Hello, a nevem Tony és ez az Every Frame of Painting Az egyik nap valaki megkért, hogy meséljek neki a folyamatokról amik a saját vágói munkámhoz kapcsolódnak. Így elkezdtem neki arról beszélni hogyan csoportosítom a felvételeket, hogyan válogatok.. Mire azt mondta: "Nem!" "Hogyan vágsz? Honnan tudod mikor vágj?" és erre egyáltalán nem tudtam válaszolni csakúgy mint a legtöbb vágó én is a megérzéseimre hagytkozom (Khan) Semmi sem áll a vágás folyamatának útjában ez a gondolkodás folyamata. Nem az alapján vágok amit 'ismeretnek' neveznék Bele kell helyezkednem. Éreznem kell." Ilyen ez számomra is. Ki kell találnom, éreznem kell a saját utam vágás közben. Ezért ma erről a folyamatról szeretnék beszélni: Hogyan gondolkodik és érez egy vágó? Az első amit fontos tudni, hogy a vágás a szemekről szól. A jelenet érzetéről, minden más tényezőnél többet árulnak el a szemek. És a nagy színészek tudják, hogy sokkal többet közvetíthetnek a tekintetükön keresztül, mint a dialógusaikkal (Caine) "Azt mondtam, 'Nos, nincs mit mondanom' Mire ő, 'Hogy érted, hogy nincs mit mondanod? Még szép, hogy van mit mondanod! És ezek csodálatos dolgok! De te csak ülsz és figyelsz, miközben ezekről a kivételes dolgokról gondolkodsz... "Elliot, édesem!" "Mhm?" "Ezeket már kóstoltad? Csodásak!" ... és úgy döntesz, hogy nem mondod ki őket! Ez az amit csinálsz!" És amikor egy felvételt nézek ez az amit keresek: pillanatokat amikor láthatom a változást a színész szemében mint amikor meghoz egy döntést az ilyen jelenetek nagyon erősek mert nagyon jól működnek más jelenetekkel Például ha a szeméről átvágunk arra amit néz szavak nélkül is elmondja, mire gondol A következő elméletet nagyon nehéz volt elsajátítanom Az érzelmeknek idő kell Amikor embereket nézünk a vásznon, kapcsolatba kerülünk velük ez azért lehetséges, mert van időnk az arcukat nézni, mielőtt megszólalnak (kínaiul beszélnek) (ajtó csapódás) és utána. A vágónak el kell döntenie: "mennyi időt adok ennek az érzelemnek?" Próbáljuk ki egy feladattal: Nézd ezt a jelenetet Mit érzel miközben nézed? Most próbáljuk meg újra Mit érzel miközben nézed? Más érzés volt? A vágás tele van ilyen döntésekkel ahol négy másodperc nagy különbség és ezek a döntések nehezek. Nincsenek jó válaszok néhány érzelem jobban működik, ha egy önálló, folytonos jelenetben látod (kínaiul beszélnek) más érzelmek inkább több jeleneten keresztül érvényesülnek. így építkezhetsz és ereszkedhetsz Gondoljunk erre a jelenetre, ahol Luke Skywalker a képességeit próbálgatja (kilélegez) hogy még egyszerűbb legyen, koncentráljunk csak az egyes jelenetek hosszára figyeld ahogyan építkezünk az egyes jelenetek egyre rövidebbek míg el nem érjük a csúcspontot (climax) (inspiráló zene) (R2 sípol) de öt jelenet után elérjük a csúcsot és elkezdünk ereszkedni (Yoda lassan, szomorúan sóhajt) Nem csak a jelenetek lesznek újra hosszabbak, ténylegesen tovább is vannak kitartva mint az első alkalommal Az egész szekvencia 15 másodpercig emelkedik, de kétszer ennyi ideig tart amíg leereszkedik, így nekünk, a nézőknek van időnk, hogy átérezzük Luke kudarcát (zihál) "Nem megy, túl nagy." De mi történik ha lerövidíted ezt az időt? Nézzünk meg egy nem is rég készült nagyon hasonló jelenetet Lássuk hogy érezzük-e a különbséget (Hank) Gyerünk Scott, megtudod csinálni! (a Hanyga nevet) (Scott) Nem hallgatnak rám! Elhitted ezt az érzelmet? mert itt Scott kudarca 30 képkockán át tartott Összehasonlításként Luke Skywalker kudarca 30 másodpercig tartott Az emberek nem gépek, Ahhoz, hogy érezzünk időre van szükségünk és, ha a film nem adja meg ezt nem hiszük el. (Schoonmaker) "Úgyveszem észre - mostanában, a filmekben amiket láttam Nagyon sok mindent nem hiszek el. Azt hiszem, az emberek mostanában sokmindent elénk tolnak és azt kérik hidj benne de nem hitetik el veled." És elhitetni nagyon nehéz (Férfi) "Engedd el Vöröst." mert az időzítés nem egy tudatos folyamat, csak válaszolunk a tényre hogy minden jelenetnek van egy természetes ritmusa (három lövés) (fa törik) (Murch) "Van egy önmagából fakadó összefüggés, maga a történet a történet elmesélése és az elmesélés ritmusa között és a vágás... 70%-ban a ritmusról szól." (a férfi ráüvölt a nőre) Olykor a ritmus egyértelmű mint amikor a színész valami nagyon fizikai dolgot csinál (a zene fokozódik) máskor viszont egészen diszkrét például az oda-vissza sétáló emberek ritmusa vagy egy étterem ritmusa, szakácsokkal, vendégekkel, pincérekkel... Ezek a ritmusok sokkal közelebb állnak ahhoz, amit a mindennapi életben érzünk és úgy gondolom nehezebb is vágni őket De hogyha újra és újra megnézed őket, végül ráérzel a pillanatra amikor a jelenet akarja, hogy vágd a Klasszikus Hollywood-i szerkesztés a ritmussal vágásról szól amikor azt mondjuk a vágás láthatatlan ezt értjük alatta a vágás olyan természetességel történik (Férfi) "Van még valami, amit tudni szeretne rólam?" hogy nem veszed észre. (Férfi) "Át akar menni a szobámba?" De nem kell, hogy mindig láthatatlan légy néhány érzés jobban hat, ha szaggatottan vágunk mint amikor valaki zaklatott (sarkak kopognak) Mások pedig ha ténylegesen úgy vágsz, hogy a néző kényelmetlenül érezze magát (a víz pezseg) (Schoonmaker) "Az egyik dolog amire Marty mindig bátorított minket, hogy néha tartsuk ki egy kicsit túl hosszan... (a víz pezseg) és hogy vágjunk ha a vágás igazolható." Ami igazán számít, az a reakció, amit a nézőtől várunk (két lövés) mert néha ezt csak egy szokatlan vágással érhetjük el. És ezzel elértünk a utolsó felvetésemhez: Ha a vágás ennyire ösztönös hogyan tanulható? Egy módszert ismerek: Gyakorlás. (Murch) "és a vágás nagyon hasonlít ebben a tánchoz elmagyarázhatod a tánc alapismereteit de ahhoz, hogy igazán megtanulj táncolni, táncolnod kell! Vágnod kell! és ahogy vágsz kialakul a rimus- és érzelemérzéked. ez mindenkinél egyedi Én tíz éve csinálom, de még mindig nem vagyok ott de ha valaha is frusztrálttá válok egy vágás miatt Michael Khan szavaira gondolok (Khan) "A szép a vágásban az, gondolom az írók is így éreznek, látom az egész filmet, de nem számít, egszerre csak egy részen dolgozok egyszerre csak egy jelenet és egy vágás és sok film van, ahol egy időben csak egy dolgot csinálok" Szóval egyszerre egy jelenettel foglalkozz mert, ha megnézel bármilyen képet "Tényleg számít?" látod, hogy van egy ritmusa és egy érzete (nő zihál) És érezned kell... hogy... mikor...