Első csók
Ajka
az én ajkamra
hulló nyári hó, ráadás évszak, új Éden,
az Édenben Éva csípőjének
Istent ríkató sima íve –
úgy fájt csókja –
Azaz, mintha angyal verejtékébe
keverte volna a mandarin ízét,
Eskü. Ajkam azóta örökös rostély
titkokkal olajozva,
zsákutcáján pici póznaként
fogak – a szívem
bezárt kagylóként kavargott a mélyben,
de ő ajkával lefarolt,
mint egy babakék Cadillac,
telerakva kanárikkal
és a volánnál tukán – Eskü,
nyelve érintése szárnyra
kapatta nyelvem – mintha
zabolátlan csikóhalat
tanítana szép szóra –
ajkával lágyan úgy horogra
kapta gégém első "a"-ját,
hogy agyam harsányan
zengő darabként zongorázott –
eskü, nyelve mintha Szaturnusz
hetedik holdja lett volna –
egyszerre forró és fagyos és forog,
forogva körülöttem
boldog planétává varázsol –
világos oldalán az árnyékot
kezei lassan terítik szét:
tüzével űzi egyik sárkány a másikét.
Csókja, eskü – a Földanya mintha
nekiesett volna a Holdnak,
hogy ajándékpapírként végül lefejtse
a csuklód köré font éjt.
Ennél elevenebben még –
mint pogo-bottal csetepatét
csapó műlábas papok,
egyszerre fent és lent,
de nem esnek le,
akár egy neveletlen népség,
mégis szent – Eskü! Az a csók:
az ajkakat a világtól
semmi sem téríti el, mint két Békehadtest,
egy bolt, ahol mindig minden ingyen van,
egy új város, – tele nyitott ajtókkal,
se lakat, se fal – olyan, eskü,