2016 és 2019 között
a meteorológusok soha nem látott
hőhullámokat észleltek a Földön,
féktelen erdőtüzeket
Kaliforniában és Ausztráliában,
és 5-ös kategóriájú ciklonokat,
melyek rekord ideig maradtak fenn.
A szélsőséges időjárási események száma
egyre nőtt az elmúlt 40 évben,
és az előrejelzések alapján
tovább fog emelkedni.
De vajon e természeti katasztrófák
egyszerűen rossz időjárásnak tekintendők?
Vagy az éghajlatváltozás következményei?
A kérdés megválaszolásához
értenünk kell az időjárás és az éghajlat
közötti különbséget:
mik ezek, hogyan jelezzük előre őket,
és az előrejelzések mit árulnak el nekünk.
A meteorológusok időjárásnak nevezik
a légkör adott időben és helyen
észlelhető tulajdonságait.
A kutatók jelenleg egy hétre előre,
közel 80%-os pontossággal,
előre tudják jelezni
egy térség időjárását.
Az éghajlat egy térség
átlagos légköri viszonyait írja le,
egy vagy több hónap távlatában.
Az éghajlat-előrejelzés a jövő évtizedek
átlaghőmérsékletére ad becslést,
de nem tudja megjósolni
az időjárási eseményeket.
A két típusú előrejelzés eredménye
azért ilyen eltérő,
mert eltérő adatokon alapulnak.
Az időjárás előrejelzéséhez
a meteorológusok
a légkör kiinduló tulajdonságait mérik.
Egy térség időjárását a csapadékmennyiség,
légnyomás, nedvesség,
szélsebesség és szélirány határozza meg.
A meteorológusok naponta kétszer
léggömböket engednek föl a légkörbe,
világszerte több mint 800 állomáshelyről.
A léggömbökre szerelt rádiószondák
mérik a légkör kiinduló értékeit
és továbbítják az eredményeket
a nemzetközi meteorológiai központokba.
A meteorológusok a kapott adatokat
időjárás-előrejelző modellekbe töltik,
ezek állítják elő
a végleges időjárás-előrejelzést.
Sajnos nem lehet –
e globális méretű adatbázis ellenére sem –
hibátlan előrejelzést adni,
mivel az időjárás
alapvetően kaotikus rendszer.
Mint ilyen, rendkívül befolyásolható,
így az előrejelzés akkor lehetne pontos,
ha a rendszer valamennyi eleméről
átfogó információval rendelkeznénk.
Egy apró változás
megváltoztathatja a légköri viszonyokat,
akár tíz napon belül is,
így szinte lehetetlen két héten túl
megbízható előrejelzést adni.
Ezzel szemben az éghajlat-előrejelzés
jóval kiszámíthatóbb.
Egyrészt azért, mert egy terület éghajlata
tulajdonképpen a terület
időjárási adatainak átlaga.
Másrészt, az éghajlat-előrejelzés
nem foglalkozik
aktuális légköri jelenségekkel,
csak azzal, hogy a jelenségek
milyen tartományban mozoghatnak.
Az adatok szélső értékei,
az úgynevezett peremfeltételek,
az éghajlati és az időjárási viszonyok
lehetséges határait jelentik.
E peremfeltételek egyike a napsugárzás.
Egy földrajzi terület
Naphoz viszonyított távolsága és szöge
meghatározza a területet érő
hőmennyiséget.
Mivel ismerjük a Nap viselkedésének
éves változásait,
előre jelezhetjük annak hatását
a hőmérsékletre.
Az éveken át gyűjtött adatokból
ismétlődő minták,
például az évszakok rajzolódnak ki.
A peremfeltételek általában jól ismertek,
és ha változnak is, csak lassan.
A kutatók így képesek az éghajlatváltozást
évekre előre pontosan jelezni.
És itt válik a dolog bonyolulttá.
A peremfeltételek legkisebb változása
jelentős eltérést okozhat
a kaotikus időjárási rendszerben.
Például, a Föld felszíni hőmérséklete
az elmúlt 150 évben
közel 1 Celsius fokot emelkedett.
Jelentéktelen eltérésnek tűnik,
de az 1 fokos változás hozzávetőleg
1 millió atomtöltetnek megfelelő energiát
juttatott az atmoszférába.
Ez a hatalmas energiatöbblet vezetett
a hőhullámok, aszályok és árvizek számának
drasztikus növekedéséhez.
Vajon a szélsőséges időjárás a vakvéletlen
vagy a változó éghajlat következménye?
A válasz,
hogy bár az időjárás
mindig is kaotikus rendszer marad,
az éghajlatváltozás növeli
a szélsőséges időjárás valószínűségét.
Mára jóformán minden tudós egyetért abban,
hogy az éghajlatunk változik,
és az emberi tevékenység
felgyorsítja e változást.
Szerencsére,
a legjelentősebb változásokat okozó
tevékenységek beazonosíthatók,
ha megfigyeljük, mely peremfeltételek
változnak.
Így, bár a jövő hónap időjárása
továbbra is ködbe vész,
az éghajlatot, közös munkával,
megóvhatjuk a jövendő századoknak.