A 15 perces város

A városi élet azt jelenti, hogy elfogadunk rosszul működő dolgokat: hosszú ingázást, zajos utcákat, kihasználatlan tereket. Carlos Moreno változtatni akar ezen. A 15 perces város mellett érvel, ahol a városlakók az összes szolgáltatást elérhetik a közvetlen közelben, és példákat sorol arra, hogyan igazíthatjuk a várost az emberek igényeihez, ahelyett hogy az emberek igazodnának a városhoz.

Mi, akik kisebb-nagyobb városokban élünk,

túl sokáig tűrtük a tűrhetetlent.

Elfogadjuk, hogy a városokban
eltorzul az időérzékelésünk,

mert oly sok időt kell
pocsékolnunk pusztán arra,

hogy a mai városok többségének
abszurd felépítéséhez

és nagy távolságaihoz igazodjunk.

Miért nekünk kell alkalmazkodnunk,

miért kell rontanunk életminőségünket?

Miért nem a város
alkalmazkodik a mi igényeinkhez?

Miért hagytuk oly sokáig, hogy a városok
nem megfelelően fejlődjenek?

Olyan városkoncepciót javaslok,

ami szembemegy a modern
urbanizmus folyamataival,

és megpróbálja emberi léptékű
terekbe igazítani az életet,

ahelyett hogy embertelen
méretekre tördelné szét,

s minket kényszerítene alkalmazkodásra.

Ezt 15 perces városnak hívom.

Dióhéjban ez annyit jelent,

hogy a városokat úgy kellene
tervezni vagy újratervezni,

hogy 15 perces gyalog-

vagy bicikliúton belül

az emberek megtapasztalhassák

a városi élet lényegét:

elérjék a munkahelyüket,

a lakásukat,

az éttermeket, az orvost, az oktatást,

a kultúrát és a szórakozást.

Belegondoltak valaha,

miért kell egy zajos és koszos utcának
zajosnak és koszosnak lennie?

Csak mert ez így van, és kész?

Miért nem lehet ez egy fákkal övezett
kertvárosi utca,

ahol az emberek összefuthatnak
és együtt mehetnek a pékségbe,

és ahol a gyerekek
gyalog mehetnek az iskolába?

A modern városok működési zavarainak
és méltatlanságának elfogadása

történelmi csúcson van.

Változtatnunk kell ezen.

Változtatnunk kell az igazság,

a saját jólétünk

és a klíma kedvéért.

Mi kell a 15 perces városok
megteremtéséhez?

Először is, fel kell tennünk
a mostanra elfeledett kérdéseket.

Például bele kell gondolnunk,
hogyan hasznosítjuk a tereket.

Mire szolgál egy bizonyos tér?

Ki használja és hogyan?

Fel kell mérnünk,
milyen eszközeink vannak,

és hogy hogyan használjuk őket.

Aztán meg kell néznünk,
milyen szolgáltatások vannak a közelben –

nem csupán a városközpontban,

hanem minden környéken.

Egészségügyi intézmények,
boltok, kézművesek, piacok,

sportlétesítmények, kulturális élet,

iskolák, parkok.

Vannak-e zöldterületek?

Vannak-e közkutak,
melyeknél felfrissülhetünk

a gyakori hőhullámok idején?

Aztán fel kell tennünk a kérdést:

Hogyan dolgozunk?

Miért van az otthonom itt,
a munkahelyem pedig olyan messze?

Újra kell gondolnunk városainkat
a négy irányelv alapján,

amelyek a 15 perces város
alapvető építőkövei.

Először is, az ökológia:
a zöld és fenntartható városért.

Másodszor, a közelség:

minél közelebb kell élni
a többi tevékenységhez.

Harmadszor, a szolidaritás:
kapcsolatot kell teremteni emberek között.

Végül pedig: a városlakóknak
aktív szerepet kell vállalniuk

környékük átalakításában.

Félreértés ne essék –

nem azt akarom, hogy a városok
vidéki falucskákká váljanak.

A városi élet pezsgő és kreatív.

A városok a gazdasági dinamizmus
és innováció terei.

Ám a városi életet
kellemesebbé, mozgalmasabbá,

egészségesebbé és rugalmasabbá
kell tennünk.

Hogy ezt elérjük, az kell, hogy mindenki –

de tényleg mindenki,

a belvárosban és külvárosban
élők egyaránt –

hozzáférjen a közelben
az alapvető szolgáltatásokhoz.

Hogyan érjük ezt el?

Az első város, amely átvette
a 15 perces város ötletét

Párizs,

Franciaországban.

Anne Hidalgo főpolgármester
a vállalható távolságokat szorgalmazza.

Ez magában foglalja többek között
a nagy arányú decentralizálást,

új szolgáltatások fejlesztését
minden egyes városrészben –,

(Városi zajok)

a forgalom csökkentését
új kerékpárutak építésével,

új gazdasági modellt,
amely a helyi vállalkozásokat támogatja,

több zöldterület kialakítását

és a meglévő infrastruktúra átalakítását,

pl. a sportcsarnokok használhatók
nyílt műhelyként,

az iskolák pedig közösségi központként
működhetnek esténként.

Ez valójában a 15 perces város
egyik aranyszabálya:

minden egyes már beépített négyzetmétert
többféle célra kell használni.

A 15 perces város kísérlet arra,
hogy összebékítse a várost

a benne élő emberekkel.

A 15 perces városnak
három fő tulajdonsága van.

Az első, hogy a város ritmusa
az emberekét kövesse, ne az autókét.

Másodszor, minden egyes négyzetméter
többféle célt szolgáljon.

Végül pedig, a városrészeket
úgy kell tervezni,

hogy élhessünk, dolgozhassunk,
boldogulhassunk bennük,

anélkül hogy folyton máshova
kellene ingáznunk.

Fura, ha belegondolunk:

sok modern várost arra terveztek,

hogy időt takaríthassunk meg,

ám rengeteg időt
elvesztegetünk ingázással,

forgalmi dugókban,

és azzal, hogy eljussunk
egy bevásárlóközpontba –

mindezt a gyorsaság illúziójának
buborékában.

A 15 perces város úgy ad választ
az időmegtakarítás kérdésére,

hogy a feje tetejére állítja a kérdést,

más életritmust javasol.

15 perces életritmust.

Köszönöm.