A kormány lehallgatja a telefonhívásaink a maga gyerekei és az én gyerekeim személyes hívásait, és lenyomozza azt is, hogy kivel barátkoznak. Idén júniusban megtudtuk, hogy magánéletünk többé nem is annyira magán. Az amerikai kormány titokban nyomon követi az e-mailjeink vételeink, szöveges üzeneteink, tartózkodásunk és telefonhívásaink szerte a világon. "Ed Rooney." "Ed? This is George Peterson..." Az olyan kódnevek mint PRISM és XKEYSCORE, a megfigyelő hálózat hozzátartozói csak részei a történelem eddigi legnagyobb felügyelő rendszerének. Ez a sok kérdést felvető felügyelő rendszer illegális és teljes titokban funkcionál. A rendszer leple alatt a kormánynak tudomásra van róla, merre jártál, hol vagy éppen, s hogy hová tartasz. A programot Edward Snowden, volt nemzetbiztonságis (NSA) vállalkozó leplezte le, olyan dokumentumokat lékelve meg, melyek bő információval szolgáltak a témát illetően. Ember, van infóm bőven. Ez a sok szarság végre napvilágot lát. Az elnök, a Nemzetbiztonsági Hivatal, és azok ügyvédei próbálták elterelni a figyelmet a nyilvános felháborodásról tények torzításával, s a tömegek félrevezetésével.