Amikor első alkalommal álltam a műtőben, és figyeltem egy igazi műtétet, nem tudtam mire számíthatok. Mérnökhallgató voltam az egyetemen. Azt hittem olyan lesz, mint a TV-ben. Baljós zene szól a háttérben, és izzadságcseppek gördülnek le a sebész arcán. De egyáltalán nem ilyen volt. Szólt a zene aznap, azt hiszem egy Madonna's greatest hits volt. (Nevetés) És sokat beszélgettek, nem csak a páciens szívritmusáról, hanem sportról és hétvégi tervekről. Azóta minél több műtétet láttam, egyre inkább megszoktam, hogy így megy ez. Furcsa mód, ez is csak egy újabb nap a melóhelyen. De időnként elhalkul a zene, a beszélgetés abbamarad, és mindenki ugyanarra a pontra bámul. Ez az, amikor tudod, hogy valami nagyon kritikus és veszélyes dolog történik. Amikor ezt először láttam, egy olyan fajta műtétet figyeltem, amit laparoszkópiás műtétnek hívnak. Azoknak, akiknek ez nem ismerős, a laparoszkópiás műtét az, amikor a nagy, nyílt vágás helyett, amit megszokhattunk a műtéteknél, a laparoszkópiás műtét közben a sebész kialakít három vagy több kis bemetszést a páciensen. Behelyezi ezeket a hosszú, vékony eszközöket és egy kamerát, majd az eljárást valójában a páciensben végzi el. Ez nagyon jó, hiszen így kisebb a fertőzés veszélye, sokkal kevesebb a fájdalom, és rövidebb a gyógyulási idő. De persze valamit valamiért, hiszen ezeket a bemetszéseket egy hosszú, hegyes végű eszközzel végzik, amelyet trokárnak neveznek. És a sebész úgy használja ezt az eszközt, hogy megfogja és belenyomja a hasba, amíg át nem szúrja azt. Az ok pedig, hogy miért figyelt mindenki a műtőben arra az eszközre aznap, az volt, hogy nagyon óvatosnak kellett lennie, nehogy beleszaladjon, és megszúrja az alatta lévő szerveket vagy véredényeket. Ez a probléma bizonyára sokuk számára ismerős, hiszen már láthatták valahol máshol is. (Nevetés) Emlékeznek erre? (Taps) Hisz tudták, bármelyik pillanatban átfúródhat a szívószál, de azt nem, hogy a másik oldalon felbukkanva egyenesen a kezükbe áll-e, vagy beterít-e mindent a gyümölcslé, de azért rettegtek. Igaz? Minden egyes alkalommal, amikor ezt tették, ugyanazt az alapvető fizikát tapasztalták, amit én is láttam a műtőben azon a napon. És mint kiderült, ez valóban probléma. 2003-ban az FDA kijelentette, hogy a trokár metszések a legveszélyesebb lépések lehetnek a minimálisan invazív sebészetben. 2009-ben ismét láthatunk egy írást arról, hogy a trokárok több, mint a feléért felelősek a laparoszkópiás műtét közben előforduló fő komplikációknak. És mellesleg, ez az utóbbi 25 évben nem változott. Mikor bekerültem a doktori iskolába, ezen akartam dolgozni. El akartam magyarázni egy barátomnak, hogy mivel is töltöm pontosan az időmet, és azt mondtam, "Ez olyan, mint amikor fúrod a falat, hogy felakassz valamit a lakásodban. Ott az a pillanat, amikor a fúró először fúrja át a falat, és ott van az amikor megszalad. Igaz?" Ő rám nézett, és azt mondta, "Úgy érted, amikor belefúrnak az emberek agyába?" Erre azt mondtam: "Tessék?" (Nevetés) Aztán megnéztem, és tényleg szoktak az emberi fejekbe fúrni. Sok idegsebészeti eljárás valójában azzal kezdődik, hogy fúróval metszést ejtenek a koponyán. Ha a sebész nem elég óvatos, akkor közvetlen az agyba is belefúrhat. Ez volt az a pillanat, mikor azon kezdtem el gondolkodni, hogy oké, koponyafúrás, laparoszkópiás műtét, a gyógyászat más területein miért ne? Gondoljanak bele, mikor voltak utoljára orvosnál úgy, hogy nem szúrták meg önöket valamivel? Igaz? És az igazság az, hogy az egészségügyben a szurkálás mindenhol jelen van. Csak néhány példa az eljárásokról, amiket találtam, és amelyek valahol mind tartalmaznak egy szúrós lépést. És ha ezek közül csak hármat kiemelünk — a laparoszkópiás műtétet, az epidurált és a koponya fúrást — ezek az eljárások több mint 30 000 komplikációért felelősek minden évben, csak ebben az országban. Én ezt megoldásra érdemes problémának nevezem. Szóval pillantsunk csak rá néhány eszközre, amit az ilyen eljárásoknál használnak. Említettem már az epidurált. Ez egy epidurális tű. Arra használják, hogy a porcokon keresztül a gerincbe szúrva érzéstelenítsenek a szülés során. Itt egy sor csontvelő biopszia kellék. Ezeket arra használják, hogy lyukat ejtsenek a csonton, és összegyűjtsék a csontvelőt vagy csontelváltozás mintákat. Itt egy bajonett a Polgárháborúból. (Nevetés) Ha azt mondtam volna, hogy ez egy orvosi szúró eszköz, talán hittek volna nekem. Mert végül is mi a különbség? Szóval, minél többet kutattam, annál inkább arra gondoltam, hogy kell lennie erre egy jobb módszernek is. És számomra a probléma kulcsa az, hogy ezek a különböző szúróeszközök hasonló fizikán alapulnak. Szóval, melyik ez a fizika? Kanyarodjunk vissza a falfúráshoz. Erőt fejtünk ki a fúróval a fal felé. És Newton szerint a fal is vissza fog hatni ezzel az erővel, azonos mértékben, ellentétes irányban. Ahogy épp próbáljuk átfúrni a falat, ezek az erők kiegyenlítődnek. De akkor ott van az a pillanat, amikor a fúró átér a falon, felbukkan a másik oldalon és ott abban a pillanatban a fal nem áll tovább ellen. De az agy még nem reagált az erőben bekövetkezett változásra. Így erre az ezredmásodperce vagy bármeddig is tart a reakció, még mindig fúrunk. és ez a kiegyenlítetlen erő okoz egy gyorsulást, ami a túlfutás. De mi lenne, ha pont az átszúrás pillanatában vissza tudnánk húzni a hegyet, így ellenállva az előre irányuló gyorsulásnak? Ezt tűztem ki célomul. Képzeljük el, hogy van egy szerkezet valamiféle éles heggyel, hogy átvágja a szövetet. Mi lenne a legegyszerűbb módja a visszahúzásának? Én a rugót választottam. Így amikor kiengedjük a rugót, kiengedjük a hegyet is, így készen áll a szövet átlyukasztására, és a rugó visszahúzná a hegyet. Hogyan tartjuk a hegyet a helyén az átszúrás pillanatáig? Én ezt a mechanikát választottam. Amikor az eszköz hegyét a szövethez nyomjuk, ez a mechanizmus kifelé terjed és a falnak ékelődik. A keletkező súrlódás helyben tartja azt, és megakadályozza, hogy a rugó visszahúzza a hegyet. De az átszúrás pillanatában a szövet nem tudja többé visszanyomni a hegyet. Ezért a mechanika kienged és a rugó visszahúzza a hegyet. Hadd mutassam meg lassítva ezt a működést. Ez kb. 2000 képkocka másodpercenként, és szeretném ha észrevennék a hegyet, ott van alul, készen arra, hogy átszúrja a szövetet. Látni fogják, hogy az átszúrás pillanatában ott a mechanizmus kioldja és visszahúzza a hegyet. Szeretném még egyszer, kicsit közelebbről megmutatni. Az éles pengéjű hegyet fogják látni, amint átszúrja a gumimembránt, el fog tűnni ebben a fehér, életlen tokban. Épp most. Ez a szúrást követő négy századmásodpercben történik. És mivel az eszköz tervezése a szúrás fizikáját célozta meg, és nem a koponyafúrás, a laparoszkópiás műtét vagy más eljárás sajátosságait, ez alkalmazható a különböző orvosi szakterületeken, és különböző hosszúságokban. De ez nem mindig így nézett ki. Ez volt az első prototípusom. Igen, azok jégkrémpálcikák, és van egy gumiszalag a tetején. Ezt kb. 30 percbe került megcsinálni, de működött. Bizonyítva, hogy az elgondolásom működik, alátámasztva, hogy a következő években, miért ezen a projekten dolgozzam. Azért dolgoztam ezen, mert ez a probléma lenyűgözött engem. Ébren tartott éjszakánként. De azt hiszem, önöket is le kellene, hogy nyűgözze, mert mint mondtam, a szúrás mindenhol ott van. Azaz valamelyik ponton, ez az ön problémája is lesz. Azon az első napon a műtőben nem gondoltam, hogy valaha is a trokár másik végén találom magam. De tavaly vakbélgyulladást kaptam, amikor Görögországban voltam. Így az athéni kórházban találtam magam, ahol a sebész azt mondta nekem, laparoszkópiás műtétet fog rajtam végezni. A kis bemetszéseken keresztül fogja kivenni a vakbelem, és elmesélte, mire számíthatok a felépülés közben, és mi is fog történni. Kérdezte: "Van bármi kérdése?" és mondtam, "Csak egy, doki. Milyen trokárt fog használni?" A kedvenc laparoszkópiás műtétről szóló idézetem egy orvostól, H. C. Jacobaeustól származik: "A szúrás maga jelenti a kockázatot." Ez a kedvenc idézetem, mert H. C. Jacobaeus volt az első személy, aki emberen végzett laparoszkópiás műtétet, és ezt 1912-ben írta. Ez egy olyan probléma, ami már 100 éve sebesít vagy öl meg embereket. Könnyű azt hinni, hogy minden nagyobb probléma mögött van valami szakértőcsoport, akik éjjel-nappal dolgoznak a megoldáson. Az igazság az, hogy ez nem mindig van így. Jobbnak kell lennünk a problémák megtalálásában és megoldásában. Így ha szembetalálkozunk egy problémával, ami magával ragad minket, hagyjuk, hogy éjszaka ébren tartson. Engedjük meg magunknak, hogy lenyűgözzön, mert oly sok élet van, amit megmenthetünk. (Taps)