Smelfik és egyéb kísérletek a szintetikus biológiával

Mi lenne ha tudnál készíteni egy szag-selfiet, egy smelfiet? Mi lenne, ha volna egy ajakrúzsod amivel, megcsókolnál egy virágot, azon helyen kezdene el nőni? Ani Liu felfedezi a technológia és az érzéki észlelet metszetét és a munkája valahol a tudomány, tervezés és művészet közé van beékelődve. Ebben a röpke, ötletes beszédben megosztja álmait, elképzeléseit és kísérleteit, kérdezve azt, hogy mi történik majd, ha a tudományos fantasztikum, tudománys ténnyé válik?

Mi lenne, ha a növényeink

érzékelhetnék a talaj
szennyezettségi szintjét,

és ezt a szennyezettséget
leveleik színével ki is mutathatnák?

Mi lenne, ha a növények még
a mérgeket is eltávolítanák a talajból?

Vagy mi lenne, ha ezek a növények

a saját csomagolásukat termesztenék,

vagy úgy lennének tervezve,
hogy betakarítási módjuk

a gazdák gépeire lenne szabva?

Mi lenne, ha a biológiai tervezést

az árucikkek tömeggyártása
iránti motiváció vezényelné?

Miféle világ lenne ez ?

Az én nevem Ani . Tervező
és kutató vagyok az MTI Media Lab-nél.

Tagja vagyok egy új és egyedi
csoportnak, a Design Fiction-nek,

ahol a tudományos fantasztikum és a
tények között vagyunk beékelődve.

Vagyok annyira szerencsés,
hogy az MIT-nél együtt lehetek tudósokkal,

akik olyan élvonalbeli
területekkel foglalkoznak,

Mint például a szintetikus neurobiológia,

Mesterséges intelligencia,
mesterséges élet,

és más effélék.

Az egész egyetem területén
briliáns tudósok dolgoznak,

akik azt kérdezik például, hogy:
"Hogyan tehetném jobbá a világot?"

és amit az én csapatom szeret
megkérdezni, hogy "Mi a jobb ?"

Mi a jobb neked, nekem,

egy fehér nőnek, egy meleg férfinak,

egy veteránnak, vagy egy
protézist viselő gyereknek.

A technológia soha sem semleges.

Egy valóságot foglal magában

és egy képet tükröz vissza.

Eltudják képzelni mit mondana ez a
munka-élet egyensúlyáról az irodájukban,

ha ezek alapproblémák
lennének az első napon?

(Nevetés)

Hiszem, hogy a művészeknek
és tervezők dolga,

hogy kritikus kérdéseket vessenek fel.

A művészet az, hogy hogyan
látod és érzed a jövőt,

és manapság érdekes dolog
tervezőnek lenni,

mert sok új eszköz válik elérhetővé.

Például, a szintetikus biológia

a biológiát tervezési problémaként
próbálja leírni.

E fejlesztések közepette

az én laborom azt kérdezi,
mi a szerepe és felelőssége

egy művésznek, tervezőnek,
tudósnak vagy üzletembernek.

Mik a következményei

a szintetikus biológiának,
genetikai mérnöktudománynak,

és ezek hogyan alakítják át a felfogásunk
arról, hogy mit is jelent embernek lenni?

Milyen következményei lennének ennek
a társadalomban és az evolúcióban,

és mi is forog kockán?

Spekulatív tervezői kutatásom
tárgya jelenleg

a szintetikus biológia,

de egy még inkább érzékileg
vezetett módon.

A megszállotja vagyok a kutatásnak
a szaglás témakörében,

és ez a projekt abból az ötletből indult,

hogy mi lenne ha tudnánk
"szag-selfie-t", egy smelfie-t készíteni?

(Nevetés)

Mi lenne, ha fognánk
a saját természetes testszagunkat,

és ezt eltudnánk küldeni a szeretőnknek?

Furcsa módon azt találtam, hogy volt egy
19. századi ausztriai szokás,

mely szerint a párok udvarláskor
egy szelet almát tartottak

szorosan a hónaljuk alatt tánc közben,

és az este végén,

a lány odaadta a szelet gyümölcsöt
annak, akihez a legjobban vonzódott.

Ha az érzés kölcsönös volt,

a fiú felfalta a bűzös almát.

(Nevetés)

Köztudott, hogy Napóleon rengeteg
szerelmes levelet írt Josephine-nek,

de ezek közül talán a legkiemelkedőbb
ez a rövid és sürgős megjegyzés:

"Három nap múlva otthon vagyok.
Ne fürödj le!"

(Nevetés)

Napóleon és Josephine is
imádta az ibolyát.

Josephine ibolya illatú parfümöt használt,

Ibolyákat hordott az esküvője napján,

és Napóleon egy csokor Ibolyát küldött

minden évfordulójuk alkalmára.

Amikor Josephine eltávozott,

Ibolyát ültetett a sírjára,

és mielőtt száműzték volna,

visszament a sírhoz,

leszedett néhány virágot,
egy kapoccsal összefűzte őket,

és halála napjáig viselte.

Ezt nagyon meghatónak találtam,

Azon tűnődtem, hogy megtervezhetném
az ibolyát Josephine-illatúnak?

Mi lenne, ha ezek után

a sírja látogatásakor,

úgy éreznénk Josephine-t,
mint ahogy Napóleon szerette?

Tudnánk-e új gyászolási
szokásokat tervezni,

új rituálékat a megemlékezésre?

Végül is, terveztünk genetikailag
módosított növényeket

az maximális haszon érdekében.

Növényeket, melyek kibírják a szállítást,

növényeket melyek hosszasan elállnak,

növényeket melyek édesek,
de ellenállnak a kártevőknek,

esetenként a tápértékük rovására.

Használhatnánk-e ezeket a technológiákat
érzelmileg érzékeny megnyilvánulásokra?

Szóval, jelenleg a laborban

olyan kérdéseket kutatok, mint:
Mitől emberszagú egy ember ?

És úgy fest, hogy ez bizony
elég bonyolult.

Különböző tényezők. mint például
az étrendünk, az életstílusunk,

mind befolyásolják, hogy milyen a szagunk.

Arra jöttem rá, hogy az izzadságunk
többnyire szagtalan.

A baktériumok és mikrobák felelősek

a szagunkért, a hangulatunkért,

a személyiségünkért, és így tovább.

Rengetegféle molekulát bocsátunk ki,

melyeket csak tudat alatt érzékelünk.

Szóval elkezdtem baktériumokat gyűjteni

a testem különböző részeiről,
és rendszereztem őket.

Miután beszéltem egy tudóssal,
arra jutottunk,

lehetséges, hogy Ani ideális elegye

10 százalék kulcscsont,
30 százalék hónalj,

40 százalék csípő(ágyék) és így tovább,

alakalomadtán hagyom hogy egy
más labor tudósai is

megszagolják a mintáim.

És érdekes volt hallani,
hogyan érzékelték a testszagom

a test kontextusán kívül.

Olyan visszajelzéseket kaptam,

hogy olyan az illatom mint a virág, csirke

kukoricapehely,

vagy marhahús carnitas.

(Nevetés)

Ezzel egy időben termesztettem
néhány húsevő növényt arra a célra,

hogy képesek legyenek hússzerű szagokat
kibocsátani, és ezzel vonzani a prédát,

hogy így megteremtsük
ezt a szimbiotikus kapcsolatot

a baktériumaim és ezen organizmus közt.

Aztán mi történt?

Az MIT, egy bárban
beszélgettem egy tudóssal,

aki történetesen kémikus
és botanikus volt,

és meséltem neki a tervemről.

Azt mondta "Ez úgy hangzik,
mint botanika magányos nőknek."

(Nevetés)

De én nem hagytam magam
"Oké." - mondtam.

Gondoltam: próbára teszem.

"Tudnánk-e olyan növényt tervezni,
ami viszontszeret engem?"

Ő valamiért azt felelte:
"Persze, miért is ne ?"

Kezdetnek olyan növényt próbáltunk
tervezni, ami úgy nőne felém,

mintha én lennék a Nap.

Szóval olyan növényi szerkezetet
kerestünk, mint a fototropizmus,

ami azért felel, hogy a növény
a Nap irányába növekedjen

olyan hormonok által, mint az auxin,

ami a sejtek megnyúlását eredményezi
az árnyékos oldalon.

Jelenleg pedig olyan
ajakrúzsokat készítek,

amelyek ezeket a vegyi
anyagokkal tartalmazzák,

melyek megengedik, hogy
egy növénnyel saját nyelvén "beszéljek".

Rúzsok, melyek révén a növények
ott nőnek, ahová csókot adok.

Növények, melyek kivirágoznak ott,
ahol megcsókolom őket.

És az ilyen kutatások során

olyan kérdéseket firtatok mint:

hogyan értelmezzük a természetet?

Hogyan értelmezzük a természetet,
ha a tulajdonságait újratervezhetjük,

és mikor tehetjük ezt meg?

Csináljuk profitért vagy a köz hasznára?

Esetleg érzelmi céllal?

Lehet a biotechnológiát olyan megindító
módon használni, mint a zenét?

Hol a határ a tudomány

és érzelmi világunk formálása között?

A híres tervezői jelige az,
hogy a rendeltetés határozza meg a formát.

Nos, valahol a tudomány, tervezés
és a művészet határterületén

azt kérdezem:

mi van, ha a fikció közli a tényt?

Hogy nézne ki egy ilyen kutatólabor,

és miféle kérdéseket tehetnénk
fel közösen?

A technológiára gyakran
válaszként tekintünk.

De mint művész és tervező,
szeretem megkérdezni:

Mi is volt a kérdés?

Köszönöm.

(Taps)