Jézus hívása Üdvözöllek ezen a 9.-ik leckén, melynek címe "Mint bárányok a farkasok között" Remélem rendben van, hogy egy kicsit provokálni foglak itt. Kihívást intézek feléd, és olyat mondok, ami valóban elgondolkodtat. Remélem készen állsz erre. Sok visszajelzést kapunk az új könyvemről Jézus hívása címmel. Egy kanadai ember ezt írta a könyvemről: "A legjobb könyv amit olvastam a Biblia után. Ezt a könyvet mindenkinek el kell olvasnia Krisztus Testében! Ez egy ébresztő, amire nagy szükség van ezekben a napokban, ami visszavezeti a hívőket az első szeretethez, az igazi örömhöz és izgalomhoz amit az Úrral való járás ad." Valaki azt mondta, hogy ez volt a legjobb könyv amit valaha olvasott a Biblián kívül. Abban hiszek, hogyha olvasod a könyvet, az egész könyvet elolvasod és végigmész velem ezen a videó sorozaton, akkor ezt nagyon, de nagyon jónak találod majd, és érdekesnek. Miért? Különösen a végén, amikor az egészet összefoglaljuk. Amit teszünk most, hogy versről versre megnézzük szóról szóra, hogy mit mond Jézus a Lukács 10-ben. Aztán később majd teszünk rá még egy kis húst, majd a legvégén összefoglaljuk, és ezzel együtt kiküldünk, kiküldünk, hogy éld ezt az életet amit Jézus szánt neked. Azután, hogy az elején Jézus ezt mondta a Lukács 10-ben, hogy az aratás készen áll és kevés a munkás, azután azt mondta hogy imádkozzunk az aratás urához, hogy küldjön ki munkásokat ez az amit megnéztünk. Aztán a Lukács 10.3-ban ezt mondja: "Menjetek! Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket, mint bárányokat a farkasok közé." Ezt fogjuk ma megnézni. Az első dolog, amit itt mond: Menjetek! Menjetek utatokra! Amit itt meg kell értened, hogy az aratás készen áll. Sok az aratni való... Az aratással nincs semmi probléma. A probléma a munkások. Azt néztük meg az elmúlt alkalommal, hogy imádkoznunk kell az aratás Urához hogy küldjön ki munkásokat. Majd azt mondta: Menjetek! Vagy más szóval mondva: Menjetek ki az aratásba. Menjetek ki az aratásba. Miért? Mert nem jön oda hozzánk az aratnivaló. Próbálj meg elképzelni egy farmert, kint a való világban egy farmert, aki ott áll, és éppen nézi az aratást. Amikor nézi az aratást, akkor látja, hogy rengeteg az aratnivaló. sok az aratnivaló, és megérett az aratás. Készen áll az aratás, és teljesen megérett. Csak érzi azt az örömöt. Mit tesz a farmer? Kinyitja a csűr ajtaját és végignéz az aratáson, és a farmer azt mondja: Aratás! Gyere be! Gyere be a csűrbe! Majd ránéz az aratásra és lát valami érdekeset. Azt látja, hogy az aratnivaló nem jön be a csűrbe. Elkezd gondolkodni. Mi a baj az aratással? Lehet nem hall engem az aratnivaló. Lehet egy kicsit hangosabban kell kiabálnom. Aratnivaló! Aratás! Gyere be! Aratnivaló a csűr készen áll! A csűr a számodra készen áll! Aratnivaló gyere be! Hangosabban kiabál. De az aratnivaló még nem jön be. Elkezd gondolkodni, hogy mi a baj az aratnivalóval. Miért nem akar bejönni a csűrbe? Aztán ránéz a csűrre és azt gondolja: Ó tudom már. Piszkos a csűr. Az aratanivaló nem akar bejönni egy piszkos csűrbe. Ezért rendbe teszi most a csűrt. Kitakarítja az összes piszkot, és még egy szép szőnyeget is letesz a padlóra. Betesz egy kávégépet a csűrbe, és rendbe hozza, világítást szerel fel, és nagyon otthonossá teszi a csűrt. Betesz valami szép halk zenét, hogy a csűr csodálatos és otthonos legyen. Majd utána kimegy és megnézi az aratnivalót és azt mondja: Gyere be aratnivaló! Az aratnivaló még mindig nem jön be. Miért? Mert az aratnivalót nem érdekli, hogy mennyire otthonos a csűr. Az aratnivaló nem tud felállni és bejönni. Az aratnivaló nem úgy lett megteremtve, hogy bejöjjön a csűrbe. Az egyetlen dolog, amit megcsinált, hogy rendbe rakta a csűrt és otthonossá tette, halk zenével és világítással, kanapéval, és egy kávégéppel, és a munkások most mind ott ülnek, és nem akarnak kimenni. Az egyetlen dolog, ami kijön abból, hogy rendbe rakjuk a közösségi helységet, otthonossá tesszük és széppé, hogy senki se akarja elhagyni azt. De tudod, a kint lévő embereket, az aratnivalót, a bűnösöket, nem érdekli, hogy mennyire jól néz ki a közösségi helység. Az aratnivaló nem arra lett teremtve, hogy felálljon és bemenjen a csűrbe. Nem. Az arató munkások lettek arra teremtve, hogy felálljanak és kimenjenek az aratásba. Ez kellene, hogy tegyük a gyülekezetekben és templomokban. Ahelyett, hogy szép közösségi helységeket teremtünk, hogy az emberek hozzánk bejöjjenek, nekünk kellene kiképezni és felkészíteni a munkásokat, hogy kimenjenek az aratásba. Újra azt szeretném mondani, hogy nem kell Afrikába elmenni és egy pulpitusról prédikálni. Hanem csak ki kell menni az aratásba, csak az ajtók kívülre kell kimenni, és megtalálni a békesség emberét, és elmenni az ő házába, és azt enni és inni amit elétek tesznek és mindent megtenni, amit majd később nézünk meg ebben a könyvben. El akarom itt olvasni. "Ugyanazt tesszük-e, mint amit a farmer tett a csűrben? Sok időt és pénzt fordítunk arra, hogy a közösségi tereink (csűrjeink) szépen nézzenek ki, szép szőnyeggel és világítással. Zenét is játszunk, hogy jó légkört teremtsünk. Ezt mind azért tesszük, mert azt hisszük, hogyha a helység szép és otthonos és az istentisztelet rendben van, akkor majd az emberek elkezdenek bejönni a gyülekezetekbe, templomokba maguktól és megtérnek." Csak azt akarom mondani... A legtöbb ember ezt teszi. Igen, és láthatsz ebből némi gyümölcsöt. Persze hogy ma is vannak olyan emberek, és főleg gyülekezetben templomban, akik egyik helyről a másikra mennek, de a bűnösök odakint... Igen, látunk egy kevés gyümölcsöt, de garantálom Sokkal több gyümöcsöt látsz ehelyett, ha elkezdesz munkásokat felkészíteni és kiképezni. Miért? Tegyük fel van 100 embered akivel összegyűlsz. Majd bejön még egy pár ember, itt meg ott. De milyen gyakran látsz 100 fős gyülekezést ami egyik évben 100 fő, majd a következőben 200 és 400 majd 800, majd 1600 és 3200 és 6400? Ezt nem látjuk. Ez csak 100%-os növekedés. Ez csak 1 ember, amint egy másikat Krisztushoz vezet. Egy évben. Miért? Mert sok ember sohasem vezet senkit Krisztushoz. Nincsenek erre felkészítve. Nem tudják, hogy mit tegyenek. Nem mennek ki és nem teszik meg. Ez az pedig az, hogy az elhívásod, hogy Krisztushoz vezess embereket. Nem az elhívásod, hogy csak ücsörögj valahol, ahogy a többi ember. Az elhívásod, hogy az aratásban Krisztushoz vezess embereket. Amit itt mondok, hogy nem az aratás a probléma. Az aratás sohasem volt probléma. Mi vagyunk a probléma. Te meg én vagyunk a probléma. De tehetünk ez ellen valamit. El kell kezdenünk engedelmeskedni annak amit Jézus parancsolt nekünk. Menjünk tovább és nézzük meg, hogy még mit mond Jézus a Lukács 10:3-ban: "Menjetek! Vigyázzatok, mert úgy küldelek ki benneteket, mint bárányokat a farkasok közé" Kiküldelek, mint bárányokat a farkasok közé. Azt hiszem ezt sokszor olvastuk és nem éltük meg elgondolkodva: Micsoda? Mi? Mi? Mit is mondasz itt Jézus? Mit mondasz itt Jézus? Kiküldelek, mint bárányokat a farkasok közé. Próbáld meg elképzelni, hogy ott áll Jézus egy kicsi báránnyal itt egy kép róla, ott van a bárány a kezében. A bárány nagyon de nagyon kiszolgáltatott. Be...be..be Európában azt mondják. be....be azt hiszem Amerikában: bá...bá Teljesen mindegy, hogy mit mond mi is történik? A kis bárány hangja nem ijeszti el a farkast. De veszi Jézus ezt a bárányt és kiküldi a farkasok közé. Próbáld ezt elképezelni. Próbáld elképzelni, hogy ott áll Jézus a kis báránnyal. Be... be... És lát ott kint egy farkast. Húha! Nézd meg azokat a farkasokat. Azok a farkasok meg akarnak enni. Bee... Meg akarnak enni. Bee.. Aztán Jézus veszi a kis bárányt és azt mondja: Megyek veled. Kiküldelek mint bárányokat a farkasok közé. Mit tehet egy bárány? A bárány, ahogy mondtuk eléggé kiszolgáltatott. Az a kis hang, hogy "bee" nem ijeszti el a farkast. A bárány nincs jól álcázva. Vagy igen? Nem. Nem tud fára mászni. Nem tud. Nem túl gyors. Nem. A bárány igazából eléggé kiszolgáltatott. Azt hiszem ezért választotta Jézus ezt a képet. A bárány igazából az egyike a kevés állat közül, akinek pásztorra van szüksége. A macskáknak nem kell pásztort. Azok elég gyorsak. A kutyáknak sem kell pásztor. Tud ugatni és vannak fogai, meg minden.. A kígyónak sem kell pásztor. A madarak elrepülnek, nem kell pásztor. De a báránynak szüksége van pásztorra. A juhoknak kell a pásztor. Melyik épeszű pásztor tenné azt meg, amit Jézus tesz? Kiküldi a kis bárányt a farkasok közé. Csak egy pásztor van aki ezt megteszi, aki kiküldi a drága kis bárányt a farkasok közé. Ez pedig a jó pászor Jézus. És ez az a pásztor, aki kimegy a báránnyal együtt. Ez az amit Jézus tesz. Kiküld minket a farkasok közé, de nem csak ott áll hátul és vár, amíg jönnek minket megenni a farkasok. Azt mondta: Menjetek! Úgy küldelek ki, mint bárányokat a farkasok közé. Jézus velünk jön. És ez az első dolog, amit megtapasztalsz. Amikor kilépsz... úgy érzed magad, mint egy bárány... beee... Félek. De amikor kimész, akkor megtapasztalod, hogy Jézus veled van. Menj ki oda a farkasok közé. Tudod a farkas képe lehet mindannak, ami próbál bennünk félelmet kelteni. De az igazság az, hogy nem könnyű odakint. Nem könnyű kint. Sohasem ígérte Jézus, hogy könnyű lesz. Azt mondta Jézus, hogy üldöztetést fogunk megtapasztalni. Azt mondta, hogy az emberek majd ellenünk beszélnek. Azt is mondta, hogy néhányunkat meg is fognak verni, börtönbe dobnak és megölnek. Nem ígérte azt nekünk, hogy könnyű lesz, De azt megígérte, hogy Jézus velünk jön. Sok mai pásztor a gyülekezetekben ellenkezőjét teszi, mint Jézus. Távol tartják a bárányokat a farkasoktól. olyanok, hogy amint valaki üdvösségre jut: Nem, nem nem. Gyere be ide ebbe a szép kis gyülekezetbe. Ne menj ki oda. Amikor az emberek elkezdenek kimenni: Légy óvatos, nagyon óvatos. Ott vannak a farkasok, meg akarnak enni. Gyere ide vissza. Távol tartjuk az embereket a farkasoktól. De ez ott van kint, ahol az aratnivaló van. nekünk kint kellene lennünk az aratásban. Nem kéne az embereket távol tartani az aratástól. azért mert ott vannak a farkasok, de Jézus is ugyanúgy ott van. Jézus velünk jön. Ezt kell, hogy megtanuljuk. Szeretnék még olvasni a könyvemből: "Tehát ne félj! Tegyed meg az első lépést, és meglátod, hogy Jézus veled van! Hozzám és hozzád azt szólja Jézus: "Menjetek!" Ki kell mennünk, mint bárányoknak a farkasok közé. nem azt mondta: "Maradj itt, mert kint vannak a farkasok." Nem. Azt mondta: "Menjetek" Igen, ott vannak kint a farkasok, azok nem fognak eltűnni. Azért vannak ott, hogy félelemet keltsenek ez pedig már csak így van. Emlékezz erre, hogy amikor legközelebb odamész valakihez, mert hitben kilépsz és szóra nyitod a szádat, hogy Jézusról beszélj, akiket ismersz vagy sem. Lehet érzed majd, hogy jön a félelem. Lehet úgy érzed majd magad, mint egy kis bárány, csak azt mondja "beee" amíg remegnek a lábaid, mint egy újszülött bárányé próbálja az első kicsi lépést megtenni. De akkor emlékezz Jézus szavaira, és ahelyett, hogy azt mondod: Beee mond azt, hogy 'ÁMEN' tudva azt, hogy Jézus veled megy! Aztán tedd meg hitből az első lépést!" Amit itt olvasunk, azok nem csak szavak. Amit Jézus mond itt az valóság. Kiküld minket mint bárányokat a farkasok közé. És igen félelemet fogunk érezni. A félelem az ott van. A félelem soha sem fog teljesen eltűnni. Nem fog eltűnni. Nem tűnt el az én életemből sem. De mostmár sokszor megtapasztaltam, én, mint kis bárány: beee megteszem az első lépést: beee és kimegyek és megtapasztalom, hogy jól ment a dolog, húha! Jézus velem volt! Abban a pillanatban, amikor léptem és amikor kinyitottam a számat abban a pillanatban, mikor ráttem valakire a kezem, és kint voltam, nem is volt olyan rossz, mint amitől féltem. Jézus erőt adott és velem volt. Nahát! Ezt soha sem felejtem el. És igen, egy kicsit a következő alkalomig megfeledkezel erről, de egy kicsire azért még emlékszel. Emlékszel arra: Jézus velem volt a múltkor. Most is velem lesz majd. Aztán a következő alkalommal: 'A múltkor is velem volt és azelőtt is, akkor most is velem lesz.' Majd a következő alkalommal: Itt és itt is velem volt. Akkor ezen az alkalmon is velem lesz. Szóval a félelem nem fog elmúlni, de te emlékezni fogsz a tapasztalat alapján, hogy Jézus veled van, ezért egyre könnyebb lesz, és még könyebb és még könyebb. Szeretnélek téged ott ahol vagy bátorítani: Ne félj. Menj ki! Amit itt olvasunk, azt Jézus nem azért mondta, hogy csak elolvassuk, vagy imádkozzunk érte és megtanuljuk akár héberül vagy görögül. Jézus a saját szavait tanítja nekünk, hogy engedelmeskedjünk. Neked, hogy engedelmeskedj. Lehetek egy kicsit nyers? Provokálhatlak egy kicsit? Ne légy megtévesztve. Ne legyél egy azok közül, akikről a Bibliában olvasunk aki Jézust úgy hívja, hogy "Uram, Uram!" De aztán Jézus egy nap azt mondja neki: Miért hívsz engem Uradnak ha nem teszed azt meg amit mondok neked? Tudod a múlt alkalommal, és a tanításokból amiket eddig megnéztünk, hogy ez nem egyházasdi, ez nem missziós út kifelé a felekezeti dobozból. Ez Krisztusról és csak Krisztusról szól, és arról, hogy mire hívott el Jézus, és mi az Ő tanítványai vagyunk. Megnéztük, hogy az aratnivaló készen áll, az aratás valóban és tényleg készen áll és sok az aratnivaló és imádkoznunk kell az aratás Urához, hogy küldjön ki munkásokat, de nekünk magunknak is ki kell mennünk. Bátorítalak téged, hogy továbbra is imádkozz minden nap az Úrhoz, hogy küldjön ki még több munkást, de ugyanúgy bátorítalak, hogy te is kezdj el kimenni. Menj ki! Tedd meg az első lépést. Most újra mondom, nem arról beszélünk, hogy menj el Afrikába és áll ott egy pulpitus mögé, vagy egy gyülekezetben áll ki mikrofonnal a kezedben. Csak nézz körül magad körül. Hol vannak körülötted emberek, akiknek szüksége van Jézusra? Hol vannak azok az emberek akikkel megoszthatod Jézust? Különösen most, a végidőkben, egy őrült időszakban élünk, mindezzel a félelemmel, vírussal, meg minden. Tényleg itt az idő az egyház számára, hogy felálljon és ragyogjon. Kinyissa a száját és bátor legyen. Nem mond, hogy: bee Mondd: ÁMEN! Én hiszek Jézus szavaiban. Igen, kis báránynak érzem magam, de ki fogok menni. Jézus szavai alapján cselekszem, és áthívom a szomszédaimat és leülök velük és megosztom az evangéliumot. veszem ezt a videót az evangéliummal, és megosztom velük. Ez lehet számodra az első lépés. Nyilvánosan felmegyek a Facebookra és hírdetem Jézust. nem tudom hol kezded el, de erre bátorítalak, hogy tedd. Emlékezz Jézus képére, a bárányra és farkasokra. Igen, félelmet fogsz érezni. De a következő alkalomig, tényleg csak bátorítalak tegyél pár lépést. tegyél valami olyat, amit eddig nem, ami az evangélium hirdetését illeti. ahol ki kell nyitnod majd a szádat. Emlékszem az első alkalomra, amikor hangosan kellett imádkoznom az egy nagy lépés volt a számomra. Emlékszem az első alkalomra, amikor ki kellett nyitni a számat, hogy Jézusról beszéljek valakinek és nem tudtam, de nagyon nagy lépés volt nekem. Emlékszem minden első alkalomra, amikor tettem valamit. Miért? Mert minden kezdet nehéz. Különösen akkor, amikor az evangélium hirdetéséről van szó. De azt is láttam, hogy amikor kinyitottam a számat és beszéltem Jézusról... Hallelujja! Jézus velem volt. Ez bátorított engem, és onnantól kezdve növekedtem, megláttam azt, amit Jézus mond: Az aratnivaló valóban nagyon nagyon sok. A következő alkalomig csak imádkozz folymatosan, hogy menjenek ki munkások az aratásba, de tegyél hitlépést is. Tegyél valami olyat, amit eddig nem tettél. Oszd meg az evangéliumot valakivel. Tegyél valami olyat, amit eddig nem tettél meg. és lásd meg, hogy Jézus veled van. Legközelebb találkozunk! Viszlát! Jézus hívása