Jelenleg sokunk élete csendesebb az átlagosnál. És a csend nyugtalanító lehet. Magányosnak érezhetjük magunkat tőle, vagy tudatosítja mindazt, amiből kimaradunk. Én mindig a hangokra gondolok. Hangdizájner vagyok, és a "Twenty Thousand Hertz" podcast házigazdája, ami a világ legfelismerhetőbb és legérdekesebb hangjairól szól. De úgy gondolom, most annak van itt az ideje, hogy a csendről beszéljünk, mert rájöttem, hogy csend nem létezik. És az, aki felnyitotta a szemem erre a gondolatra, a történelem egyik legmeghatározóbb zeneszerzője. (Zongoraszó) John Cage sok különféle műfajban alkotó zenészre volt hatással, az avantgárdtól kezdve a kortárs táncon át a popzenéig. Most egy 1948-ban írt darabját hallhatjuk, melynek címe "In a Landscape". Ezt a változatot 1994-ben Stephen Drury rögzítette. (Zongoraszó) Ez a mű tulajdonképpen nem jellemző John Cage stílusára. Sokkal ismertebb újításairól és avantgárd technikájáról. Hírhedtsége ellenére senki nem volt felkészülve arra, amit 1952-ben tett, amikor megalkotta karrierje legmerészebb művét 4 perc 33 másodperc címmel. A darabot néhány kritikus nem is volt hajlandó zenének nevezni, mert az egész produkció alatt az előadó semmit sem játszik. Nos, hogy szakszerűek legyünk, az előadó szüneteket játszik. De a hallgatóságnak úgy tűnik, mintha semmi sem történne. John Cage 4'33" c. művét először 1952 nyarán az ismert zongorista, David Tudor mutatta be New York államban a woodstocki Maverick zenecsarnokban, ami egy lenyűgöző faépület hatalmas, nyitott erdei terekkel. Tehát, David Tudor felsétált a színpadra, leült a zongorához, és lezárta a billentyűzetfedelet. Csendben ült, és csak akkor mozdult meg, mikor a három tétel között kinyitotta és becsukta a billentyűzet fedelét. Amikor lejárt az idő, felállt, és lesétált a színpadról. (Zongoraszó) A közönség nem tudta, mit is jelentsen ez. Az emberek elgondolkodtak azon, hogy Cage komolyan veszi-e a karrierjét. Egy közeli barátja még írt is neki, könyörgött, hogy ne tegye a művészetét nevetség tárgyává. John Cage, ha nevezhetjük így, egy olyan zeneművet alkotott, ami kétségbe vonta a zeneszerzés néhány alaptételét. Zenei körökben ez még ma is vita tárgya. Hogy megértsük, mit gondolt John Cage, menjünk vissza az 1940-es évekbe. Akkoriban John Cage zongorára szerzett darabjaival alapozta meg hírnevét. (Zongoraszó) Hogy ilyen zenét alkothasson, John Cage különböző tárgyakat tett a zongora belsejébe a húrok közé. Bármit, ami a kezünk ügyébe akadhat: például csavart, ragasztószalagot és radírt. Így alakította át a zongorát magas és mély hangok kiadására képes hangszerből egyedi hangzású hangszerré. A zene, amit hallunk, Cage 5. szonátája a Szonáták és interlúdiumok c. zongoraciklusból. A 4'33" mellett valószínűleg ez a legismertebb munkája. Ezt a változatot Boris Berman adja elő. John Cage hihetetlenül részletes utasításokat adott arra vonatkozóan, hogy hol helyezzük el a tárgyakat a zongorában. De lehetetlen, hogy minden előadó pontosan ugyanolyan tárgyakat szerezzen be, így a hangzás mindig más. Alapvetően minden a véletlenen múlik. Tiszta őrültség volt, ráadásul szokatlan, ahhoz képest, amit a legtöbb zeneszerző és zenész tanult. John Cage egyre érdekesebbnek találta a sorsszerűséget és a véletlenszerűséget, és hagyta, hogy az univerzum válaszolja meg a kérdést: "Milyen hangot játsszak legközelebb?" Hogy megtudhassuk a kérdésre a választ, először figyelnünk kell. Az 1940-es években az univerzumra hallgatni egyre nehezebb volt. (Háttérzene) A Muzak cég a 30-as években jött létre. Egyre népszerűbb lett, és hamarosan mindenhol háttérzene szólt. Szinte lehetetlen volt elkerülni. John Cage rájött, hogy az emberek már nem dönthetnek úgy, hogy kizárják a világ háttérzajait. Aggódott, hogy a Muzak megakadályozza az embereket, hogy hallhassák a csendet. 1948-ban, négy évvel azelőtt, hogy megírta a 4'33"-et, John Cage megemlítette, hogy egy 4 perc 33 másodperces művet akar írni a csendről, hogy eladja a Muzaknak. Az egész tehát úgy kezdődött, mint egy politikai állásfoglalás vagy egy spontán megjegyzés, de a gondolat figyelemfelkeltő volt, és hamarosan formát is öltött. John Cage komolyan elgondolkodott a csenden. És amikor elment egy igazán csendes helyre, meglepő felfedezést tett. Cage ellátogatott egy visszhangmentes kamrába a Harvardon. A visszhangmentes kamra olyan terem, mely akusztikailag közel nullára csökkenti a hangokat. Az ilyen termekben nincsenek hangok, így John Cage nem számított rá, hogy bármit is hallani fog. De hallotta a vérkeringését. (Szívverés hangja) Személyesen is megtapasztaltam, milyen egy visszhangmentes kamra, és igazán vad élmény volt, ami teljesen megváltoztathatja az ember felfogását a hangokkal és a csenddel kapcsolatban. Olyan érzés volt, mintha az agyam feltekert volna egy erősítőt, hogy befoghasson bármi hallhatót. Csakúgy, mint John Cage, nagyon tisztán hallottam, ahogy a vérem a testemben áramlik. John Cage abban a pillanatban rájött, hogy nem számít, hol vagyunk, még a testünk is hangokat generál. Nincs teljes némaság. Amíg élsz, mindig hallasz valamit. Ez volt az a pont, ahol John Cage érdeklődése a véletlenszerűség iránt egybefonódott a csend iránti érdeklődésével. Rájött, hogy egy zavaró hatásoktól mentes környezet megteremtése, nem a csendről szól, de még csak nem is a zaj tompításáról, hanem azokról a hangokról, melyek addig is ott voltak, de csak akkor halljuk meg őket, ha tényleg figyelünk. Ez az, ami miatt gyakran félreértik a 4'33"-et. Az emberek, azt hiszik, ez valami vicc, de ez nem is állhatna távolabb a valóságtól. A darab mindenhol máshogyan szól. Ez a lényege. John Cage azt akarta, hogy halljuk magunk körül a világ csodálatos hangjait. (Madárcsicsergés) (Vásárlás zajai) (Harangszó) (Tücsökciripelés és bagolyhuhogás) A 4'33" tudatos élmény kell legyen, amely segít abban, hogy elfogadóbbak legyünk. Nem mondhatja meg más, hogy hogyan érezz. Ez mélyen személyes. Meghatározó kérdéseket tesz fel környezetünk hangjaival kapcsolatban. A 4'33" zene, vagy hang, vagy hangokból álló zene? Van egyáltalán különbség? John Cage emlékeztet minket arra, hogy a zene nem az egyetlen hang, amit érdemes hallanunk. Minden hang érdemes arra, hogy elgondolkodjunk rajta. Egyedülálló lehetőség ez arra, hogy a fülünket újrahangoljuk. Ha tudatosabban hallgatunk, jobban halljuk a minket körülvevő világ hangjait is. A csend nem akkor következik be, amikor nem akarjuk hallani a hangokat, hanem amikor figyelünk, és meghalljuk a világot és annak zenei szépségét. Tehát ebben a szellemben adjuk elő együtt a 4'33"-et, mindannyian ott, ahol vagyunk. Három tételből áll, szólok, melyik mikor kezdődik. Figyeljetek a benneteket körülölelő hangok milyenségére és ritmusára. Halljátok meg a hangosat és lágyat, a harmóniát és a diszharmóniát, minden apró részletet, ami a hangokat egyedivé teszi. Figyeljétek meg tudatosan az élet hangjait. Élvezzétek a hallgatás és hallás nagyszerűségét. Most következik az első tétel. És... most. [I. szünet] (Csend) Következik a második tétel. 2 perc 23 másodpercig fog tartani. [II. szünet] (Csend) Az utolsó tétel 1 perc 40 másodpercig fog tartani. [III. szünet] (Csend) Ennyi volt. Megcsináltuk. Köszönöm, hogy itt voltatok.