Afrika informális piacait általában kaotikusnak és rendszertelennek látjuk. Az informális szó hátránya, hogy azonnal erre asszociálunk, ezekre a negatív jelentésekre, s ez súlyos következményekkel és veszteséggel jár, 40-60%-kal növelve – vagy csökkentve – az informális piacok profitrátáját. Hogy felmérjük az informális kereskedelem ökoszisztémáját, széleskörűen elemeztük a kelet-afrikai nemzetközi kereskedelemről szóló jelentéseket és kutatásokat húsz évre visszamenőleg. Így készültünk elő a terepmunkára, amely során próbáltuk megérteni, mi fogja vissza az informális szektort, informális kereskedelmet. Az elmúlt 20 év adataiból azt láttuk, hogy senki nem különböztette meg a jogellenes tetteket – például a csempészetet az informális szektorban – a legális, ám nyilván nem tartott kereskedelemtől, mint a paradicsom, narancs, gyümölcsök kereskedelme. A kriminalizáció – a szuahéli nyelven "biashara" kereskedelmet jelent, szemben a "magendóval", a csempészettel – az informális szektor kriminalizálódik az angol nyelvben, amely nem különbözteti meg a két jelenséget, s ez könnyedén levehet plusz 60-80%-ot az afrikai országok éves GDP növekedéséből, mert nem vesszük figyelembe a gazdaság tényleges hajtómotorját. Az informális szektorban négyszer olyan gyorsan születnek munkahelyek, mint a hagyományos, vagyis "modern" gazdaságban, ahogy gyakran nevezik. A szektor munkahelyeket és pénzkereseti lehetőséget biztosít a hagyományos ágazatokban "legképzetlenebbeknek". De ki tud sültkrumpli-készítőt csinálni egy régi autóból? Hölgyeim és uraim, ez az, amit fel kell ismernünk. Amíg azt gondoljuk, hogy ez bűnözés, ez árnyékgazdaság, ez illegális, addig nem is próbáljuk majd egyesíteni az informális gazdaságot a formálissal, vagy akár a világgazdasággal. Elmesélem Teresia történetét, egy kereskedőét, aki szembement az összes várakozásunkkal, aki miatt megkérdőjeleztük a sztereotípiáinkat, amelyek 20 év kutatásain alapultak. Teresia Malaba városában, egy fa alatt árul ruhákat, Uganda és Kenya határán. Egyszerűnek tűnik, nem igaz? Fel kell lógatni az ágakra az új ruhákat, leteríteni egy ponyvát, leülni, várni a vevőkre, és készen is vagyunk. Teresia pont olyan volt, amilyennek az előzetes kutatásaink alapján vártuk, még annak a várakozásnak is megfelelt, hogy egyedülálló anyaként kereskedésből tartotta el a gyermekeit. Miben nem felelt meg az elképzeléseinknek? Min lepődtünk meg? Először is, Teresia piacpénzt fizetett a helyi önkormányzatnak minden egyes napért, amikor a fa alatt árulhatta a ruhákat. Hét éve kereste ezzel a kenyerét, és mindig kapott bizonylatot. Számon tartott mindent. Nem egy periférián élő, hátrányos helyzetű, sebezhető afrikai kereskedő nőt láttunk az út szélén – nem. Egy évek óta pontos nyilvántartást vezető egyénnel találkoztunk, aki az Ugandából érkező kiskereskedelem egész ökoszisztémájából szerezte be a készleteit, akinek kézikocsival hozták a termékeket, és láttuk a pénzfutárt, aki esténként begyűjti a készpénzt. Tippeljenek, havonta átlagosan mennyi pénzt költ Teresia a készletekre – a Nairobiból beszerzett új ruhákra? 1500 amerikai dollárt. Ez évente nagyjából 20 000 dollárnak megfelelő kereskedelmi befektetés. Ez Teresia, a láthatatlan kereskedő, a rejtett faktor. És ő csak az első lépcsőn áll a kiskereskedők között, a piacvárosokban található mikroüzletek között. Legalábbis Malaba szélesebb környékén ő az alsó lépcsőfok. Az értékláncon feljebb lévők gyakran három üzletágban is dolgoznak, havi 2500-3000 dollárt fektetve be. Kiderült, hogy a probléma nem a kriminalizáció, mert nem lehet valakit kriminalizálni, aki bizonylatokat kap. A szakképzettség el nem ismerése a probléma. A bankrendszer és társadalmi struktúrák nem tudják őt mikroüzletként elismerni, arról nem is beszélve, hogy a fának, ahol árul, nincs postacíme. Így hát a semmiben ragadt. Nem jut neki hely a világképünkben. Hallottak az afrikai nőknek adott mikrohitelekről? 50 és 100 dollár közötti összeget hiteleznének neki. Mihez kezdene vele? Tízszer ennyit költ havonta csak a készleteire – nem is beszélve a további szolgáltatásokról vagy a háttérökoszisztémáról. Teresia és társai nem felelnek meg egyik sztereotípiának sem: se nem alacsonyan képzettek és marginalizáltak, se nem fehérgalléros irodai dolgozók, se nem nyugdíjt kapó közszolgák, akikből állítólag a középosztály áll. Ezek a proto-kisvállalkozások lehetnek az üzleti és vállalkozói élet csírái, amelyek tovább hajtják a motort. Általuk kerül étel az asztalra. Még ebben a hotelben is, a háttérben dolgozók – a mészárosok, pékek, gyertyaöntők – ők rakják össze a gépet, amely sültkrumplit süt, ők vetik meg az ágyunkat. Ők a láthatatlan, de nemzetközi szinten kereskedő üzletasszonyok, akik az út szélén kereskednek, és ezért nem látjuk őket adatgyűjtés közben. Összegyúrjuk őket ebben a hatalmas informális szektorban, amely nem különbözteti meg a csempészeket, az adócsalókat és más zavarosban halászókat a nőktől, akik kereskednek, akik etetik és egyetemre küldik a gyermekeiket. Ezt kérem most önöktől. Ezt kell elkezdenünk. Kezdjük el elismerni a képességeiket, képzettségüket. Ezzel az elismeréssel elkezdhetnénk megváltoztatni az informális gazdaságot és előkészíteni azokat a kapukat, amelyeken átlépve integrálódhatnak a formális, majd a globális gazdaságba, a teljes rendszerbe. Köszönöm, hölgyeim és uraim. (Taps)