A hatalmas Szahara sivatag határán pár lakos kiszökött Timbuktu városából, és a pusztaságba indult. Ládákat temettek a sivatag homokjába, barlangokba rejtették, és titkos kamrákba zárták őket. A ládákban kincsek voltak, az aranynál is értékesebbek: a város ősi könyvei. A mai Mali területén i.e. 1100 körül alapított Timbuktu kezdetben csak jelentéktelen kereskedelmi állomás volt. De kivételes elhelyezkedése hamarosan változtatott ezen. Timbuktuban két létfontosságú kereskedelmi útvonal keresztezte egymást. Itt találkoztak a Szaharán át sót szállító karavánok az Afrika belsejéből aranyat hozó kereskedőkkel. Az 1300-as évek végére ezek az útvonalak tették gazdaggá Timbuktut, és a város vezetői, a Mali Birodalom királyai, emlékműveket emeltek és akadémiákat létesítettek, amelyek idevonzották Egyiptom, Spanyolország és Marokkó tudósait. A várost kiváló elhelyezkedése hadvezérek és hódítók célpontjává is tette. A Mali Birodalom hanyatlásával egyik tartománya, Szongai, kezdett hatalmat szerezni. 1468-ban a szongai király elfoglalta Timbuktut, felégette az épületeket, és meggyilkolta a tudósokat. De idővel a tudományos élet újfent kivirágzott a városban. A Szongai Birodalom második királyának, Askia Mohammed Toure-nak az uralkodása az aranykor kezdetét jelentette Timbuktuban. Változtatott elődei maradi politikáján, és támogatta a művelődést. A szongai uralkodók és Timbuktu lakosainak többsége muszlim volt, és Timbuktu tudósai az iszlámot tanulmányozták egyéb világi témák mellett, mint a matematika és a filozófia. Timbuktu könyvtáraiban a görög filozófia művei álltak helyi történetírók, tudósok és költők írásai mellett. A város legkitűnőbb tudósa, Ahmed Baba felszólalt az uralkodó nézetek ellen a dohányzástól kezdve a rabszolgaság témájáig. Az arany- és sókereskedelem finanszírozta a város szellemi központtá formálását. E szellemi kultúra termékei váltak a legkeresettebb árucikkekké. A messzi Velencéből érkezett papírra a helyi növényekből és ásványokból gyártott élénk tintával Timbuktu írnokai feljegyzéseket készítettek arabul és a helyi nyelveken is. A kalligráfiákkal és bonyolult geometriai mintákkal díszített timbuktui könyveket a társadalom legtehetősebbjei keresték. 1591-ben az aranykor hirtelen véget ért, mikor Marokkó királya elfoglalta Timbuktut. A marokkói erők bebörtönözték Ahmed Babát és más híres tudósokat, és elkobozták a könyvtárukat. A következő évszázadokban a város hódítások sorozatát vészelte át. Az 1800-as évek közepén szúfi dzsihádisták szállták meg Timbuktut, és rengeteg nem vallási kéziratot pusztítottak el. 1894-ben francia gyarmatosítók szerezték meg a város fölötti irányítást, és még több kéziratot loptak el, majd küldtek át Európába. A francia lett az iskolákban tanított hivatalos nyelv, és Timbuktu újabb nemzedékei nem tudták elolvasni a megmaradt arab kéziratokat. De Timbuktu irodalmi hagyománya nem szűnt meg – csak illegalitásba vonult. Pár család titkos könyvtárakat épített otthonában, vagy ásott el könyveket a kertjében. Mások elhagyott barlangokban vagy sivatagi üregekben helyezték el őket. Timbuktu felbecsülhetetlen értékű kéziratai szétszóródtak a környék falvaiban, ahol egyszerű emberek őrizték őket évszázadokig. Miközben elsivatagosodás és háború szegényítette el a térséget, a családok megőrizték ősi könyveiket még a legmélyebb szegénység és az éhhalál közepette is. A könyvek védelméért folytatott küzdelem a mai napig tart. Az 1980-as évektől a 2000-es évek elejéig Abdel Kadet Haidara timbuktui tudós fáradságos munkával gyűjtötte össze az Észak-Mali területén elrejtett iratokat, és visszavitte őket Timbuktuba. De a 2012-es mali polgárháború újfent veszélyeztette a kéziratokat, melyek többségét a közeli Bamakóba menekítették. A jövőjük továbbra is bizonytalan, miközben emberi és környezeti fenyegetésnek is ki vannak téve. A könyvek a legjobb és gyakran egyetlen forrásai a terület gyarmatosítás előtti történelmének. Mai tudósok sokukat még nem is olvasták, és még több van, ami elveszett, vagy rejtőzik a sivatagban. A védelmükért tett törekvések tétje a bennük őrzött történelem és számtalan nemzedéknek a történelem megőrzésére tett erőfeszítése.