Az agyrázkódás szó nagyobb félelmet kelt ma az emberekben, mint valaha, és én személyesen is tudom milyen, hiszen 10 évig amerikai fociztam, több mint ezerszer érte ütés a fejemet, de meg kell mondanom, hogy ami ennél is rosszabb volt, az a néhány biciklis balesetem, melyek során agyrázkódást szenvedtem. A legutóbbi következményeivel még most is küzdök, ahogy ma itt állok önök előtt. Bizonyos agyrázkódással kapcsolatos félelmeknek van alapja. Egyes információk szerint a többszörös agyrázkódás olyan korai demenciához vezethet, mint az Alzheimer-kór, vagy a krónikus traumatikus enkefalopátia (CTE) Ez volt a témája Will Smith, "Sérülés" c. filmjének is. Mindenki egyből az amerikai focira, és a katonaságnál látottakra gondol, de talán kevesen tudják, hogy a gyerekeknél a sportolással kapcsolatos agyrázkódás a biciklis balesetekhez kapcslódik. Egy másik dolog amit talán nem tudnak, hogy az amerikai focinál, és egyéb sportoknál viselt sisakokat nem tervezik vagy tesztelik arra, hogy mennyire képesek megvédeni a gyerekeket az agyrázkódástól. Valójában a tervezés és tesztelés arra irányul, hogy koponyatörés ellen védjen. A szülők gyakran kérdeznek meg, hogy engedném-e a saját gyerekemet amerikai focizni? Vagy, hogy engedjék-e a gyereküket európai focizni? Szerintem, ezen a területen még messze vagyunk attól, hogy erre magabiztosan tudjunk válaszolni. Én más szemszögből tekintek a kérdésre és azt szeretném tudni, hogyan lehet megakadályozni az agyrázkódást? Egyáltalán meglehet-e akadályozni? A legtöbb szakértő szerint nem, de a laboratóriumomban végzett munkánk során kezdjük felfedezni az agyrázkódás részleteit és jobban megérteni azt. A koponyatörést azért tudjuk megakadályozni, mert tudjuk hogyan működik. Az agyrázkódás titokzatosabb dolog. Hogy megértsék mi is történik egy agyrázkódás során, meg szeretnék mutatni egy videót, amit a Google dob ki, ha rákeresünk "Mi az agyrázkódás?" Egy CDC-s [kórmegelőző központ] honlapra kerülünk, és a videó gyakorlatilag mindent megmutat. Látszik, ahogy a fej előre mozog, az agy kicsit késleltetve követi, majd amikor utoléri azt, beleütközik a koponyába, visszapattan róla és utána a másik oldalon is beleütközik. A CDC videó kihangsúlyozza, - megjegyzem, amit az NFL támogatott -, hogy az agy külső felülete, ahol a koponyának ütközött, megsérült, vagy károsodott. Szeretném elmondani a videóról, hogy néhány dologban helyesen mutatja a tudósoknak az agyrázkódással kapcsolatos véleményét, azonban valószínűleg több dologban téves. Azzal egyetértek, és szerintem a legtöbb szakértő is, hogy az agynak ilyen a dinamikája. A koponyát késleltetve követi majd utoléri, és oda-vissza mozog. Ez szerintünk is igaz. Azonban az agy nem mozog annyit a koponyán belül, mint a videón látszik. A koponyaboltozatban nagyon keskeny hely van, csupán néhány milliméter, és teljesen kitölti az agy-gerincvelő folyadék, ami egy védőrétegként működik. Így az agy a koponyán belül valószínűleg nagyon keveset mozog. A másik baj a videóval az, hogy az agyat, ahogy mozog, egy merev testként ábrázolja, de ez sem igaz. Az agyunk az egyik leglágyabb anyag a testünkben, úgy lehet elképzelni, mint a zselét. Tehát ahogy a fej oda-vissza mozog az agy csavarodik, forog és eldeformálódik, és a szövetek megnyúlnak, és sok szakértő egyetért, hogy az agyrázkódás valószínűleg nem az agy külső felületét érinti, hanem inkább a mélyebb, az agy közepe felé található felületet. Mi így próbáljuk megközelíteni a problémát, hogy megérthessük az agyrázkódás mechanizmusát és rájöjjünk, hogyan lehet kivédeni, hogy egy ilyen szerkezetet használunk. Ez egy fogvédő. Ugyanolyan szenzorok vannak benne, mint az okostelefonokban: gyorsulásmérő, giroszkóp. Ha valaki a fejével ütközik, másodnercenként ezer minta alapján megmondja hogyan mozgott a fej. A fogvédő mögötti elv a következő: illeszkedik a fogunkra. A fog a testünk egyik legkeményebb anyaga, és mereven kapcsolódik a koponyához, és a lehető legpontosabb mérést adja a koponya mozgásáról. Mások próbálták másként mérni, például sisakokkal. Mi is kipróbáltunk egyéb bőrre erősíthető szenzorokat, de túl sokat mozogtak. Ezért úgy gondoljuk, hogy ez az egyetlen megbízható módszer. Tehát megvan az eszköz, már nem csak elhunytakat vizsgálhatunk, hiszen úgy korlátozott adatot nyerhetünk ki az agyrázkódásról, és mi élő embereket akarunk vizsgálni. De hol találunk önkénteseket, akik hajlandóak rendszeresen fejjel ütközni és agyrázkódást szenvedni? Nos, én is egyikük voltam, és ők a helyi kedvencek, a Stanford amerikaifoci-csapat. Tehát ez a laboratóriumunk, és szeretném megmutatni az első agyrázkódást, amit ezzel az eszközzel mértünk. Fel szeretném hívni a figyelmüket, hogy van benne egy giroszkóp, amivel meg lehet mérni a fej elfordulását. A szakértők úgy vélik, hogy ez a kritikus tényező, és talán ebből megtudjuk, mi történik egy agyrázkódáskor. Kérem, nézzék meg a videót. Kommentátor: A Pumák későn küldenek be új embert, de Lucknak van ideje, és Winslow-t leütközik. Kommentátor: Remélem semmi baja. (A közönség ordít) Kommentátor: A kép tetején látszik, ahogy post route-ot fut, szépen leválik, jön a safety. Itt van valós sebességgel. Hallani lehet az ütközést. Kommentátor: Leütközte... David Camarillo: Elnézést, háromszor túlzás volt megnézni. De értik miről van szó. A videón csak annyi látszik, hogy keményen leütközték, és megsérült. De amikor kinyertük az adatokat a fogvédőből amit viselt, sokkal több részletet láttunk. Az egyik dolog, amit megfigyelhetünk, hogy bal oldalról, alulról ütötték meg a sisakját. És ezért először a feje nem jobbra mozdult el, hanem a várakozásokkal ellentétben, balra fordult el a feje. Azután, ahogy a nyaka kezdett összenyomódni, az ütés erejétől visszacsapódott jobbra. Ez a bal-jobb mozgás egy ostorcsapás-szerű jelenség, és szerintünk ez vezet az agyrázkódáshoz. Az eszköznek vannak korlátai, mert csak a koponya mozgását méri de minket az érdekel igazán, ami magában az agyban történik. Ezért együttműködünk a Svein Kleiven svéd csoporttal. Kifejlesztettek egy véges-elem modellt az agyról. Ez a szimuláció a fogvédőből kinyert adatok felhasználásával készült és látható, hogy az agy - ez az agy keresztmetszete - folyamatosan csavarodik és eldeformálódik. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint a CDC videóján. A színek, azt mutatják, hogy a szövetek mennyire nyúlnak meg. A piros 50%-ot jelent. Ez azt jelenti, hogy a szöveg az eredeti hossz 50%-ával nyúlt meg azon a konkrét helyen. Amire leginkább fel szeretném hívni a figyelmüket, az a piros folt. Nagyon közel van az agy közepéhez, és őszintén szólva nem nagyon látni ezt a színt az agy külső részein, mint a CDC videóján. Hogy egy kicsit részletesebben elmagyarázzam, hogy mi történik az agyrázkódás során, megemlíteném a saját és mások megfigyeléseit, mely szerint nagyobb az agyrázkódás valószínűsége amikor a fej ebbe a bal-jobb irányba mozdul el. Az előre-hátra mozgás gyakoribb a sportoknál, de ez veszélyesebbnek tűnik. De vajon mi történik? Valami, ami az embereknél máshogy van, mint az állatoknál: az embereknek két nagyméretű agylebenyük van. Egy jobb és egy bal agylebeny. Kulcsfontosságú ez az alakzat középen, a jobb és a bal lebeny között ez a nagy hasadék, amelyik mélyen az agyba nyúlik. Ebben a hasadékban, ami ezen a képen nem látszik, de higgyék el nekem, van egy rostos szövetréteg. Ezt agysarlónak nevezik, a koponya elejétől egészen a hátsó részéig tart, és elég merev. Lehetővé teszi, hogy ütés esetén ha bal-jobb irányba forog el a fej, az erőhatások gyorsan eljutnak az agy közepéig. De mi van ennek a hasadéknak az alján? Az agyunk idegsejtjeinek hálózata. Igazából ez a vörös köteg a hasadék alján a legnagyobb rost-köteg, ami az agyunk jobb és bal féltekéjét köti össze. Kérges testnek (Corpus callosumnak) nevezik, és úgy gondoljuk, ez lehet az agyrázkódás egyik leggyakoribb mechanizmusa, ahogy az erőhatások elérik a kérges testet és ez egyfajta dezorientáltságot okoz a két agyfélteke között, ami az agyrázkódás több tünetét is megmagyarázza. Ez az eredmény megegyezik azzal, amit a már említett krónikus traumatikus enkefalopátiánál találtunk. Ez egy középkorú, volt profi amerikai focista agyának a képe, és szeretném felhívni a figyelmüket a kérges testre, és visszalapozok, hogy lássák a kérges test szokásos méretét. Látszik, hogy a krónikus traumatikus enkefalopátiában szenvedő emberé jelentősen elsorvadt. És ez igaz a kamrák közti helyekre is. Ezek a kamrák sokkal nagyobbak. Tehát az agy közepe körül a szövet idővel elhalt. Tehát az eredmények következetesek. Van jó hírem is, és remélem sikerül a beszéd végére egy kis reményt adni Önöknek. Észrevettük, a sérülés mechanizmusával kapcsolatban, hogy noha az erőhatások gyorsan eljutnak a hasadék aljához, ehhez meghatározott időre van szükségük, és úgy gondoljuk, ha le tudnánk lassítani kellően a fejet ahhoz, hogy ne a koponyát kövesse hanem szinkronban mozogjon azzal, talán meg tudnánk akadályozni az agyrázkódás mechanizmusát. Tehát, hogyan lassítsuk le a fejet? (Nevetés) Egy hatalmas sisakkal. Több térrel több időnk van, és ez egy kicsit vicces, de talán néhányan már láttak ilyent. Ez a buborékfoci, és ez egy létező sport. Sőt, épp a minap láttam néhány felnőttet ezt játszani a házam közelében, és amennyire tudom, még senki sem szenvedett agyrázkódást közben. (Nevetés) De komolyra fordítva a szót, az elv működik, de ez azért túlzás. Ezt nem lehet a gyakorlatban biciklizéshez vagy amerikai focihoz használni. Ezért együttműködünk egy svéd Hövding nevű céggel. Talán már találkoztak a munkájukkal és ők is az extra tér elvét használják, hogy megelőzzék az agyrázkódást. Gyerekek, ne próbáljátok ki otthon. Ez a kaszkadőr nem visel sisakot. Helyette egy "nyak-pántja" van, amelyen olyan szenzorok vannak, mint a fogvédőben, melyek ha érzékelik, hogy el fog esni, az autóban használt légzsákok mintájára kinyílnak. A laboratóriumomban végzett kísérletek során azt találtuk, hogy néhány esetben jelentősen csökkenti az agyrázkódás kockázatát a hagyományos sisakokhoz képest. Szóval elég izgalmas technológia, de ahhoz, hogy valóban valóra váltsuk a technológia előnyeit, meg kell felelnie bizonyos előírásoknak. Ez a helyzet. A sisakot Európában lehet kapni, de az USA-ban nem, és valószínűleg nem is fogják a közeljövőben. El szeretném mondani miért. Vannak jó okai, és vannak kevésbé jók is. A biciklis sisakokat központilag szabályozzák. Az amerikai Fogyasztói Termékbiztonsági Bizottsága - a CPSC-nek - a hatásköre a sisakok elfogadása, és ezt a tesztet használják. Ez ugyanaz, mint amit az elején mondtam a koponyatöréssel kapcsolatban. Erre szolgál ez a teszt. És ez fontos dolog. Megmentheti azt életünket, de azt mondanám, ez nem elegendő. Például, a teszt nem méri, hogy a légzsák akkor nyílik-e ki, amikor és ahol kell. Hasonlóképpen, nem méri, hogy megvéd-e az agyrázkódástól. Ha az amerikai foci sisakokat vesszük, amelyek nincsenek szabályozva, hasonló tesztet használnak. Legalábbis államilag nincsenek szabályozva. Van egy ipari testületük, ahogy legtöbb iparágnak. De ez a szerv, nem sieti el a szabvány korszerűsítését. A laboratóriumomban nem csak az agyrázkódás mechanizmusát vizsgáljuk, de szeretnénk azt is tudni, hogyan lehetnének jobbak a teszt szabványok. Reméljük a kormány fel tudja használni az adatokat, hogy ösztönözze a fejlesztéseket azáltal, hogy a fogyasztók tudják, mennyire védi őket egy adott sisak. És szeretnék visszatérni az eredeti kérdéshez, azaz, hogy engedném-e a gyermekemet amerikai focizni, vagy biciklizni. Lehet ez csak a saját traumatikus élményeim hatása, de nagyon ideges vagyok, amikor a lányom Rose biciklizik. Másfél éves, és már San Francisco utcáin száguldozik, vagy legalábbis szeretne. Ez a kép egyik ilyen utca alján készült. Tehát az az én személyes célom, - és hiszem, hogy ez lehetséges -, hogy tovább fejlesszük a technológiát. És egyébként dolgozunk a laboratóriumomban azon, hogy optimálisan használjuk ki a sisak nyújtotta teret. Biztos vagyok abban, hogy mielőtt a lányom kétkerekű biciklin fog, képesek leszünk előállni valamivel, ami valóban csökkenti az agyrázkódás kockázatát és a szabályozó szerveknek is megfelel. Tudom, sokaknak már sürgős kérdés, nekem még van pár évem, hogy azt válaszolhassam a szülőknek és a nagyszülőknek, akik megkérdeznek, hogy biztonságos és egészséges a gyereküknek részt venni ilyen sportokban. Szerencsés vagyok, hogy a nagyszerű csapatom a Stanfordon keményen dolgozik ezen. Remélem pár éven belül a végső történettel állhatok önök előtt, de addig is, ne féljenek, ha meghallják az agyrázkódás szót. Van remény. Köszönöm. (Taps)