Jelenleg sokunk élete
csendesebb az átlagosnál.
És a csend nyugtalanító lehet.
Magányosnak érezhetjük magunkat tőle,
vagy tudatosítja mindazt,
amiből kimaradunk.
Én mindig a hangokra gondolok.
Hangdizájner vagyok,
és a "Twenty Thousand Hertz"
podcast házigazdája,
ami a világ legfelismerhetőbb
és legérdekesebb hangjairól szól.
De úgy gondolom, most annak van itt
az ideje, hogy a csendről beszéljünk,
mert rájöttem,
hogy csend nem létezik.
És az, aki felnyitotta a szemem
erre a gondolatra,
a történelem egyik
legmeghatározóbb zeneszerzője.
(Zongoraszó)
John Cage sok különféle műfajban alkotó
zenészre volt hatással,
az avantgárdtól kezdve
a kortárs táncon át a popzenéig.
Most egy 1948-ban írt darabját hallhatjuk,
melynek címe "In a Landscape".
Ezt a változatot 1994-ben
Stephen Drury rögzítette.
(Zongoraszó)
Ez a mű tulajdonképpen nem jellemző
John Cage stílusára.
Sokkal ismertebb újításairól
és avantgárd technikájáról.
Hírhedtsége ellenére
senki nem volt felkészülve arra,
amit 1952-ben tett,
amikor megalkotta karrierje
legmerészebb művét
4 perc 33 másodperc címmel.
A darabot néhány kritikus
nem is volt hajlandó zenének nevezni,
mert az egész produkció alatt
az előadó
semmit sem játszik.
Nos, hogy szakszerűek legyünk,
az előadó szüneteket játszik.
De a hallgatóságnak úgy tűnik,
mintha semmi sem történne.
John Cage 4'33" c. művét
először 1952 nyarán
az ismert zongorista,
David Tudor mutatta be
New York államban a woodstocki
Maverick zenecsarnokban,
ami egy lenyűgöző faépület
hatalmas, nyitott erdei terekkel.
Tehát, David Tudor felsétált a színpadra,
leült a zongorához,
és lezárta a billentyűzetfedelet.
Csendben ült,
és csak akkor mozdult meg,
mikor a három tétel között
kinyitotta és becsukta
a billentyűzet fedelét.
Amikor lejárt az idő,
felállt,
és lesétált a színpadról.
(Zongoraszó)
A közönség nem tudta,
mit is jelentsen ez.
Az emberek elgondolkodtak azon,
hogy Cage komolyan veszi-e a karrierjét.
Egy közeli barátja még írt is neki,
könyörgött, hogy ne tegye
a művészetét nevetség tárgyává.
John Cage, ha nevezhetjük így,
egy olyan zeneművet alkotott,
ami kétségbe vonta
a zeneszerzés néhány alaptételét.
Zenei körökben ez még ma is vita tárgya.
Hogy megértsük, mit gondolt John Cage,
menjünk vissza az 1940-es évekbe.
Akkoriban
John Cage zongorára szerzett darabjaival
alapozta meg hírnevét.
(Zongoraszó)
Hogy ilyen zenét alkothasson,
John Cage különböző tárgyakat
tett a zongora belsejébe
a húrok közé.
Bármit, ami a kezünk ügyébe akadhat:
például csavart,
ragasztószalagot és radírt.
Így alakította át a zongorát
magas és mély hangok
kiadására képes hangszerből
egyedi hangzású hangszerré.
A zene, amit hallunk, Cage 5. szonátája
a Szonáták és interlúdiumok c.
zongoraciklusból.
A 4'33" mellett valószínűleg
ez a legismertebb munkája.
Ezt a változatot Boris Berman adja elő.
John Cage hihetetlenül részletes
utasításokat adott arra vonatkozóan,
hogy hol helyezzük el
a tárgyakat a zongorában.
De lehetetlen, hogy minden előadó pontosan
ugyanolyan tárgyakat szerezzen be,
így a hangzás mindig más.
Alapvetően minden a véletlenen múlik.
Tiszta őrültség volt, ráadásul szokatlan,
ahhoz képest, amit a legtöbb zeneszerző
és zenész tanult.
John Cage egyre érdekesebbnek találta
a sorsszerűséget és a véletlenszerűséget,
és hagyta, hogy az univerzum
válaszolja meg a kérdést:
"Milyen hangot játsszak legközelebb?"
Hogy megtudhassuk a kérdésre a választ,
először figyelnünk kell.
Az 1940-es években
az univerzumra hallgatni
egyre nehezebb volt.
(Háttérzene)
A Muzak cég a 30-as években jött létre.
Egyre népszerűbb lett,
és hamarosan mindenhol
háttérzene szólt.
Szinte lehetetlen volt elkerülni.
John Cage rájött, hogy az emberek
már nem dönthetnek úgy,
hogy kizárják a világ háttérzajait.
Aggódott, hogy a Muzak megakadályozza
az embereket, hogy hallhassák a csendet.
1948-ban,
négy évvel azelőtt,
hogy megírta a 4'33"-et,
John Cage megemlítette,
hogy egy 4 perc 33 másodperces
művet akar írni a csendről,
hogy eladja a Muzaknak.
Az egész tehát úgy kezdődött,
mint egy politikai állásfoglalás
vagy egy spontán megjegyzés,
de a gondolat figyelemfelkeltő volt,
és hamarosan formát is öltött.
John Cage komolyan
elgondolkodott a csenden.
És amikor elment
egy igazán csendes helyre,
meglepő felfedezést tett.
Cage ellátogatott egy visszhangmentes
kamrába a Harvardon.
A visszhangmentes kamra olyan terem,
mely akusztikailag közel nullára
csökkenti a hangokat.
Az ilyen termekben nincsenek hangok,
így John Cage nem számított rá,
hogy bármit is hallani fog.
De hallotta a vérkeringését.
(Szívverés hangja)
Személyesen is megtapasztaltam,
milyen egy visszhangmentes kamra,
és igazán vad élmény volt,
ami teljesen megváltoztathatja
az ember felfogását
a hangokkal és a csenddel kapcsolatban.
Olyan érzés volt, mintha az agyam
feltekert volna egy erősítőt,
hogy befoghasson bármi hallhatót.
Csakúgy, mint John Cage,
nagyon tisztán hallottam,
ahogy a vérem a testemben áramlik.
John Cage abban a pillanatban rájött,
hogy nem számít, hol vagyunk,
még a testünk is hangokat generál.
Nincs teljes némaság.
Amíg élsz,
mindig hallasz valamit.
Ez volt az a pont, ahol John Cage
érdeklődése a véletlenszerűség iránt
egybefonódott a csend
iránti érdeklődésével.
Rájött, hogy egy zavaró hatásoktól mentes
környezet megteremtése,
nem a csendről szól,
de még csak nem is a zaj tompításáról,
hanem azokról a hangokról,
melyek addig is ott voltak,
de csak akkor halljuk meg őket,
ha tényleg figyelünk.
Ez az, ami miatt gyakran
félreértik a 4'33"-et.
Az emberek, azt hiszik, ez valami vicc,
de ez nem is állhatna
távolabb a valóságtól.
A darab mindenhol máshogyan szól.
Ez a lényege.
John Cage azt akarta,
hogy halljuk magunk körül
a világ csodálatos hangjait.
(Madárcsicsergés)
(Vásárlás zajai)
(Harangszó)
(Tücsökciripelés és bagolyhuhogás)
A 4'33" tudatos élmény kell legyen,
amely segít abban,
hogy elfogadóbbak legyünk.
Nem mondhatja meg más,
hogy hogyan érezz.
Ez mélyen személyes.
Meghatározó kérdéseket tesz fel
környezetünk hangjaival kapcsolatban.
A 4'33" zene, vagy hang,
vagy hangokból álló zene?
Van egyáltalán különbség?
John Cage emlékeztet minket arra,
hogy a zene nem az egyetlen hang,
amit érdemes hallanunk.
Minden hang érdemes arra,
hogy elgondolkodjunk rajta.
Egyedülálló lehetőség ez arra,
hogy a fülünket újrahangoljuk.
Ha tudatosabban hallgatunk,
jobban halljuk a minket
körülvevő világ hangjait is.
A csend nem akkor következik be,
amikor nem akarjuk hallani a hangokat,
hanem amikor figyelünk,
és meghalljuk a világot
és annak zenei szépségét.
Tehát ebben a szellemben
adjuk elő együtt a 4'33"-et,
mindannyian ott, ahol vagyunk.
Három tételből áll,
szólok, melyik mikor kezdődik.
Figyeljetek a benneteket körülölelő hangok
milyenségére és ritmusára.
Halljátok meg a hangosat és lágyat,
a harmóniát és a diszharmóniát,
minden apró részletet,
ami a hangokat egyedivé teszi.
Figyeljétek meg tudatosan
az élet hangjait.
Élvezzétek a hallgatás és hallás
nagyszerűségét.
Most következik az első tétel.
És...
most.
[I. szünet]
(Csend)
Következik a második tétel.
2 perc 23 másodpercig fog tartani.
[II. szünet]
(Csend)
Az utolsó tétel
1 perc 40 másodpercig fog tartani.
[III. szünet]
(Csend)
Ennyi volt.
Megcsináltuk.
Köszönöm, hogy itt voltatok.