Hogyan állítsuk szolgálatunkba az eredménytelenséget?

Lehet, hogy a hatékonyság megszállott üldözése eredménytelenebbé tesz minket? Sokatmondó előadásában az író és történész Edward Tenner hatékonyságmániánk ígéreteiről és veszélyeiről beszél, – és ajánl hét módszert arra, hogyan legyünk az ihletett eredménytelenség segítségével hatékonyabbak.

Ki ne szeretné a hatékonyságot?

Én szeretem.

A hatékonyság azt jelenti:
többet kapunk kevesebbért.

Több kilométer literenként,
több fény wattonként,

több szó percenként.

A kevesebbért több
a második legjobb dolog,

rögtön a semmiért valamit után.

Az algoritmusok, a big data, a felhő
mind többet adnak kevesebbért.

Vajon problémamentes utópia felé haladunk,

vagy mindent megfigyelő disztópia felé?

Nem tudom.

Engem a jelen foglalkoztat.

Be akarom mutatni önöknek,

hogyan segíthet a múlt megérteni a jelent.

Semmi sem összegzi olyan jól

a hatékonyság ígéretét és veszélyét,

mint az egyszerű krumpli.

A krumpli az Andokból származik,

s az ősi inkáktól terjedt el Európában.

A krumpli a kiegyensúlyozott
táplálkozás remeke.

Számos nagy hatalmú támogatója akadt.

Nagy Frigyes porosz király

volt első rajongója.

Hitte, hogy a krumpli segítségével nőhet

az egészséges poroszok száma.

S minél több az egészséges porosz,

annál több az egészséges porosz katona.

Néhány egészséges porosz katona

elfogta a francia katonai
gyógyszerészt, Parmentier-t.

Parmentier először elszörnyedt,

hogy a hadifoglyok

reggel-délben-este krumplit kaptak,

de aztán megszerette az étrendet.

Úgy gondolta, a krumpli
egészségesebbé tette.

Úgyhogy amikor szabadult,

fejébe vette, hogy elterjeszti
a krumplit Franciaországban is.

Nagy hatalmú barátai voltak.

Benjamin Franklin javasolta,
adjon díszvacsorát,

ahol minden fogásban szerepel a krumpli.

Franklin maga is díszvendég volt.

A francia király és királyné is ráállt,

hogy krumplit,

azaz burgonyavirágot viseljen.

(Nevetés)

A király burgonyavirágot
viselt a hajtókáján,

a királyné pedig a hajában.

Kiváló reklámötlet volt,

de akadt egy bökkenő.

A krumpli túl szép volt, hogy igaz legyen.

Írországban egyenesen csodának számított.

A krumpli remek termést hozott,
a népesség növekedett.

Ám volt egy rejtett veszély.

Az összes ír krumpli
genetikailag azonos volt.

Mind a rendkívül jó termőképességű
fajtába, a Lumperbe tartozott.

Ezzel az volt a gond,

hogy egy Dél-Amerikából eredő kór,

amely egy krumplit megfertőzött,

mindet megfertőzte.

A brit kizsákmányolásnak
és érzéketlenségnek is volt szerepe,

ám végül is e monokultúra miatt

halt meg egymillió ember,

és kényszerült emigrációba
további kétmillió.

A krumpli nemhogy
véget vetett az éhínségnek:

az egyik legvégzetesebb éhínség oka lett.

A hatékonyság okozta gondok manapság

kevésbé drasztikusak, ám krónikusak.

Tartósabbá tehetik a problémákat,

amelyek megoldására születtek.

Vegyük az elektronikus
orvosi nyilvántartást.

Úgy tűnt, ez majd megoldja
az orvosok kézírásának problémáját,

s azzal az előnnyel járt,

hogy sokkal pontosabb adatokkal
szolgált a gyógykezelésekhez.

A gyakorlatban viszont mindez

több elektronikus papírmunkával jár,

s az orvosok ma arra panaszkodnak,
hogy nemhogy több,

de egyenesen kevesebb idejük
marad a betegeikre.

A hatékonyság megszállott kergetése
csökkentheti hatékonyságunkat.

A hatékonyság téves
riasztásokkal is tévútra visz.

A kórházakban gépek százai
figyelik a vészhelyzeteket,

s túl gyakran riasztanak tévesen.

A téves jelzéseket időbe telik kiszűrni.

Ez kimerültséghez, stresszhez vezet,

illetve, megint csak, a valódi betegek
bajainak elhanyagolásához.

A mintafelismerésben is kapunk
téves pozitív eredményeket.

Egy iskolabusz rossz szögből nézve olyan,

mint egy bokszzsák.

Drága időbe telik

a hibás felismerések kiszűrése.

A téves negatívok szintén
gondot jelentenek.

Az algoritmusok rengeteget
tanulnak, és gyorsan.

Ám csak a múltról szolgálhatnak infóval,

úgyhogy számos jövőbeli klasszikus rossz
kritikát kapott, mint pl. a Moby Dick,

vagy több kiadó is elutasította őket,

mint pl. a Harry Potter-sorozatot.

Pazarló lehet megpróbálni
elkerülni a pazarlást.

A hatékonyság csapda is,
ha az ellenfél lemásolja a módszert.

Vegyük a késő 19. századi

75 milliméteres francia tüzérségi üteget.

A halálos dizájn mesterműve volt.

Az ágyú négy másodpercenként
tudott kilőni egy lövedéket.

Ez még nem is volt különös.

Ám zseniális visszaugró
mechanizmusának hála

ugyanabba a pozícióba állt vissza,

s nem kellett újra célozni.

Így a tüzelés tényleges
sebessége drasztikusan nőtt.

Úgy tűnt, ezzel a módszerrel

Franciaország legyőzi Németországot
a legközelebbi háborúban.

Ám ahogy sejthető volt,

a németek valami hasonlón dolgoztak.

Amikor tehát kitört az I. világháború,

az eredmény a lövészárok-háború lett,

amely minden elképzelhetőnél
tovább tartott.

A háború lerövidítésére tervezett
technológia azt meghosszabbította.

A hatékonyság tán legnagyobb ára
a lehetőségek kihagyása.

A vevőket az eladókkal
összekötő platform-gazdaság

remek befektetés lehet,

ahogy azt láthattuk is
az elmúlt néhány hétben.

Százmilliós veszteségeket termelő cégek

dollármilliárdosokat szülnek
az elsődleges részvénykibocsátáskor.

Ám a legnehezebbek

a fizikai és kémiai felfedezések.

Ezek nagyobb kockázattal járnak.

Talán vesztésre állnak,
mert a hardver nehéz ügy.

Sokkal nehezebb nagyban gondolkodni
fizikai vagy kémiai találmányok,

mint szoftverek esetében.

Gondoljanak az akkumulátorokra.

A mobileszközökben és elektromos
autókban használt lítiumion-akkumulátorok

harmincéves elven alapulnak.

Hány okostelefon akkuja
bír ki ma egy teljes napot

egyetlen feltöltéssel?

Igen, a hardver bonyolult.

Több mint 20 évbe telt,

hogy a Chester Carlson
1938-as szabadalmán alapuló

száraz fénymásolás elve

az 1959-ben bevezetett
Xerox 914 másolóhoz vezessen.

Az apró, merész Haloid cég
a New York állambeli Rochesterben

keresztülment mindazon,
amit a legtöbb cég sosem tűrt volna el.

Egyik kudarc követte a másikat.

Az egyik nagy gond a gyúlékonyság volt.

Amikor a 914 végre piacra került,

még mindig volt benne egy perzselés-
mentesítőnek nevezett eszköz,

ami valójában egy aprócska,
beépített tűzoltókészülék volt.

Az én válaszom minderre
az ihletett eredménytelenség.

Az adatok és mérések
elengedhetetlenek, de ez nem elég.

Hagyjunk teret az emberi
megérzésnek és készségeknek is.

Az ihletett eredménytelenség
hét összetevőből áll.

Először is: válasszuk a kanyargósabb utat,
örüljünk a véletlen felfedezéseknek.

A tévedések eredményekhez vezethetnek.

Egyszer, amikor a Mississippi
bal partján kalandoztam,

rossz helyen fordultam be.

Odaértem a nagy folyón átívelő hídhoz,

s a hídpénz kezelője azt mondta,
nem fordulhatok vissza.

Úgyhogy kifizettem az 50 centet –
akkor annyiba került –,

és hirtelen az iowai
Muscatine-ben találtam magam.

Épphogy hallomásból ismertem a nevet,

de lenyűgöző városnak bizonyult.

Muscatine-ben volt a világ egyik
leggazdagabb kagylólelőhelye.

Száz évvel ezelőtt a világ
gombjainak harmadát

Muscatine-ben gyártották,

évente 1,5 milliárd darabot.

Mára minden gyár megszűnt,

de van egy gyöngyházgomb-iparnak
szentelt múzeum,

s ez a világ egyik legkülönösebb múzeuma.

Ám ez csak a kezdet volt.

Ez az a ház Muscatine-ben,

ahol a későbbi kínai elnök
1986-ban megszállt

egy mezőgazdasági küldöttség tagjaként.

Ma a ház a kínai-amerikai
barátság emlékháza,

kínai turisták zarándokhelye.

Hogyan is tudhattam volna ezt előre?

(Nevetés)

Másodszor: emeljük fel a fenekünket.

Néha eredményesebb lehet

a nehezebb módszert választani.

Vegyük a dolgok internetjét.

Csodálatos dolog szabályozni a világítást,

beállítani a fűtést vagy felporszívózni,

anélkül hogy megmozdulnánk.

Ám orvostudományi kutatások azt mutatják,

hogy az izgés-mozgás és járkálás

az egyik legjobb dolog,
amit a szívünkért tehetünk.

Jót tesz a szívnek és a derékbőségnek is.

Harmadszor: használjuk fel hibáinkat.

Nagyszerű dolgok születhetnek

a véletlen hibák fantáziadús
továbbfejlesztéséből.

A Lincoln Center-beli Metropolitan Opera

egyik építésze, Tad Leski

egy vázlaton dolgozott,
amikor fehér tinta csöppent a rajzra.

Mások talán eldobták volna a vázlatot,

ám Leski ennek hatására tervezett
egy csillagrobbanást idéző csillárt,

amely a maga nemében az egyik
legjelesebb volt a 20. században.

Negyedszer: válasszuk
időnként a nehezebb módszert.

Hatékonyabb lehet, ha valamihez
nem értünk tökéletesen.

A pszichológusok kívánatos
nehézségnek nevezik ezt.

Részletes jegyzeteket
készíteni számítógépen

a legjobb módszernek tűnhet
egy előadó szavainak megragadására,

hogy később szó szerint
fel tudjuk idézni őket.

Ám kutatások kimutatták,
hogy amikor rövidítünk,

összefoglaljuk az előadó mondandóját,

és egy darab papíron
készítünk jegyzeteket,

közben fel is dolgozzuk az információt.

Magunkévá tesszük az infót,

és sokkal aktívabban tanulunk,

mint amikor csak szó szerint leírjuk,

ami elhangzik.

Ötödször: menjünk biztosra
a diverzitás segítségével.

A monokultúra halálos lehet.

Emlékeznek a krumplira?

Hatékony volt, aztán már nem volt az.

A diverzitás a szervezetekre is érvényes.

Egy szoftver megmondhatja, mi kellett
korábban a szervezet sikeréhez,

és néha hasznos lehet az állásra
jelentkezők kiválasztásában.

De ne feledjék, környezetünk
folyton változik,

és a jelentkezőket szűrő szoftver
nem tudja megmondani,

ahogy mi sem tudjuk,

ki lesz hasznos a jövőben.

Az algoritmus eredményeit
ki kell egészítenünk

a megérzésünkkel és azzal,

hogy változatos hátterű
és világnézetű embereket keresünk.

Hatodszor: építsünk biztonsági tartalékot
redundanciából és emberi készségekből.

Miért zuhant le két 737 Max repülő?

Még mindig nem ismerjük
a teljes történetet,

de tudjuk, hogyan előzzük meg
a katasztrófákat.

Több különálló rendszerre van szükség.

Ha az egyik meghibásodik,
a többi a helyébe léphet.

Gyakorlott kezelőkre is szükség van,

ami folyamatos képzéseket jelent.

Hetedszer: legyünk józanul nagyvonalúak.

Thomas Edison a filmipar úttörője volt,

valamint a kameratechnológiáé is.

Nála senki sem tett többet
a hatékonyságért.

Ám a megtakarítás nem vált be.

Edison menedzsere felvett
egy ún. hatékonysági mérnököt,

aki azt mondta, pénzt takaríthat meg,

ha többet használ fel
a leforgatott filmekből,

és kevesebb részt vesz fel újra.

Igen, Edison zseni volt,

de nem értette
a játékfilmek új szabályait,

s a tényt, hogy a kudarc a siker ára.

Másrészt: más nagyszerű rendezők,
mint pl. Erich von Stroheim,

a másik oldalon álltak.

Remek drámaérzékkel bírtak,

Stroheim ráadásul
tehetséges színész is volt.

Ám képtelenek voltak tartani
a költségvetést.

Ez nem volt fenntartható.

Irving Thalberg, a zseniális ösztönökkel
bíró korábbi titkár volt az,

aki megvalósította
a józan nagyvonalúságot,

először a Universal,
majd az MGM stúdiónál,

s eszményi hollywoodi producerré vált.

Összefoglalva: ahhoz, hogy igazán
eredményesek legyünk,

optimális eredménytelenségre van szükség.

A legrövidebb út talán a kanyargós,

nem pedig az egyenes.

Charles Darwin tudta ezt.

Amikor komoly problémába ütközött,

ment egy kört az ösvényen,

amit a háza mögött épített.

A termékeny ösvény lehet
valódi ösvény, mint Darwiné,

lehet virtuális, vagy lehet
egy előre nem látott letérés

a már kijelölt útról.

A túl nagy hatékonyság
saját magát gyengítheti.

Ám némi ihletett eredménytelenség
erősebbé teheti.

Néha akkor haladunk legjobban,

ha körben járunk.

Köszönöm.

(Taps)