Azért vagyok itt, hogy új látásmódot kínáljak szakterületemről, a mesterséges intelligenciáról. Azt gondolom, az MI célja az, hogy felvértezze az embereket gépi intelligenciával. Ahogy a gépek okosodnak, okosabbak leszünk mi is. Ezt nevezem „emberies mesterséges intelligenciának”, olyan mesterséges intelligenciának, amelyet emberi igényekre terveztek, hogy együttműködjenek és kiegészítsék az embert. Manapság örömmel látom, hogy az intelligens segéd ötlete megszokottá vált. Elfogadott leképezése az ember és az MI közötti illesztésnek. A Siri létrehozásában segédkeztem. Ismerik a Sirit. Siri az a dolog, amely ismeri szándékainkat, és segít megvalósítani őket, segít ügyeket intézni. De tán nem tudják, hogy a Sirit emberies MI-nek terveztük, hogy az embert beszélő csatlakozással egészítse ki, amely lehetővé tette mobil számítástechnika használatát, függetlenül attól, hogy ki és milyen képességű használja. Legtöbbünk számára e technológia kihatása, hogy kissé megkönnyíti az eszközök használatát. De Daniel barátom életét megváltoztatta az MI kihatása e rendszerekre. Daniel igazi társasági ember ám vak és négy végtagjára béna, ami megnehezíti számára a nekünk megszokott eszközök használatát. Legutóbbi látogatásomkor öccse megkért: „Várj egy kicsit, Daniel most nem ér rá, telefonál egy interneten megismert nővel.” Mire én: „Ez nagyszerű, hogyan csinálta?” Daniel a Sirit használja társasági életéhez: ímélt, SMS-t ír, és telefonál; és nem függ az ápolóitól. Elég érdekes, ugye? A sors fintora. Itt egy ember, akinek az MI-hez fűződő kapcsolata segít neki kapcsolatot teremteni valódi emberi lényekkel. Ez az emberies mesterséges intelligencia. Másik példa, amelynek életbevágó kihatásai vannak: a rák diagnosztizálása. Amikor egy orvos rákot gyanít, mintát vesz, és elküldi egy patológusnak, aki mikroszkóppal megnézi. A patológusok minden nap több száz metszetet, milliónyi sejtet néznek meg. A feladat támogatására néhány kutató MI-alapú osztályozót készített . Az osztályozó válaszol : az „Ez rák vagy nem rák?” kérdésre, miután megnézte a képeket. Az osztályozó elég jó volt, de nem olyan jó, mint az ember, aki a legtöbbször eltalálta. Amikor azonban összeadták a gép és az ember képességeit, a pontosság 99,5%-ot ért el. Az MI bevonása a partnerségbe kiküszöbölte azon hibák 85%-át, amelyeket az egyedül dolgozó patológus elkövetett volna. Ez rengeteg rákos eset, amelyet máskülönben nem kezeltek volna. A kíváncsiak kedvéért: kiderült, hogy az ember jobb volt hamis pozitív esetek kiszűrésében, a gép pedig jobb volt a nehezen azonosítható esetek felismerésében. De nem az a tanulság ebből, hogy melyik kezelő jobb erre a képosztályozási feladatra. A dolgok naponta változnak. Az a tanulság, hogy emberi és gépi képességek ötvözésével partnerséget hoztak létre, amelynek emberfeletti képességei vannak. Ez az emberies mesterséges intelligencia. Nézzünk még egy példát a teljesítmény felturbózására! Tervezésről van szó. Tegyük fel, hogy mérnökként drónhoz új keretet szeretnénk tervezni. Előkapjuk kedvenc szoftverünket, CAD-eszközünket, bevisszük a formát s az anyagokat, majd elemezzük a teljesítményt. Ebből lesz egy terv. Ha ugyanazokat az eszközöket MI-nek adjuk, tervek ezreit tudja kidolgozni. Ez az Autodesk-videó lenyűgöző. Ez valódi. Átalakítja a tervezés módját. Most a mérnökember megadja, mit kell elérnie a tervnek, a gép pedig azt mondja: „Itt vannak a lehetőségek.” A mérnök dolga kiválasztani azt, amelyik a leginkább megfelel a terv céljaira, amelyet a mérnök emberként, emberi ítélőképességével és tapasztalatával mindenkinél jobban ismer. Ebben az esetben a nyerő forma olyasminek tűnik, mint valami, amit a természet alkotott, leszámítva néhány millió évnyi evolúciót és azokat a szükségtelen szőrmerétegeket. Lássuk, hová vezethet bennünket az emberies MI ötlete, ha eljátszunk a feltevésekkel? Mifajta kiegészítést szeretnénk? Mit szólnának egy kognitív kiegészítőhöz? Ahelyett, hogy azt kérdeznénk: „Mennyire okosíthatjuk föl gépeinket?” kérdezzük ezt: „Bennünket mennyire okosíthatnak föl gépeink?” Vegyük például a memóriát. A memória az emberi intelligencia alapja. De az emberi memória közismerten hibás. Jók vagyunk történetek mesélésében, de a részleteket eltévesztjük. Idővel pedig memóriánk romlik. Úgy értem: hová tűntek a 60-as évek, és visszatérhetek-e én is oda? (Nevetés) De mi lenne, ha olyan memóriánk lehetne, amely ugyanolyan jó, mint a számítógépeké, és életünket fedné le? Ha mindenkire emlékezni tudnánk, akivel valaha találkoztunk: nevük helyes kiejtésére, családi adataikra, kedvenc sportágukra és legutóbbi beszélgetésünkre velük. Ha e memóriánk egész életünkben meglenne, aZ MI-vel megnézethetnénk az idők során másokkal végbement összes interakciónkat, és ez segítene elgondolkodni kapcsolataink hosszú ívén. Mi lenne, ha az MI-vel elolvastathatnánk mindent, amit valaha olvastunk, és meghallgattathatnánk a valaha hallott minden dalt? A legkisebb támpont alapján segíthetne visszakeresni minden, valaha olvasottat és hallottat. Képzeljék el, hogyan hatna ez kapcsolatteremtő képességünkre és ötletalkotásunkra. És mi van a testünkkel? Mi lenne, ha emlékezni tudnánk minden megevett étel, minden bevett tabletta, átvirrasztott éjszaka következményére? Tanulmányozhatnánk adatainkat, hogy kiderítsük, mitől érezzük magunkat jól, és mitől maradunk egészségesek. Képzeljék el, hogyan forradalmasítaná ez az allergiák és a krónikus betegségek kezelését! Hiszem, hogy az MI valóra fogja váltani memóriánk tökéletesítését. Nem tudom megmondani, mikor vagy milyen formai tényezőkkel, de azt gondolom, hogy elkerülhetetlenül, mert pontosan azokat a dolgokat, amelyek ma az MI-t sikeressé teszik – a széleskörű adatok rendelkezésre állása és a gépek képessége, hogy az adatokat értelmezzék – lehet életünk adataira is alkalmazni. Ezek az adatok itt vannak ma is, elérhetők mindannyiunk számára, mert digitális közvetítéssel élünk, mobil és internetes felületeken. A személyes memória privát memória. Kiválaszthatjuk, mit idézzünk föl, és mit őrizzünk meg, és mit ne. Okvetlenül lényeges, hogy nagyon biztonságosan tárolják. Legtöbbünk számára a kibővített személyes memória kihatása a javuló mentális teljesítőképesség lesz, és remélhetőleg kicsit több társadalmi megbecsülés. Ám az Alzheimer-kórban vagy demenciában szenvedő millióknak a kibővített memória kínálta különbség az elszigetelt élet s a méltóságteljes érintkezés közti különbséget jelenti. Jelenleg a mesterséges intelligencia reneszánszának közepén vagyunk. Arra gondolok, hogy az utóbbi években olyan MI-gondok megoldását kezdjük látni, amelyekkel évtizedekig küzdöttünk: beszédfelismerés, szövegfelismerés, képfelismerés. Eldönthetjük, hogyan használjuk e nagy hatású technológiát. Dönthetünk úgy, hogy az MI-t automatizálásra s versenyzésre használjuk, vagy arra is, hogy kibővítsen minket és együttműködjön velünk, hogy leküzdje ismeretszerzésünk korlátait, és segítsen megtenni azt, amit amúgy is akartunk, csak jobban. Amikor új módszereket találunk rá, hogyan adjunk gépeknek intelligenciát, elterjeszthetjük ezt az intelligenciát a világ összes MI-segédje körében, így eljut minden emberhez, a körülményektől függetlenül. Ezért van az, hogy mindig, amikor egy gép okosabb lesz, okosabbak leszünk mi is. Ez olyan MI, amelyet érdemes terjeszteni. Köszönöm. (Taps)