2000 óta az évente elítélt emberek száma
stagnál az USA-ban,
de az előzetesben lévők
átlagos száma az egekbe szökött.
Hogy lehetséges ez?
A válasz az óvadékrendszerben rejlik –
ami nem úgy működik, ahogy tervezték.
A "óvadék" kifejezés a tárgyalásra váró
emberek szabadon bocsátásra utal,
azzal a feltétellel, hogy visszatérnek
a bíróságra, és szembenéznek a vádakkal.
Sok ország használ
valamilyen óvadékformát,
néhány pedig egyáltalán nem használ.
Az USA óvadékrendszere elsősorban
a készpénzóvadékra támaszkodik,
amelynek így kellene működnie:
Amikor valakit megvádolnak egy bűntettel,
a bíró egy elfogadható összeget
állapít meg óvadékként.
A vádlott kifizeti ezt az illetéket,
hogy kiszabaduljon a börtönből,
amíg a bíróság ítéletet nem hoz az ügyben.
Miután lezárták az ügyet, akár
ártatlannak, akár bűnösnek találták,
visszakapja az óvadékot, ha a bíróságon
minden alkalommal megjelent.
Az érv e rendszer mellett,
hogy az amerikai törvények szerint
az embereket ártatlannak vélik,
amíg bűnösnek nem bizonyulnak –
szóval egy bűntett vádlottját
sem kellene börtönbe zárni,
hacsak nem ítélték el
egy bűncselekményért.
De ma az óvadékrendszer
az Egyesült Államokban
nem tartja tiszteletben
az ártatlanság vélelmét.
Ehelyett aláássa az emberek jogait,
és súlyos károkat okoz,
különösen az alacsony jövedelmű
és színes bőrű közösségekben élők számára.
A fő ok az óvadék összege.
Azért, hogy a készpénzóvadék
terv szerint működjön,
az árnak megfizethetőnek
kellene lennie a vádlott számára.
Az óvadék összegének nem szabadna
a bűnösség valószínűségét tükröznie –
az óvadék megadásakor a bíróság
még nem vizsgálta meg a bizonyítékokat.
Kivételes körülmények között,
mint például nagyon súlyos bűntényeknél,
a bírók megtagadhatják az óvadékot, és
bezárhatják a vádlottakat tárgyalás előtt.
A bírák csak nagyon ritkán
gyakorolhatnák ezt a jogot,
és a túl gyakori alkalmazásért
vizsgálat alá kerülhetnek.
A megfizethetetlenül magas óvadék
kiszabása lett a kiskapu ahhoz,
hogy megtagadják az emberek
előzetes szabadon bocsátását.
A bírák személyes belátása és előítéleteik
óriási szerepet játszottak abban,
hogy kit tartottak bezárva ilyen módon.
Az óvadékok összege egyre magasabb lett,
és egyre több vádlott nem tudott fizetni –
ezért előzetesben maradtak.
A 19. század végére
ezek a körülmények vezettek a kereskedelmi
óvadékkötvény-társaságok felemelkedéséhez.
Kifizetik a vádlott óvadékát,
amiért a cég tetemes díjat számol fel.
Manapság az óvadék
középértéke 10 000 dollár –
ez megfizethetetlenül magas ár
az amerikaiak majdnem felének,
valamint tízből kilenc vádlottnak.
Ha az alperes nem tud fizetni,
kölcsönért folyamodhat egy kereskedelmi
óvadékkötvény-társasághoz.
Teljesen a cégen múlik,
hogy kinek az óvadékát fizetik ki.
A szerintük fizetőképes
vádlottakat választják,
évi nagyjából kétmilliárd dolláros
nyereséget produkálva ezzel.
Az elmúlt húsz évben
a tárgyalás előtti elzárás volt a börtönök
növekedésének fő oka Amerikában.
Évente százezrek
maradnak fogságban az ítéletig,
mert nem tudják kifizetni az óvadékot,
vagy nem tudnak kölcsönt szerezni.
Ez az igazságtalanság aránytalanul sújtja
az afro- illetve latin-amerikaiakat,
mert a bírók gyakran
magasabb óvadékot szabnak ki rájuk,
mint amikor fehér embereket vádolnak
ugyanolyan bűntényekkel.
A megfizethetetlen óvadék
még az ártatlanokat is
lehetetlen helyzetbe hozza.
Néhányan olyan bűntetteket vallanak be,
amiket nem követtek el.
Kisebb kihágások esetén
az ügyészség felajánlhat egy alkut,
hogy az előzetesben töltött időt
beleszámítják a vádlott ítéletébe,
ha bűnösnek vallja magát.
Az előzetesben töltött idő
gyakran annyi, mint maga a büntetés,
ezért azonnal hazamehetnek –
de bekerülnek a bűnügyi nyilvántartásba.
Eközben az ártatlanságuk
bizonyítása azt jelentheti,
hogy a tárgyalásra várva
határozatlan ideig börtönben maradnak –
és az ártatlanná nyilvánítás
nincs garantálva.
Először is óvadék
nem feltétlenül szükséges.
Washington D.C. nagyrészt megszüntette
a készpénzóvadékot az 1990-es években.
2017-ben a város a vádlottak 94%-át
engedte el óvadék nélkül,
és 88%-uk visszatért
minden bírósági időpontra.
A Bail Project nevű nonprofit szervezet
évente több ezer alacsony jövedelmű
embernek nyújt ingyenes óvadéktámogatást,
megszüntetve ezzel a pénzügyi ösztönzést,
amelyet az óvadék hivatott létrehozni.
Az eredmény? Az emberek 90%-a
megjelenik a bírósági időpontokon,
bár nem kockáztatják a pénzüket.
És akik nem jelentek meg a bíróság előtt,
olyan okok miatt maradtak távol,
mint gyermekgondozás, munkahelyi
konfliktusok és egészségügyi krízisek.
Tanulmányok azt is megállapították,
hogy az emberek előzetesben tartása –
gyakran mert nem tudják kifizetni
a készpénzóvadékot –
valójában növeli a visszaesés esélyét.
A kár, amit az emberek tárgyalás előtti
bebörtönzése okoz,
egész közösségekre van hatással,
és generációkon át sújthatja a családokat.
A bebörtönzött emberek elveszíthetik
a megélhetésüket, az otthonukat
és az alapvető szolgáltatásokhoz
való hozzáférésüket –
mindezt azelőtt, hogy elítélték
volna őket egy bűncselekményért.
És ráadásul hihetetlenül drága is:
az amerikai adófizetők
évente közel 14 milliárd dollárt költenek
olyan emberek bebörtönzésére,
akiket jogilag ártatlannak vélnek.
Ez aláássa a törvény előtti
egyenlő bánásmód ígéretét,
rassztól és vagyontól függetlenül.
A készpénzóvadék körüli kérdések
társadalmi problémák tünetei,
mint a rendszerszintű rasszizmus és
a túlzott támaszkodás a bebörtönzésekre,
amelyekkel foglalkozni kell.
Mindeközben az olyan reformerek,
mint a Bail Project,
azon dolgoznak, hogy segítsenek
a készpénzóvadék csapdájában lévőknek,
és hogy egy igazságosabb és emberségesebb
rendszert alkossanak a jövőben.