Dzsugel - Isten hívása 1. rész Egy napsütötte napon 1959-ben az édesapám, Walter Jackson, elhatározta, hogy kivesz egy szabadnapot, mint gyülekezet-plántáló munkás Paramaribó-ban Dél-Amerikában Suriname fővárosában. Abban az időben apukám és anyukám Marjorie a Nyugat Indiai missziónak dolgoztak, amit most World Team-nek neveznek (Világ Csapat) A missziós szervezet arra összpontosított, hogy elvigyék a Jó Hírt Jézus Krisztust és az Ő szeretetét olyan emberekenek, akik még ezt nem hallották. Egy másik kultúrában való élet energiát követel, és egy másik nyelven dolgozni fárasztó. Aznap az édesapámnak pihenésre volt szüksége. Elment kocsival egy kisvárosba Albinába, ami a Maroni folyó partján van. Talált egy kis kikőtőt, ahol horgászhat, és berendezkedett egy pihenő napra. Nem volt egy sikeres pihenő nap vagy horgász nap, mert Jézusnak más tervei voltak édesapám számára aznapra, annak aki elhívta emberhalászoknak a tanítványait. Az édesapám pihenését és csendjét egy csónak motor zaja szakította félbe, ami egy nagy kenut hajtott fel a folyón, tele egyszerű indiánokkal, pont abba a kikötőbe, ahol az édesapám ült. Pont édesapám mellet kötöttek ki, egyszerű ágyékkötőt és vörös gyöngy ékszereket viseltek. Ezek az indiánok bejöttek a civilizát területre 300 km utazva fel a folyón, hogy árut vegyenek, amit aztán visszavisznek a dzsungelbe. Az apukám, aki sohasem szégyenlős, barátságosnak mutatkozott és párbeszédbe kezdett de nem sok sikerrel. Mert az indiánok az anyanyelvüket beszélték csak nem a hollandot, Suriname hivatalos nyelvét. De amíg ezek között az indiánok között volt az édesapám, egy nagyon erős benyomást érzett Istentől: "Walter azt akarom, hogy vidd el ezeknek az indiánoknak az evangéliumot" Az édesapám azt mondaná, hogy hallotta Isten hangját, nem hang formájában, hanem nagyon erősen és tisztán a szívében és elméjében. Ez annyira egyértelmű volt a számára, hogy az elkövetkező hónapokban, években mindent megtett, hogy elvigye az evangéliumot ezeknek az indiánoknak. Amit később megtudott, hogy Wayana indiánoknak hívnak. Aznap este amikor hazaért és elmondta az egész történetet az édesanyámnak az édesanyám gondolkodás nélkül beleegyezett. Teljesen támogatta ezt az új elhívást. Elkezdett imádkozni és felkészülni a következő lépésekre. Ez a tiszta elhívása Istennek egy erőteljes ösztönzést adott, hogy leküzdjék az elöttük álló dzsungel élet kihívásait. Az egyik legnagyszerűbb része ennek a történetnek, hogy Isten mások szívében is munkálkodott. Hogy érjék el ezeket és más indián törzseket Suriname dszungeleiben. Például ugyanabban az időben 2 fiatal amerikai pilóta érezte Isten hívását, és lerepültek a pici magán repülőjükkel az USA-ból Suriname-ba, és képesek voltak biztosítani a logisztikai támogatást ahhoz hogy több indián törzset elérhessenek. Mások is elhívást kaptak a pilótákon kívül. Néhányan évtizedeket adtak az életükből Krisztusnak, a Wayana emberek miatt. Az édesapám 14 évesen már igent mondott Isten hívására, arra az életre, hogy misszionárius legyen. Tizenéves fiú volt, aki Philadephia városában élt, és nagyon őszintén azt mondta Istennek: "Uram oda megyek, ahová küldessz, de légy szíves ne küldj a dzsungelbe" 15 évvel később Isten pont erre hívta el az édesapámat Dél Amerikában Suriname-ba az Amazon dzsungeleibe hívta el a munkára. De amikor hallotta Isten hangját azon a napon a kikőtőben, készen állt és kétség nélkül tudta, hogy ez Isten terve a számára. És mivel elment, megtapasztalta azt a csodálatos kalandot, hogy Istennel járhat még a dzsungelben is. Az édesapám ma is azt mondja, hogy az elkövetkező 4 év volt a legjobb időszak az életében. Semmiért se cserélné el őket. Isten elhívása gyakran akkor érkezik, amikor mi a legkevésbé várjuk azt. Azok számára akiknek az elhívás szól, lehetséges legjobb élet egyszerűen az engedelmesség. Van több ilyen hasonló elhívás a Bibliában, mint amit az édesapám megtapasztalt. Látjuk, hogy Isten egy meghatározott időpillanatban beleszólt férfiak és nők életébe és elhívta őket, hogy tegyenek meg valami nagy dolgot, valami sokkal nagyobbat mit amit el tudnának végezni. Isten pedig erőt adott nekik, hogy megtegyék azt amire elhívta őket. Néha Isten elhívása egyből jön, néha mint nálam ez egy sorozata a megérzéseknek tanításoknak és megtapasztalásoknak. De amikor Isten elhív valakit, a mi válaszunk az kellene, hogy legyen: "Itt vagyok Uram, küldj engem." Lehet Isten arra hív, hogy érj el egy nem hívő barátot vagy egy szomszédot, vagy kezdj elegy új szolgálatot, vagy vidd el azoknak az evangéliumot, akik azt sohasem hallották. Akkor ez a helyes válasz: "Uram bármit kérsz megteszem." "Azzal kezdem, amivel akarod, hogy kezdjem." "Oda megyek ahová akarod" "Itt vagyok Uram, küldj el engem" Mivel édesanyám és édesapám igent mondtak Isten hívására, hogy vigyék el az evangéliumot az indiánoknak, ezért ma nekünk Krisztusban testvéreink vannak a Wayana indiánok között Dél Amerikában Suriname-ban. Megváltoztatta édesapám az életét, hogy elment horgászni egy pihenőnapján. Nem számított rá, hogy Isten aznap fogja őt elhívni, de az engedelméssége vitte el őket Suriname dzsungeleinek méllyére, ahol néhány év hűséges nehéz munka után, más hűséges munkatárs együttműködésével együtt, majdnem az egész Wayana indián falu megismerte és megszerette Jézus Krisztust.