2010. június 8.

Russel Wilson, a Colorado Rockies
baseball csapat negyedikkörös választása.

Megállíthatatlan vagyok.

Életem egyik csúcspontja.

Minden gyerek álma, hogy beválasszák
egy első osztályú baseball csapatba.

2010. június 8.

2010. június 9.

(Az EKG hangját utánozza)

Az EKG egyenes.

Apám meghal.

A csúcspontról

a mélypontra.

Pillanatok alatt.

Apám a halálos ágyán fekszik,

nekem pedig könnyek
folynak végig az arcomon.

És most mihez kezdjek?

Az agyam pörög: emlékek, pillanatok,

korai kelések,

labdák dobása és elkapása,

sprintelések és befutások
apám és testvérem felé,

korai kocsikázás az AAU baseballpályához,

ahol apám harmadik bázisedző volt.

Ugorjunk tovább a Szuperkupa 
megnyerésének izgalmához,

amikor fogom a Lombardi-trófeát,

érzelmek, izgatottság,

zöld és kék konfetti mindenhol,

és a tudat, hogy tényleg
megnyerted a Szuperkupát.

Aztán rá egy évre a játék nyomása alatt,

a labdával a célegyenesben

ott az esély, hogy megnyerd
a játszmát, és nem jön össze.

Habár sok millió ember figyel

a világ minden tájáról.

És amikor interjút kell adjak:

mit fogok mondani,
mit csinálok, mire gondolok?

Fiatalon nősültem,

frissen végzett egyetemistaként,

nem sokkal később a házasságom tönkrement,

és tudjátok, mire jöttem rá?

Ilyen az élet.

Ilyen az élet, mindenki életében
történhet ilyesmi.

Családtagok elvesztése, válás,

félelem, fájdalom, depresszió,
aggodalmak és gondok.

Mikor próbálok szuper pozitív maradni –

igen, alapvetően pozitív vagyok –,

de a pozitivitás nem mindig működik,

mert amikor a mérkőzés állása
16-0 egy NFC bajnoki meccsen,

és mindenki azt mondja:

"Russ, nem tudunk győzni, haver,

nem állunk valami jól."

Vagy amikor a rákkal nézel szembe,

vagy amikor problémákkal küszködsz –

anyagi vagy egyéb problémákkal –,

hogyan birkózol meg vele?

Nehéz pozitívnak lenni ilyenkor.

És amit biztosan tudtam:

a negatív gondolkodás 100%-ban hatásos.

Negatív gondolkodással sehová se jutok.

Elkezdtem mondani: "Nem fogyott el
az Ő irgalma, minden reggel megújul."

Új kezdetek.

De a nehézségek, a gyötrelmek, a gondok
ellenére, és mert át akartam vészeli ezt,

gondolkodtam, hogy is csináljam,

elkezdtem egy kocsira gondolni.

Tudjátok, amikor kocsit vezettek,

és a váltót üresbe akarjátok tenni.

Egyesből átteszed kettesbe, 
így egészen az ötösig.

Ehhez tudni kell, hogyan tegyük üresbe.

Nekem is azonnal üresbe kellett tennem
magam, mielőtt kiborultam volna.

A Szuperkupa után üldögélve,

döntést kellett hoznom:

Ez határozza meg a karrierem?
Ez határozza meg az életem?

A fenébe, dehogy!

Arra jöttem rá ebből:
a gondolkodásmód egy képesség.

Tanítani és tanulni lehet.

10 évvel ezelőtt egy Trevor Moawad
nevű fickó mentorálásával

kezdtem el edzeni az agyam.

10 éve ismerem,

és azóta is legjobb barátok
és partnerek vagyunk.

Sportolóként eddzük a testünket,

gyakoroljuk, hogyan fussunk gyorsan,
dobjunk messzebbre, ugorjunk a magasabbra

és sok minden mást,

de miért nem eddzük az elménket?

Hogy szeretnéd, milyen legyen az életed?

Írd le, beszélj róla, mondd ki.

Hogyan látod, milyennek látod?

Nézd az életed legfényesebb
pillanatait, Russell.

Hogyan néz ki?

És légy az, élj úgy, beszélj úgy.

A legjobb dobók

nem akadnak fenn az elhibázott dobásokon.

Csak arra a bizonyos dobásra,

gurításra, lövésre, indításra gondolnak.

Aztán megismertem egy 19 éves fiút,
Milton Wright-ot,

akinél háromszor diagnosztizáltak rákot.

Mikor egyszer meglátogattam,
el volt keseredve:

"Russ, elegem van, 
nem bírom csinálni ezt tovább,

ideje mennem."

Elmeséltem neki ezt a történetet apámról,

amikor azt mondogatta: "Fiam, mi lenne,
ha befejeznéd hamarabb a sulit,

és profi foci és baseball játékos lennél?

Miért ne? Miért ne?"

Én is azt mondtam:

"Milton, mi lenne, ha kipróbálnád
a T-sejt terápiát?

Ha kipróbálod, de nem működik,

akkor úgysem fogsz emlékezni rá."

Milton elmosolyodott, és azt mondta:

"Teljesen igazad van.

Igen, rákos vagyok, Russ.

És ez megölhet,

de nemcsak fizikailag,

hanem érzelmileg és szellemileg is.

De most választhatok, itt a sűrűjében,

a vihar kellős közepén,

és azt választom, hogy legyőzöm."

Egy kérdést mindig feltesznek nekem
a semleges gondolkodással kapcsán.

Azt jelenti ez, hogy nincsenek érzelmeim?

És mindig azt mondom, 
hogy egyáltalán nem.

Mindenkinek vannak érzései,

mindenkinek vannak nehézségei,

mindenkinek vannak problémái,

de tudnunk kell 
a pillanatra koncentrálni,

nem szabad engedni, hogy az érzelmek
eluralkodjanak rajtunk.

Az rendben van, hogy vannak érzéseink,
de ne érzékenykedjünk.

Amikor az emberek rám néznek,

azt látják, hogy a legjobban
fizetett NFL játékos vagyok,

hogy ott van a kislányom és Ciara,

hogy családom van, ilyenek.

De nekem is vannak nehézségeim.

Mint mindenkinek.

Mindenki küzd szomorúsággal, veszteséggel,

depresszióval, aggodalmakkal 
és félelmekkel.

Én sem csak úgy jutottam el idáig.

Mi az igazság,

és hogyan vészelek át mindent?

Valahogy így kezdett el változni 
a mentalitásom.

Nem a siker vagy a kudarc miatt,

ez egy folyamat volt:

mi legyen a következő lépés, 
mit kezdjek ezzel itt és most?

Az életben döntést kell hoznunk.

Amikor fiatal voltam,
és nem sok mindenem volt,

döntést hoztam.

Eldöntöttem, hogy hiszek abban,

hogy nagyszerű dolgok fognak történni,

hogy eljutok a helyes mentalitáshoz,

és hogy a helyes szavak

és gondolatok birtokában leszek,

és ez mind felkészített a jelenre,

mert én is csak ember vagyok,

csak messze tudom dobni a labdát,

tudok szaladgálni,
érdekes dobásokat hajtok végre,

és meg tudom nevettetni az embereket.

De a valóságban
az én életemben is van feszültség,

én is aggódom, én is félek,

velem is történnek dolgok.

Én is veszítek.

A pozitív gondolkodás veszélyes lehet.

Viszont a negatív gondolkodás 
mindig hatásos.

Soha nem akartam 
negatív mentalitásban élni,

ezért maradtam semleges.

A sebességváltóm üresben hagytam.

Így éltem,

és így élek azóta is.