Észak-Wisconsinban fölcseperedve

nyilvánvaló, hogy kapcsolatom
alakult ki a Mississippi folyammal.

Kiskoromban

lánytestvéremmel versenyeztünk,
ki tudja gyorsabban lebetűzni

a M-i-s-s-i-s-s-i-p-p-i szót.

Elemista koromban

meg kellett tanulnom az első fölfedezőit,

a Marquette–Joliet-expedíciókat, és azt,
hogy használták a Nagy Tavakat,

a Mississippit és mellékfolyóit
a Közép-Nyugat fölfedezésére,

majd a Mexikói-öbölig vezető
kereskedelmi útvonal feltérképezését.

Egyetemi éveim alatt szerencsémre

a Mississippire nézett

kutatólaborom ablaka

a Minnesotai Egyetemen.

Az öt év alatt kitanultam a Mississippit.

Megismertem vízjárása vadóctermészetét,

és azt, hol árasztja el partjait
egy szempillantás alatt,

majd röviddel azután

partvidékei hol száradnak ki.

Jelenleg fizikus szerveskémikusként

föltett szándékom,

hogy képzettségemet a Mississippihez
hasonló folyók ember okozta,

túlzott mértékű sóterheléstől
való megóvására fordítsam.

Hiszen, mint tudják,

a só elszennyezi az édesvízi folyókat.

A folyóvizek sótartalma csak 0,05%.

Az ilyen víz biztonságosan iható.

A bolygónkon lévő víz zöme
óceánokban található,

és az óceánok sótartalma több mint 3%-os.

Aki megissza, súlyosan megbetegszik tőle.

Az óceánok vizének térfogata

úgy aránylik a folyóvizekéhez,

mint ahogy egy olimpiai méretű
úszómedence térfogata

aránylik

egy négyliteres edényéhez.

Belátható, hogy a víz értékes forrás.

De vajon ekként bánunk vele?

Vagy inkább úgy, mint az ajtó elé
kirakott öreg szőnyeggel,

melybe lábunkat töröljük?

Ha öreg szőnyegként bánunk vele,
az súlyos következményekkel jár.

Nézzük csak!

Mi a hatása egy kávéskanálnyi sónak?

Ha egy kávéskanálnyi sót adunk

az olimpiai úszómedencényi
óceánvízhez,

az attól még óceánvíz marad.

De ha ugyanennyi sót adunk

a négyliteres edényben lévő folyóvízhez,

hirtelen ihatatlanul sóssá válik.

Épp ez a lényeg.

Hiszen a folyók víztömege
az óceánokéhoz képest oly csekély,

hogy különösen érzékeny
az ember tevékenységére,

és ügyelnünk kell a vizek megóvására.

Nemrég átnéztem

a világ folyóvizeinek egészségével
foglalkozó szakirodalmat.

Arra számítottam, hogy a vízhiányos
és az erősen iparosodó vidékeken

találunk betegeskedő folyóvizeket.

Ezt tapasztaltam Észak-Kínában s Indiában.

De meglepett, mikor egy 2018-as cikkben

232 mintavételi helyről volt szó,

mind az USA-ban.

E helyek 37%-ában mértek

megnövekedett sótartalmat.

Még inkább meglepő volt,

hogy a legnagyobb növekedési ütem

az USA keleti partját jellemezte,

nem pedig az aszályos délnyugatit.

A cikk szerzői feltételezik,

hogy ez az utakra jégmentesítés
céljából kiszórt sónak tudható be.

Lehet, hogy a só másik forrása

a sós ipari szennyvizek.

Az emberi tevékenység folyóvizeinket

az óceánvizekhez hasonlóvá teheti.

Tennünk kell valamit,
amíg még nem késő.

Javaslok valamit.

Megvalósíthatunk egy háromlépéses
folyamivíz-védelmi tervet,

és ha az iparivíz-fogyasztók tartják
magukat e védelmi mechanizmushoz,

akkor folyóinkat sokkal
biztonságosabb helyzetbe hozhatjuk.

Ehhez az kell, hogy először is:

vízvisszaforgató és víz-újrahasznosító
műveletek bevezetésével

kevesebb folyóvizet használjunk.

A második:

a sós ipari szennyvizekből,
ki kell vonnunk a sót,

más célokra vissza kell nyerjük
és újra kell hasznosítsuk.

A harmadik: sófogyasztóinkat
át kell állítanunk

a jelenlegi bányasóforrásról

az újrahasznosított só használatára.

E háromrészes védelmi
mechanizmust már alkalmazzák.

Észak-Kína és India ezt hajtja végre

a folyói helyreállítására.

De a javaslat lényege,

hogy e védelmi mechanizmust
a folyóink megvédésére használjuk,

hogy ne kelljen helyreállítanunk őket.

A jó hír, hogy van hozzá technológiánk.

Membránok segítségével,

amelyek különválasztják a sót és a vizet.

A membránok régóta ismeretesek.

Polimeralapúak,

és méret vagy töltés szerint
választják szét az anyagokat.

A só és víz különválasztására használtak

általában töltés szerint választanak szét.

A membránok negatív töltésűek,

taszítják a sóoldatban lévő

negatív töltésű kloridionokat.

A membránok percenként

95 millió liter vizet tisztítanak meg.

Vagy még ennél is többet.

De még többre képesek.

Működésük a fordított
ozmózis elvén alapul.

Az ozmózis természetes folyamatként
testünkben is végbemegy:

sejtjeink így működnek.

Az ozmózisban két kamra vesz részt,

amelyek más-más töménységű
sóoldatot tartalmaznak.

Egyikben van az alacsony,

míg a másikban a magas töménységű.

A kamrákat féligáteresztő
membrán választja el.

Természetes ozmózisfolyamatban

a víz az alacsony töménységű helyről

a magasabb töménységű helyre

áramlik át a membránon mindaddig,

míg egyensúlyi állapot nem alakul ki.

A fordított ozmózis az előbbi ellentéte.

Ehhez a magas töménységű oldalt

nyomás alá helyezzük,

és így a vizet a másik oldalra préseljük.

Ezáltal a magas töménységű
oldal még sósabb,

az oldat még töményebb lesz,

az alacsony töménységű oldalon
pedig tisztított víz keletkezik.

A fordított ozmózissal
az ipari szennyvíz 95%-át

tiszta vízzé alakíthatjuk,

és csak 5% sós keverék marad vissza.

Ám ez az 5%-nyi sós koncentrátum

nem hulladék.

Kutatók új membránokat is kifejlesztettek,

melyek bizonyos sókat átengednek,

másokat viszont nem.

E membránokkal –

ezeket nanoszűrő membránoknak hívjuk –,

az 5%-nyi tömény sóoldat

tisztított sóoldattá alakítható.

Fordított ozmózissal és nanoszűréssel

az ipari szennyvizet

víz- és sóforrássá változtathatjuk.

Ezáltal megvalósítjuk

a folyamvédelmi mechanizmus két oszlopát.

Iparivíz-felhasználóknak bemutatva ezt

általában így reagáltak:

"Jó, de kinek kell majd a sóm?"

Ezért fontos a harmadik oszlop.

A bányasót használókat át kell állítani

az újrahasznosított sóra.

Kik ezek a sófölhasználók?

Kiderült, hogy 2018-ban

az USA-ban fölhasznált só 43%-át

utak jégmentesítésére használták.

39%-ot a vegyipar használt föl.

Nézzük e két fölhasználást!

Megdöbbentő!

A 2018-19-es téli időszakban

egymillió tonna sót használtak föl

Pennsylvania állam útjaira.

Egymillió tonna sóval

kétharmad részben megtölthetnénk
az Empire State Buildingot.

Egymillió tonna sót kibányásztak,

kiszórták az utakra,

aztán a környezetbe
és a folyóinkba mosták bele.

Az a javaslatom,

hogy ennyi sót az ipari sós
szennyvízből is előteremthetünk,

s ezzel meggátolhatjuk,
hogy a folyóinkba kerüljön.

Helyette fölhasználhatjuk az útjainkra.

Mikor eljön a tavaszi olvadás,

és e tömény sós vízmennyiség lezúdul,

legalább a folyók

jobb helyzetből védekezhetnek.

Vegyészként leginkább

a zárt ciklusú, körforgásos sógazdálkodás

vegyipari bevezetésének lehetősége izgat.

A klór-alkáli-iparág alkalmas rá.

A klór-alkáli-iparág gyártja az epoxikat,

az uretánokat és az oldószereket,

továbbá a nap mint nap
használt termékek zömét.

Az iparág alapanyaga a nátrium-klorid.

Az elképzelés abban áll...

Nézzük először a lineáris gazdaságot!

A lineáris gazdaságban a sót bányásszák,

átmegy a klór-alkáli folyamaton,

vegyi alapanyagok készülnek belőle,

melyekből aztán feldolgozva új terméket

vagy funkcionális terméket gyártanak.

Ám a feldolgozás folyamán

a sót gyakran
melléktermékként regenerálják,

és végül ipari szennyvíz keletkezik.

A bevezetendő elgondolás a körkörösség:

újrahasznosíthatjuk a vizet és a sót

a gyárakból származó szennyvízből,

s visszajuttathatjuk
a klór-alkáligyártásba.

Körkörös só.

Mekkora ennek a jelentősége?

Csak egy példát mondok.

A világ propilénoxid-termelésének 50%-a

a klór-alkáli folyamatban keletkezik.

Ez összesen ötmillió tonna
propilén-oxidot jelent

évente, az egész világot tekintve.

Az ötmillió tonna sót bányásszák,

klór-alkáli folyamatban
dolgozzák föl propilén-oxiddá,

és ennek során

ötmillió tonna só szennyvízben végzi.

Az ötmillió tonna só elég

három Empire State Building feltöltésére.

Ez évente értendő.

Látható, hogy a körkörös sógazdálkodás

hogyan óvhatja meg folyóinkat
a mértéktelen sószennyezéstől.

Fölvethetik:

"De hát a membránok több éve jelen vannak,

miért nem vezették be
a szennyvíz újrafelhasználását?"

A lényeges ok a pénz,

mert a szennyvíz
újrafelhasználása költséges.

Másodszor,

e régiókban a víz alul van értékelve.

Amíg még nem késő.

Ha nem tervezzük meg
az édesvíz fenntarthatóságát,

annak súlyos következményei vannak.

Kérdezzék csak meg a világ
egyik legnagyobb gyártóját,

amelyet tavaly 280 millió dolláros kár ért

a németországi Rajna
alacsony vízállása miatt.

Kérdezzék a dél-afrikai Fokváros lakosait,

akik minden évben
ivóvízhiánytól szenvednek,

és arra kérik őket,
hogy ne húzzák le a vécét.

Látják,

hogy a membránok megoldást nyújtanak,

és így tiszta vízhez juthatunk,

tiszta sóhoz juthatunk.

Így, e membránok alkalmazásával

folyóinkat megóvhatjuk
a jövő nemzedékei számára.

Köszönöm.

(Taps)