A film a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat Apostolok cselekedetei 19:5 Amikor ezt meghallották, bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe. Az óember és a bűn meghal. Halj meg Krisztussal. Támadj fel Krisztussal. Ez az, Szent Szellem jöjj, Szent Szellem jöjj, és tedd szabaddá. Halj meg Krisztussal. ApCsel 19:6 És amikor Pál rájuk tette a kezét, leszállt rájuk a Szent Szellem, úgyhogy különböző nyelveken szóltak, és prófétáltak Szent Szellem, még.... Jöjj Szent Szellemmel. Tölts be teljesen. Elkezdtek jönni a szavak. Köszönöm, Uram. Mit csináltam? - Micsoda? Mit csináltam? Amit csináltál, az a nyelveken szólás. ApCsel 3:6-7 Péter ezt mondta, "...a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel, és járj!" ...annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája. Fáj? - Nem. Egyáltalán? - Nem. Jézus nevében, köszönöm Neked, ámen. Kész is? Hallelujah ...több mint egy hónapja és le van döbbenve. Ez Jézus. Régebben néztem ilyen dolgokat a TV-ben és nem hittem el, de ma elhiszem mert velem történt meg. Fájdalom, tűnj el most. Te is meg tudod csinálni. Most egyenesedj ki. Jó így, igaz? - Igen. Köszönöm Atyám, ámen. Próbáld ki. Érzed a különbséget? Komolyan nem fáj már. Ez igen. Istenem, köszönöm a gyógyulást, mert a fájdalom elmúlik. Próbáld ki, érzed? Nem... Nem fáj, tesó. Most elmúlt a fájdalom. Most elmúlt a fájdalom, igen. Ma, mi mint egyház, egy megújulás előtt állunk. A megújulás, ahol visszatérünk ahhoz amit az Apostolok cselekedeteiben olvasunk. Ha ma megnézed az egyházat, teljesen különbözik attól, amit az Apostolok cselekedeteiben olvasol. Nagyjából 2000 éves történelmünk során, az egyház megváltozott újra és újra. Láthatjuk, hogy az egyház az ApCselben egy élő szervezet volt. Ez a hívők közössége volt, akiket a Szent Szellem vezetett. Az egyház egy mozgalom volt, egy tanítványi mozgalom. A kereszténység eljutott Görögországba és filozófiává vált. Majd Olaszországba, ahol intézmény lett belőle. Európában kultúrává vált. Aztán eljutott Amerikába, ahol üzlet lett belőle Ha egy testből üzletet csinálsz az nem prostitúció? Ez az, amit az egyházzal tettünk. Prostituáltuk Krisztus egyházát, Krisztus testét. Emiatt szükségünk van megújulásra, ahol sokkal mélyebbre hatolunk, és beszélünk az alaptanításokról, a Szellemről, és az egész rendszerről, a gyülekezet felépítéséről. Miért úgy csináljuk a dolgokat, ahogy csináljuk. Ideje, hogy visszatérjünk ahhoz, amit az ApCsel-ben olvasunk. Isten most visszavisz minket a kezdetekhez. Az teszi olyan különlegessé az ApCselt a legegyedibb könyvvé a Bibliában, az, hogy az ApCsel az egyetlen könyv az egész Bibliában és az összes szent iratban, ami megmutatja hogyan menjünk és tegyünk tanítványokká másokat. Ha az evangéliumokat olvasod ami az ApCselhez vezet, érdekessége az, hogy bár ezek a könyvek egy időben íródtak, mint amikor íródtak valószínűleg kb. harminc évvel a kereszt után. De az időszak, amit magába foglal mind a kereszt előtt történt. Így nem láthatjuk ott a keresztény élet teljességét, mert Krisztus még nem halt meg, még nem temették el még nem támadt fel és nem küldte el Szellemét. Nem látjuk az evangéliumokban, hogyan mentek és tettek tanítványokká másokat. A Szent Szellem még nem adatott nekik ráadásul még nem volt meg a hatalmuk sem hogy menjenek és sikeresen tudják tenni ezt. Azt hiszem, ez sokban hozzájárul azoknak a félelméhez akik nem ismerik a Szent Szellemet. Mert Jézus mondta hogy menjenek s várjanak. Amikor a Szellem leszáll rátok, erőt kaptok és aztán a tanúim lesztek. Ez tényleg a valóság! Valóban megtörtént! Ámen, ez a valóság! Hallelujah. - Épp most gyógyult meg. Csodálatos Jézus. - Köszönöm Neked, Jézus. Odanézz, jár. Tudom, sok gyülekezetben van egy tábla a falon, amire ez van írva: 'Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.' Ma hívőként hiszünk ebben, hogy Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. De ha Ő ugyanaz, a Szent Szellem is ugyanaz. Ha a Szent Szellem ugyanaz, amit az ApCselben olvasunk is ugyanolyannak kell lennie. Jézus ereje által most kiegyenesedsz és meggyógyulsz. Ez az ember meggyógyította ezt a hölgyet. Elárasztották az érzelmek. Ez megtörtént. Megtörtént, vége. Abbahagyta a sírást. Csak így tudtam menni, mert nem tudtam ennél gyorsabban mozogni. És most hogy megy? Testvérnő, csináld ezt. Ezt nem tudtam csinálni, ez az, amit nem tudtam megtenni. Ez az, ami nem ment nekem. Ordítani tudtam volna, mikor ezt csináltam. Minden dicsőség az Ővé. Az ApCselben látjuk hogy az első keresztények, az első tanítványai Krisztusnak. Tanítványi életstílust éltek. Elérve az embereket az otthonaikban, az utcán. Találkoztak velük, ahol voltak. Berobbant az örömhír és elterjedt az egész világon. sok-sok ezer ember hitt Jézus Krisztusban bemerítkeztek és vették a Szent Szellemet. De egy ponton az egyháztörténelemben látjuk a kereszténység intézményesült és rövidesen államvallássá vált. Ez a hierarchia, ebben az intézményesített egyházban végigkísér minket a Reformáción ahova Luther, Kálvin és Zwingli jutott. Próbálták megújítani, próbáltak visszavinni minket az igazi örömhírhez, vissza az Apostolok cselekedeteihez. De kudarcot vallottak. Megvolt még az épület. Megvolt a különleges papság. Az emberek még mindig különleges épületekben találkoznak, különleges alkalmakkor, a hierarchiával és az emberek próbálnak áldozatot hozni a templomba, hogy elnyerjék Isten jóindulatát. Luthernek nem sikerült visszavinni az egyházat oda amit olvasunk az ApCsel-ben. A Biblia az élet könyve. és nem úgy válik azzá, hogy tanulmányozod. Úgy válik azzá hogy megéled azt. Parancsolom a kézben lévő fájdalomnak, hogy tűnjön el Jézus nevében. Próbáld ki újra. Elmúlt. Mi ez? Jézus nevében, most, ámen. Próbáld ki. Elmúlt. Ámen. Hagyjd el, Jézus nevében. Próbáld ki újra. Csontok - álljatok helyre most Jézus nevében. Próbáld ki újra. Ez a reikihez hasonló? - Nem, Jézus. Jézus, nem reiki. - Nem energia? Isten! Nem, ez nem energia. Köszönöm Neked, Jézus. Mit gondolsz arról, ami most történt? Király. - Elég király, mi? Céllal kerültünk a földre, arra születtünk hogy keressük és megtaláljuk Istent. A probléma az, hogy nem keressük Őt és ezért, nem is találjuk Őt. Hallottál már Jézusról? 2015 évvel élünk Jézus Krisztus után. Isten valóságos és arra hívott, hogy a tanítványai legyünk, Jézus követői, mutassuk meg a világnak az Ő valóságát. 1995. április 5-én, megtértem Felismertem, hogy vétkeztem és átadtam az életemet Jézusnak fény gyúlt bennem. Padlóra estem és találkoztam Istennel. Amikor újjászületett kereszténnyé válsz, Isten Szelleme benned él s azokat a dolgokat fogod tenni, mint Jézus. A Biblia tanítja, hogy az Igét meg is kellene tennünk nem csupán hallgatnunk. Ha csak hallgatjuk, de nem tesszük meg, becsapjuk magunkat. Olyanok vagyunk, mint aki belenéz a tükörbe de ahogy elmegyünk, el is felejtjük, hogy mit is láttunk. Minden vasárnap, hétről hétre keresztények milliói ülnek a templomban, hallgatva Isten Igéjét. De ahogy kiteszik a lábukat, elfelejtik, amit az imént hallottak. Minden fájdalomnak mennie kell, most, Jézus nevében. A fejtetőtől a lábujjig. Meg tudtad ezt csinálni korábban? - Nem. Ez 2005 óta így van. Ő él! Milyen régóta nem járt már? - Nem jártam már 10 éve. Ez nem egy hatalmas dolog? Nagyon kicsi voltam mikor láttam őt járni. - Tessék? Nagyon kicsi voltam, mikor együtt mentem vele. Nemsokára 13 lesz. - Akkor, 3 éves volt? "Izomsorvadásom van." "Imádkozunk érte." "Hol van ez?" "Az egész testemben." Aztán imádkozni kezdtek. 4 vagy 5 ember imádkozott értem. Éreztem egy reccsenést a hátamban. Aztán fel tudtam állni és járni. Vártam, aztán megjött az orvos. "Hello Ekkelboom úr, hogy van?" Mondom: "jól." "Jól hallom?" Aztán felálltam. "Mi történt magával?" Ne engem kérdezzen, az Istent odafent. "Gratulálhatok magának? Remélem, hogy továbbra is jól fog menni." Mostanáig, most október van és ez június 8-án történt. talán 4 hónapja lesz most... Június, július. Igen, 4 hónapja. És nagyon jól vagyok. Pásztorként az elmúlt néhány évben elkezdtem nagyon vágyni Isten dolgaira Végigolvasva az ApCselt nagyon bosszús lettem amiatt, hogy láttam dolgokat történni az ApCselben, de nem láttam ugyanezt történni a gyülekezetemben, vagy a a saját életemben, vagy az elöljáróknál, vagy az egyházi struktúrában egyáltalán. Nem mentünk ki és gyógyítottunk betegeket. Rátennénk a kezünket az emberekre majd hazaküldenénk őket és talán jobban lesznek, később vagy talán nem. De amit olvastam az ApCselben, hogy az apostolok kimentek és ezt csinálták nap mint nap. Azt éreztem, ez az amit akarok. Vagy két éve vágytam ezekre a dolgokra, hiszem, hogy ez az, amire el vagyok hívva, de nem igazán voltam képes ezt megtenni. Az egyházi rendszert meg kell változtatni. Meg kell szűnnünk intézményként létezni épületekre-vasárnapi prédikációra figyelni Az emberek csak ülnek a templomban, évről évre várva, hogy majd valamilyen szolgáló jön és imádkozik értük mondván, most már neked is van keneted. Te is mehetsz és megtehetsz ezt vagy azt Istenért. Vagy csak ülnek ott, remélve, hogy valaki meglátja őket, tehetségüket, adottságaikat. De ez nem az, amit a Biblia mond, hogy tegyünk. De ez nem az, amit Jézus mond, hogy csináljunk. 1995-ben pékként dolgoztam és semmit sem tudtam Istenről. Semmit sem tudtam a Bibliáról. Egy fiatal srác voltam Dániában, megkereszteltek az evangélikus templomban. Tizennégy évesen konfirmáltam az evangélikusoknál. De ez hagyomány volt. Ez ma is egy hagyomány sok ember számára. Egy éjjel az égre nézve azt mondtam: "Isten, ott vagy? Ha ott vagy, gyere és ragadj meg. Meg akarlak ismerni Téged." Nem sokkal később hallottam az evangéliumot és április 5-én 1995-ben, este 9:30-kor megtértem és mindent Jézusnak adtam. De aztán elkezdtem templomba járni. Kezdtem olyanná válni, mint azok, akik oda járnak. Azt gondoltam, ez kereszténység volt találkozni Istennel és aztán gyülekezetbe menni és ott lenni minden vasárnap. De egyre inkább frusztrált lettem. Azt gondoltam: ennél többnek kell lennie mint eljárni a gyülekezetbe és ott ülni, két órát minden vasárnap hallgatni valakit prédikálni. Egyszer, elkezdtem olvasni az ApCsel-t (Apostolok Cselekedeteit). és olvastam az első keresztényekről, hogyan éltek. Ők nem ugyanazt csinálták amit én. Látták, ahogyan az emberek élete megváltozik, ahova csak mentek. Akkor annyira csalódott voltam, mert már keresztény voltam hosszú évek óta. De sosem gyógyítottam beteget, sosem űztem ki démont sosem vezettem még senkit Krisztushoz. Sosem tapasztaltam még az életet amiről olvasunk, az első gyülekezetről az Apostolok cselekedeteiben. Egy nap csalódottságomban azt mondtam: "Istenem, Neked adok mindent, akarom ezt az életet." Aztán egyre jobban és jobban kezdtem el Iátni ezt a fajta életet. De a gond az volt az elején nem volt senki, aki tanítvánnyá tehetett volna engem. Nem volt senki, mint ahogy Jézus csinálta mikor ezt mondta: "Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket." Gyertek és kövessetek engem, és én megmutatom hogyan gyógyítsatok, hogyan hirdessétek a jó hírt. Megmutatom és megtanítalak titeket, hogyan legyetek hatékonyak Isten királyságában. Senki sem tette ezt meg. De a különbség most az, hogy elkezdünk tanítványá tenni másokat. Ha fogjuk azt, amit megtanultunk és átadjuk a tanítványok következő nemzedékének és ők onnan folytatják, majd fogják, és átadják a tanítványok következő nemzedékének rövid idő alatt, lennének tanítványok szertejárva a földön, pontosan úgy, mint Jézus, ugyanazokat a dolgokat tennék, mint Jézus, igen, sőt nagyobbakat is mert Ő az Atyához ment. Most meghallgatjuk az egyik barátunkat. Svédül. Svédország a legjobb! Atyám imádkozom, hogy megszerezzük Európát Dániát, és Norvégiát és az egész világot Neked! kb. tizenegy éve lettem keresztény. A svéd államegyházba kerültem egy teljesen nem-keresztény háttérből. Kis idő múlva a feleségemmel együtt másik városba költöztünk és egy nagyon nagy gyülekezetbe kerültünk. Vezetői lettünk egy nagy evangélizáló munkának, ebben a közösségben. Példáknak kellett volna lennünk, de sosem vezettem még senkit Krisztushoz. Sohasem merítettem még be senkit, sosem láttam még senkit, aki az imámra meggyógyult volna. Foglalkoztatott a dolog, mikor egyik este újra kint voltunk és ott egy ember az asztalomhoz jött, majd ezt kérdezte: "Hello, látom mit csinálsz, keresztény akarok lenni. Hogyan csináljam?" A reakcióm az volt: "Rendben, holnap felveszlek és elviszlek a gyülekezetbe." Így is tettem, elvittem a gyülekezetbe odavittem a pásztorhoz és a pásztor üdvösségre vezette. De ez olyan hatással volt rám, hogy megértettem, valami nincs rendjén. Rengeteget olvastam a Bibliát, Bibliaiskolába jártam évekig Tudom mit mond a Biblia és én vagyok az, akinek ezeket kellene csinálnia. Én vagyok az, akinek kezeit a betegekre kellene tennie és azok meggyógyulnak. Én vagyok az, akinek be kéne merítenie az embereket de nem tettem meg. Valami nem volt rendjén. Kezdtem azt hinni, hogy talán hazudnak, talán nem igaz, amit az emberek mondanak nekem. Elkezdtem kijárni. Minden reggel felkeltem és imádkoztam az Úrhoz. Néha esett, havazott, rossz volt az időjárás, de én csak mentem, mert tényleg kiáltottam az Úrhoz. Meg akarlak ismerni Téged, akarom az igazi életet. Egyik nap a munkahelyemen egy keresztény újságot olvastam. Egy kis jegyzet volt benne egy dán férfiről, aki egy svédországi bevásárlóközpontban imádkozik beteg emberekért s azok meggyógyulnak. Erre én: Micsoda! láttam már efféle cikkeket korábban de ez rabul ejtette a szívemet s éreztem ez Istentől van. Így felhívtam, ő fel is vette, ő is egy hétköznapi ember, mint én. Beszélgettünk és meséltem neki az útról, amit bejártam úgy gondolta, ez csodálatos, és hogy találkoznunk kellene. Így összeszedtem néhány barátot és elmentünk hozzá Dániába. Megkérdezte tőlünk: "Miért jöttetek Dániába?" Azt feleltük: "Gyógyulásokat akarunk látni." Erre így szólt: "Rendben, kb. 15 perc múlva látni fogod az első embert meggyógyulni." Erre én; persze persze. De nem hittem el. Hogyan lehet ez az életem része? De kimentünk az utcára és találtunk egy kisebb csoportot talán 25-30 évesek lehettek. Az egyik lánynak térdproblémája volt évek óta. Torben azt mondta tedd rá a kezed a térdére s parancsolj a fájdalomnak hogy tűnjön el. Majdnem elájultam, annyira ideges voltam nem is igazán hittem benne, de azt hiszem, igent mondtam rá. Megtettem ő majdnem felugrott s így szólt: Ez meg mi volt?! Meggyógyult. Az egész tömeg meg olyan volt... Ez felrázott. Rájöttem, hogy ez igaz ez igaz. Ez elég volt nekem. Imádkoztam valakiért, aztán egyedül folytattam. Keresztényként az az elhívásunk hogy tanítvánnyá tegyünk másokat. Egy másik szó, amit használni kezdtünk a 'kickstarting' - megadja a kezdőlökést. Ez olyan, mint a motorbiciklin ha be akarod indítani a motort s lenyomod a berugókart. És ha a motor belindul, mindenfele mehetsz vele. Hasonlóképpen, nekünk keresztényeknek is szükségünk van egy kezdőlökésre abban, hogy tegyük azt, amire Jézus elhívott minket. Mikor, például, kezdőlökést adunk egy kereszténynek a betegek gyógyításában, az utcára visszük őket és azt mondjuk: gyertek és kövessetek minket. És aztán megmutatjuk, hogyan csinálják. Amikor ezt megtették már egyszer újra meg tudják tenni. Azt mondod, fájdalom van az egész testedben, de főleg a lábaidban? Igen. - Imádkozom érte, meglátod. Parancsolom minden fájásnak hagyjon el most. Gyógyuljon meg az egész tested most. Parancsolom minden fájásnak hagyd el a testét most. Az egész testét most azonnal. Gyógyulásért imádkozom most Jézus nevében, ámen. Mozgasd, próbáld meg mozgatni. Próbáld meg érezni. Jó érzés. - Jó érzés, igen? Érzed a fájdalmat most? Nem. - Elmúlt? Az emberek meglepődnek. Parancsolom, hogy a hátad teljesen jöjjön rendbe most. Hajolj előre így, próbáld érezni. És újra fel. - Igazán, elmúlt. Tényleg. - Micsoda? Esküszöm. Nem beszélek mellé, lehet érezni hogy elment a fájdalom. - Ó, igen, Istenem. Ez növekszik az egész világon. Az elmúlt években százezreket láttunk meggyógyulni. Hétköznapi hívők által, akik megkapták a kezdőlökést és elkezdtek kijárni meg betegeket gyógyítani. Ezek az emberek most másokat vezetnek Krisztushoz. Az elmúlt években ezreket láttunk Krisztushoz jönni. Ez nagyon erőteljes. Stockholmból jöttem és találkoztam ezzel a testvérrel ott volt ő egy csapat sráccal meg ott volt a felesége is. Aztán kimentünk az utcára. Megállított egy embert, akinek fájt valamije rátette a kezét és ez az ember meggyógyult. Az gondoltam: Ez igen, ez csodálatos! Ez az ember meggyógyult az volt a fejemben, most ez már nem a Youtube többé. Nem Youtube-on nézem, hanem itt és most történik a szemem láttára. Elképesztő volt látni annak a reakcióját, aki meggyógyult. Aztán az történt, hogy jött ez a hölgy akinek fájt a hasa. Ez az ember, aki megadta a kezdőlökést, azt mondta: Most eljött a te időd, imádkozz. Tedd rá a kezed s parancsolj a fájdalomnak, hogy tűnjön el. Rátettem a kezem bár haboztam, de rátettem a kezem és csak parancsoltam. Jézus nevében, fájdalom, tűnj el. Elvettem a kezem és hirtelen, látnotok kellett volna ennek a nőnek az arcát, mintha azt mondaná: Hogy csináltad? Mit...!? Viccelsz velem? - Nem, nem viccelünk. Ez igaz, és ezért tesszük ezt. Nem. Ez beteges. Jézus gyógyított meg, nem én. Ez igen, még soha nem láttam ilyet azelőtt, ahogy az álmaim épp most váltak valóra. Ez életem legjobb napja. Részese lettem annak, amire már oly régóta vágyom. Így hazafelé menet tele voltam örömmel. Csak ültem a buszon hazafelé menet. Amikor viszont megérkeztem, már nem tudtam csak ücsörögni és hazamenni. Csak járkáltam a városban és emberekért imádkoztam még ugyanaznap és eljutottam ezekhez a lányokhoz Imádkoztam értük és azonnal meggyógyultak. Azt mondtam: Ez igen! Ez nem olyan esemény, ami csak Stockholmban történt. Ez folytatódik. Azóta minden nap kijárok. Minden nap kint vagyok az utcán és ezreket láttam meggyógyulni. Ez megváltoztatott engem. Az egész lényemet. Ez igen. Mozgasd meg a lábadat. Nem érzek semmit. Eltűnt? Nem érzem. - Nem. Nem érzem. Nem érzem. Nem furcsa? - De igen. Jézus gyógyított meg. Hajolj le és nézd meg érzed-e. Működött, Dennis. - Próbáld meg. Próbáld meg. Milyen most? - Tökéletes. Minden fájdalom eltűnt? - Minden fájdalom tökéletesen eltűnt. Istenre esküszöm. Köszönöm, Jézus. Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik.. Sokszor láttunk már ilyet videókon megtörténni de még sosem voltam képes egyedül megtenni teljesen ezt vártam hogy ez az, amit Isten tesz. Így használ engem, ezért vagyok itt. Imádkoztunk egy lányért akinek gondja volt a hátával. Valamilyen műtéten is átesett. Fájdalom, tűnj el most. Hát, állj helyre, most azonnal. Jézus nevében. Érzel valamit? Oh, pattanást. - Ez igen, valami történt. Betöltötte a Szent Szellem és Isten nagyon valóságosan találkozott vele. Potyogtak a könnyei. - Előttünk dőlt el. Töltsd be. Még, még. A Szent Szellem benned van csak nyisd ki a szádat. Szent Szellem, még.. Töltsd tele. Éppen most merítkeztél be, töltekeztél be a Szent Szellemmel. Itt van, itt van. Ez egy új kezdet. Egy új kezdet számodra. Egy új kezdet. Istenem, köszönjük a szabadságot, köszönjük ezt az új kezdetet. A családja is ott volt vele, a sógornője és a gyerekei teljes nyugalomban, mintha ez lenne a természetes, Emberek sétáltak el mellettünk.. Emlékszem, arra gondoltam: Milyen nagyszerű, ami ezzel a lánnyal történt most, Nem is sejtette, mi fog vele aznap történni. Felállt, és látszott rajta hogy más ember lett. Isten belülről kifelé változtatta meg őt. Minden rendben velem, Lillia. Jó dolog történt. - Sőt. Sokkal jobb, mint gondolnánk. Isten élő akar lenni a számunkra. Meg akarja mutatni nekünk és meg is mutatja ki Ő a számunkra. Ez Isten, Ő itt is jelen van. Nem egy pompás templomban, hanem itt Ő része akar lenni az életünknek. Ő része akar lenni a te életednek. Aztán továbbmentünk. És imádkoztunk egy férfiért akit Danny-nek hívtak. Igen, először megkérdeztünk egy másik férfit, van-e fájdalma. Azt mondta: "Nem". Aztán jött Danny... Igen, megkérdeztünk egy padon ülő úriembert, imádkozhatunk-e. Azt mondta: "Nem, jól vagyok." Egy Danny nevű férfi azt mondta: "Oh, a hátam nagyon fáj." "Mióta?" "Tíz éve." Tulajdonképpen öt éve sérült meg a háta. Így azt mondtuk: "Oké, akkor most ülj le." Leültettük az egyik lába kb. másfél centivel volt hosszabb, mint a másik. Láb lazulj el és nőljél meg, most Jézus nevében. Ez az. - Igen, ez igen, mozdul. Érezted? - A kezedben mozdult. Valami pattogott, amikor kinyúlt. Danny, próbálj meg felállni és nézd meg, milyen most a hátad. Nagyon jó. - Elmúlt? Igen. - Tizenöt év, és elmúlt. Igen, öt év. - Oh, és most elmúlt? Mit tapasztaltál? - Nem tudom, éreztem, hogy ez jó. Ő első alkalommal tesz ilyet. Nagyszerű volt és míg újabb embereket kerestünk elhatároztuk, hogy fagyizunk egyet. Bementünk és beszéltél a pult mögött álló hölggyel. Volt egy nő a pult mögött és megkérdezte, mit csinálunk, honnan jöttünk így elmagyaráztuk neki, hogy járkálunk a környéken és imádkozunk. Én Houston-ból jöttem a többiek pedig sok más helyről emberekért imádkozunk, akik betegek vagy fájdalmuk van. "Tényleg?" Meséltem neki Danny-ről. Azt mondta: Te jó ég, Szeretnék találkozni ezzel az emberrel. Azt gondoltam, Danny-re gondol, aki meggyógyult. "Sajnos nem tudom, hol van." Azt mondta: "Ha bármikor visszajön imádkozni, értesítsetek." Magamban azt gondoltam: "Dehát ez én vagyok, és itt vagyok." Oké, visszajövök, csak egy perc. Aztán kijött a pultból és levette a cipőjét: "Ez a bokám az." Odahajoltam és folyamatosan imádkoztam érte. Egyre jobban lett. Megfordultam és ott volt 4-5 ember, akik azt mondták: "Fájdalmam van." "Imádkoznál értem is?" Milyen? - Mit tettél? Nem én voltam. - Fájdalmam volt. Nem hazudok. Teljesen elmúlt? Gyerünk, ugrálj, ugrálj! - Most már meg tudom tenni. Mit tettél? - Ez Jézus. Hajolj le! Utoljára mikor tudtad ezt megtenni? A seregben. - Tíz évvel ezelőtt? Igen, tíz éve. - Szóval már tíz éve nem tudtad? Nem, nem.. Gyerünk! - Igen, már tudom, hogy jó. Ülj le a székre, nézd meg, meg tudod-e csinálni. És aztán állj fel. Ha ez Isten... Szeretlek titeket. Ez Isten! Tíz éve nem tudtad megtenni. Nem, fájdalmaim voltak. Állandóan orvoshoz jártam. De Jézus az igazi Orvos. Ő a legnagyobb és Ő itt van. Igen, ámen. Mi a baj? - A karom... Nem tudod ennél magasabbra emelni? Mióta van ez a problémád? - Hat hete. Szóval hat hete nem tudod ezt megtenni. Lazulj ki most azonnal Jézus nevében, most azonnal. Megvan! Megvan, ez a tied, tartsd meg. Előtte eddig tudtad emelni? Jobban mozog, ugye? Jó. - Emeld fel a kezed! Adj egy pacsit. Jól érzed magad? Most már tudjuk, milyen is ez. Most visszamegyünk Houstonba és felkeresünk parkokat, üzleteket.. Ha valahol pizzát eszünk.. az sem korlátozza Istent. Ez olyan mintha egy vörös hajú aki Ázsiában nő fel, azt gondolná: "Többnek kell lennie az életben, mindenki ugyanolyan." és aztán elmegy Írországba: "Ez az, tényleg igaz! Vannak még olyanok mint én!" Valahogy így érzek: "Oh, ez az élet." Erre vágytam és most már magam is meg tudom tenni. Igen, nagyon izgatottak vagyunk hogy hazamegyünk és a szomszédaim, az emberek nem tudják mi fogja megérinteni őket, mert már tudom, hogy meg tudom tenni, ez Isten, meg tudom tenni. Apcsel 2:38 Péter válaszolt: "Térjetek meg és merítkezzetek be mindnyájan, Jézus Krisztus nevében a bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szent Szellem ajándékát." Egy igazán izgalmas időszakban élünk ma Európában ahol elkezdjük újra megvalósítani az Apostolok Cselekedeteiben leírtakat. Látjuk, amint emberek kimennek az örömhírrel, a Királyság bemutatásával. És ez gyakran az örömhír nagyon tiszta üzenetének elmondását jelenti, hogy forduljanak el a bűneiktől. A csomag része a bemerítkezés és a Szent Szellemmel való betöltekezés. Ezek a gyülekezeti rendszerben gyakran szétválnak. De amit egyre inkább látunk hogy egy áramlatba összefolynak, ahogyan az az Apcselben is történt. Most már nem kell várni. Ha valaki megtér és kifejezi Jézusban való hitét bemerítkeznek ott ahol víz van. Bárhol lehet. Lehet egy tóban. Egy esővízes hordóban. A fürdőkádban vagy bárhol. Az emberek azonnal bemerítkeznek és egyidejűleg betöltekeznek Szent Szellemmel is. Jézus első szavai, amit mondott: "Térjetek meg, Isten Királysága közel van." Ma is arra vagyunk elhívva, hogy a megtérést hirdessük. Úgy tűnik, hogy ezt a részt ma az egyház elvesztette. Beszélünk a hitről, de nem beszélünk a megtérésről. Szinte félnek beszélni a bűnről. De arra vagyunk elhívva, hogy beszéljünk a bűnről. Arra vagyunk elhívva, hogy hirdessük a megtérést. Meg kell mondanunk, mi a bűn. Meg kell mondanunk, hogy azok az emberek akik folyamatosan bűnben élnek, meg fognak halni. Először a bűnről kell beszélnünk mielőtt arról beszélnénk hogy Jézus Isten Báránya, aki azért jött, hogy elvegye a bűneinket. Mert ha nem beszélünk a bűnről, mit kezdenek az emberek Jézussal? Hova mész? - Istenhez, a mennybe. Miért? - Mert... Jó ember vagy? - Igen. Hazudtál valaha? - Igen. Loptál valaha is? Töltöttél le valamit fizetés nélkül? - Igen. Volt házasságon kívül szexuális kapcsolatod? Ez három törvény a tízparancsolatból. Hányat soroljak még fel? Sokszor másokkal hasonlítjuk össze magunkat. Persze, ha a körülötted levőkkel hasonlítod össze magad, akkor azt gondolhatod jó ember vagy. A kérdés nem az hogy jó ember vagy-e. A kérdés az: Elég jó vagy? A Biblia azt mondja: ha csak egy bűnt is elkövetsz az összesben bűnös vagy. Ez nem olyan, mint más esetben, mikor nyugodtan kiegyensúlyozhatsz dolgokat vannak rossz cselekedeteid és jók... Ez nem ilyen. Bűnös vagy, vagy nem vagy bűnös. Ha egyszer megszegted a törvényt, vétkes vagy a törvény megszegésében. Ha Istenről beszélünk. Senki nem tud soha Istenhez jönni, a mennybe kerülni a jócselekedetei által. Nem lehetséges. Mindig azt gondoltam hogy jó ember vagyok mert, igen, egy kicsit túl sokat bunyóztam túl sokat ittam tettem dolgokat... De! Ez és ez az ember sokkal rosszabb, mint én. Szóval az volt a gond, hogy másokkal hasonlítottam össze magam, ahelyett, hogy ahhoz a Valakihez hasonlítottam volna magam aki előtt egy nap meg fogok állni. Hiszem, hogy vissza kell mennünk ahhoz, amit a Biblia mutat. A megtérés nem annyira azt jelenti hogy sajnáljuk a bűneinket és amiket tettünk és hogy megsértettük Isten Igéjét, A sajnálat nem igazi megtérés. Része, de nem a teljes történet. Látjuk a fáraót az Ószövetségben az Egyiptomban levő izraelitákkal szemben, sajnálta, ki is jelentette: "Oh, vétkeztem Isten ellen." Szóval megvallotta a bűneit, de nem fordult el a bűneitől. Ez nem csak lelkifurdalás. Sokan mondják és látod is hogy sajnálják, sírnak, mert valóban lelkifurdalásuk van. Júdás az Újszövetségben, neki is lelkifurdalása volt. Annyira, hogy öngyilkosságot követett el, de nem fordult el a bűneitől. Amikor olvassuk a Bibliát, látjuk hogy Isten inkább a megtéréssel kapcsolja össze a bűnbocsánatot, nem pedig a Jézusban való hittel. Gyakran azt gondoljuk, hogy ha hiszünk Jézusban, akkor Isten automatikusan megbocsátja a bűneinket. És ahogy olvasod a Bibliát felfedezed, hogy ez nem így van. Képzeld el, hogy sakkozunk egymással. Lépek és most te jössz. Várok, hogy lépjél. Én lépek. Te lépsz. Szabad ezt tennem? Hogy lépek egyet, aztán még egyet. Szabad egyszerre két lépést tennem? - Nem. Miért? Mert vannak szabályok. Ami úgy szól, hogy te lépsz egyet aztán én is egyet. Istennel kapcsolatban. Bűnt követtél el. Tettél valamit, ami rossz és emiatt el vagy választva Istentől. Nem lehetsz Istennel közösségben a bűneink miatt. A bűneink miatt Isten nem tud közösségben lenni velünk. Isten rád néz és azt mondja: "Nem akarlak megbüntetni, de mivel szent vagyok, meg kell tennem, ugyanakkor szeretnék adni neked egy esélyt a bűnbocsánatra és hogy közösségben legyél velem. Ezért elküldöm a fiamat, Jézust, hogy meghaljon érted." Tehát ez így néz ki. Vétkeztél és megszegted Isten parancsait ezért nem élünk közösségben Istennel. A saját életünket éljük, elválasztva Istentől. Isten lenézett rád és azt mondta, nem akarlak megítélni Meg akarok bocsátani neked, ezért elküldöm a Fiamat, Jézust, hogy meghaljon érted. Ki következik most? Te. Isten meg akar bocsátani. Meg akar szabadítani. Egy új életet akar adni és gyógyulást általad. Meg akarja tenni ezeket. De azt mondja: "Lépjél, most te jössz!" Rád vár, hogy lépjél. De amint azt mondod: megtérek és elfogadom a bűnbocsánatot. Amint ezt megteszed, Isten megbocsát neked. Nagyon fontos ezt megérteni, mert olyan sok ember van én is ilyen voltam. Mint te, hittem hogy van Isten. De a fejemben, az én kis világomban: "Oké, amikor itt az ideje eljön hozzám, Tőle függ, Ő hatalmas, megteheti amikor akarja." És átadtam Neki a felelősséget. Egy valódi mély megtérést tettek követnek. Nem csak szavak, nem csak gondolatok. A valódi megtérés nem csak felismeri hogy vétkeztél a szent Isten ellen. Hanem, hogy megvallod neki a bűneidet, bűnbánattal mész Hozzá és elfordulsz attól a bűnös élettől és elkezded élni az Ő életét. A Bibliában használt megtérés szó a "metanoia" ami azt jelenti újragondolni. És Isten azt akarja, hogy gondolkodjunk másként. Az életünkről és arról, ahogyan éltünk. Ha máshogyan gondolkodunk Istenről és hogy a bűneink milyen hatással vannak rá. Akkor Isten is újragondolja amit rólunk gondol. Apcsel 22:16 Most pedig mit késlekedsz? Kelj fel, merítkezz be, és mosd le bűneidet... Ha megvallod a bűneidet és világosságra hozod akkor megtapasztalod a megbocsátást. De ha rejtegeted, akkor minden alkalommal, amikor teszel egy lépést a világosság felé, sátán azt fogja mondani: "Emlékezz csak, emlékezz csak..." - Igen, ezt teszi. De most világosságra került, megvallottad. Elmondtad nekem, kimondtad. Vezessen a Szent Szellem, lehet el kell mondanod az egész világnak. Nem tudom, de van bűnbocsánat. Az embereknek hallaniuk kell, van szabadság. Annyi lány és asszony megy át ilyenen. Ők pontosan ugyanezt tették, hordozzák ezt a terhet 30-40-50 évig. Ez nem a szabadság. A szabadság az, amit most tapasztalsz meg. Ma érkeztem, hogy Istent keressem a nyelvek ajándékáért. És minden másért is az életemben, ahol szabadulásra lehet szükségem. Ezen a hétvégén, Isten megszabadított engem és megáldott a nyelvek ajándékával és megmosott a bemerítéssel. Több, mint harminc évig éltem szégyenben és zavarodottságban titkolva, hogy a huszas éveimben volt egy abortuszom. És ezután minden egyes napon az ördög utat talált hozzám. Istent is kerestem, amikor Torben videóit nézegettem. Mondtam Istennek, nem tudom ezt tovább folytatni. Könyörögtem, kértem, tudni akartam van-e bűnbocsánata a számomra. Aztán kiderült, hogy Ő vezetett engem ide erre a hétvégére. Úgy éreztem, arra vezet, beszéljek Torbennel, hogy Isten valamit rajta keresztül akar nekem elmondani. Szóval Isten megadta a lehetőséget arra, hogy megszabaduljak. Megszabaduljak ettől a fájdalomtól. Harminc év után, szabad vagyok. Köszönöm, Jézus, köszönöm. Légy szabad. ...a huszas éveimben... Istenem, segíts... ...volt egy abortuszom és azóta minden nap, Isten vagyis sátán Isten azt próbálta elmondani, hogy minden rendben, de az ördög nagyobb befolyásra tett szert az életemben. Csak úgy járt ki és be az életemben. Emlékszem a napra, mintha tegnap lett volna és ugyanazt a fájdalmat érzem. Ez egy új kezdet, egy új indulás. Készen állsz, hogy bemerítkezz Jézus Krisztusba hogy lemossa a bűneid? - Igen. A saját hited alapján bemerítünk Jézus Krisztusba. Halj meg Krisztussal. Támadj fel Krisztussal. Gyere, imádkozunk érted. Istenem, köszönjük Elizabeth-et. köszönjük a szabadságodat. És amikor ő ezt megvallotta egy másik nő is odajött és ő is megvallotta ugyanezt a bűnt. És a bizonysága rögtön életet és megbocsátást hozott valaki más számára is. És az az asszony is bemerítkezett ott és megtapasztalta ugyanezt a szabadságot. Később egy találkozón voltunk nyolcvan emberrel ahol elmesélte, hogyan történtek vele ezek a dolgok, hogy az abortusz bűn volt, de Jézus megbocsátotta a bűneit. Amikor ezt megvallotta és megosztotta a bizonyságát ezen a nyolcvan fős összejövetelen tizenkét másik nő odament utána hozzá és megvallották ugyanezt. És itt látjuk a bűnvallás erejét, a bemerítés erejét és hogy miről is szól az örömhír. Aki hisz és bemerítkezik üdvözül, mondja Jézus. Ami igazán érdekes a bemerítéssel kapcsolatban, hogy... Úgy hiszem, az idő és a hagyományok miatt ma nagyon másként látjuk ezt a szentséget mint ahogy a Biblia azt valójában bemutatja. Gyakran úgy tekintünk a szentségekre mint a belső történés külső jelére. Ami érdekes ezzel a meghatározással hogy veszi a szellemit és a fizikait és teljesen különválasztja ezt a kettőt. Emiatt a bemerítésre csak úgy tekintünk mint egy szertartásra és mint aminek semmi kapcsolata sincs a szellemi birodalommal. Más szóval, ez csak egy megerősítése annak, ami szellemi téren már megtörtént. De a bemerítkezés nagyon-nagyon különbözik ettől. Felfedeztük, hogy a bemerítkezés nem csupán egy szertartás mármint, hogy a belső valóság külső jele. Látjuk, hogy amikor víz alá merülsz Isten Szelleme megérinti azt. És amikor a fizikai és a szellemi összekapcsolódik a bemerítéskor Isten valami csodálatos dolgot tesz. Ami érdekes, hogy a bemerítés két dolgot jelent. Ez egy fürdő és egy temetés egyben. Ahhoz, hogy fürödj koszosnak kell lenni. Szóval mit jelent ez? Azt jelenti, hogy aki bemerítkezik el kell ismernie a bűneit Isten előtt. És ebben az értelemben, a bemerítés és a megtérés kéz a kézben járnak. Ez megfordulás és hitre jutás. A bemerítés feltétele, amit Isten kér tőlük a megtérés és hit Jézus Krisztusban. Az ember holtan jön a bűneiben. Az történik, hogy vesszük ezt az embert aki a bűneiben jön, a megtérés bizonyítékát hozva és aztán bemerítjük őt. És ez az ember megújulva és tisztán jön ki a vízből. Sokaknak elmondom, akikkel találkozom, a bemerítés nem csak egy tiszta kezdetet jelent. Egy teljesen új élet indul ilyenkor. Engedd ki, engedd, ki Még, még... Dicsőség, dicsőség... Dicsérünk, Jézus. Köszönjük, Jézus. Köszönjük, Jézus, köszönjük, Jézus. Köszönjük, Jézus. Köszönjük, Jézus. Köszönjük, Jézus. Dicsérjük a nevedet, köszönjük, Jézus. Köszönjük, Jézus. Hogy érzed magad? Éreztem, hogy valami kiment belőlem... Feltör, ez az élő víz ami feltör a bensődből És Isten kiárasztja azt a szádon keresztül Claudio, te egy teljesen új ember vagy. - Ámen. Jól érzed magad, ugye? - Igen. Ez még csak a kezdet, Claudio. Ez még csak a kezdet. - Igen. Isten neked adta ezt az ajándékot. Lesz olyan, mikor nem fogod tudni, miért is imádkozzál. És most mehetsz hittel és imádkozhatsz. Az a nagyszerű a nyelveken szólásban hogy tudok más dolgokkal foglalkozni miközben imádkozom mert nem az elmém imádkozik. Én csak hagyom a számat hittel mozogni. És a Szellem közbenjár rajtunk keresztül. Szóval Isten használt téged. A Szellem beléd jött és közbenjárt rajtad keresztül. Ez csodálatos. - Ámen, köszönet Istennek. Nem nagyszerű az Isten? - Dehogyisnem. Ő nagyszerű. - Igen az. Tanultam ma valamit. A bemerítkezés erejét Jézusban. Ez többé már nem csak egy jelkép, ahogy a legtöbb gyülekezet hiszi-tanítja. ahogy én is ezt hittem, mivel csak azt ismertem. Úgy hittem, ez egy dolog amin át kell esni pár vízcsepp vagy ilyesmi. Azonban annyi erő van benne mikor igazán elhiszed mindez miről szól. A halálról, a temetésről, a lezárásról, az óemberről a régi természet elmúlik és egy új ember jön a felszínre. Ahogy ma megtudtam, hiszel Jézusban Uradban és Megváltódban? Igen, hiszek. Akkor, az óember alámegy, meghalsz, az új ember pedig feltámad. Azonnal, amint kijött a vízből azt mondta, valami elhagyta őt. Egy óriási teher esett le róla és többé semmi ereje nem volt az életére. És azonnal bemerítkezett a Szent Szellembe. Ez a testvér annyira megtört volt, csak sírt. Ahogy a keblére ölelte, annyira értékes volt ezt látni. Annyira értékes volt látni, amit Isten tett az életében. És ő csak sírni tudott Isten jelenlétében. És számomra, csak látni, amit Isten tett... Ő vezetett, gondolom három-négy órát idáig mert ezt szerette volna. És annak a dolognak, ami mostanáig támadta őt többé nincs hatalma felette, ő szabad, teljesen szabad. Igazán hálás vagyok mivel most megtanultam hogy fontos a vízbe való bemerítkezés fontos a bűnbocsánat fontos a Szent Szellembe való bemerítkezés Erre a három dologra szükség van. Ez valóban megváltoztatta az életemet és most hirdetem ezt az üzenetet amíg meg nem halok. Mivel megtapasztaltam ezt, és ez volt az egyik legerőteljesebb demonstrációja Isten szeretetének, amit valaha láttam, Az oka, úgy hiszem, hogy most látjuk mindezeket megtörténni az, hogy mikor az óember meghal a démonok elvesztik a fogást rajtunk. Egy halott embert nem kínozhatnak többé. Mivel az óember meghal és mikor feljössz a víz alól te egészen új vagy. Egy új ember vagy, aki régi ruháit viseli még. Mikor Jézus ezen a földön járt bűnbánatot hirdetett. És aztán az újjászületésről tanított hogy az embereknek újjá kell születniük, víz és Szellem által. De ő nem tudott abban az időben, bemeríteni embereket az ő nevében. Ő nem tudott bemeríteni embereket a Szent Szellembe. De a kereszt után, amikor Péter felállt Pünkösdkor, akkor hallottuk először az evangéliumot amikor Péter azt mondta: "Térjetek meg és meríkerezzetek be a bűneitek bocsánatára és veszitek a Szent Szellemet." Te letérdelsz és azt mondod: "Bemerítelek Jézusba Krisztusba" s bizonyosodj meg róla hogy alámerül. Halj meg Krisztussal. Támadj fel Krisztussal. Szabadság! Szabadság! Távozz! Távozz! Szabadság. Szabadság. Menj ki! Hagyd el! Távozz! Parancsolom, szellem, hogy takarodj! Most azonnal! Gyere ki! Menj! Jézus nevében parancsolom szellem, hogy távozz! Hagyd el őt, most azonnal! Kifelé! Kifelé! Távozz! Jézus nevében parancsolok minden démonnak, távozzatok, most azonnal! Távozz! Most azonnal! Gyere ki! Parancsolom, démon, távozz! Távozz, most azonnal! Távozz, démon! Parancsolom, démonok hagyjátok el őt most! Hazugság, távozz! Gyere ki belőle! Még, még. Engedd el! Parancsolom démon, Jézus nevében, gyere ki belöle! Kifelé! Még! Távozz! Jézus nevében parancsolom, az utolsó dolog is távozzon! Távozzatok démonok, Jézus nevében démonok! Kifelé! Most azonnal! Hagyd el őt! Hagyd el őt! Töltsd be őt, töltsd be őt, több szabadság, szabadság. Ez valóságos. Köszönöm. Ez valóság! Hogyha szeretnél többet megtudni erről akkor ajánlanék egy könyvet. Lehet hogy már hallottál róla, ez a könyv a Biblia. Ez az, amiről a Bibliában olvasunk. Ő megszabadult és a Szent Szellem hatalma alá került. Ez nem csak egy jelkép, ez maga a valóság. És ha ez igaz a Bibliából, akkor mi van a többi részével? Minden szó igaz, az elejétől a végéig. Hallelujah. Barátom! Még mindig emlékszem, ahogy ökölbe szorult a kezem. emlékszem, ahogy csapkodtam a vizet és utána tényleg hangosan felkiáltottam, aztán zűrzavar vett körül, valami történik. Nem tudtam, hogy ez én voltam. Nem tudtam mi is történik. Csukva volt a szemem aztán kinyitottam és teljesen máshol voltam, mint előtte. Felnéztem, és Torben amott volt én most ebben az irányban álltam, de az előbb a másikban. Nem igazán értettem miért. Aztán megint zűrzavar lett. Az utolsó dolog, amire emlékszem hogy Torben azt mondja: "Démonok, menjetek ki belöle." Aztán békesség lett, minden lenyugodott. Teljes csendesség lett. Még mindig emlékszem, amikor felnéztem, sok embert láttam. Mindegyiküknél kamera volt. Sokan néztek engem. Olyan volt, mintha sokkot kaptam volna. Mint amikor kijössz a műtőből és mindenki ott vár rád. Valahogy így tudnám elmagyarázni. Az életemben és a tapasztalataimban nincsen semmi ehhez fogható. Leginkább egy foghúzáshoz tudnám hasonlítani. Tudtam, volt ott valami amikor ez a zűrzavar történt aminek nem volt joga ott lenni. Olyan ez most, mintha az a fog eltűnt volna. Nincsen ott semmi sem, mert már eltűnt. Olyan mintha ott új bőr lenne Mint amikor a fogadat kihúzták és a nyelveddel keresed hogy megérintsd azt. A nyelved be tud kúszni a fogad hűlt helyére. Hogy érezd, milyen na, ilyesmi volt ez is. Ott volt valami új és friss ahol előtte ez a fog volt. Boldog vagyok és szabad. Köszönet Jézus Krisztusnak. Amint az emberek bemeritkeznek, elkezdek értük imádkozni szabadulásért, mert most meghaltak Krisztussal, feltámadtak Krisztussal, ezért a sátánnak el kell hagynia őket. Nagyon erőteljes látni egy szabadulást ott helyben a bemeritkezés részeként. Ez nagyon erőteljes volt, nagyon sok ember jött el és látta és hirtelen nagy tömeg lett kb. 150-200 ember nézett minket. Rögtön miután ő megszabadult, be is meritkezett a Szent Szellembe. elkezdett nyelveken szólni, ez valóban erőteljes volt. Aztán be kellene meríteni a család többi részét, a fiát, a lányát és a feleségét is. Amikor bejöttek a vízbe, bemerítésre készen Isten valami csodálatosat tett. Az evangéliumokban azt olvassuk Jézus a Jordán folyóba merítkezett be. Azt olvassuk, hogy megnyílt a menny és a Szent Szellem leszállt mint egy galamb. Én és Lauren, azt mondtuk: "Imádkozzunk, hogy történjen ma valami hasonló, hogy legyen egy jel az égen mikor bemerítkezünk." Így mikor bemerítkeztünk, a vízben álltam várva a bemerítésemre. Hallottam, ahogy az emberek a tömegben az mondják: "Nézz fel!" Megfordultam és felnéztem, és láttam 'valóságos' volt az égre írva. Ez egy imameghallgatás volt számomra. amint bemerítkezni készültem. Köszönöm Neked, Jézus. Mindenki mutogatott és azt mondták: "Nézz oda, nézz fel!" Az égen, nemrég volt ott egy repülőgép az égre írta, hogy: 'valódi'. Ezzel egyidőben imádkoztam a férjéért aki megszabadult, s én azt mondtam: "valódi." "Nemcsak egy jelkép." „Ha ez igaz, minden amit a Bibliában olvasunk, igaz” És hirtelen ott láttuk, az égbolton, hogy Isten azt írta: 'valóságos'. VALÓSÁGOS Torben, nézzél fel! - Igen, láttam. Igen, látom. Ezután elkezdtük hirdetni Isten igéjét és még sokan megtértek és aznap üdvösséget nyertek. Nyolc ember bemerítése helyett, ahogy terveztük aznap, több mint harminc embert merítettünk be. Mert az emberek, akik látták, hogy mi történt látták, hogy emberek démonoktól szabadultak látták, hogy vették a Szent Szellemet. Szintén megtértek a bűneikből és jöttek bemerítkezni és ők is hasonlókat tapasztaltak. A démoni világ valóságos. Nagyon valóságos. Kaptam ebbe betekintést gyülekezetekben mikor evangélisták vagy, úgynevezett Isten emberei jöttek. Hatalmat gyakorló emberek. Imádkoznak valakiért és az megnyilvánul. De én ezt sosem láttam megtörténni a saját kezem által. Az első igazi élményem és valószinűleg a legnagyobb az mikor a feleségemmel bemerítettünk valakit első alkalommal az otthonunkban Ez a személy New Age-s és reiki gyógyító volt tarot kártyázott, kristálygömbözött, és még sok New Age dologban volt benne. Bemerítettük őt és ha itt abbahagytuk volna mint egy átlagos alkalmon, akkor rámosolygunk, adunk neki oklevelet és megiszunk egy kávét utána. Azonban mi tovább imádkoztunk érte, és imádkoztunk és kb. két perc után a démonok elkezdtek megnyilvánulni. Egyik a másik után nyilvánult meg és mi kiűztük őket Ez volt a legvalósabb, legradikálisabb élmény amit valaha láttam. Felnyitotta a szememet a csatára, ez egy harc. Nemcsak megkértek minket.. Nem azt mondták, hogy ez egy jó ötlet. Hanem Jézus megparancsolta nekünk hogy űzzük ki a démonokat. Felelősek vagyunk azért, hogy embereket megszabadítsunk Jézus nevében. Miért is folyik ez a harc? Mert sátán mindezt nem szereti. De most lemegyünk a víz alá és aztán ő feljön, ti pedig látni fogjátok a szabadságot, látni fogjátok a szabadságot és egy új életet. Csak térdelj le. Ne félj. Térdelj le. Csak térdelj le. - Nem tudok. Nem igaz, le tudsz, tudsz. Jézus nevében, le tudsz, le tudsz. Ez egy új élet. sátán egy hazug, sátán egy hazug. Ő hazudik, és nem akarja hogy mindenedet odaadd Jézusnak. Mert mikor odaszánod magadat, Ő megszabadít és sátán veszíteni fog és ő ezt nem akarja. Meg tudod csinálni. A térdeim nem akarnak behajlani. lemész Jézus nevében. Ő szeretne lemenni, azonban a térdei nem engedik. Nem tud lemenni, harc folyik benne. Jézus nevében köszönjük Istenünk. Csak menjél le, Jézus nevében. Csak menjél le. Lefelé, lefelé, csak menjél le, Jézus nevében. Jézus nevében. Jézus nevében, menjél le. Menjél le, menjél le. Jézus nevében, menjél le. Kész vagy a Jézusba való bemerítkezésre? Így a te saját hited alapján bemerítünk Jézus Krisztusba. Csak menj le. Halj meg Krisztussal. Támadj fel Krisztussal. Szabadság! Szabadság! Sátán tűnj el! Hagyd el őt! Hagyd el őt, most azonnal! Gyere ki! Gyere ki! Hagyd el őt! Gyerünk! Gyere ki! Gyerünk! Most azonnal! Ereszd el! Ereszd el! Menj! Menj! Jézus nevében parancsolom, vallásosság szelleme menj el, most azonnal Jézus nevében! Menj el! Utolsó dolog is, tűnés! Menj! Menjél! Jézus nevében! Menj! Most azonnal! Menj! Menjél! Menj ki belőle Jézus nevében! Kifelé! Távozz! Most azonnal! Gyere ki belőle! Minden harag, minden félelem hagyd el őt most Jézus nevében! Gyere ki belőle! Most rögtön! Gyere ki! Gyere ki belöle! Gyere ki belőle, most rögtön! Parancsolom, hogy távozz! Menjél! Most azonnal! Szabadság! Most azonnal! Engedd el! Parancsolom, démon, hogy takarodj! Parancsolom szellem, hogy takarodj! Kifelé! Kifelé! Most! Menjél, Jézus nevében! távozz most azonnal Jézus nevében! Kifelé most azonnal! Kifelé! Parancsolom démon hagyd el őt most azonnal! Gyere ki! Menj ki, most azonnal Jézus nevében! Gyere ki! Gyere ki, most azonnal! Kifelé! Gyerünk! Menj ki Jézus nevében! Parancsolom szellemek hagyjátok el! Most! Kifelé! Kifelé! Kifelé! Most rögtön Jézus nevében! Gyere ki! Gyere ki! Hallelujah. Érzed a szabadságot? Szabad vagy. Milyen? - Nagyszerű, köszönöm! Gyerünk már, ez egy új élet! Gyerünk már, látod? Ezt szeretem! Gyerünk barátaim, látjátok? Ez a bemerités ereje. Térjetek meg a bűneitekből, Jézushoz... Ez egy csata, de a sátán már veszített. Jézus él! Egy új élet, egy új élet. Szabadság. - Igen. Dicsőség az Úrnak. Dicsőség Jézusnak. Köszönöm, hogy betöltöd őt, köszönöm, köszönöm. Ámen! Ámen! Megkaptad a Szent Szellemet. - Igen. Ezelőtt még soha nem szólt nyelveken. Erőteljes! Láttuk, milyen sok ember szabadult meg a bűntől bemerítés által. Láttunk skizofrén embereket megszabadulni démonoktól bemerítésen keresztül. Láttunk evészavaros embereket megszabadulni bemerítés által. Láttunk betegeket felépülni bemerítéskor. Láttunk embereket, akik nem tudták venni a Szent Szellemet. De amikor bemerítkeztek, a Szent Szellem rájuk szállt és elkedtek nyelveken szólni Ez valóság, mondom ez valóság. Nem tudom megmagyarázni de Isten Szelleme jött és tényleg bemerítkeztem a Szellembe és szóltam nyelveken. ApCsel 1:8 Erőt kaptok amikor eljön hozzátok a Szent Szellem; és tanúim lesztek... egészen a föld végső határáig. Imádkozni fogok s te segíteni fogsz nekem. Mi a neved? - Kathy. Kathy aggoddalommal küszködik és szeretne bemeritkezni Szent Szellembe. Csak most találkoztunk és beszélgettünk a bemerítkezésről s hogy ez hogy is működik. Istenem. Hiszek benned. Hiszek benned, Jézus. Megtérek a bűneimből. És kérlek, hogy szabadíts meg minden aggódástól jöjj Szent Szellemmeddel. Tölts be. Meríts be engem. Most. Jézus nevében. A Biblia egyértelműen szól arról, hogy mindig van jele mikor az emberek bemerítkeznek Szent Szellembe. Az ApCsel 8-ban olvashatunk Fülöpről ahogy eljött Samáriába és hirdette az evangéliumot. Az emberek befogadták az üzenetet és megtértek és bemerítkeztek Jézus Krisztusba. Azonban akkor még nem részesültek a Szent Szellemben. Így mikor az apostolok megérkeztek, látták hogy még nem voltak bemerítve a Szent Szellembe. Ezért kézrátétellel imádkoztak értük és megkapták a Szent Szellem keresztséget. Nem olvassuk ott, pontosan mi is történt, de tudjuk, hogy volt ott egy jel. Miért? Mert volt egy férfi, Simon. Simon látta, hogyan adatott a Szent Szellem az apostolok kezei által. Amikor ezt látta, akkor ő is akarta ugyanazt az erőt. Hogy az emberek, akikre ő ráhelyezi a kezét vennék a Szent Szellemet. Most elkezdünk nyelveken szólni amikor azt mondom: "most" mondd ki a szavakat hadd jöjjenek elő. Most. Szent Szellem, szabadság. Szabadság, most azonnal. Szabadság, most azonnal. Szabadság, szabadság. Szent Szellem, szabadság. Szabadság, most azonnal. Jöjj az erőddel, most. Erő, erő. Igen, ez menő, nem igaz? Velem ez tegnap történt. Tegnap lett Szent Szellembe bemerítve. te pedig ma. Sosem szóltam nyelveken ezelőtt. Hogyhogy.. ez csak úgy jött? Igen. Ez milyen volt? Ez csodás volt, ez észbontóan csodálatos. Képzeld, itt az utca közepén. Ez csodálatos, köszönöm. nagyon köszönöm. Most pedig menjél és mondd el másoknak. Mindig úgy éreztem, hogy két tábor van. Amikor az egyik táborba mész, ott csak arról hallasz, hogy csodák csodák. ezt nem igazán értettem mert, ha Jézus azt akarta volna csak hogy csodákkal és a testünk gyógyításával segítsen nekünk, ha ez minden amit akart volna tenni akkor ez eléggé ellentmond arra vonatkozólag hogy Isten megígérte, hogy nekünk hívőknek ad egy új testet, majd. Ugyanakkor, ha a másik táborhoz csatlakozom és ha azt mondom, a csodák már a múlté, egyedül Isten Igéje, akkor ez ellentmond a Írásnak mert az Írás azt mondja, az Ige erővel jön és Ő fogja megerősíteni azt hatalommal. Szóval hol van a középút? A középút az Isten Igéjében található, ahol egyensúly van a kettő között, ahol szeretnénk, hogy Isten Igéje egyesüljön Isten erejével és valóban változás lesz az emberek életében ahol az embereket igazán megítéli a Szent Szellem, megtapasztalják az új életet, megtérnek, elfordulnak a bűntől, nem csak megvallják, de el is hagyják a bűnt, veszik Isten erejét, bemerítkeznek, nyelveken szólnak s tevékenykednek napi rendszerességgel a benned élő Isten erejével vagy inkább, a templomban, akik mi vagyunk. Évekig csak vallásoskodtam. Majd teljesen hátrahagytam aztán volt bennem ez az éhség, hogy visszatérjek. Ahogy visszatértem, rájöttem voltak területek az életemben ahol hitetlenségbe zárkóztam. Ez ma már nem történik meg, ez csak a Jézus idejében volt, vagy csak néhány ember számára adatott. Mikor olvastam a Bibliát ez állt benne: Ezek a jelek követik azokat akik hisznek. Mondom magamban, én hívő vagyok, miért nem történik mindez? Amire szükségünk van, az egymás hitének a serkentése. Ha van egy csapat és mindnyájan ugyanazt tesszük, Felbuzdul a hitem. Ugyanúgy a tiéd is. Ma megkaptad a nyelvek ajándékát. Ha nem használod e ajándékot, gondolj bele mi történhet. El fog veszni. Mi lesz, ha ez most megvan benned és nem fogod olvasni a Bibliád. Ezzel mindezt eldobod magadtól. Fejleszd ezt, tedd az életstílusoddá. Tedd Istent az életed középpontjává és tedd azt, amit mi is teszünk a barátaiddal. Gondolj bárkire, akit ismersz, valaki a barátok közül. Hívd fel őket és mondd el, mi történt. Tegyél bizonyságot és aztán imádkozz értük. Hidd el, mikor ráteszed a kezed, hogy imádkozz. Magabiztosan beszélek... tudod mióta csinálom ezt? Tegnap óta. - Mától. Ma van az első napom, hogy gyógyítok. Hogy gyógyulásért imádkozom. Képzeld el, az összes egyházi szemét, amit tanultunk sose tudtam csinálni semmit. Most Isten erejével a bensőnkben meg tudod tenni most, és tényleg keress valakit, imádkozz értük és gyógyulás lesz belőle. Ez Jézus Krisztus ereje. Ő csodálatos. Mindenki jöjjön ide s nézzétek, hogy mi történik. Látni fogjátok, mit tesz Isten. Ez döbbenetes, nem? - De igen. Ki akar első lenni, kinek van valami problémája? Nem, nem igazán. - Fel vagy hólyagosodva. Rendben. - Fáj a bokád? Nem, a lábfejem. Mindenhol fel van hólyagosodva. Rendben. Gyógyulj meg Jézus nevében. Hogy érzed? Mozgasd a lábad. Oh Istenem. Nem, nem érzek semmit. Tényleg? Egy tizes skálán mennyire fáj? Csak kettő. - Ok, imádkozzunk újra. Csontok, igazodjatok vissza, gyógyulj meg Jézus nevében. Nem érzek semmit. Ez őrületes. Ez az! Jézus csodálatos, nem igaz? Ugye milyen nagyszerű Ő? - Szeretem Őt. Nagyon köszönöm. - Biztos? Nem azért mondod csak hogy örömöt szerezz? - Nem, igazán. Valóban tudok járni... - Fantasztikus. Menj, mutasd meg, gyerünk. Semmi fájdalom egyáltalán? Mesés. Dicsérjétek Jézust, dicsérjétek Őt... Ki a következő? Izületi fájdalom van a térdemben. A jobb? - Igen. Milyen régóta van ez? Tavaly évközben kezdődött azóta időről időre előjön. Mit mondanál mennyire fáj, most? Érzel most fájdalmat? Amikor ránehezedek... Rendben, imádkozzunk. Térdek, ízületek gyógyuljatok meg Jézus nevében. Mozgasd meg most és nézzük, milyen érzés. Csak mozgasd körbe. Ez egy kicsit furcsa. Két másodperce még ott volt és most nem fáj. Egyáltalán? Teljesen elmúlt? Egyáltalán, ránehezedek. Ha ránehezedek általában úgy érzem... Teljesen elmúlt? - Igen. Dicsérjük Istent ezért. Tudod, hogy történt ez a gyógyulás? Jézus ereje által. Jézus teszi ezt, nem én nem vagyok különleges ember, csak egy küldött. Valaki más, akinek van valami baja? Gyerünk. Nemrég jött helyre a bokaficamom de időnként még mindig fáj. Most is? - Egy kicsit. Mozgasd körbe, hogy lássuk miféle fájdalom ez. Igen, fáj. - Rendben. Bokák, gyógyuljatok meg Jézus nevében. Mozgasd meg a bokádat. Fura érzés. Gyerünk, sétálj egy kicsit. Ez annyira..... - Hát nem csodás Ő? Én is ugyanúgy csodálkozom, mert tudod mit? Én új keresztény vagyok. Nemrég merítkeztem be, és kaptam meg a Szent Szellem keresztséget. Más nyelven szóltam. Ahogy a Biblia tanítja. Azt is mondja, gyógyítsuk meg a betegeket. Nem kell a vallásos keresztény felekezetekre hallgatni Mindaz szemét. Mindaz vallásosság. Jézus igazi követői azt teszik, amit Ő mond nekik és mi ezt csináljuk. Egyszerű, hétköznapi emberek. Csak kimegyünk és hallgatunk Jézusra. Apcsel 19:2 Pál megkérdezte őket, "Vettetek Szent Szellemet amikor hívők lettetek?"... Mit tudsz a Szent Szellemről? és a Szent Szellem keresztségről? - Közbenjár értem. Hallottál már a nyelveken szólásról? Láttam, még fiatalabb koromban de eléggé megijedtem, szóval nem vagyok biztos benne, mi is ez, nagyon keveset értettem meg a Bibliából és hogy hogyan működik a Szent Szellem. Nehéz volt megértenem. A gyülekezetben, ahova járok még nem láttam ezt megtörténni. Az Apostolok cselekedetei 19. fejezetében olvasunk Pálról, hogyan ment Efézusba, ahol találkozott néhány hívővel. Nem azt kérdezte tőlük, hogy melyik gyülekezetbe járnak, mert nem ez a fontos. Azt kérdezte tőlük: "Megkaptátok a Szent Szellemet amikor hívők lettetek?" Azok a hívők még nem voltak vízbe merítkezve Jézus Krisztus nevébe és még nem kapták meg a Szent Szellemet. Ezért Pál bemerítette őket Jézus Krisztusba és amikor rájuk tette a kezét mindnyájan megkapták a Szent Szellemet és elkezdtek nyelveken szólni. Szabadságot. Szabadságot. Még. Nagyobb szabadságot. Szabadságot, most. Istenem, köszönjük a szeretetedet, köszönjük a szabadságodat. Köszönjük, Szent Szellem, hogy betöltöd őt. Betöltöd őt. Már nem leszel ugyanaz. Már nem leszel ugyanaz. Hogy vagy? Érezted, hogy... Isten... Még soha nem tapasztaltad ezt? Már nem leszek ugyanaz. És ott az üzletközpontban, rátettem a kezem és a Szent Szellem megérintette. Még soha nem tapasztalta ezt korábban. Annyira megérintette a Szent Szellem, hogy eldöntöttük, hogy kimegyünk beszélgetni és még egy kicsit imádkozni. Kint, amikor imádkoztam érte, egy démon elkezdett megnyilvánulni. Parancsolom ennek a szellemnek, hogy azonnal menjen ki! Parancsolom, hogy hagyjd el, azonnal! Szabadság van, szabadság van. Gyere ki! Menj ki! Szabadság, most, szabadság most azonnal. Menj! Parancsolom, szellem, menj ki! Menj el! Menj el! Most azonnal! Menj el! Hagyd el őt! Hagyd el! Most azonnal! Hagyd el! Először nem is tudtam, hogy pontosan miért is fogok imádkozni, de később Isten kijelentette nekem. Megmutatott egy bűnt az életében, amit elkövetett. Amikor ezt elmondtam neki, sírva összeomlott és azt mondta: "Honnan tudtad, honnan tudtad? Isten meg tud nekem bocsátani?" Ott kint az áruház előtt ez a fiatal lány találkozott Istennel. Annyira erőteljes volt, hogy egyszer csak három biztonsági őr futott oda és ő azt mondta: "Menjenek el, menjenek el, beszélni akarok velük, beszélni akarok velük." Azon a napon ez a lány találkozott Istennel. Később, délután eljött és imádkoztunk érte és bemerítkezett Szent Szellembe és nyelveken szólt. Elborítottak az érzések és amikor ő imádkozott értem Még soha azelőtt nem említettem neki de azt mondta, hogy emlékeztetem őt valakire, aki ugyenezen a dolgon ment keresztül. Ebből tudtam, hogy Isten azt akarja mondani nekem, hogy megbocsátott nekem. Annak ellenére, hogy én nem akartam megbocsátani magamnak mert azt gondoltam, hogy erre nincs bocsánat. De azon a napon Isten Torbent használta, hogy tudassa velem Ő szeret engem és megbocsátott nekem amiatt, amit tettem. És lehetővé tette, hogy ezt megtapasztaljam. Soha nem felejtem el és már nem leszek többé ugyanaz. Mesélnél a tegnapról és hogy mi történt ma? - Igen. Elnézést, pedig tényleg boldog vagyok, tegnap ezen gondolkodtam, tényleg így mondta el nekem. Mert annyira belefáradtam abba, hogy válaszokat keressek. és nem találtam sehol sem. Mindig is volt bennem valami. Tegnap végre beteljesült számomra és tényleg nagyon boldog vagyok ezért. Szóval ma bemerítkeztem. Tényleg nagyszerűen éreztem magam utána. Már előtte is gondolkodtam rajta, hogy megteszem de azt gondoltam, hogy először bizonyos dolgokat meg kell tennem mielőtt bemerítkezhetek. Beszélnem kell egy pásztorral, járnom kell felkészítésre vagy valami ilyesmi, A saját hited alapján bemerítünk Jézus Krisztusba. Halj meg Krisztussal. Támadj fel Krisztussal. Istenem, köszönjük Neked Maria-t. Köszönjük mindazt, amit tettél, Istenem. Köszönjük mindazt, amit tettél tegnap és ma Köszönjük, amit tenni fogsz a jövőben, Istenem. Annyira csodálatos, hogy Isten tényleg megválaszolja az imákat és hogy a kellő időben tudja megadni neked, azokat, amiket meg kell tanulnod és azokat a dolgokat, amiket tudnod kell az Ő szeretetéről. A Torbennel való találkozó előtti este imádkoztam Az autópályán imádkoztam vezetés közben Azért imádkoztam, hogy legyen a szívemben az a vágy hogy megismerjem Őt és kinyúljak felé és neki adjak mindent de nem tudom, hol is kezdjem. Úgy éreztem, olyan messzire futottam hogy Ő már nincs is ott. De tegnap megválaszolta az imámat és megértette velem hogy Ő végig ott volt. Ott volt mellettem, amikor szomorú voltam, amikor depressziós voltam. A depresszió nagyon lenyomott. De még mindig itt vagyok és az Ő szeretetének a kiábrázolása vagyok. Igazán hiszem, mikor az egyház visszatér az igazi bemerítéshez, az igazi evangéliumhoz: Térj meg, fordulj Krisztushoz. Merítkezz be a bűneid bocsánatára. Halj meg Krisztussal és támadj fel Vele és töltekezz be a Szent Szellemmel. ez megváltoztatná a világot. Amit az Apostolok cselekedeteiben látunk az egy szerves, erőteljes, dinamikus élet Istennel. Ami nem alapul hierarchián. Nem alapul programokra vagy tervezetekre. Emberek, akik követik Jézust. Ahogy megéljük az Apostolok cselekedeteit, most látjuk meg, hogyan is történik ez meg az életben. Most, mikor belenézünk Isten Igéjének a tökéletes tükrébe, ahol azt mondja: "Az Ige testté lett." Ez történik a saját életünkben. Olyan ez, mint, most magunkat nézzük, amikor olvassuk a Szentírást. Embereket látok akik torkig vannak struktúrával. Sokan torkig vannak a tradíciókkal. Embereket látok akik nem fogadnak el semmi mást csak igazságot. A világon majdnem minden keresztény szeretne ébredést látni. De az én elképzelésem az ébredésről kb. ilyen volt: néhány mennyei angyal fog jönni, vagy egy fény és mindenki elindul és felkel, aztán itt az ébredés. De, amit manapság látunk, mikor minden keresztény a bolygón aktivizálódik, elkezdi azt tenni amit a Biblia mond hogy tegyünk meg, betegeket gyógyítsunk prédikáljuk az örömhírt, vezessünk Krisztushoz másokat, aztán lesz ébredés. Úgy gondolom, az ébredés itt van, mivel Jézus 2000 évvel ezelőtt már eljött. Őszintén hiszem, hogy ez az utolsó reformáció. Az egyház végső megújulása. Ez a dolog igazi, valódi. Te is meg tudod tenni. Csak ki kell menni oda és elkezdeni munkálkodni az utcákon. Sok dolgot elrejtünk az egyházban és sok megkötözöttség is van ott, de ki kell mennünk oda, és csinálni, bátran kiállni. Isten valóságos, és arra hívott el, hogy a tanítványai legyünk, Jézus követői mutassuk meg a világnak az Ő valóságát. Ez így van. Ez valóságos, tényleg az. Ez valóságos! Ez tényleg a valóság! Ez tényleg a valóság! Ez valóságos! És ha ez igaz a Bibliából, akkor mi van a többi részével? Minden szó igaz, az elejétől a végéig. VALÓSÁGOS Ez valóságos. Az utolsó időkben élünk ahol Isten visszahozza az egyházát az igazsághoz, vissza a valós élethez, amire vártunk. Az igazi élet, amiről az ApCselben olvastunk ahol a Szent Szellem vezet. Ez az, ami történik, és ez történik az egész világon is. Összpontosítsunk, folytassuk a tanítványozást és hadd építse Jézus az egyházát. Hiszem, hogy ez az utolsó reformáció és ez még csak a kezdet. Emlékszel még az Igére amit mondtam neked? Emlékszel még az álomra, amit adtam neked? Az idő eltelik, s a naptár betelik. De csak egy dolog szükséges, tölts időt Velem. Ébredj fel, népem. Hamarosan visszajövök. Egy dolog szükséges. Tölts időt Velem Vezetlek téged. Ha a tanítványom akarsz lenni meg kell tagadnod önmagad és tedd le a saját álmaid. Kövess Engem, bármibe is kerül ez. Majd örök életet kapsz. Ébredj fel, népem. Hamarosan visszajövök. Egy dolog szükséges. Tölts időt Velem. Vezetlek téged. Van időd Rám? Hogy keresd a királyságomat. Hogy keresd az arcomat. Beszélni akarok veled. Lépésről lépésre akarlak vezetni. Hívlak téged. Követni fogsz Engem, bármibe is kerül ez? Hívlak téged, hívlak téged. Subtitles by: Vargha-Paraszt Valéria, Gayer Ágnes, Gayer Péter & Otto Szil. Jézus, egyedül Neked adassék tisztelet e filmen keresztül. egyedül Téged szolgáljon és kövessen minden ember.