Térképek, melyek megmutatják, kik vagyunk (nem csak hogy hol)

Hogyan néz ki a világ, amikor adatokat használva készítünk róla térképet? A társadalmi földrajztudós, Danny Dorling, meghív minket, hogy új szemszögből tekintsünk a világra elragadó és élesen látó térképei segítségével, amelyek megmutatják a Földet, amilyen az valójában - egy összekapcsolt, állandóan változásban lévő és elbűvölő hely, ahova mindannyian tartozunk. Soha többet nem fogunk úgy tekinteni egy térképre, ahogy eddig tettük.

Szeretném, ha új szemszögből
képzelnénk el a világot.

Mutatok néhány térképet,

amelyeken Ben Henning rajzolta le

a bolygót úgy,

ahogy a legtöbben még soha nem látták.

Itt egy jól ismert kép.

Annyira idős vagyok, hogy azelőtt
születtem, mielőtt ez a kép készült.

Nyilvánvalóan az első szavam
a "hoold, hoold" volt,

de szerintem ezek csak édesanyám
különleges ábrándjai arról,

hogy mit láthat a kisfia

a tévé fekete-fehéren villogó képernyőjén.

Csupán néhány évszázada gondoljuk úgy,

a legtöbben legalábbis,
hogy a bolygónk gömbölyű.

Amikor először megpillantottuk
ezeket a képeket a 60-as években,

a világ hihetetlen sebességgel változott.

Az én kis tudományágamban,
az emberi földrajzban,

egy Waldo Tobler nevű térképész

új térképeket rajzolt a bolygóról,

melyek mostanra már elterjedtek,

és most megmutatok egyet közülük.

Ez a térkép a Földet ábrázolja,

de ez a térkép

kicsit furcsának tűnhet.

Ezen a térképen kinyújtottunk
helyeket úgy,

hogy a területek, ahol sok ember él,
nagyobbra rajzoltuk,

és azokat a térségeket,
mint a Szahara vagy a Himalája,

ahol kevesebb ember él,
összehúztuk.

Mindenkinek a bolygón azonos
méretű területe van.

A városok fényesen világosak..

A vonalak tengeralatti kábeleket
és kereskedelmi útvonalakat ábrázolnak.

És van még egy különös vonal,
amelyik a Dalianból, egy kínai kikötőből

Szingapúr mellett elhaladva,

a Szuezi-csatornán keresztül,

a Földközi-tengeren át, egy kis
kanyarral Rotterdamba érkezik.

És megmutatja az utat,

melyet a világ legnagyobb
hajója tett meg alig egy éve,

egy hajó, mely annyi árukkal
teli konténert szállított,

hogy ha a kirakodás után

a szállított kamionok sorba állnának,
100 kilométer hosszú sor lett volna.

Így van ma a földünk összekötve.

Ez azoknak a dolgoknak mennyisége,
melyeket naponta világszerte szállítunk,

egyetlenegy hajó, egyetlenegy hajóúton,

öt hét alatt.

Elég régóta városokban élünk,

de legtöbben nem éltünk városokban.

Ez Çatalhöyük, az egyik legelső
városa a világon.

Virágkorában, 9000 évvel ezelőtt,

az emberek mások házainak tetején
átkelve tudtak eljutni saját otthonukhoz.

Ha figyelmesen megnézzük a város térképét,

látjuk, hogy nincsenek utcák,

mert az utcákat mi találtuk fel.

A világ változik.

Próbálkozással változik.

Lassan, lépésről lépésre dolgozzuk ki,

hogy hogyan élhetnénk jobban.

És a világ mostanában hihetetlen
sebességgel kezdett el változni.

Csak az utolsó hat, hét,
vagy nyolc generáció ideje alatt

jöttünk rá valóban,
hogy az ember az egy faj.

Csak az elmúlt néhány évtizedben

lett lehetséges egy ilyen
térkép lerajzolása.

Ismétlem, az alsó térkép
a világ népességét mutatja,

de felette a nyilak azt ábrázolják,
hogyan terjeszkedtünk Afrikából,

dátumokkal a vélt helyekről,
ahová elértünk

bizonyos időkben.

Újra kell rajzoljam néhány havonta
ezt a térképet,,

mert valaki felfedezi,
hogy egy bizonyos dátum hibás.

Hihetetlen gyorsasággal ismerjük
meg magunkat egyre jobban.

És változunk.

Sok változás fokozatosan történik.

Lerakódás.

Nem vesszük észre a változást,

mert rövid az életünk,

70, 80, ha szerencsénk van, 90 év.

A grafikonon látható

a világnépesség növekedésének
évenkénti aránya.

Meglehetősen alacsony volt úgy 1850-ig,

és akkor a népességnövekedés aránya

elkezdett emelkedni,

így körülbelül akkor, amikor én születtem,

amikor először láttuk azokat a képeket
a bolygónk holdjáról,

a világ népessége éveként
két százalékkal növekedett.

Ha továbbra is két százalékkal
növekedett volna évente

csak még néhány évszázadig,

az egész bolygót befedte volna

az emberi testek kavargó tömege,

folyamatosan egymáshoz érve.

És az emberek megijedtek.

Megijedtek a népességnövekedéstől

amit 1968-ban
"népesség bombának" neveztek.

De ha megnézzük a grafikon végét,

a növekedés lelassult.

Az évtized -

a 70-es, 80-as, 90-es, 2000-es években

és ebben az évtizedben még gyorsabban -

a népességnövekedés csökken.

A bolygónk stabilizálódik.

Haladunk afelé, hogy kilenc,
tíz vagy 11 milliárd ember legyen

az évszázad végére.

E változás során
felfordulásokat láthatunk.

Láthatjuk a második világháborút.

Láthatjuk az 1918-as influenzajárványt.

Láthatjuk az óriási mértékű
kínai éhezést.

Általában ezekre az eseményekre
fektetünk hangsúlyt.

A hírekben a borzalmas eseményekre
összpontosítunk,

nem pedig a fokozatos változásra

és a jó hírekre.

Aggódunk az emberekért.

Azon aggódunk, hogy hány ember van.

Aggódunk, hogy hogyan tudjuk
távol tartani az embereket.

Ez pedig a világ térképe úgy alakítva,
hogy annál nagyobb egy terület,

minél távolabb élnek
az emberek attól a helytől.

Ha tudni szeretnék, hogy hol
lennének minél messzebb mindenkitől,

ezek a legjobb helyek.

Évről-évre, egyre nagyobbak
ezek a területek,

mert világszerte hagyjuk el a falvakat.

A városokba költözünk.

Egyre sűrűbben lakottak a városok.

Visszatértek a farkasok Európába,

és a farkasok a kontinensen
keresztül nyugat felé vonulnak.

A világunk változik.

Aggódunk.

Ez a térkép mutatja,
hogy hol esik eső a bolygónkon.

Ezt már tudjuk.

És megnézhetjük
Çatalhöyük egykori helyét,

ahol három kontinens találkozik,
Afrika, Ázsia és Európa,

és láthatjuk,
hogy nagyszámú ember él ott,

olyan területeken,
ahol nagyon kevés víz van.

És azok a területek is láthatók,
melyeknél nagyon sok eső esik.

Lehetünk egy kicsit kifinomultabbak is.

Ahelyett, hogy az emberek
szerint alakítjuk a térképet,

alakíthatjuk a víz szerint,

és akkor havonta változtathatjuk,

hogy megmutassuk az eső mennyiségét

a Föld mindegyik apró zugában.

Láthatjuk, ahogy a monszunok
folyamatosan mozognak a bolygón,

és szinte olyan,
mintha dobogna a Föld szíve.

És ez mind csak az eddigi életem folyamán

vált lehetségessé,

hogy így láthatjuk a helyet, ahol élünk.

Van elegendő vizünk.

Ezen a térképen láthatjuk,
hol termesztjük a világon az élelmünket.

Ezen területektől függünk leginkább
a rizs, kukorica, és gabona termésért.

Az emberek félnek, hogy nem lesz
elegendő étel, de tudjuk,

hacsak kevesebb húst ennénk és kevesebb
gabonával etetnénk az állatokat,

elég étel lenne mindenkinek addig,

amíg egy embercsoportként
tekintünk magunkra.

És azt is tudjuk,

hogy mit teszünk manapság

szörnyen rosszul.

Már biztosan látták ezt a világtérképet.

Ez a térkép

műholdak által fényképezett
képekből készült,

ha emlékszünk azokra a műholdakra
a bolygó körül,

melyeket az előadásom
elején mutattam,

és ezen a képen láthatjuk,
hogy hogyan néz ki a Föld éjjel.

Általában, ha ilyen térképet látunk,

egy megszokott térképen,
amelyet mindannyian jól ismerünk,

azt hisszük, hogy az emberek
lakta területeket látjuk.

Ahol a fények világítanak,
ott élnek emberek.

De ennél a képnél

ne feledjük, megint kinyújtottuk
a térképet.

Ezen a térképen mindenhol
ugyanolyan a népességsűrűség.

Ahol nem élnek emberek,

azt a területet összezsugorítottuk,

hogy eltűnjön.

Így tehát mindenkit

egyformán kihangsúlyozunk.

Most a fények már nem azt jelzik,
hol vannak emberek,

mivel az emberek mindenhol ott vannak.

A fények a térképen,

a fények Londonban, Kairóban és Tokióban,

a fények az Egyesült Államok
keleti partvidékén,

a fények, melyek azt mutatják,
hogy hol élnek azok az emberek,

akik annyi energiát pazarolnak,

hogy megengedhetik maguknak,

hogy pénzt költsenek

az égbe nyúló világítással úgy,

hogy a műholdak egy ilyen
képet tudtak készíteni.

A sötét területek a térképen

olyan helyek, ahol az embereknek
nincs hozzáférésük túl sok energiához,

vagy olyan helyek, ahol van,

de megtanultak felhagyni
az ég megvilágításával.

És ha meg tudnám mutatni ennek
a térképnek az animált változatát,

látnánk, hogy Tokió valójában
sötétebb lett,

mert Japánban a cunami óta

az addigi áramfogyasztásuk háromnegyedét
használhatják csak,

mert leállították az atomerőműveket.

És a világnak még sincs vége.

Csak kevesebb fényt világítottunk

fel az égre.

Rengeteg jó hírt hallunk

ma a világban.

Csökken a csecsemőhalandóság,

már egy ideje hihetetlen mértékben.

Néhány évvel ezelőtt

a kisbabák száma, akik világrajövetelük
első évében haltak meg,

öt százalékot zuhant csak egy év alatt.

Több gyerek jár iskolába,

tanul olvasni és írni,

kapcsolódik az Internetre

és fog egyetemre járni,

mint valaha, elképesztő gyorsasággal,

és a fiatalok többsége,
akik világszerte egyetemre járnak,

nő, és nem férfi.

Sorolhatnám a jobbnál jobb híreket arról,

hogy mi javul és fejlődik a bolygón,

de hajlamosak vagyunk
a számunkra könnyebben elérhető

rossz hírekre összpontosítani.

Rebecca Solnit szerintem
kiválóan összefoglalta:

„Az apró, észrevehetetlen
változások növekedése,

melyek elősegítik a fejlődést
és korunkat a múlttól

alapvetően megkülönböztetik" -

a múlt sokkal stabilabb volt -

„egy ellentét, melyet elhomályosít
a lassú átalakulás egyhangú mivolta,

esetenként zűrzavarral megszakítva."

Néha szörnyű dolgok történnek.

Ezeket a szörnyű dolgokat mutatják nekünk

a hírekben minden este.

Arról nem hallunk semmit,
hogy a népesség csökken.

Arról sem hallunk, hogy a világunk
egyre jobban összekapcsolt.

Nem beszélnek a hihetetlen
előrelépésekről a felfogásunkban.

Nem beszélnek arról,
hogy miként tanulunk meg

kevesebbet pazarolni és fogyasztani.

Ez az utolsó térképem.

Ezen a térképen, kivettük a tengereket

és az óceánokat.

Most csupán

kb. 7,4 milliárd embert látunk

egy hozzájuk arányosított térképen.

Több mint egy milliárd
embert látunk Kínában,

és láthatjuk a világ legnagyobb
városát Kínában,

de nem tudjuk a nevét.

Láthatjuk, hogy India

van a világunk közepén.

Láthatjuk, hogy Európa a szélén van.

És mi ma Exeterben

a bolygónak egészen a szélén vagyunk.

Egy apró kavicson vagyunk

Európán kívül,

ahol a világ felnőtteinek

kevesebb mint egy százaléka él,

és a világ gyermekeinek

kevesebb mint fél százaléka.

Egy stabilizálódó,
városiasodó világban élünk,

egy öregedő világban,

egy összekapcsolódó világban.

Nagyon sok mindentől van okunk félni,

de nem kell annyira félnünk egymástól,
mint ahogy most érezzük,

és látnunk kell,
hogy már egy új világban élünk.

Nagyon szépen köszönöm.

(Taps)