Kanál. Kartondoboz. Villanyvasút gyerekeknek. Ünnepi díszek. Ugrálóvár. Pléd. Kosár. Szőnyeg. Lehajtható tálca. Okostelefon. Zongora. Cicatakaró. Fényképek. Mi a közös ezekben a tárgyakban, azonkívül, hogy magam fotóztam őket az utóbbi három hónapban, ezért enyém a szerzői joguk? (Nevetés) Mind olyan találmány, melyeket a nyelv segítségével alkottak. Nyelv nélkül egyikük sem létezne. Képzeljék el, hogy ezek közül bármelyikhez vagy akár egy egész ilyen épülethez a nyelvhasználat képessége nélkül fognánk hozzá, vagy semmilyen, a nyelvhasználaton alapuló tudást nem alkalmazhatnánk. A nyelv alapvetően a legfontosabb dolog az egész világon. A teljes civilizációnk erre épült. És akik a nyelv tanulmányozásának szentelik magukat, akik a nyelvek fejlődésével, a köztük lévő eltérésekkel foglalkoznak, meg összehasonlítják az állatok kommunikációs formáival, ők a nyelvészek. Az általános nyelvészet viszonylag új tudományág. Rengeteg igazán fontos dolgot tárt fel. Például, hogy az emberi kommunikációs rendszerek jelentősen eltérnek az állatokétól, hogy minden nyelv egyformán kifejező, akkor is, ha eltérő módokon működik. És mégis, ennek ellenére sokan azt képzelik, hogy ugyanúgy értenek a nyelvekhez, mint a nyelvészek, elvégre mindenki tud valamilyen nyelvet. És aki beszél valamilyen nyelven, annak pont annyi joga van a működéséről beszélni, mint bárki másnak. Képzeljék el, ha egy sebésszel beszélgetve az alábbiakat mondanák neki: "Figyelj, haver, úgy 40 éve élek ezzel a szívvel. Szerintem tudok ezt-azt az aortabillentyű-cseréről. Nyilván pont ugyanannyit ér a véleményem, mint a tiéd." Márpedig pontosan ez történik. Ő itt Neil deGrasse Tyson, azt írja, hogy az Érkezés című filmben ő inkább egy titkosírás-szakértőt fogadott volna fel, valakit, aki egy ismert nyelv alapján képes megfejteni az üzenetet – nem nyelvész kell ahhoz, hogy az idegenekkel megértsék egymást, mert mégis mit tudna egy nyelvész – ő hogyan értethetné meg magát bárkivel, aki általunk ismeretlen nyelven beszél? De persze az Érkezés nem ússza meg ennyivel. Na figyeljenek, jön a film. Hé, haver: idegenek jönnek óriási űrhajókkal a bolygónkra, és kizárólag csak kommunikálni akarnak velünk, te meg ezt egyetlen nyelvészre bízod? (Nevetés) Amerika a csőd szélére került, vagy mi? (Nevetés) Mindezek félreértésekhez vezetnek a nyelvről és annak tanulmányozásáról, és magáról a nyelvészetről is. Szerintem van is valami a sok félreértés mélyén, amit a Forbes magazin pompás cikke foglal össze arról, hogy miért felesleges idegen nyelveket tanulni a középiskolásoknak. Kiemelek néhány idézetet belőle, és kíváncsi vagyok, kitalálják-e, mi rejtőzik némelyik vélemény és elgondolás mélyén. "Az amerikaiak alig olvasnak klasszikusokat, még fordításban sem." Vagyis, mit kínlódjunk idegen nyelvekkel, ha úgysem olvassák a klasszikusokat eredeti nyelven? Minek? "Az iskolai idegennyelv-tanulás csak időfecsérlés, helyette sokkal hasznosabb tárgyakat lehetne oktatni." "Európában számos nyelvcsoport van viszonylag kis térben elosztva." Ezért, ó, minek is tanuljanak idegen nyelvet az amerikaiak? Az égvilágon semmi haszna." Ez a kedvencem: "Egy birminghami diák több ezer mérföldet tehet meg a mexikói határig, de még ott is talál elég embert, aki beszél angolul." Azaz, ha valaki tud kézzel-lábbal mutogatni, és jól megválasztja, hová megy, annak igazán teljesen felesleges bármi más nyelvet bebiflázni. Az efféle felfogás mélyén egy fogalmi metafora rejlik, miszerint a nyelv eszköz. És ez nem áll messze az igazságtól. A nyelv tényleg egyfajta eszköz, mert ha ismerjük a helyiek nyelvét, többre megyünk, mintha nem értenénk. A fenti feltevés szerint azonban a nyelv nem több, mint eszköz, ez pedig teljességgel hamis. Pusztán csak eszköznek meglehetősen gyatra lenne. És már réges-rég lecseréltük volna valami sokkal jobbra. Nézzünk egy akármilyen mondatot. Mondjuk, ezt már biztos kimondtam életem során: "Tegnap láttam Kynt." Van egy Kyn nevű barátom. És amikor kimondom: "Tegnap láttam Kynt", mit gondolnak, ezzel a mondattal tényleg mindent pontosan közlök, ami a fejemben van ezzel kapcsolatban? Aligha, mivel annyi más is van mögötte. Ha azt mondom: "tegnap", talán eszembe jut az aznapi időjárás. És visszagondolva valószínűleg eszembe jut, hogy elfelejtettem valamit feladni - amúgy tényleg. Ezt a poént amúgy is el akartam sütni, közben meg tényleg kiment a fejemből. Ez pedig azt jelenti, hogy hétfőn kell majd megtennem, mert akkor jutok legközelebb haza. És persze ha a hétfőre gondolok, eszembe jut a Banglestől a Hóbortos hétfő. Jó szám. Ha meg azt mondom, "Kynt", ez a mondat jut eszembe: "Kint is vagyok, bent is vagyok, jaj, de nagyon boldog vagyok." Mindig ez van. Vannak szavak, amiket ha meghallok, szójátékok jutnak eszembe, mert a nagypapám szerette kiforgatni a szavakat, így most ő is eszembe jut. És valamilyen oknál fogva megint a Hóbortos hétfőnél tartunk. Ismét Kyn: ha azt mondom, "Tegnap láttam Kynt". eszembe jutnak az esemény körülményei is. Ez aznap történt. Itt van Kyn a macskámmal. És persze ha Kynre gondolok, tudom, hogy mindjárt indul a Long Beach Egyetemre, eszembe jut a jóbarátom, John, meg az édesanyám, mindketten a Long Beachen tanultak, Katie unokahúgom is hamarosan odamegy. És megint a Hóbortos hétfőnél tartunk. Ez csak egy töredéke annak, ami a fejünkben kavarog beszéd közben bármikor. És mik az eszközeink ahhoz, hogy közöljünk bármit is a fejünkben kavargó zűrzavarból? – Ennyi! Semmi több! (Nevetés) Hát csoda-e, hogy ilyen kezdetleges a rendszerünk? Képzeljék el, ha az alábbi analógiával élhetek, mondjuk, szeretnék megtudni, milyen lehet tortát enni, de ahelyett, hogy a tortát falatoznák, meg kéne enniük az összes hozzávalót, mind egytől egyig, a recept leírásával együtt, ami leírja, hogyan lesz torta ezekből az alkotóelemekből. A receptet is meg kéne enniük. (Nevetés) Ha csak így lehetne megkóstolni, soha nem ennénk tortát. A nyelv mégis csak az egyetlen, mondom, egyetlen módja annak, hogy megtudjuk, mi zajlik elménkben. Ez a mi felségterületünk, ez tesz minket emberré, ez különböztet meg minket a többi állatfajtól, mindaz, ami bennünk van, valahol mélyen, és ezeket csakis a nyelv által tudjuk kifejezni. Ez a legjobb eszköz a fejünkben rejlő folyamatok kifejezéséhez. Képzeljék, ha feltenném a nagy kérdést: "Milyen jellegűek az emberi gondolatok és érzelmek?" A válaszhoz annyi különféle nyelvet kéne megvizsgálnunk, amennyit csak lehet. Egy nem lenne elég. Hadd mondjak egy példát: a kis Romant látják a képen, 12 megapixeles géppel fotóztam. Ez pedig ugyanannak a képnek egy jóval kisebb felbontású változata. Egyértelmű, hogy egyik sem igazi macska. De az egyik alapján mégiscsak el tudjuk képzelni, milyen egy macska. A nyelv nem pusztán csak eszköz. Hanem az örökségünk, általa közölhetjük, mit jelent embernek lenni. És természetesen a "mi" örökségünk, azaz minden emberé együtt. És ha csak egyetlen nyelvet is elvesztünk, máris jóval homályosabb lesz a kép. Ezért az utóbbi tíz évben azon dolgoztam, ami egyben szórakozást és kikapcsolódást is jelentett nekem, hogy nyelveket alkossak. Ezek úgynevezett "conlang" nyelvek, ez a "mesterséges nyelv" angol kifejezésből alkotott mozaikszó. Nézzük a tényeket sorjában: nyelvek halnak ki bolygónkon, én meg teljesen újakat hozok létre, önök azt gondolhatják, van némi mélyebb összefüggés a két tény között. Valójában már sokan hozták összefüggésbe a két pontot. Egy fazon azon kesergett, hogy James Cameron Avatar című filmjében volt egy conlang. Azt írja: "De abban a három évben, amíg Cameron az Avataron dolgozott, kihalt egy nyelv a földön." Egyébként valószínűleg jóval több is kihalt. "A na'vi nyelv sajnos nem fogja betölteni ezt az űrt..." Igazán mély és velős állítás – annak, aki egyáltalán nem gondol bele. (Nevetés) De amikor ide jártam a Caltechre, két szakot végeztem el. Az egyik a nyelvészet volt, a másik viszont az angol. És persze az angol szak, az angol nyelvi tanulmányok nem igazán az angol nyelv kutatását jelenti, inkább az angol irodalomét. Az irodalom csodálatos téma, mert alapvetően és szélesebb értelemben véve művészeti ág, a művészetek körébe tartozik. És mihez is kezdünk vele? Az írók új, teljes egész alakokat és történeteket alkotnak. Érdekes látnunk, hogy az írók micsoda mélységeket, érzelmeket és egyedi szellemet visznek képzeletbeli hőseikbe. Annyira, hogy nézzék csak ezt a listát. Ezek a könyvek mind kitalált karakterekről szólnak. Mint ahogy egy teljes könyv is csak egyetlen, kitalált főhősről szól. Egy egész könyv szól George F. Babbittról, Sinclair Lewis Babbitt című regénye, és bizton állítom, a könyv több annál, mint Babbitt puszta története. Emlékszik még rá valaki? Remek, szerintem jobb, mint a Fő utca. Szerintem legalábbis. Szóval azt sosem vontuk kétségbe, hogy az irodalom érdekes lenne. Ennek ellenére még a nyelvészek sem igazán kíváncsiak arra, mit közölnek velünk a mesterséges nyelvek az emberi szellem mélységeiről, a művészi törekvés értelmében. Mondok egy igazán frappáns kis példát. Nemrég megjelent rólam egy cikk a kaliforniai egyetemi újságban. És a cikk írói mindenáron keríteni akartak valakit a másik oldalról. Ami, lássuk be utólag, elég fura dolog. Beszélünk valakiről, és előcitálunk valakit, aki szemben áll ezzel az illetővel. (Nevetés) Jó, lényegében ez csak egy fényezős cikk, de mindegy is. Szóval, előszedték korunk egyik legragyogóbb nyelvészét, George Lakoffot, aki itt dolgozik a Berkeley-n. Munkássága örök időkre megváltoztatta a nyelvészet és a kognitív tudomány területét. És mikor általában a munkásságomról meg a nyelvalkotásról kérdezték, azt mondta: "Dehát annyi tennivalónk van a nyelvészeti kutatásokban. Valami valóságosra kéne szánni az időt." Na igen. "Valami valóságosra". Mi jut erről eszükbe? Ahhoz, hogy az általa kidolgozott keretrendszert alkalmazzam, hadd utaljak most vissza erre a fogalmi metaforára: A nyelv eszköz. És úgy tűnik, Lakoff e fogalmi metaforának rendeli alá egész munkásságát, vagyis a nyelv akkor hasznos, ha kommunikációra használható. Ha nem arra használják, akkor mit sem ér. Felmerül bennem a kérdés: Akkor mi legyen a holt nyelvekkel? Na mindegy. Emiatt az elgondolás miatt tényleg valami egészen elképesztően abszurdnak tűnhet, hogy a Duolingón nemes valír nyelvtanfolyam is van, ezt a nyelvet én alkottam a HBO-n futó Trónok harcához. Talán felteszik a kérdést: ugyan mit is tanul az a 740 000 ember? (Nevetés) Na jó, lássuk csak. Mit tanulnak? Mit tanulhatnak? Nos, ne felejtsük el, hogy ez azok számára készült, akik tudnak angolul – az angol anyanyelvűek elég sokat tanulnak. Itt egy mondat, amit valószínűleg soha senki ki nem ejt a száján egész élete során: "Vala ābre urnes." "A férfi látja a nőt." A középső sor a magyarázat, így néz ki az eredeti mondat szóról szóra lefordítva. És egyébként nagyon érdekes dolgokat tanulnak, főleg, ha angol anyanyelvűek. Megtanulják, hogy az ige állhat a mondat legvégén. Az angol nyelvben nem ez a szórend, ha két mondatrészünk van. Megtanulják, hogy vannak nyelvek, melyekben egyáltalán nincs határozott névelő. Hogy enélkül is működhetnek nyelvek. Megtanulják, hogy egy hosszú magánhangzó nyújtottabb lehet, mint a mi hosszú magánhangzóink, melyek lényegében azonos időtartamúak. Megtanulják, hogy vannak ezek a kis ragozások. Hogy mi van? A főnevek végén úgynevezett "esetek" vannak. (Nevetés) Ezek közlik a mondatban, hogy ki kivel mit csinál. Még ha a mondat szórendjét nem is változtatjuk meg, csak a végződéseket, az is módosítja a "ki kivel mit" állítást. Megtanulják, hogy a nyelvek eltérő módokon fejezik ki ugyanazt a jelentést. És azt is, hogy a nyelvtanulás jó móka lehet. Megtanulják tisztelni a Nyelvet, a nagybetűs Nyelvet. És tekintve, hogy az amerikaiak 88 százaléka csak angolul beszél otthon, nem hiszem, hogy ez feltétlenül rossz lenne. Tudják, miért halnak ki nyelvek a földön? Nem azért, mert a kormány hátrasorol egy-egy nyelvet, vagy mert valamelyik nyelven tudók egész csoportjai kihalnak. Biztos, hogy ez régen is megtörtént, ma is megtörténik, de nem ez a fő ok. A fő ok az, hogy a gyerekek olyan családba születnek, ahol más nyelven beszélnek, mint a szélesebb közösség, ezért nem tanulják meg az otthoni szórványnyelvet. Miért? Azért, mert a közösségük semmire sem becsüli a nyelvüket. Mert annak nincs semmi haszna. Mert aki azon a nyelven beszél, az nem talál munkát magának. Mert ha a nyelv csak eszköz, akkor saját anyanyelvükön tanulni kábé annyira hasznos, mint nemes valírül tanulni, akkor meg minek bajlódni vele? Nos... Lehet, hogy a nyelvek tanulmányozása nem eredményez nagyobb nyelvtudást. De ez talán mindegy is. Lehet, hogy ha többen tanulnak egyre több nyelvet, az nagyobb elfogadáshoz vezet, és nem lesz nyelvi egyeduralom. Lehet, hogy ha önmagáért tiszteljük a nyelvet –, ami kijár a legnagyobb találmánynak az emberiség történetében –, akkor a jövőben élő nyelvekként köszönthetünk olyanokat, melyeket ma kihalás fenyeget, és egyikükből sem lesz múzeumi műtárgy. (Nemes valír nyelven): Kirimvose. Köszönöm. (Taps)