Képzeljünk el egy Mary nevű
kitűnő idegtudóst.
Mary fekete-fehér szobában él,
csak fekete-fehér könyveket olvas,
és képernyője is csak feketét
és fehéret tud megjeleníteni.
Bár színeket sosem látott még,
Mary a színlátás szakértője,
és tud mindent, amit valaha felfedeztek
a fizikájáról és biológiájáról.
Tudja, hogyan ingerli
a különböző hullámhosszúságú fény
a háromféle csapsejtet a retinában,
s tudja, hogyan jutnak elektromos jelek
a látóidegen keresztül az agyba.
Az agyban idegi aktivitás
mintázatait hozzák létre,
melyek megfelelnek a sok millió színnek,
melyet legtöbben meg tudnak különböztetni.
Képzeljük el, hogy egy nap
Mary fekete-fehér képernyője elromlik,
és egy alma színesben jelenik meg rajta.
Életében először
megtapasztalhat valamit,
amit évek óta ismer.
Tanul-e bármi újat?
Van a színérzékelésnek olyan része,
melyet nem fedett le addigi tudása?
Frank Jackson filozófus vetette fel
e Mary szobája nevű
gondolatkísérletet 1982-ben.
Érvelése szerint, ha Mary már minden
fizikai tényt tudott a színlátásról,
és a szín érzékelése mégis
tanított neki valami újat,
akkor a színlátáshoz hasonló
mentális állapotokat
fizikai tényekkel
nem lehet teljesen leírni.
A Mary szobája gondolatkísérlet
a filozófusok körében tudásérvként
ismert jelenséget írja le,
miszerint léteznek olyan nem fizikai
tulajdonságok és tudás,
melyet csak tudatos
élménnyel fedezhetünk fel.
A tudásérv ellentmond a fizikalizmusnak,
mely szerint mindennek,
még a mentális állapotoknak is
van fizikai magyarázata.
Mary történetetét hallva legtöbbünknek
magától értetődőnek tűnik,
hogy a valóságban színt látni
teljesen más, mint tanulni róla.
Ezért kell, hogy legyen
olyan tulajdonsága a színlátásnak,
mely túlmutat fizikai leírásán.
A tudásérv nem csak a színlátásról szól.
Mary szobája a színlátást használja
a tudatos élmény szemléltetésére.
Ha a fizikai tudomány nem képes
teljesen megmagyarázni a színlátást,
lehet, hogy más tudatos élményeket
sem tud teljesen megmagyarázni.
Pl., tudhatunk minden fizikai részletet
valaki más agyának
szerkezetéről és működéséről,
de mégsem tudhatjuk,
milyen érzés a másik helyében lenni.
Az ilyen kifejezhetetlen élményeknek
kváléknak nevezett tulajdonságai vannak,
szubjektív minőségek, melyeket nem
lehet pontosan leírni vagy mérni.
A kválék az őket érzékelők
számára egyediek:
például a viszketés,
a szerelem
vagy az unalom.
Fizikai tények nem magyarázzák teljesen
az ilyen mentális állapotokat.
A mesterséges intelligencia
iránt érdeklődő filozófusok
az ún. tudásérvet használva jutottak arra,
hogy ha újból létrehozunk
egy fizikai állapotot,
azzal nem feltétlenül hozzuk létre
a velejáró mentális állapotot.
Más szóval,
ha számítógépet építünk,
mely az emberi agy minden
egyes idegsejtjét utánozza,
az nem feltétlenül hoz létre
tudatos számítógépes agyat.
Nem minden filozófus ért egyet abban,
hogy a Mary szobája kísérlet használható.
Néhányuk szerint széles körű tudása
a színlátásról lehetővé tehette,
hogy létrehozza ugyanazt
a mentális állapotot,
melyet a valóságban szín érzékelése.
A képernyő meghibásodása nem
mutatna neki semmi újat.
Mások szerint a tudása
eleve nem volt teljes,
mert csak azokon
a fizikai tényeken alapult,
melyek szavakkal kifejezhetők.
Évekkel a felvetés után
Jackson megfordította
gondolatkísérletéről vallott álláspontját.
Úgy döntött, hogy Mary élménye
a piros szín érzékeléséről
még mindig mérhető
fizikai esemény az agyban,
és nem ismeretlen kválé,
ami túl van a fizikai magyarázaton.
De még mindig nincs
pontos válasz a kérdésre,
hogy Mary tanulna-e valami újat,
mikor látja az almát.
Lehetséges-e, hogy alapvető
határai vannak annak,
amit arról tudunk,
amit nem tapasztalhatunk?
És ez azt jelenti-e, hogy vannak
az univerzumnak olyan sajátságai,
melyeket soha nem érthetünk meg?
Lehetővé teszi-e a tudomány s a filozófia,
hogy túlszárnyaljuk agyunk határait?