♪ [zene] ♪ - [Alex] Előző videónkban kihangsúlyoztuk, hogy az ár csak egy jel, egy burkolt ösztönző tényező, és hogy a szabadpiaci árak úgy koordinálják az egyének tevékenységeit mintha az eredményt egy jótékony láthatatlan kéz hozta volna létre. Megmutattuk, hogy az árszabályozás hogy képes meggátolni ezt a folyamatot. Most pedig azt szeretnénk megmutatni, hogy az ár néha még a szabadpiacon sincs rendben. Különösen akkor nem, ha fennállnak külső gazdasági hatások, externális költség vagy haszon, amiket hamarosan definiálni is fogunk. Ebben a videóban szeretnénk megmutatni az externális költségek és nyereségek okait és következményeit. Kezdjük is el! Kezdjük a szuper-baktériumok felbukkanásával. Ezek azok a baktériumok, amik ellenállóvá váltak az antibiotikumokra. Az antibiotikumok kora előtt egy egyszerű vágás vagy horzsolás is halálos lehetett az elfertőződés miatt. Akik, például csatában, súlyosabban megsérültek, többnyire mind meghaltak, de nem a harci sérülések, hanem az ezekből eredő fertőzések miatt. A XX. században, az antibiotikumok csodája által sokkal kevesebb ember halt meg ilyen fertőzések miatt. De ez a csoda mostanra a végéhez közeledik, mivel az antibiotikumok már nem annyira hatékonyak, mint voltak egykor. Miért történik ez? Nos, részben azért, mert az antibiotikumok hatékonysága nem 100%-os. És mert a baktériumok, akárcsak az emberek, sokfélék. Mások az erősségeik és gyengeségeik. Az a baktérium, melyet nem pusztít el egy antibiotikum, mivel olyan tulajdonságai vannak, melyek ellenállóvá teszik az adott antibiotikummal szemben, szaporodni kezd, egyre erősebbé és dominánsabbá válik. Az evolúciós folyamat vezet az ellenálló-képességhez. De mi sem vagyunk teljesen ártatlanok ebben a folyamatban. Az ellenállás kialakulását a túlzott antibiotikum-fogyasztás is segítette. Miért használunk túl sok antibiotikumot? Alapvetően azért, mert a fogyasztók élvezik az antibiotikum minden előnyét, de nem viselik a használat teljes költségét. Minden egyes bekapott antibiotikummal tovább növeljük a bacik ellenálló-képességét, legalábbis annak valószínűségét. De a bacik nem maradnak egy helyben, vagy egy testen belül. Elterjednek a környezetben, sőt, az egész világban. Tehát a baktériumok rezisztenciájából következő, növekvő költséget nem csak az antibiotikum használója, hanem mindenki viseli. Tekinthetünk úgy is az antibiotikum fogyasztásra, mint egyfajta környezetszennyezésre, mintha ellenállóbb és erősebb baktériumokkal szennyeznénk a környezetünket. Ez igaz például, mikor vírus ellen antibiotikumot használunk, hiszen az antibiotikum nem segít a vírusos megbetegedésen, csak a baktériumokra van hatással. Ez költséget jelent. Költség, mivel az antibiotikum használat tovább növeli az ellenálló képességet, és az ellenállás elterjed a világban. Azok a farmerek, akik az állataik gyorsabb növekedéséhez, nem pedig a betegségek leküzdésére használnak antibiotikumokat, szintén ellenálló bacikat teremtenek. De a rezisztencia növekedését nem kalkulálták bele költségeikbe. Nincsenek tekintettel azokra a költségekre, amiket így másoknak kell viselni. Amikor az antibiotikum fogyasztók ignorálják döntéseik externális költségeit, túlfogyasztás alakul ki. Mivel a döntéshozók bizonyos költségeket nem tartanak szem előtt túlzott antibiotikum fogyasztókká válunk. Ezután a bevezetés után definiáljunk néhány fogalmat. Egyéni költség: a fogyasztó vagy a gyártó által fizetett költség. Externális költség: kívülállók által fizetett költség, azon költségek, melyeket nem a fogyasztó vagy a termelő fizet, hanem mindenki más, akik nem vásárolnak vagy eladnak az adott piacon. Társadalmi költség: mindenkit terhelő költség, ilyenkor figyelembe vesszük a fogyasztókat, a termelőket és a kívülállókat is. Más szavakkal ez az egyéni költség és az externális költség összege. Externáliák: az externális költség vagy haszon másik elnevezése. A későbbiekben beszélünk majd az externális haszonról. Más szóval, az externália csupán egy új megnevezése a kívülállók által fizetett költségeknek és hasznoknak. Amikor jelentős externális költség vagy haszon merül fel, a piac nem tudja maximalizálni a társadalmi felesleget. Korábban láttuk, hogy a piac képes maximalizálni a termelői és fogyasztói felesleg összegét. Ez a szabadpiac esetében igaz. De, ahogy most láttuk, az externális költségek a kívülállókra hárulnak, nem a fogyasztóra és a termelőre. Így végső soron a társadalmi többlet, azaz a fogyasztók, termelők és kívülállók többletének összessége az, amivel foglalkoznunk kell. Nem csak a fogyasztók és termelők érdekelnek bennünket, hanem mindenki, beleértve a kívülállókat is. Maximalizálni akarjuk a társadalmi többletet. Ugyanakkor, ha jelentős az externális költség vagy haszon a piac nem képes maximalizálni a társadalmi többletet. A fogyasztó és a termelő feleslegének összegét fogja maximalizálni. És ez még nem minden. Ha a kívülállók költségeit és hasznát nem számítjuk akkor nem tudjuk maximalizálni a társadalmi többletet. Igazából pontosabban is fogalmazhatunk, és meg is tesszük egy kereslet-kínálat grafikon segítségével. Íme, a szokásos alapgrafikonunk. A vízszintes tengely az antibiotikum mennyisége, a függőleges az árak és a költségek. Mint általában, az egyensúly a kereslet és a kínálat metszéspontja, vagyis ahol a keresett mennyiség megegyezik az előállított mennyiséggel. A lényeg az, hogy a kínálati görbe az egyéni költségen alapszik, ami tulajdonképpen az antibiotikum előállítási költsége. De van itt más költség is. Minden alkalommal, amikor antibiotikumot állítunk elő és fogyasztunk, fellép a baktériumok rezisztenciájából származó költség is, amit mindannyian, mi kívülállók is viselünk. Ez egy externális költség, amivel a termelő nem számol. Tehát ez az externális költség nem jelenik meg az árban. Ami ténylegesen érdekel minket, az az antibiotikum használatának társadalmi költsége, nem csak az előállítási, de a valódi használati költség is, beleértve az externális költségeket. Így a piaci egyensúly, a piaci mennyiség ott található, ahol a piaci keresleti és kínálati görbe metszi egymást. De az igazi hatékony egyensúly, ahol mi szeretnénk, hogy legyen, ott van, ahol a kereslet metszi a társadalmi költség görbét. Tehát, a hatékony mennyiség kevesebb a piaci mennyiségnél, ami túlhasználatot jelent. A piac nem veszi számításba az antibiotikum használatából eredő összes költséget, ezért a hatékony egyensúlyhoz képest túlfogyasztás alakul ki. Mindezt másképp is megmutathatjuk. Nézzük meg a határegység értékét, az egység értékét, a piaci egységet, azaz a piac által termelt utolsó egységet. Mi az egyéni érték, mi ennek az egységnek az értéke? Ezt a keresleti görbe magassága adja meg. Mi a költsége ennek a határegységnek, ami a legkésőbb lett felhasználva? Az egyéni költséget az egyéni keresleti görbe adja meg, de a társadalmi költséget a sokkal magasabb társadalmi költség-görbe adja. Vegyük észre, hogy az utolsó egység költsége sokkal nagyobb, mint az értéke. Ebben az értelemben túlfogyasztás alakult ki. Igazából nem akartuk előállítani ezt az utolsó egységet, mert a költsége nagyobb az értékénél. Valóban, ha nem akarjuk létrehozni ezt az egységet, akkor nem állítunk elő olyan egységet, ahol a társadalmi költség nagyobb, mint az érték. Más szavakkal ez a terület itt a holtteher-veszteség. Ezen egységek esetében a társadalmi költség magasabb, mint az egyéni érték. Ezért ezek azok az egységek, amiket nem akarunk előállítani, ez a holtteher-veszteség, ilyen a túlzott antibiotikum-fpgyasztás. Milyen következtetéseket vonhatunk le? Ha externális költségek merülnek fel, akkor a termelést csökkenteni kell a társadalmi többlet maximalizálása érdekében. Másként megközelítve, a kimenet hatékony szintjének meghatározását tekintve irreleváns, hogy ki viseli költségeket. Irreleváns, hogy ezeket a költségeket kívülállók viselik. Az összes költséget figyelembe akarjuk venni, nem csak a termelőét. A gond az, hogy mikor mások viselik az előállítás költségeinek egy részét, az ár túl alacsony lesz. Így az árban nem jelenik meg az összes költség. Így aztán az ár rossz jelet közvetít. Ez is a túlzott termelésre ösztönöz minket. Ha az ár túl alacsony, az antibiotikum felhasználó túl sokat vásárol, és túlzott fogyasztás alakul ki. Az egyik megoldás a Pigou-féle adó, az externális költségekkel járó termékek adója. Nézzük meg, hogyan működik. A Pigou-féle adó Arthour Pigou közgazdászról kapta a nevét, aki elsőként beszélt erről. Viszonylag egyszerű az ötlet. A piaci egyensúly itt van lent. A hatékony egyensúly pedig itt van. A gond az, hogy a termelők nem veszik figyelembe a termék teljes előállítási költségét, azaz nem veszik figyelembe az externális költségeket. Hogyan vehetnénk rá a termelőt, hogy a termék összes költségével figyelembe vegyék? Egyik módja a megadóztatásuk. Az externális költségekkel egyenlő mértékű Pigou-féle adó miatt az egyéni költség és az adó összege, azaz a teljes egyéni költség egyenlő lesz a társadalmi költséggel. Emlékezzünk vissza, hogyan elemezhetjük az adót. Az egyik módja az, hogy az adó összegének értékével eltoljuk a kínálati görbét. Ezért ha az externális költségekkel megegyező mértékű adót vetünk ki a termelőre, a kínálati görbe eltolódik, amíg az egyéni költség és az adó összege egyenlő nem lesz a társadalmi költséggel. Ebben az esetben a hatékony és piaci egyensúly megegyező lesz. A piac internalizálja az externáliákat. Minden költség (magánköltség+adó=külső költség) tükröződni fog a termék árában. És ha minden költség tükröződik a termék árában, a vásárlók a ténylegesen szükséges mennyiséget fogják csak megvásárolni a a termékből. Ez tehát az egyik módja annak, hogy kezeljük az externális költség problémáját. A következő néhány leckében tovább beszélünk az externális nyereségekről, és bemutatjuk az externáliák kezelésének más módjait is. [Narrátor] Ha tesztelni szeretnéd tudásod kattints a kvízkérdésekre, vagy ha kész vagy rá, lépj tovább a következő videóra. ♪ [zene] ♪