Az 1980-as években egy Kanzi nevű törpecsimpánz példátlan eredményeket ért el az emberekkel való kommunikáció terén – nem beszéd vagy gesztusok segítségével, hanem tárgyat vagy cselekvést ábrázoló absztrakt szimbólumok használatával. A képeket a szimbólumtáblán különböző sorrendben megérintve kéréseket fejezett ki, válaszolt a kutatók szóban elhangzó kérdéseire, tárgyakat idézett fel anélkül, hogy azok jelen lettek volna. Kanzi teljesítménye vitát váltott ki abban a kérdésben, hogy képessége nyelvtanulásnak tekinthető-e. Amit nyelvnek nevezünk, specifikusabb, mint a kommunikáció. A nyelv közvetíti mindazt, ami megjelenik az elménkben: történetek, vélemények, kérdések, múlt és jövő, elképzelt idők és helyek, gondolatok. A nyelv sajátossága, hogy nyitott rendszer, és korlátlan számú dolog kifejezésére alkalmas. Számos kutató meggyőződése, hogy a nyelv csak az ember jellemzője. Más fajok hívójelekkel, gesztusokkal való kommunikációja nem tekinthető nyelvnek. Ezek a hívójelek és gesztusok általában egy-egy üzenetnek felelnek meg, korlátozott számú üzenetet tudnak közvetíteni, melyekből nem formálhatók komplexebb gondolatok. Például egy majomfaj eltérő hangjelzést adhat a különböző ragadozók, így a kígyó láttán, de a nyelv segítségével számtalan módon kifejezhetjük, hogy "Vigyázz, kígyók!". Ez idáig úgy tűnik, egyetlen állati kommunikációra sem jellemző az emberi nyelv nyitott rendszere. Nem tudjuk biztosan, hogy mi zajlik az állatok fejében, és lehetséges, hogy a nyelv ilyen meghatározása, mérése nem alkalmazható rájuk. Tudomásunk szerint a nyelv csak az emberi fajt jellemzi. A világon mintegy 7000 nyelv létezik, ám egy kisgyermek bármelyiket meg tudja tanulni. Ez azt jelzi, hogy közös bennünk a nyelvelsajátítást működtető biológiai mechanizmus. Mit jelent a nyelv az emberiség számára? Mire tett képessé bennünket, és hogyan alakult ki? Hogy pontosan mikor tettünk szert erre a képességre, ma is kérdéses. Legközelebbi, ma is élő rokonaink a csimpánzok és a törpecsimpánzok, de az emberek felé vezető fejlődési vonal több mint négymillió évvel ezelőtt elágazott az emberszabású majmoktól. Időközben számos faj létezett, de ezek mind kihaltak. Ezért nehéz megállapítani, használtak-e nyelvet vagy valamilyen kommunikációt. Az emberszabásúak vizsgálatából azonban következtethetünk a nyelv eredetére: inkább gesztusokból fejlődhetett ki, mintsem beszédből. A vadon élő emberszabásúak sokkal többet kommunikálnak gesztusokkal, mint hangjelzésekkel. A nyelv két-hárommillió évvel ezelőtt a pleisztocén korban alakulhatott ki a Homo nem megjelenésekor, amelynek fejlődése során végül megjelent a ma élő emberfaj, a Homo sapiens. Az agy háromszorosára nőtt, a kétlábúság elősegítette a kézzel való kommunikációt. Valószínűleg volt egy átmenet a gesztuskommunikáció és a gesztusnyelv – azaz a tárgyakra való rámutatás vagy cselekvések elmutogatása – valamint a hatékonyabb, elvontabb jelrendszer használata között. Az absztrakció feleslegessé tette a vizuális jeleket, és megalapozta a beszélt nyelv irányába való elmozdulást. Ez azonban csak később következhetett be. Az artikulált beszéd feltétele a hangképző szervek megfelelő felépítése. Még legközelebbi őseinknek, a neandervölgyi és a gyenyiszovai fajnak sem volt optimális hangképző szerve, bár volt némi hangkészletük, és talán nyelvi képességük is. Csak az emberek hangképző szerve optimális. A szavak kiejtése felszabadította a kezet, például eszközhasználatra, cipekedésre. Így elképzelhető, hogy a beszéd kialakulása, és nem maga a nyelv vezetett az emberi faj dominanciájához. A nyelv olyannyira elválaszthatatlan a komplex gondolkodástól, észleléstől és motoros funkcióktól, hogy nehéz kibogozni a biológiai eredetét. Néhány izgalmas rejtély máig megválaszolatlan: milyen mértékben formálja a nyelvi képesség az emberiséget, és milyen mértékben formálja az emberiség a nyelvet? Mi jelent meg előbb? Képzelőerőnk számtalan lehetséges forgatókönyvre, vagy képességünk, hogy el tudjuk ezeket mesélni.