Afrika informális piacait általában
kaotikusnak és rendszertelennek látjuk.
Az informális szó hátránya,
hogy azonnal erre asszociálunk,
ezekre a negatív jelentésekre,
s ez súlyos következményekkel
és veszteséggel jár,
40-60%-kal növelve – vagy csökkentve –
az informális piacok profitrátáját.
Hogy felmérjük az informális
kereskedelem ökoszisztémáját,
széleskörűen elemeztük
a kelet-afrikai nemzetközi kereskedelemről
szóló jelentéseket és kutatásokat
húsz évre visszamenőleg.
Így készültünk elő a terepmunkára,
amely során próbáltuk megérteni,
mi fogja vissza az informális szektort,
informális kereskedelmet.
Az elmúlt 20 év adataiból azt láttuk,
hogy senki nem különböztette meg
a jogellenes tetteket –
például a csempészetet
az informális szektorban –
a legális, ám nyilván nem tartott
kereskedelemtől,
mint a paradicsom, narancs,
gyümölcsök kereskedelme.
A kriminalizáció –
a szuahéli nyelven "biashara"
kereskedelmet jelent,
szemben a "magendóval",
a csempészettel –
az informális szektor
kriminalizálódik az angol nyelvben,
amely nem különbözteti
meg a két jelenséget,
s ez könnyedén levehet
plusz 60-80%-ot az afrikai országok
éves GDP növekedéséből,
mert nem vesszük figyelembe
a gazdaság tényleges hajtómotorját.
Az informális szektorban négyszer
olyan gyorsan születnek munkahelyek,
mint a hagyományos,
vagyis "modern" gazdaságban,
ahogy gyakran nevezik.
A szektor munkahelyeket
és pénzkereseti lehetőséget biztosít
a hagyományos ágazatokban
"legképzetlenebbeknek".
De ki tud sültkrumpli-készítőt
csinálni egy régi autóból?
Hölgyeim és uraim, ez az,
amit fel kell ismernünk.
Amíg azt gondoljuk, hogy ez bűnözés,
ez árnyékgazdaság,
ez illegális,
addig nem is próbáljuk majd egyesíteni
az informális gazdaságot a formálissal,
vagy akár a világgazdasággal.
Elmesélem Teresia történetét,
egy kereskedőét, aki szembement
az összes várakozásunkkal,
aki miatt megkérdőjeleztük
a sztereotípiáinkat,
amelyek 20 év kutatásain alapultak.
Teresia Malaba városában,
egy fa alatt árul ruhákat,
Uganda és Kenya határán.
Egyszerűnek tűnik, nem igaz?
Fel kell lógatni az ágakra az új ruhákat,
leteríteni egy ponyvát, leülni,
várni a vevőkre,
és készen is vagyunk.
Teresia pont olyan volt,
amilyennek az előzetes kutatásaink
alapján vártuk,
még annak a várakozásnak is megfelelt,
hogy egyedülálló anyaként kereskedésből
tartotta el a gyermekeit.
Miben nem felelt meg az elképzeléseinknek?
Min lepődtünk meg?
Először is, Teresia piacpénzt fizetett
a helyi önkormányzatnak
minden egyes napért,
amikor a fa alatt árulhatta a ruhákat.
Hét éve kereste ezzel a kenyerét,
és mindig kapott bizonylatot.
Számon tartott mindent.
Nem egy periférián élő,
hátrányos helyzetű,
sebezhető afrikai kereskedő nőt
láttunk az út szélén – nem.
Egy évek óta pontos nyilvántartást
vezető egyénnel találkoztunk,
aki az Ugandából érkező kiskereskedelem
egész ökoszisztémájából
szerezte be a készleteit,
akinek kézikocsival hozták a termékeket,
és láttuk a pénzfutárt, aki esténként
begyűjti a készpénzt.
Tippeljenek, havonta
átlagosan mennyi pénzt
költ Teresia a készletekre –
a Nairobiból beszerzett új ruhákra?
1500 amerikai dollárt.
Ez évente nagyjából
20 000 dollárnak megfelelő
kereskedelmi befektetés.
Ez Teresia,
a láthatatlan kereskedő,
a rejtett faktor.
És ő csak az első lépcsőn áll
a kiskereskedők között,
a piacvárosokban található
mikroüzletek között.
Legalábbis Malaba szélesebb
környékén ő az alsó lépcsőfok.
Az értékláncon feljebb lévők
gyakran három üzletágban
is dolgoznak,
havi 2500-3000 dollárt fektetve be.
Kiderült, hogy a probléma
nem a kriminalizáció,
mert nem lehet valakit kriminalizálni,
aki bizonylatokat kap.
A szakképzettség el nem
ismerése a probléma.
A bankrendszer és társadalmi
struktúrák nem tudják őt
mikroüzletként elismerni,
arról nem is beszélve,
hogy a fának, ahol árul,
nincs postacíme.
Így hát a semmiben ragadt.
Nem jut neki hely a világképünkben.
Hallottak az afrikai nőknek
adott mikrohitelekről?
50 és 100 dollár közötti összeget
hiteleznének neki.
Mihez kezdene vele?
Tízszer ennyit költ havonta
csak a készleteire –
nem is beszélve a további
szolgáltatásokról
vagy a háttérökoszisztémáról.
Teresia és társai nem felelnek meg
egyik sztereotípiának sem:
se nem alacsonyan képzettek
és marginalizáltak,
se nem fehérgalléros irodai dolgozók,
se nem nyugdíjt kapó közszolgák,
akikből állítólag a középosztály áll.
Ezek a proto-kisvállalkozások lehetnek
az üzleti és vállalkozói élet csírái,
amelyek tovább hajtják a motort.
Általuk kerül étel az asztalra.
Még ebben a hotelben is,
a háttérben dolgozók –
a mészárosok, pékek, gyertyaöntők –
ők rakják össze a gépet,
amely sültkrumplit süt,
ők vetik meg az ágyunkat.
Ők a láthatatlan, de nemzetközi szinten
kereskedő üzletasszonyok,
akik az út szélén kereskednek,
és ezért nem látjuk
őket adatgyűjtés közben.
Összegyúrjuk őket ebben
a hatalmas informális szektorban,
amely nem különbözteti meg
a csempészeket, az adócsalókat
és más zavarosban halászókat
a nőktől, akik kereskednek,
akik etetik és egyetemre
küldik a gyermekeiket.
Ezt kérem most önöktől.
Ezt kell elkezdenünk.
Kezdjük el elismerni a képességeiket,
képzettségüket.
Ezzel az elismeréssel elkezdhetnénk
megváltoztatni az informális gazdaságot
és előkészíteni azokat a kapukat,
amelyeken átlépve
integrálódhatnak a formális,
majd a globális gazdaságba,
a teljes rendszerbe.
Köszönöm, hölgyeim és uraim.
(Taps)