Ahogy legtöbbünk, valószínűleg önök is érzékelik, hogy országunkban egyre jelentősebb méreteket ölt a polarizáció, és a bal- és jobboldal közötti ellentét életünk során most a legrosszabb. De joggal kérdezhetik, vajon ezt az érzést alátámasztják-e kutatások. Dióhéjban: a válasz sajnos igen. Sorban látjuk a kutatásokban, hogy a liberálisok és konzervatívok egyre távolabb kerülnek egymástól. Egyre inkább elzárják magukat ideológiai süllyesztőikben, különböző híreket fogyasztva, kizárólag hasonló felfogású emberekkel beszélve, és egyre inkább az ország más részeit választva lakhelyül. Számomra az egészben az a legriasztóbb, hogy látom a fokozódó ellenségeskedést mindkét oldalról. Liberálisok és konzervatívok, demokraták és republikánusok, egyre inkább nem kedvelik egymást. Ez többféleképpen is megmutatkozik. Nem akarnak barátkozni egymással. Nem akarnak randizni egymással. Ha esetleg mégis, amikor rájönnek, kevésbé tartják egymást vonzónak, és egyre kevésbé akarják, hogy gyermekeik olyan emberrel házasodjanak össze, aki a másik pártot támogatja, ami különösen riasztó statisztika. A diákokkal, akikkel a laborban dolgozom, egyfajta társadalmi mintáról beszélünk - mivel nagy filmrajongó vagyok, sokszor megkérdezem, hogy milyen filmbe illik ez a minta? Milyen film részei vagyunk a politikai polarizációval? Lehetnénk egy katasztrófafilmben. A helyzet valóban katasztrofálisnak tűnik. Vagy egy háborús filmben. Az is passzolna. De nekem mindig az jut eszembe, hogy ez egy zombiapokalipszis-sztori. (Nevetés) Ugye? Tudják, mire gondolok. Amikor az emberek hordákba verődnek, nem gondolkodnak, csőcselékhangulat által irányítva próbálják a betegségüket terjeszteni és elpusztítani a társadalmat. Önök valószínűleg hozzám hasonlóan azt gondolják, hogy önök a jófiúk ebben a zombiapokalipszis-filmben, és hogy a gyűlöletet és a széthúzást mások szítják, mert mi vagyunk a Brad Pittek, ugye? Szabadszelleműek, tisztességesek, akik próbálják megőrizni, ami értékes, nem csak holmi gyalogok vagyunk az élők seregében. Nem. Soha. De itt a lényeg: Mit gondolnak, a másik oldal milyen filmbe képzeli magát? Igaz? Ők is teljes mértékben meg vannak győződve arról, hogy ők a jófiúk a zombiapokalipszis-filmben. És ők is Brad Pittnek gondolják magukat, minket pedig zombiknak. Ki fogja eldönteni, hogy kinek van igaza? Szerintem az a valóság, hogy mindannyian részesei vagyunk ennek. A jó hír pedig az, hogy mindannyian részesei lehetünk a megoldásnak is. Szóval mit fogunk tenni? Hogyan csíphetünk le minden nap egy keveset a polarizációból? Mi kapcsolhatna össze minket, és segíthetné a kommunikációt politikai ellenfeleinkkel? Pontosan ezek a kérdések kezdtek foglalkoztatni néhány éve bennünket kollégámmal, Matt Feinberggel, akivel elkezdtük kutatni ezt a témát. Az egyik első dolog, amit felfedeztünk - ami szerintem sokat segít abban, hogy megértsük a polarizációt - hogy megértsük: országunk politikai megosztottságának motorja egy mélyebb morális megosztottság. A politikai pszichológia történelmének egyik legjelentősebb felfedezése ez a minta, amit Jon Haidt és Jesse Graham pszichológusok fedeztek fel, mely szerint liberálisok és konzervatívok különböző mértékben azonosulnak különböző értékekkel. Például a liberálisok olyan értékekkel, mint az egyenlőség és igazságosság, a gondoskodás, a veszélytől való védelem, a konzervatívoknál jobban azonosulnak. És a konzervatívok a liberálisoknál jobban azonosulnak olyan értékekkel, mint a hűség, hazaszeretet, tekintélytisztelet és erkölcsi tisztaság. Matt-tel azt gondoltuk, hogy talán ez az erkölcsi megosztottság lehet segítségünkre annak megértésében, ahogy a konzervatívok és liberálisok beszélnek egymással, és hogy miért beszélnek el gyakran egymás mellett. Egy kísérletet végeztünk: liberálisokat hívtunk meg egy vizsgálatra, amely során egy tanulmányt kellett írniuk egy konzervatív meggyőzésére az azonos neműek házasságának támogatásáról. Azt láttuk, hogy a liberálisok a meggyőzéshez a liberális morális értékeket használták, mint az egyenlőség és igazságosság. Olyanokat írtak, mint: "Mindenkit megillet a szeretet joga, bárkit is választ." valamint: "Őket - vagyis a meleg amerikaiakat - ugyanazon jogok illetik meg, mint a többi amerikait." Összességében azt láttuk, hogy a liberálisok 69 százaléka liberális erkölcsi értékekre hivatkozott tanulmányának összeállítása során, és csupán kilenc százalék hivatkozott a konzervatív értékekre, még akkor is, ha konzervatívokat kellett meggyőzniük. Amikor a konzervatívokat vizsgáltuk, és nekik kellett meggyőzően érvelniük az angol nyelv hivatalossá nyilvánításáért az USA-ban, mely egy klasszikus konzervatív politikai nézet, rájöttünk, hogy ők sem sokkal jobbak ebben. 59 százalékuk érvelt inkább konzervatív értékekre hivatkozva, és csak nyolc százalék hivatkozott liberális értékekre, még akkor is, ha az érvelésük célközönsége liberálisokból állt. Most már láthatják, miért vagyunk bajban. Az emberek erkölcsi normái a legmélyebben gyökerező meggyőződéseik. Az emberek hajlandóak harcolni és életüket áldozni a normáikért. Miért adnák fel ezt, hogy egyetértsenek valamiben, amiben egyébként nem akarnak különösebben egyetérteni? Ha republikánus bácsikánkat úgy akarjuk meggyőzni, hogy ehhez nem csak a szemléletmódján kell változtatnia, de legmélyebb normáit is fel kell adnia, akkor nem fogunk messzire jutni. De mi működhetne jobban? Nos, szerintünk az a technika, amit erkölcsi újrakeretezésnek hívunk, és kísérletek során meg is vizsgáltunk. Az egyik ilyen kísérletben konzervatívokat és liberálisokat hívtunk meg egy vizsgálatra, melyben háromból egy tanulmányt olvastak el, mielőtt megkérdeztük véleményüket a környezetvédelemről. A tanulmányok közül az első egy viszonylag hagyományos tanulmány volt a környezetvédelemről, mely olyan liberális értékekkel érvelt, mint gondoskodás és veszélytől való óvás. Ilyenek szerepeltek benne: "Sok esetben okozunk jelentős kárt környezetünkben, amelyben élünk," és "alapvető fontosságú, hogy most tegyünk lépéseket Földünk további pusztításának megelőzéséért." A résztvevők másik csoportja egy ettől lényegesen különböző tanulmányt olvasott, mely az erkölcsi tisztaság konzervatív normájára hívta fel a figyelmet. Ez is egy környezetvédelmi tanulmány volt, és ilyenek szerepeltek benne: "Erdőink, ivóvizünk és levegőnk tisztaságának megóvása létfontosságú." "Élőhelyeink szennyezését gusztustalannak kell tartanunk." "A szennyezés csökkentésével megóvhatjuk lakóhelyünk tisztaságát és szépségét." És volt egy harmadik csoport, akik egy politikától mentes tanulmányt olvastak. Ez a csoport volt a kontrollcsoportunk. Amikor később a környezetvédelemhez való hozzáállásukról kérdeztük az embereket, azt láttuk, hogy a liberálisok, függetlenül attól, hogy melyik tanulmányt olvasták, fogékonyak voltak a környezetvédelem problémáira. A liberálisoknak fontos a környezetvédelem. A konzervatívok azonban hajlamosabbak voltak a progresszív környezetvédelmi politikának és a környezet védelmének támogatására, ha az erkölcsi tisztaságról szóló tanulmányt olvasták, mint amikor a másik kettőt. Az erkölcsi tisztaságról szóló tanulmányt olvasó konzervatívok sokkal nagyobb arányban vallották, hogy hisznek a globális felmelegedésben és hogy aggasztja őket a kérdés, még akkor is, ha a tanulmány meg sem említette a globális felmelegedést. Az csak egy kapcsolódó környezetvédelmi probléma. De ennyire jelentős volt az erkölcsi újrakeretezés hatása. Majd ezt megvizsgáltuk más politikai kérdések egész során. Tehát ha meg akarunk győzni egy konzervatívot olyanokról, mint az azonos neműek házassága vagy az egészségbiztosítás, segíthet, ha ezeket a liberális kérdéseket olyan konzervatív értékekkel társítjuk, mint hazaszeretet és erkölcsi tisztaság. A másik oldalt is megvizsgáltuk. Ha liberálisokat akarunk jobbra mozdítani olyan konzervatív politikai kérdésekben, mint katonai kiadások vagy az angol, mint az USA hivatalos nyelve, sokkal meggyőzőbbek leszünk, ha a konzervatív kérdéseket olyan liberális erkölcsi értékekhez kötjük, mint az egyenlőség és méltányosság. Az összes vizsgálat üzenete a következő: ha valakit elvekről akarunk meggyőzni, hasznos, ha az adott elvet az egyén saját erkölcsi értékeivel társítjuk. És ha így mutatjuk be, magától értetődőnek hat. Mint hogy: miért jöttünk ma este ide? Miért - (Nevetés) Ez teljesen nyilvánvaló. És ennek ellenére ez olyasmi, amivel sokat küzdünk. Tudják, amikor valakit egy politikai kérdésről próbálunk meggyőzni, úgy teszünk, mintha a tükörbe beszélnénk. Nem is igazán meggyőzünk, inkább a saját érveinket ismételgetjük, aminek politikai fontosságot tulajdonítunk. Amikor ezeket az erkölcsi újrakeretezési érveket terveztük, azt hajtogattuk: "Empátia és tisztelet, empátia és tisztelet." Ha erre rátapintunk, kapcsolatot tudunk teremteni, és talán meg tudunk győzni valakit ebben az országban. Tehát még egyszer végiggondolva, hogy milyen filmben is vagyunk, korábban talán elragadtattam magam. Talán ez mégsem a zombi-apokalipszis. Hanem talán egy haver-zsarus film. (Nevetés) Csak gondoljanak bele! (Nevetés) Tudják melyik: Van a fehér zsaru és a fekete zsaru, a rendetlen és a szervezett zsaru. A lényeg, hogy nem jönnek ki egymással a különbségeik miatt. De a végén, amikor össze kell fogniuk és együtt mennek bevetésre, a szolidaritás érzése felülkerekedik a közösen legyőzendő akadályok miatt. Figyeljék meg, hogy e filmekben a második felvonás a legrosszabb rész: amikor a szereplők jobban eltávolodnak egymástól, mint addig bármikor. Talán ebben a helyzetben vagyunk most országunkban, egy zsarufilm második felvonásának a végén - (Nevetés) egymástól elválasztva, de nemsokára egymásra találva. Ez jól hangzik, de ha azt akarjuk, hogy meg is történjen, a felelősségnek nálunk kell kezdődnie. Ez az üzenetem önöknek: rakjuk újra össze ezt az országot! Tegyünk így mindennek ellenére: a politikusaink, a média, a Facebook és a Twitter, a kongresszusi korlátozások, és mindannak ellenére, ami megoszt bennünket. Tegyünk így, mert ez a helyes! És azért is, mert a gyűlölet és megvetés, mely átjár bennünket nap mint nap, elcsúfít és elront bennünket, és társadalmunk szerkezetét veszélyezteti. Tartozunk annyival egymásnak és az országunknak, hogy megnyíljunk egymás felé, és megpróbáljunk kapcsolatot teremteni. Nem engedhetjük meg magunknak a gyűlölködést, és azt sem, hogy minket gyűlöljenek. Empátia és tisztelet. Empátia és tisztelet. Ha belegondolunk, ez a legkevesebb, amivel polgártársainknak tartozunk. Köszönöm. (Taps)