Képzeljenek maguk elé egy változatos felszínű világot. Sűrű légkör borítja, melyben szelek fújnak a talaj mentén, és esik az eső. Hegységek, síkságok, folyók, tavak és tengerek, homokdűnék és becsapódási kráterek váltakoznak rajta. A Földhöz hasonlónak tűnik, igaz? Ez a Titán. 1981 augusztusában a Voyager–2 készítette ezt a felvételt a Szaturnusz legnagyobb holdjáról. A Voyager űrszondák minden korábbinál messzebb jutottak a világűrben, sikeresen feltérképezve a Naprendszert és az azon túli térséget. Ez a felvétel, ez a ködös hold azonban élesen rávilágított arra, hogy mennyi rejtély maradt még. Ismereteink exponenciálisan növekedtek, ahogy az űrszondák a holdhoz értek, arról azonban fogalmunk sem volt, hogy mi rejlik a ködtakaró alatt. Jéggel borított vidék a Szaturnusz és Jupiter holdjaihoz hasonló felszíni formákkal? Vagy folyékony metánból álló hatalmas óceán? A Titán ködbe burkolózó felszíne óriási rejtélyt jelentett. Ennek megoldására tervezték az 1997-ben elindított, keringő- és leszállóegységből álló Cassini–Huygens űrszondapárost. 2004-ben érkeztek meg, és az első felvételek, melyeket a Cassini küldött a Titán felszínéről, csak tovább fokozták a kíváncsiságot. Hónapokig tartott, mire megértettük, mit látunk a felszínen, hogy például a felismerhetetlenség miatt kezdetben macskakarmolásként emlegetett sötét csíkok valójában szerves homokból álló dűnék. A Cassini 13 éven át tanulmányozta a Szaturnusz gyűrűit és holdjait; ez idő alatt eljutottunk onnan, hogy semmit sem tudtunk a Titán felszínéről, oda, hogy megértettük a geológiáját, légkörének felszínformáló szerepét, sőt kaptunk némi támpontot, hogy mi lehet e felszín alatt. A Titán egyike a Mars pályáján és a kisbolygóövezeten túl, a Naprendszer külső, fagyos részében lévő, óceánnal borított világoknak, holdaknak, melyek felszíne nagy mennyiségű folyékony vízből álló óceánokat rejt. A Titán belső óceánját akár tízszer több folyékony víz is alkothatja, mint a Föld folyóit, tavait, tengereit, óceánjait együttesen. A Titán felszínén folyékony metánból és etánból álló különleges tavak és tengerek is vannak. Az óceánvilágok a Naprendszer legérdekesebb helyei közé tartoznak, és csak nemrég kezdtük felfedezni őket. Ez a Dragonfly. A Johns Hopkins Egyetem kutatóintézetében fejlesztjük ki a NASA New Frontiers nevű programja keretében. A tervek szerint 2026-ban indul, és 2034-re éri el a Titánt ez a forgószárnyas leszállóeszköz. Mérete alapján hasonló egy marsjáróhoz vagy kisebb autóhoz. A Titán sűrű légköre gyenge gravitációval párosul, így könnyű repülni ezen a holdon – és pontosan erre tervezték a Dragonflyt. A nyolcrotoros drón mobil laboratóriumként képes lesz ide-oda repülni összes tudományos eszközével együtt. A Dragonfly egyedülálló módon fogja feltérképezni a Titánt; tanulmányozza majd időjárását, geológiáját, sőt mintákat is vesz, hogy megtudjuk, milyen anyag borítja a felszínét. Összesen három évig kutatná a holdat, részletesen felmérné kémiai tulajdonságait, megvizsgálná légkörét és a felszínalakító tevékenységét, sőt a Titán kérgében támadt földrengéseket, pontosabban titánrengéseket is megfigyelné. A Dragonfly fejlesztőcsapata – több száz ember Észak-Amerikában és szerte a világban – kitartóan dolgozik a küldetés megtervezésén, építi a forgószárnyas eszközt, az autonóm navigációs rendszerét és műszereit, melyeknek összehangoltan kell működniük, hogy tudományos méréseket végezhessenek a Titán felszínén. A Dragonfly a következő nagy lépés e csodálatos "természetes laboratórium" felderítésében. A lehetőséget először a Voyager mutatta meg, amikor elrepült mellette. A Cassini–Huygens űrszonda tíz évig keringett a Szaturnusz körül, és a Titán légkörén keresztül a holdra leereszkedve valamelyest fellebbentette a fátylat. A Dragonfly otthonosan fog mozogni a Titán közegében, melyről ez idáig egyetlen közeli felvételünk van: a képet a Huygens-szonda készítette 2005 januárjában. Sok szempontból a Titán hasonlít legjobban a korai, még az élet kialakulása előtti Földhöz. A Cassini–Huygens mérései alapján tudjuk, hogy az élet alkotóelemei, legalábbis az általunk ismert életé, jelen voltak a Titánon, és a Dragonfly teljesen belemerül majd ebbe az idegen közegbe, kutatni fog olyan vegyületek után, melyek hasonlók a földi élet kialakulását elősegítő összetevőkhöz, elmélyítve ezzel tudásunkat más égitestek lakhatóságáról. A lakhatóság roppant érdekes. Mitől válik alkalmassá egy égitest az élet befogadására – akár a Földön általunk megismert élet vagy egészen más körülmények között kialakult különleges élet befogadására? Az élet lehetősége más bolygókon mindig is ösztönzőleg hatott az emberi képzeletre és felfedezésre. Ezért váltak a Naprendszer külső részében lévő óceánvilágok ilyen fontos kutatási célponttá. A "mi van akkor, ha" kérdések hajtják előre a felderítést. Nem tudjuk, hogy itt a Földön hogyan lett a kémiából biológia, de hasonló kémiai folyamatok végbemehetettek a Titánon is, ahol volt rá esély, hogy szerves molekulák folyékony vízzel keveredjenek a felszínen. Elindultak-e szerves szintézisek ilyen körülmények között? És ha igen, meddig jutottak? Nem tudjuk – egyelőre. A Dragonfly által nyerhető tudás, ez a sajátosan emberi törekvés szívbe markoló. Kutatás olyan építőkövek, alkotóelemek, kémiai reakciók után, melyek lehetővé tették az élet kialakulását a Földön. Nem tudjuk pontosan, hogy mit találunk a Titánon, amikor odaérünk, de éppen ezért indulunk el. Carl Sagan ezt írta 1994-ben: "A Titánon az elmúlt négymilliárd évben mennyei mannaként lehulló molekulák lehet, hogy most is ott vannak, szinte változatlanul, fagyott állapotban, és várják a vegyészeket a Földről." Mi vagyunk ezek a vegyészek. A Dragonfly célja, hogy mélyebben megértsük nemcsak a Titánt és a Naprendszer rejtélyeit, hanem saját eredetünket is. Köszönöm.