egy rövid elektrosokk követ.

Az elektrosokk nem fájdalmas, inkább csak idegesítő.

Majd később -- ebben az esetben az egér,

amely nagyon jó állat-modell, gyakran használt ilyen kísérletekben --

az állat megtanul félni a hangtól.

Az állat megdermed a hangtól,

ahogy a szarvas a fényszórótól.

A kérdés az, hogy miféle célpontot találhatunk az agyban

ami segít leküzdeni ezt a félelmet?

Tehát lejátszuk azt a hangot megint

miután az asszociálódott a félelemmel.

Ugyanakkor aktiváljuk a különféle célterületeket az agyban,

használva a tömbbe rendezett optikai szálakat,

azért, hogy megtudjuk melyik célterület

okozhatja az agyban a félelem emlékének legyőzését.

Ez a rövid videó megmutatja

az egyik ilyen célterületet amin éppen dolgozunk.

Ez a terület a prefrontális agykéregben van,

ahol az ismeretet használva próbáljuk legyőzni az ellenséges érzelmi állapotokat.

Az állat hallani fogja a hangot -- majd ott felvillant a fény.

Itt most nem lesz hang, de láthatják, hogy az állat megdermed.

Ez a hang rosszat szokott jelenteni.

És van egy kicsi óra az bal alsó sarokban,

és láthatják, hogy az állat két perce van így.

Most pedig itt van a következő klipp,

csak nyolc perccel később.

Ugyanaz a hang fog szólni most is, és a fény is fel fog villanni.

Rendben, most indul. Éppen most.

És láthatják is, csak tíz perce megy a kísérlet,

ahol a fénnyel való aktiválás folyik az agynak eme területén,

hogy legyőzzük a a félelem

emlékének kifejeződését.

Az elmúlt néhány évben visszatértünk az élet fájához,

mert kerestünk módokat az agyi áramkörök kikapcsolására.

Ha ezt meg tudnánk tenni, akkor ez hatalmas dolog lenne.

Ha tudnánk sejteket kikapcsolni , akár néhány ezredmásodpercre vagy másodpercre,

akkor rájöhetnénk, hogy milyen szerepet játszanak

az áramkörökben, ahova be vannak épülve.

És most már felmértük az organizmusokat az egész életfáról --

és az élet minden területét egy kicsit másként látjuk, kivéve az állatokét.

És találtunk mindenféle molekulát, halorhodopsinokat vagy archaerhodopsinokat,

amik a zöld és sárga fényre reagálnak.

Pontosan az ellenkezőjét csinálják mint az előbb említett molekula,

a kék fény aktiválására képes csatorna-rodopszin.

Nézzünk meg egy példát arra, hogy ez az egész merre tarthat.

Vegyünk például egy állapotot mint az epilepszia,

amikor az agy túlzottan tevékeny.

Ha a gyógyszer nem hat az epilepszia kezelése során,

egy stratégia lehet az agy egy részének eltávolítása.

Ez természetesen egy visszafordíthatatlan folyamat, és lehetnek mellékhatásai.

Mi lenne, ha ki tudnánk kapcsolni az agy azon részét egy rövid időre,

amíg a roham meg nem szűnik,

és az agy vissza állítódna az eredeti állapotába --

mint egyfajta dinamikus rendszer ami visszakerülne a stabil állapotába.

Ez az animáció megpróbálja elmagyarázni ezt a koncepciót,

amiben ezeket a sejteket fényérzékennyé tettük,

majd fényt irányítottunk rá,

csak arra az időre amíg a roham megszűnik,

reméljük, hogy ki tudnánk kapcsolni őket.

Sajnos nincsen adatunk amit itt most meg tudnánk mutatni,

de már nagyon izgatottak vagyunk ez ügyben.

Most szeretném lezárni az egyik történetet,

ami szerintünk egy másik lehetőség --

ahol ezek a molekulák, ha képesek vagyunk az ultra-precíz kontrollra,

használhatóak lennének magában az agyban,

mint egy új fajta protézis, egy optikai protézis.

Már mondtam, hogy az elektromos stimulálás egyáltalán nem ritka.

75,000 Parkinson kóros embernek van mélyagyi stimulátor beultetve.

Talán 100,000 embernek van Cochlear implantátuma,

ami lehetővé teszi, hogy halljanak.

És van egy másik haszna annak, hogy ezeket a géneket bejuttatjuk a sejtekbe.

És kifejlődött egy új remény a gén terápiában

mert olyan vírusokat mint például az adeno-asszociált vírus --

ami talán többségünknek megvan itt a teremben,

és nincs semmi tünete --

több száz páciensnél használtak már,

hogy géneket jutassanak az agyba vagy a testbe.

Ezidáig, nem volt semmilyen súlyos ellenhatás

ezzel a vírussal kapcsolatosan.

Van egy utolsó nyilvánvaló igazság: maguk a fehérjék,

amik algákból és baktériumokból és gombákból származnak,

meg mindenhonnan az életfáról.

A többségünknek nincs gomba vagy alga az agyában,

vajon mit fog csinálni az agyunk ha ilyeneket teszünk bele?

Fogják-e a sejtek tolerálni? Fog-e az immunrendszer reagálni?

A kezdeti szakaszban -- ez még nem lett végrehajtva embereken --

de különböző tanulmányokon dolgozunk,

hogy megvizsgálhassuk ezt.

Mostanáig nem láttunk semmi komolyabb nyilvánvaló reakciót

ezen molekulák ellen

vagy az agy megvilágítása ellen.

Még korai, hogy végleges véleményt mondjunk, de nagyon izgatottak vagyunk miatta.

Egy történettel akartam befejezni,

ami szerintünk lehetne egy

klinikai jellegű felhasználás.

Sokféle vakság létezik

ahol a fényérzékelők

amik a szemünkben vannak hátul, elhalnak.

És a retina, természetesen, egy bonyolult struktúra.

Most közelítsünk rá, hogy részletesebben is lássuk.

A fényérzékelő sejtek itt vannak felül,

majd a fényérzékelők által észlelt jeleket

változatos számításokkal átváltoztatják,

amíg végül az az alsó sejtréteg, a ganglion sejtek,

közvetítik az információt az agynak,

ahol mi érzékeljuk azt.

Sokféle vakság esetében, mint például a retinitis pigmentosa,

vagy a sárgafolt elfajulás,

a fényérzékelő sejtek sorvadnak vagy pusztulnak el.

Hogyan lehetne megjavítani ezeket?

Még az sem világos hogy egy gyógyszer képes lenne-e helyrehozni,

mert nincs semmi amihez a gyógyszer kötődni tudna.

Másrészről, a fény még képes bejutni a szembe.

A szem még mindig átlátszó és így a fény behatolhat.

Mi történne, ha fognánk ezeket a csatorna-rodopszinokat és más molekulákat

és elhelyeznénk őket ezekbe a megmaradt sejtekbe

és átalakítanánk őket kicsi fényképezőgépekké.

És mert olyan sok van belőlük a szemben,

elvileg alkothatnának akár egy magas felbontású fényképezőgépet.

Szóval ilyenfajta dolgokon munkálkodunk.

Egy munkatársunk vezeti mindezt,

Alan Horsager az USC-nél,

és kereskedelmi forgalomba hozná majd egy induló cég, az Eos Neuroscience,

amit a NIH támogat.

Itt egy egér megpróbál megoldani egy labirintus-problémát.

Ez egy hat ágú labirintus. És van egy kis víz is ebben a labirintusban,

hogy az egeret motíválja valami, különben csak ülne ott.

A célja ennek a labirintusnak, természetesen,

az hogy kikerüljön a vízből a szárazra,

ami a fény alatti rész.

Nos, az egerek okosak, ezért ő megoldja a labirintust végül,

de végig próbálva az összes lehetőséget.

Leúszik mindegyik ágon amíg meg nem találja a száraz alapzatot.

Szóval nem használja a látását ehhez.

Ezek a különböző egerek különböző mutációk,

amik különböző fajta, az embereket is érintő, vakságtól szenvednek.

Tehát óvatosak próbálunk lenni amikor nézegetjük ezeket a különböző modelleket,

és végül találtunk egy általános megközelítést.

Hogyan is fogjuk megoldani ezt?

Pontosan azt csináljuk amit vázoltunk az előző képen.

Fogjuk ezeket a kék fény érzékelőket

és telepítjük őket egy sejtrétegbe

a retina középen, a szem belsejében

és fényképezőgéppé változtatjuk őket.

Pont úgy mintha napelemeket telepítenénk mindenfele az idegsejtekben,

hogy fényérzékenyekké váljanak.

A fény elektromossággá alakul bennük.

Szóval ez az egér vak volt néhány héttel a kísérlet előtt

és kapott egy dózis fényérzékeny molekulákat tartalmazó vírust.

És most már látható, hogy az állat képes elkerülni a falakat

és megy egyenesen a száraz területre

és kognitiv módon használja újra a szemét.

És a módszer ereje abban van,

hogy ezek az állatok képesek a platformra jutni

éppoly gyorsan mint az állatok akik egész életükben láttak.

Szerintem ezek az elő-klinikai tanulmány

reményt jósolhat azoknak a dolgoknak

amiket remélünk, hogy végre tudunk hajtani a jövőben.

Végül, szeretném kiemelni, hogy szintén próbálunk találni

új üzleti modelleket ehhez az új neurotechnológiai területhez.

Fejlesztjük ezeket a módszereket,

de megosztjuk őket szabadon több száz csapattal mindenfelé a világon,

így az emberek kipróbálhatják a különböző gyógymódokat a rendelleneségekre.

Reményünk az, hogy megértvén az agyunkban lévő áramköröket

egy elvont szinten ami lehetővé teszi számunkra, hogy megjavítsuk és tervezzük őket,

és vehetjük ezeket a konok betegségeket amikről beszéltünk már korábban,

melyek gyakorlatilag gyógyíthatatlanok,

és a 21-ik században múlttá tegyük őket.

Köszönöm.

(Taps)

Juan Enriquesz: Szóval néhány dolog elég sűrű volt.

(Nevetés)

De a jelentősége

a képességnek, hogy a szélütés vagy az epilepszia kontrollálható lenne

gyógyszerek helyett fény által,

és képessé válni arra, hogy ezeket specifikusan megcélozhassuk,

az egy első lépés.

A második dolog amit gondolom mondtál,

hogy az agy kontrolálható két fény által,

mint egy ki/be kapcsoló.

Ed Boyden: Így van.

JE: Ami minden minden agyi impulzust bináris kóddá tesz.

EB: Pontosan.

Szóval a kék fénnyel, információt vezetünk, ami az egyes formája.

A kikapcsolásával pedig többé-kevésbé zéró.

Reményünk szerint végül is építenénk egy kisegítő agy-processzort

ami az aggyal együtt dolgozna,

szóval így tudnánk fokozni a funkciókat a rokkantakban.

JE: És elméletben ez azt jelenti,

hogy amit egy egér érez, szagol,

hall, tapogat,

lemodellezhetjük mint egyesek és zérók sorozata.

EB: Úgy van. Reméljük, hogy ezt használva kiderítjük

melyik idegi kódok vezérelnek bizonyos viselkedéseket

és bizonyos gondolatokat és bizonyos érzéseket,

és ezt arra használni hogy jobban megértsük az agy müködését.

JE: Ez jelentheti-e vajon azt, hogy egy nap le tudnánk tölteni az emlékeket

és talán feltölteni is?

EB: Hát ezen nagyon keményen kezdtünk el dolgozni.

Most éppen dolgozunk valamin

ahol megpróbáljuk beburkolni az agyat felvevő egységekkel is.

Így rögzíthetjük az információt majd vissza közvetítenénk azt --

mintegy kiszámolva mire van szüksége az agynak,

azért, hogy javítsuk az információ feldolgozó képességét.

JE: Hát, ez lehet hogy néhány dolgot meg fog változtatni. Köszönöm. (EB: Köszönöm.)

(Taps)