[Gowanus, Brooklyn]

A művészlétnek olyan nagy része
múlik a hétköznapi életen,

a hétköznapi interakciókon, politikán.

És a munkának olyan nagy része szól
az én ábrázolásáról.

["Maryam Hoseini Mindennapi Absztrakciói"]

Először 13 éves koromban jöttem rá,

hogy a rajzolás olyasmi,
amit nagyon szeretek.

Volt egy tanárom az iskolában,

és az ő tanításmódja...

és az, hogy milyen erős ember volt,

nőként egy olyan helyen, mint Irán...

szerintem ezért érdekelt annyira.

Nagyon élénken emlékszem arra,
amikor rájöttem,

"Rajzórákra akarok menni."

"És tovább akarok dolgozni."

És hatalmas papírkupacaim voltak
a szüleim házában.

Mindig azt érzem, hogy én rajzoló vagyok.

Azzal kezdem, aztán festek egy kicsit,

és aztán fölülre is rajzolok.

És így mindig oda-vissza ugrálok köztük.

Szóval, felkértek, hogy alkossak valamit
egy híres versről,

a "Layla és Majnunról."

Egy tiltott szerelemről szól.

Kialakítottam egy sorozatot,

a címe:
"Titkok Layla és az Árnyéka Között."

A női karakter jobban érdekelt,

mivel úgy tűnt, rá senki sem figyel,

mert az egész arról szól, hogy Majnun
hogyan őrült meg.

Annyira kíváncsi voltam Laylára,
erre a nagyon sebezhető nőre,

akinek megtiltották, hogy beszéljen,

és még azt is, hogy megkívánja azt,

amit igazán akart.

A munkának szerintem nagyon nagy része
a humor és a félelem egyvelege.

Vannak pillanatok,
amikor igazából nevetsz,

pedig sok mindentől félsz.

A korábbi festményeimben

a tér, amelyet az alakok elfoglaltak
sokkal kivehetőbb.

Az utóbbi pár évben

igazán kiaknáztam ezt az olvashatóságot.

A testek fej nélküli ábrázolása mellett

az identitás körüli
politika miatt döntöttem.

Ezek a megtört terek

és töredezett testek,

valahogy ezek tükrözik a saját
személyes tapasztalataimat és életemet

bevándorlóként,

és olyan emberként, aki haza se tud utazni
az országába,

vagy visszatérni a munkámhoz
és az életemhez Amerikában.

Ezekben a testekben szorongás van.

Másrészről viszont nagyon erősek.

Erőt adok nekik.

Folyamatosan a testek interakcióira
gondolok a festményben,

és a test viszonyára
az azt körülvevő fizikai térrel.

A festmény és a rajz közötti tér érdekel,

a nyilvános tér és a magántér.

Ez a köztes tér biztosít
egy bizonyos nyitottságot

a testek folyékony mozgásához

és a nézők értelmezéséhez.

Az emberek jelenléte ebben a köztes térben

szinte kiegészíti...

vagy felépít egy...

előadást.