Első csók

Ajka

az én ajkamra

hulló nyári hó, ráadás évszak, új Éden,

az Édenben Éva csípőjének

Istent ríkató sima íve –

úgy fájt csókja –

Azaz, mintha angyal verejtékébe

keverte volna a mandarin ízét,

Eskü. Ajkam azóta örökös rostély

titkokkal olajozva,

zsákutcáján pici póznaként
fogak – a szívem

bezárt kagylóként kavargott a mélyben,

de ő ajkával lefarolt,
mint egy babakék Cadillac,

telerakva kanárikkal
és a volánnál tukán – Eskü,

nyelve érintése szárnyra
kapatta nyelvem – mintha

zabolátlan csikóhalat
tanítana szép szóra –

ajkával lágyan úgy horogra
kapta gégém első "a"-ját,

hogy agyam harsányan
zengő darabként zongorázott –

eskü, nyelve mintha Szaturnusz
hetedik holdja lett volna –

egyszerre forró és fagyos és forog,

forogva körülöttem
boldog planétává varázsol –

világos oldalán az árnyékot
kezei lassan terítik szét:

tüzével űzi egyik sárkány a másikét.

Csókja, eskü – a Földanya mintha
nekiesett volna a Holdnak,

hogy ajándékpapírként végül lefejtse

a csuklód köré font éjt.

Ennél elevenebben még –

mint pogo-bottal csetepatét
csapó műlábas papok,

egyszerre fent és lent,
de nem esnek le,

akár egy neveletlen népség,

mégis szent – Eskü! Az a csók:
az ajkakat a világtól

semmi sem téríti el, mint két Békehadtest,

egy bolt, ahol mindig minden ingyen van,

egy új város, – tele nyitott ajtókkal,
se lakat, se fal – olyan, eskü,