Ha azt kérném, képzeljék el a levegőt,
mi jutna eszükbe?
A legtöbben vagy üres térre,
vagy a tiszta kék égre,
vagy néha szélben táncoló fákra gondolnak.
Aztán eszembe jut a hosszú zoknis
gimnáziumi kémiatanárom
a táblánál,
ahogy egymáshoz kapcsolt
buborékok ábráit rajzolja,
és arról magyaráz, hogyan vibrálnak
és ütköznek egy zsibongó levesben.
Valójában nem szoktunk
sokat gondolkodni a levegőről.
Leginkább akkor vesszük észre,
mikor valami kellemetlen
érzékszervi élmény társul hozzá,
mint valami bűz, vagy valami látható,
például füst vagy köd.
De mindig jelen van.
Ebben a pillanatban is
mindannyiunkkal érintkezik.
Sőt, bennünk is ott van.
A levegőnk közvetlen,
létfontosságú és intim.
És mégis, oly könnyen elfeledkezünk róla.
Szóval, mi is a levegő?
A Földet körülvevő gázok keveréke,
melyet a Föld gravitációs ereje vonz.
És bár vizuális művész vagyok,
érdekel a levegő láthatatlansága.
Érdekel, hogyan képzeljük el,
hogyan észleljük,
és hogyan értjük meg ösztönösen
anyagi természetét
a lélegzésen keresztül.
Minden földi életforma
gázcsere útján cserél levegőt,
mi is mind épp ezt tesszük.
Tényleg, miért nem veszünk közösen
egy nagy mély levegőt?
Kész? Be. (Belélegez)
És ki. (Kilélegez)
A levegő, amit épp most kifújtak,
százszor gazdagabb lett szén-dioxidban.
Körülbelül öt liter levegő lélegzetenként,
17 lélegzet percenként,
525 600 perc egy évben,
összesen nagyjából
45 millió liter levegő,
százszorosára gazdagítva szén-dioxiddal,
csak önök által.
Ez körülbelül tizennyolc
versenymedence űrtartalma.
Számomra a levegő többértelmű.
Egyszerre olyan kicsi, mint a lélegzetünk,
és olyan nagy, mint a bolygónk.
Elég nehéz elképzelni.
Lehet, hogy lehetetlen,
és lehet, hogy nem is számít.
A vizuális művészetemen keresztül
megpróbálok levegőt teremteni,
nem igazán képként,
hanem igyekszem bensőségessé, megfoghatóvá
és tapinthatóvá tenni.
Megpróbálom kiterjeszteni ezt az
esztétikai fogalmat, a dolgok kinézetét,
hogy visszaadjam például azt,
ahogy a bőrünk érzékeli,
ahogy a tüdőnkben érezzük,
és ahogy hangot keltünk
a levegő segítségével.
Felfedezem a súlyát, sűrűségét és illatát,
de legfőképpen
sokat gondolkozom
levegőfajtákról szóló történeteken.
Ezt 2014-ben készítettem.
A címe "Különböző levegők:
Egy növény naplója",
ebben újrateremtettem a levegőt
a Föld evolúciójának különböző koraiban,
és felkértem a közönséget, hogy
lélegezze be őket velem együtt.
Igazán meglepő, hogy milyen
drasztikusan eltérők.
Nem vagyok tudós,
de a légkörkutatók
a levegő kémiájának nyomait
keresik a geológiában,
hasonló a kövek oxidációs képességéhez,
a kapott adatokat pedig
kiértékelik és összegzik,
így tulajdonképpen megkapják
a levegő receptjét
különböző korokban.
Ezután jövök a képbe, mint művész,
fogom a receptet,
és az alkotó gázokból újrateremtem.
Különösen érdekeltek
azok az időpontok,
amik a levegőt megváltoztató
életre utaló példák,
de az a levegő is, ami befolyásolja
az élet kialakulását,
mint például a karbonkori.
Ez körülbelül 300-350 millió éves.
Ez a kor az óriások koraként ismert.
Ekkor, az élet történetében először
kialakult a lignin.
Ez a fák szilárd alapanyaga.
Úgyhogy ekkor a fák szó szerint
feltalálták a saját törzseiket,
és hatalmasra,
egyre nagyobbra nőttek,
beterítve a Földet,
oxigént kibocsátva, oxigént kibocsátva,
oxigént kibocsátva,
míg az oxigénszint majd'
kétszer magasabb lett,
mint napjainkban.
Ez a tartalmas levegő óriási
rovarokat táplált,
hatalmas pókokat, szitakötőket,
körülbelül 65 cm-es szárnyfesztávolsággal.
Ez a levegő belélegezve
igazán tiszta és friss.
Nincs valódi íze,
de nagyon finom
energialöketet ad a testnek.
Igazán jó másnaposságra.
(Nevetés)
Vagy itt a Nagy Kihalás levegője,
ami kb 252,5 millió éves,
épp a dinoszauruszok
megjelenése előtti.
Geológiai értelemben
ez nagyon rövid időtartam,
20 és 200 ezer év közötti.
Igazán semmiség.
Ez a legnagyobb kihalási esemény
a Föld történetében,
még a dinoszauruszok
pusztulásánál is nagyobb.
Ekkor a fajok 85-95 százaléka kihalt,
miközben hatalmas, drámai emelkedés
következett be a szén-dioxid-szintben,
amit sok tudós szerint
több vulkán egyidejű kitörése
és a felszabaduló
üvegházhatás okozott.
Ezalatt az oxigénszint
a mai mennyiség felére csökkent,
körülbelül tíz százalékra.
Tehát ez a levegő biztosan
nem támogatná az emberi életet,
de azért egy levegővétel
még belefér.
Belélegezve furcsán kellemes.
Nagyon megnyugtató, elég meleg,
és egy kicsit szódavíz-ízű.
Megvan benne az a buborékos érzés,
elég kellemes.
Természetes, hogy a múlt
levegőjén gondolkodva
a jövő levegője is eszembe jut.
Üres feltételezések és kitalációk helyett,
hogy milyen lehet a jövő levegője,
inkább olyat találtam ki,
amit az ember hoz létre.
Ez azt jelenti, hogy
a természetben nem fellelhető,
hanem emberek készítik egy laborban,
különféle ipari helyzetekben alkalmazva.
Miért ez a jövő levegője?
Nos, ez a levegő
nagyon stabil molekula,
ami kiengedés után
szó szerint a levegő része marad
a következő 300-400 évre,
mielőtt lebomlana.
Ez körülbelül 12-16 generáció.
Van néhány igen jól
érzékelhető tulajdonsága.
Nagyon súlyos.
Körülbelül nyolcszor nehezebb,
mint a megszokott levegőnk.
Valójában olyan nehéz,
hogyha belélegezzük,
akármit mondunk, a szavaink is
szó szerint elnehezülnek,
lecsorognak az állunkon,
majd a földre esnek,
és befolynak a repedésekbe.
Ez olyan levegő, amely szinte
folyadékként viselkedik.
Ennek a levegőnek
etikai dimenziója is van.
Emberek készítették,
azonban ez a legerősebb
üvegházhatású gáz is,
amit valaha teszteltek.
Felmelegedési potenciálja a szén-dioxid
24 000-szerese,
élettartama pedig 12-16 generációnyi.
Ez az etikai konfrontáció
központi helyen áll a munkámban.
(Mély hangon) Van még más
elég meglepő tulajdonsága is.
Elég drámaian megváltoztatja a hangot.
(Nevetés)
Mikor már kezdenénk azt hinni... – jaj!
Még mindig maradt!
(Nevetés)
Amikor a klímaváltozásra gondolunk,
valószínűleg nem hatalmas rovarok,
kitörő vulkánok, vagy vicces hangok
jutnak eszünkbe.
A képek, amik hamarabb beugranak,
inkább olvadó gleccserek
és jégtáblákon sodródó jegesmedvék.
Kör- és oszlopdiagramokra gondolunk,
és végtelen számú politikusra,
akik kardigános tudósokkal beszélgetnek.
De talán itt az ideje, hogy olyan zsigeri
módon gondoljunk a klímaváltozásra,
mint ahogy a levegőt megtapasztaljuk.
Mint a levegő, a klímaváltozás is
egyidejűleg létezik a molekulák,
a lélegzet és a bolygónk szintjén.
Közvetlen, létfontosságú és intim,
ugyanakkor amorf és nehézkes.
És mégis, oly könnyű elfelejteni.
A klímaváltozás az emberiség
kollektív önarcképe.
Tükrözi egyéni döntéseinket,
a kormányok és iparágak döntéseit.
Ha van valami, amit megtanultam
a levegőt megfigyelve,
az az, hogy bár változik, mégis állandó.
Talán nem olyan életformát támogat majd,
melyet felismernénk,
de valamit biztosan támogatni fog.
És ha mi, emberek, ennyire létfontosságú
részei vagyunk a változásnak,
úgy gondolom, fontos,
hogy érezzük a párbeszédet.
Mert ugyan láthatatlan,
de az emberek nagyon erőteljes
nyomot hagynak a levegőben.
Köszönöm.
(Taps)