Ételkiszállítás. Ez menti meg az Y-generációt az éhezéstől. Számításaim szerint az amerikaiak húszmilliónál többször rendelnek étteremből ételt minden áldott nap. E kiszállítások fele valójában sétatávolságból történik. Ám tízből kilencszer a kiszállítás autóval történik. Tehát alapvetően egy 90 dekás buritót egy kéttonnás autóval szállítunk húszmilliószor naponta. A buritó házhoz szállításához szükséges energia valójában egy kéttonnás, fűtött üléses fémdoboz mozgatásához szükséges. Legyünk őszinték. Autófüggők vagyunk. Tudták, hogy Amerikában minden autóra négy parkolóhely jut? Néhány belvárosban a telkek felét autók számára tartják fenn. A városterveket autókhoz igazítjuk, mert akkor is autóba szállunk, ha három kilométerre megyünk, és akkor is, ha 300-ra. Autóba ülünk egyedül és a családdal is. Ugyanazzal a terepjáróval megyünk dohányért, mint dohányzóasztalért. Ha felszabadítanánk valamennyit az utcákból és a parkolókból, több házat építhetnénk, több közterületet, parkot. Ehhez azonban először is újra kell gondoljuk, hogyan használjuk ma az autóinkat. A jövő városában, ha öt háztömbnyi utat akarnak megtenni, kerékpárt vagy rollert rendelnek. Ha sietnek, utasszállító drón venné fel önöket. Ha ételt rendelnének, nem kellene valaki, aki kiszállítja, az étel magától jutna el önökhöz. Térjünk vissza a napi 20 millió ételkiszállításhoz. Ha e kiszállítások nem közúton történnének, csak az Egyesült Államokban másfél millió autóval kevesebbre volna szükség. Ez San Francisco területének kétszerese. Képzeljék el, milyen hatással lenne ez olyan városokra, mint Delhi, vagy például szülővárosom, Teherán, ahol a gépjárművek környezetszennyezése ezrek halálát okozza évente. Hogyan szabadíthatnánk meg az utakat a kiszállítások egy részétől? Nos, ez az a kérdés, amelyre csapatommal az elmúlt három évben megszállottan kerestük a választ. A megoldás kulcsát a jövő városának egy épülete rejti. Kis, önvezető robotokat alkottunk, amelyek csendes sikátorokban és járdákon, sétatempóban navigálnak, és zárt rakterükben képesek élelmet és árut szállítani önöknek. Na most, mielőtt tovább mesélnék önöknek a robotokról, futtassunk le egy gyors gondolatkísérletet. Képzeljenek el egy várost robotok ezreivel. Így néz ki? Ez a Hollywood-disztópia olyan, ahogy sokan elképzelik. A feladatunk, hogy barátságos, emberközpontú jövőt alkossunk. Idegenek helyett elkezdtünk ismerős robotokat alkotni. Robotokat, amelyek a közösséghez tartoznának. Akartunk egy kis meglepetést is. Valami váratlanul bájosat. Gondolják csak meg. Sétálnak az utcán, megpillantják életük első robotját. Ez az a pillanat, amikor eldöntik, vajon kedvelik-e vagy félik a jövőt. Mivel sokak fejében él valamilyen disztópikus elképzelés, meg kell nyissuk a szívüket. Meg akarjuk lepni, el akarjuk bűvölni őket, hogy így az első benyomás megnyerje őket. Előálltunk hát ezzel. Ismerős, ám mégis meglepő. Olyan, mint egy bevásárlókocsi, ám közben úgy néz ki, mint WALL-E és a minyonok keresztezése. Ha San Franciscóban vagy Los Angelesben élnek, esélyes, hogy ezek egyike már szállított ki önöknek ételt. Amint a robotok megjelentek az utcákon, szembesültünk pár érdekes problémával. Például hogyan keljenek át a robotok az úttesten? Vagy hogyan lépjenek kapcsolatba a robotok látás- vagy mozgáskorlátozottakkal? Gyorsan rájöttünk, meg kell tanítsuk robotjainkat emberekkel kommunikálni. A járdán sétálók igen sokfélék lehetnek, így új nyelvet kellett létrehoznunk, egyfajta univerzális nyelvet, hogy megértsük egymást a robotokkal – azonnal. Senki sem fog használati utasítást olvasni. A szemekkel kezdtük, mivel a szem igen kifejező. Megmutathatják, merre tart a robot, vagy ha összezavarodott. A szemek ezen felül emberibbé is teszik a robotokat. Hangokat is használtunk. Megalkottuk ezt a folyamatos hangot, benne ismétlődő szünetekkel, hogy a látáskárosultak is megtalálhassák robotjaikat a Doppler-effektus segítségével. Kiderült, hogy ennyi nem elég. A kereszteződésekben az autók bevágnának a robotjaink elé. A sofőröket néha megzavarta, hogy a robotok túl sokat várnak, mielőtt megkezdenék az átkelést. Még az egyszerű járókelők is zavarba estek. Néha nem tudták, merről kerüljék ki a robotokat, mert azok folyton kis korrekciókat hajtanak végre a járókelőkhöz képest, ahogy mozognak. Ennek kapcsán új fény gyúlt a fejünkben. Mi lenne, ha a mozgást használnánk egyetemes nyelvként? Például a kereszteződésekben a robotok óvatosan előremozdulnának, mielőtt megkezdenék az átkelést, így jelezve az autósoknak, hogy most rajtuk a sor. Ha valakit kerekesszékben látnának, elfordulnának a járda irányából, így jelezve, hogy helyben maradnak. Páran talán emlékeznek erre. 2015-ben kanadai kutatók elküldtek egy robotot, hogy stoppolja végig Amerikát. Nem jutott messzire. Úgy néz ki, a robotoknak is elkéne némi szociális készség. Ha például valaki babrál velük, Carnegie Mellon szerint a kis játékrobotok halottnak tettethetnék magukat, mert az embereket bántja, ha úgy hiszik, ők rontották el őket. Ám a kiszállítórobotok nem játékrobotok, nem kicsik, a köztereken mozognak. Úgy találtuk, hogy a kiszállítórobotok esetén az gátolja meg, hogy babráljanak velük, ha tudatosnak tűnnek. Ez pont az ellenkezője a halottnak tettetésnek. Ebben az esetben a robotnak fel kell ismernie a helyzetet, hogy az emberek hátralépjenek. Engedjenek meg egy tanácsot. Ha önök robotok, és kisgyerekeket látnak, irány a legközelebbi felnőtt. Úgy tűnik, néhány kisgyerek imád robotokat zaklatni. A disztópián kívül Hollywood néhány igazán tuti robottal is kecsegtetett minket, amelyek bevásárlásainkat intézik, vagy társaságul szolgálnak. Eddig az ételkiszállításra összpontosítottunk, ám a jövőben e robotok többre is képesek lesznek. Összegyűjthetnék és a hajléktalanszállókra vihetnék az élelmet minden este. Amerikában ugyanis az élelem 30%-a megy pocsékba, miközben a lakosok 10%-ának élelmiszer-ellátottsága bizonytalan. E robotok a megoldás részét képezhetik. Ha robotok százai szaladgálnak a városokban, közülük néhány egyfolytában sürgősségi gyógyszerszállítást végezhetne, arra az esetre, ha valakinek a közelben allergiás reakciója vagy asztmarohama lenne. Ezek a robotok egy-két percen belül a helyszínen teremhetnének, bárkinél gyorsabban. Járványok idején a robotok kulcsfontosságú szerephez jutnának infrastruktúránkban. Biztosítanák, hogy a közösség tagjai ne szenvedjenek hiányt létszükségleteikben, még vészhelyzet idején sem. Engedjenek meg egy utolsó gondolatot. Ma a dolgok nem jutnak el A-ból B-be emberi segítség nélkül, mert háromdimenziós világunk meglehetősen összetett. Ám a mesterséges intelligencia és az újfajta érzékelők változtathatnak ezen. A technológia kissé olyan, mint egy bébi, aki most kezdi felismerni a tárgyakat és megérteni a szavakat, és talán egyszerű beszélgetésekbe is bocsátkozik, ám még nem tud járni. Na most, mi tanítgatjuk a technológiát, hogyan navigáljon e háromdimenziós világban bármiféle segítség nélkül. Új korszakba lépünk, ahol az élettelen tárgyak felkelnek és szabadon járnak. Ha pedig ez megtörténik, biztosítanunk kell, hogy nem tűnnek idegeneknek. A jövővel kapcsolatos látomásom, hogy ha a dolgok életre kelnek, tegyék örömet okozva. Tudják, hogy ne a Terminátorra hasonlítsanak, inkább a Toy Story karaktereire. Köszönöm.