Akár vizsgára készülünk,
akár hangszeren tanulunk játszani,
akár valamilyen sportágban
akarunk jeleskedni,
az alvás lehet a titkos fegyver.
[Az alvás tudománya]
Tanulmányok kimutatták, hogy az alvás
legalább háromféleképpen lehet
kulcsfontosságú memóriánk szempontjából.
Először: azt már tudjuk,
hogy a tanuláshoz alvásra van szükségünk.
Így készítjük fel a feladatra az agyat,
ami majdnem olyan,
mint egy száraz szivacs:
készen áll ugyan arra,
hogy az új információt magába szívja,
de ha nem alszunk eleget,
agyunk memóriáért felelős területeire
olyan gyorsan zúdul minden,
hogy az új információt
nem tudjuk befogadni –
nem tudjuk hatékonyan rögzíteni
az új emléknyomokat.
De nem csak tanulás előtt
fontos, hogy aludjunk.
Tudjuk azt is, hogy erre
tanulás után is szükség van.
Az alvás gyakorlatilag a mentés gomb:
ez segít, hogy az új ismereteket
ne felejtsük el.
Az alvás biztosítja,
hogy az információt
tartósan rögzíteni tudjuk az agyban,
így gyakorlatilag
bebetonozzuk ezeket az emlékeket
az idegrendszerbe.
Csak mostanában kezdtük el megérteni,
hogyan segíti az alvás
az emlékek rögzítésének folyamatát.
Az első lépés olyan,
mint a számítógépes adatátvitel.
Itt az agy két különböző területét
kell megemlítenünk.
Az egyik a hippokampusz,
amely agyunk
bal és jobb féltekéjén csücsül.
Képzeljük el a hippokampuszt úgy,
hogy ez az agy postaládája.
Kiváló arra, hogy befogadja
és megtartsa az új információt.
Az agy másik része,
ami itt szerepet játszik,
az agykéreg:
az agy felső részén található
nagyobb, tekervényes terület.
Mélyalváskor tehát
végbemegy a korábban említett adatátvitel.
Képzeljük el,
hogy a hippokampusz a pendrájv,
az agykéreg pedig a merevlemez.
A nap során jövünk-megyünk,
és egy csomó fájlt összegyűjtünk.
Viszont éjszaka mélyalvásban –
köszönhetően annak, hogy itt
elég kevés a tárolókapacitás –
a fájlokat át kell vinnünk
a hippokampuszból
az agy merevlemezére,
vagyis az agykéregbe.
És pontosan ez az,
amiben a mélyalvás segít.
Felfedeztünk még egy folyamatot,
ami tulajdonképpen bebetonozza
az emlékeket az agyba.
Ezt visszajátszásnak hívjuk.
Néhány évvel ezelőtt
tudósok azt vizsgálták,
hogyan tanulnak a patkányok,
ha labirintusba teszik őket.
Rögzítették, mit történik eközben
az állatok memóriaközpontjában.
Miközben a patkány
a labirintusban szaladt,
bizonyos agysejtjei kódolták
a labirintus különböző részeit.
Ha hangot rendelnénk
ezekhez az agysejtekhez,
hallhatóvá tehetnénk
a tanulási folyamatot –
ez lenne az emlékezés lenyomata,
és valahogy így hangzana:
(Vidám marimbahangok)
Tehát hallhatnánk a tanulás folyamatát.
De aztán egy még ennél is okosabb
dolog jutott a kutatók eszébe.
Akkor is "kihallgatták" az agyat,
amikor a patkányok aludtak,
és elképesztő, mit tapasztaltak.
Mikor a patkány aludt,
újra lejátszotta ezeket az emlékeket –
ekkor viszont majdnem
tízszer olyan gyorsan,
mint ébrenléti állapotban.
Ezt valahogy így hallanánk:
(Gyors marimbahangok)
Úgy tűnik tehát,
hogy ez a másik módja annak,
ahogy az agy az emlékek rögzítését segíti.
Alvás közben tehát tulajdonképpen
újrajátsszuk az emlékeket,
kottát készítünk róluk
agyunk egy új áramkörébe,
és ezzel megerősítjük az adott emléket.
Végül pedig az alvás olyan módon is
jótékony hatással van az emlékezetre,
hogy integrál és kapcsolatokat hoz létre.
Csak most kezdjük felismerni,
hogy az alvás szerepe sokkal fontosabb,
mint azt eddig gondoltuk.
Ugyanis nemcsak az egyedi
emlékképek rögzítésében segít,
hanem ügyesen összekapcsolja
az új információt a meglévőkkel.
Ennek köszönhetően
mikor felébredünk,
a fejünkben egy új, mindenre kiterjedő
asszociációs háló alakul ki –
akár olyan problémákra is választ kapunk,
amelyek addig megoldhatatlannak tűntek.
Valószínűleg ez az oka,
hogy senki nem mond olyasmit,
hogy maradjunk ébren, míg nincs megoldás,
hanem azt mondjuk, "aludjunk rá egyet",
és pontosan ezt támasztja alá
a tudomány is.