Talán azon tűnődnek, mi van a kezemben.

Az elmúlt három évben
minduntalan kigúnyoltak

egy kurd közmondás miatt,
amely szerint:

"Nem tarthatsz egy tojást
és egy követ egyszerre a kezedben."

(Taps)

Ez egyezik az angol közmondással:

"Aki két nyulat üldöz,
egyiket sem fogja el."

Nos, én egyszerre tartottam kézben
a tanulmányaimat, a munkámat,

az önkéntes tevékenységeimet
és a családi életemet.

És ezzel bebizonyítottam,
hogy mindenki téved.

A nevem Azhin.

Munkám, elkötelezettségem, szenvedélyem,

hogy pozitív változást hozzak
a közösségembe,

amelyet négyszer sújtott háború
az elmúlt három évtizedben.

Teljes munkaidős aktivista vagyok.

Ma megosztom önökkel,

hogyan fedeztem fel
a siker kulcsfontosságú összetevőjét,

amikor a feladás határán voltam
az elmúlt mozgalmas években.

27 évesen kezdtem építőmérnöknek tanulni.

Már volt egy főiskolai
diplomám geológiából,

de mivel az volt az álmom,
hogy mérnök legyek,

ismét egyetemi hallgató lettem.

Nem akartam, hogy a férjem
vagy a családom fizessen az álmaimért.

Magam akartam csinálni.

Tehát általános iskolai tanárként
kezdtem el dolgozni,

hogy kifizethessem a tandíjat –

hittem abban, hogy az oktatás
új generációt nevel fel,

és segít abban is,
hogy mérnökké váljak.

Új hallgatói életem alatt észrevettem,

hogy a diákok cél nélkül
pazarolják az idejüket,

míg használhatnák
közösségük fejlesztésére is.

Így hozzákezdtem egy önkéntes hálózat
alapításához egyetemi barátaimmal.

Azt terveztük, hogy értékes időnket
okosan használjuk fel ahelyett,

hogy a közösségi médiára pazarolnánk.

Tanulmányainkkal párhuzamosan

véradó kampányt szerveztünk
thalassemiás betegek számára,

pénzt és ruhákat gyűjtöttünk
idős embereknek,

párszor meglátogattunk egy árvaházat,

megpróbáltuk visszacsalogatni a mosolyt
az arcokra, és javítani a hangulatot,

és oly sok minden mást.

Így éltem az elmúlt néhány évben:

reggel órákra mentem,

délután tanítottam,

önkéntes találkozókon vettem részt,

és a nap végén hazaérve
feleségként álltam helyt.

(Taps)

Amikor vizsga volt az egyetemen,

el kellett kérezkedjek a munkahelyemről.

Amikor a saját tanítványaimnak
volt vizsgájuk,

el kellett kérezkedjek a professzoraimtól.

És az önkéntes összejöveteleken
sem teljesítettem úgy, ahogy akartam.

Nem nehéz ez, egyensúlyban
tartani mindent?

Nos, biztos vagyok benne,
nem kell, hogy én mondjam el önöknek;

számos tanulmány mutatja, milyen nehéz
egy nőnek a Közel-Keleten dolgoznia.

Számtalan kihívással és akadállyal
nézünk szembe minden nap.

Még néhány alapvető
emberi jogunk sincs meg.

Egy nő számára

egyensúlyban tartani kötelességeit
az iskolában, a munkahelyen,

az önkénteskedésben és a családi életben

az egyik legnagyobb feladat.

Arra készültem, hogy mindent feladjak,

de valami segített, hogy kitartsak,

és ezt a siker egyik kulcsának tartom.

Ez a dolog nagyon egyszerű.

Nem rakétatudomány.

Ennek felhasználása azt eredményezte,

hogy az egyetem legjobb hallgatója lettem,

iskolaigazgatónak kértek fel
az iskolámban, ahol tanítottam,

és három év alatt szereztem meg
a diplomámat négy helyett.

Engem választottak ki
az egyetem hallgatói nagykövetévé,

és ami a legjobb,

(Taps)

és ami a legjobb,

az egyetem elnöke
felajánlotta, hogy fizeti nekem,

ha valamikor célul tűzöm ki
a mesterfokozat megszerzését,

valamint igazgatósági taggá léptettek elő,

(Taps)

igazgatósági taggá léptettek elő

hazám legnagyobb önkéntes hálózatában.

Hogyan történt?

Különböznék másoktól?

Vagy egyszerűen szerencsés vagyok?

Nem.

Alkalmaztam, amire rájöttem.

Ahogy említettem,
a siker kulcsa nagyon egyszerű.

A siker kulcsa az,
hogy képzeld magad mások helyébe.

Hadd magyarázzam el, hogyan
és miért életbevágó ez a sikerhez.

Mindennapi életünkben

szinte soha nem értjük meg
az embereket, akikkel foglalkozunk,

mert annyira elfoglalnak
saját gondolataink és saját életünk.

Ha kihúzzuk magunkat a képletből,

megszabadulunk gondolatainktól,
érzéseinktől, véleményünktől,

és nyitott szívvel meghallgatjuk
az emberek mondanivalóját,

a végeredmény meglepően más lesz.

Nem volt könnyű összerakni a felfedezésem.

Egy nap az előadáson a professzorom
szünetet tartott az anyag magyarázatában,

és beszélt valamiről,
ami nem tartozott a tárgyhoz, a témához.

Ezért öntudatlanul a saját diákom
dolgozatát kezdtem javítgatni,

mivel aznap volt a kiosztás határideje.

A professzor rám nézett, és látta,

hogy a vizsgapapírt javítom
ahelyett, hogy őt hallgatnám.

Nagyon mérges lett.

Kiküldött.

Kínos helyzetbe hozott 
az egész osztály előtt, és kiabált velem.

Megalázó volt.

Ezt követően folytattam a napom,
és elmentem dolgozni.

Amíg tanítottam, észrevettem,

hogy néhány diák elfáradt,
semmi energiájuk nem maradt.

Ezért úgy döntöttem, szünetet tartok,

és felüdülésképpen elmondok néhány viccet.

Észrevettem, hogy néhányan közülük
nem figyeltek a viccemre.

Egymással beszélgettek, és nevettek.

Haragudni akartam rájuk,
de hirtelen eszembe villant,

hogy éreztem magam aznap reggel,

amikor a professzor kiküldött.

És emlékeztettem magam:
a célom, hogy pihenni hagyjam őket,

és felfrissüljenek,
mielőtt folytatom a tanítást.

Valójában ezt is tették,

de a saját módjukon.

Szóval mi a baj ezzel?

Ettől fogva hagytam, hogy azt csináljanak,

amit csak akarnak kis szüneteink alatt.

Ez eredményesnek bizonyult.

Egyetlen tanuló sem bukott meg
az osztályomban,

ami teljesítmény,
mert a természettudományt tekintik

a legnagyobb kihívást jelentő tantárgynak

az általános iskolában.

Elkezdtem alkalmazni
ezt a technikát az egyetemen is.

A professzorom helyébe képzeltem magam,

testbeszédére és hangjára figyeltem,

megpróbáltam kitalálni,
mit tart "fontos" témának.

Ezzel mindig sikeresen jósoltam meg

a vizsgakérdések 70%-át.

Ez a technika olyan hasznosnak
bizonyult számomra,

hogy az osztálytársaim
csak azokat a kérdéseket tanulmányozták,

amelyekről azt jósoltam,
hogy szerepelnek majd a vizsgán.

Még mindig gondolhatják,
hogy ez csak nekem működött.

De gondoljanak csak bele:

miért költenek a nagyvállalatok
dollármilliókat és milliárdokat

marketing kampányokra?

Tudják, egy marketing kampány
sikerességéhez

az első, hogy képzeljük magunkat
az ügyfél helyébe,

tudjuk meg, mit akarnak,
mire van szükségük, hogy érzik magukat.

Ki szereti az Apple termékeit?

Sokan közülünk.

2010-ben az Apple
megháromszorozta marketingkeretét.

Miért?

Így megismerik ügyfélkörüket.

Okosan használják ezt fel,
hogy befektethessenek.

Nagyon lelkesített, hogy használjam
ezeket a technikákat

az emberek helyébe képzelve magam.

És az is lelkesített,
hogy civilizált társadalomban éljünk,

és más szemszögből lássuk a világot.

Szeretnék másokat érezni,
és tudatni velük, hogy érzem őket.

A világ törődik velük.

Amikor rájöttem,
hogy van egy önkéntes hálózat,

amely ugyanerre vágyik,

felvettem a kapcsolatot velük,
és részt vettem küldetésükben.

A legnagyobb önkéntes hálózattá
váltunk az egész országban.

Csupán egy év alatt az alapítás óta
több mint 6000 önkéntesünk lett

csak azért, mert az alapján dolgozunk,

amire az embereknek
szükségük van, és amit éreznek.

(Taps)

Összefoglalva, ha az emberek helyébe
képzeljük magunkat, az működik.

Működik az üzletükben,
a tanulmányaik során és az életben;

szinte minden helyzetben működik,
ahol emberekkel foglalkozunk.

Az hozott ide ma engem,
hogy az emberek helyébe képzeltem magam.

Mi lenne, ha mindannyian ugyanezt tennénk?

Köszönöm.

(Taps)