Aquay Wunne Kesuk.
Kelsey Leonard Nooweesuonk.
Jó napot mindenkinek!
A shinnecock nemzetből való vagyok.
Tabutni [köszönet] a cahuillaiaknak,
akiknek földjén ma összegyűltünk.
Arra tanítottak, hogy a víz él.
Hall bennünket,
megőrzi az emlékeket.
Magammal hoztam egy vizeskancsót,
hogy megőrizze a mai beszélgetés emlékét.
Ki rendelkezik törvényes jogokkal?
A történelem rámutat,
hogy van, aki igen, és van, aki nem.
Az Egyesült Államokban,
az őslakosok, mint jómagam,
állampolgárságot csak 1924 után kaptak.
Shinnecock őseim, a képen,
nem élveztek állampolgári jogokat.
Miért állítsuk azt a nemzetekről,
hogy jogállamban élnek,
ha nem mindenki élvezi
ugyanazt a védelmet?
Azért, mert ez az igazságtalanság
egyik legjobb ellenszere.
Őslakosként tudjuk, mi az igazságtalanság.
Jó barátunk, mentorunk, vízért menetelő
Nokomis, nagyanyánk,
Josephine Mandamin-ba
elmesélte a midewiwin-beli törzse
anisinábé népének egyik jövendölését.
Ebben pedig az állt,
hogy el fog jönni a nap,
amikor az arany unciája közel
sem fog annyit érni, mint ugyanannyi víz.
Amint erről a jövendölésről mesélt,
végigfutott agyamon világunk
összes igazságtalansága,
a világszerte látott vízválság,
majd azt mondtam: "Nokomis, nagyanya,
a jövendölés számunkra
mintha beteljesülni látszana."
Ő egyenesen rám nézett,
és azt válaszolta:
"Tudsz valamit ellene tenni?"
Ezért jöttem ma el, mert hiszem,
hogy a világban látott
víz körüli igazságtalanságok
leküzdésének egyik módja lehetne,
ha a vízhez mint élőlényhez viszonyulnánk,
és megérdemelten
jogi személyiséggel látnánk el.
Ehhez át kell formálnunk
a vízhez fűződő értékrendünket.
El kell gondolkodnunk,
hogy miként kötődünk hozzá.
Ha valaki megkérdezi:
"Mi a víz?",
általában ezt válaszolnánk:
"Eső, óceán, tó, folyó, H₂O, folyadék."
Talán még a víz szent lényegével
is tisztában vagyunk,
és azt mondjuk: a víz az élet.
Viszont, ha azt kérdezném:
"Ki a víz?"
Akárcsak ha azt kérdezném önöktől:
"Ki az ön nagyanyja?",
"Ki az ön lánytestvére?"
Ez a szemléletváltás
lényegében formálná át,
ahogyan a vízről gondolkodunk,
átformálná, hogyan hozunk döntéseket
a víz védelmének lehetőségeiről,
ugyanúgy, ahogy nagyanyánk, édesanyánk,
testvérünk, nénénk védjük.
Ilyen típusú átalakulás szükséges,
ha a világban látott vízválság ellen
fel akarjuk venni a harcot,
az olyan felemésztő vízválságok ellen,
amelyeket képernyőinken
nyomon követhetünk,
amint visszaszámlálnak a végső napig,
amikor is a városi vízellátás megszűnik.
Például a dél-afrikai Fokvárosban,
ahol 2018-ban,
a lakosságot két percnyi zuhanyzásra
és személyenként 100 liter víz
használatára korlátozták,
vagy ahogy múlt nyáron
a hibás vízgazdálkodás miatt
Csennai utcáit
több ezer műanyag kanna lepte el,
amint a lakosok órákig vártak
az először vasúton,
majd közúton érkező tartálykocsikra,
hogy fedezzék napi szükségletüket.
Vagy akár itt, az Egyesült Államokban,
a világ egyik legfejlettebb országában.
A michigani Flintnek
a mai napig nincs tiszta vize.
Bár ezekről a válságokról
valószínűleg nem hallottak:
Az észak-ontariói első nemzet
Kanadában, a neskantaga,
ahol a lakosság 1995 óta
csak forralt vizet használhat.
Vagy a Grassy Narrows,
akik évtizedek óta küszködnek
a papíripar okozta vízszennyezéssel.
Egy utóbbi tanulmány szerint
az őslakosság 90 százalékának
van valamilyen szintű,
súlyos egészségi szövődményekkel
járó higanymérgezése.
Vagy akár a navahó nemzet körében.
Az Animas folyó látható itt
2015 egyik kora reggelén,
a Gold King Mine-kiömlés előtt.
Miután a bányából
több ezer köbméter káros anyag
ömlött a folyórendszerbe,
ilyenné változott.
A navahó nemzet, a diné nép
és a folyó a mai napig próbál
a szennyezéstől megszabadulni.
Vagy akár pont itt,
a kaliforniai Palm Springsben,
ahol a cahuilla indiánok
Agua Caliente Bandje
évtizedek óta küzd a talajvíz védelméért,
hogy a jövő nemzedékek ne csak éljenek,
hanem gyarapodjanak is szülőföldjükön,
ahogy azt az idők kezdete óta tették.
Az amerikai DIGDEEP
és a US Water Alliance
nemrégiben készült tanulmánya szerint
a rassznak irányadó szerepe
van a víz- és szennyvízellátásban.
Őslakosokként pedig
mi vagyunk azok,
akik leginkább szembesülünk
víz- és szennyvízellátási gondokkal.
Indián jogászként és kutatóként hiszem,
a vizet érintő igazságtalanságok
abból erednek,
hogy a nyugati jogrendszer
képtelen a vizet
jogi személyiségként elismerni.
Meg kell kérdeznünk magunktól –
az igazság kiért van?
Csupán az emberiségért?
A társaságokat
elláttuk jogi személyiséggel.
Az USA-ban, a Legfelsőbb Bíróság
a Citizens United döntésében kimondta:
a társaság egyenlő a személlyel,
ugyanazokkal az alkotmányos jogokkal,
mint a szólásszabadság,
és ezt alkalmazta
a Hobby Lobby-ügy indoklásában,
ahol a társaságnak
a vallásszabadság jogából kiindulva
nem kellett az Obamacare-t biztosítania
alkalmazottai számára.
Ezek mindenesetre vitás esetek,
és shinnecock nőként
és jogászként eltűnődöm,
lehet-e a Nyugat erkölcsi iránytű,
amikor jogi személyiséggel
látunk el társaságokat,
ellenben a természetet nem.
A jogi személyiség
lehetővé teszi számunkra
a törvényszék előtti megjelenést,
hogy jogvédett személyként
hangunkat hallathassuk.
Ha a társaságokat felruházhatjuk vele,
a Nagy-tavakat miért nem?
A Mississippi folyót miért nem?
A bolygón bejárható vízi utakat,
amelytől mindannyiunk élete függ,
miért nem?
Tudjuk, globális klímaválságban vagyunk,
de globálisan a vizeink
is veszélyben vannak,
így globális vízválsággal nézünk szembe.
Ha e válságokat még életünkben
le akarjuk küzdeni,
változtatnunk kell.
Alapvetően át kell formálnunk
a vízhez fűződő értékrendünket.
Ebben pedig nekünk,
őslakosoknak semmi új nincs:
jogrendszerünk alapköve
a nem emberi viszonyaink
élőként és jogvédettként való felfogása.
Pedig még a nyugati világban is,
környezetjogi teoretikusok
már az 1970-es évek óta
a természet jogai mellett állnak ki.
De ez nem elég.
Változtatnunk kell.
Jogi személyiséggel
kell ellátnunk a vizet,
hiszen ebből adódóan
jogi védelemben részesülhet.
Ez a vizet a létezés, a gyarapodás,
a természetes fejlődés jogával látja el,
és legfőképpen védelmet nyújt ellenünk,
hogy ne tehessünk kárt benne,
védi az ember keltette
klímaváltozás hatásaitól,
a szennyezőanyagoktól,
az ember alkotta mérgező anyagoktól.
Továbbá ez megfordítaná
az általánosan elfogadott
"ember uralja a természetet" hierarchiát.
Emberi lényként ezen a bolygón
nem vagyunk felsőbbrendűek
más élőlényeknél.
A víznél sem vagyunk felsőbbrendűek.
Meg kell tanulnunk újra
jó gondnoknak lenni.
Gyakran hisszük, hogy a világ
végtelen vízmezőket rejt.
De nem.
Ez a bolygó, Ohke, a Földanya,
véges édesvízforrásokkal rendelkezik.
Jelenleg közel kétmilliárdan
élnek olyan országokban,
ahol nagyfokú vízhiány van.
Úgy becsülik,
hogy 2030-ra 700 millió ember
kényszerül elhagyni lakóhelyét
a víz szűkössége miatt.
Fel kell készülnünk erre a válságra.
Tehát eljött az idő a változtatásra.
Át kell formálnunk a vízhez
fűződő értékrendünket.
Képesek vagyunk rá.
Lehetünk újra jó gondnokok.
Törvényeink jogi személyiséggel
láthatják el a vizet.
Elkezdhetjük tisztelni
az indiánok és nem-indiánok közti
első szerződéseket
a vízvédelem érdekében.
Gondviselőt jelölhetünk ki a víz számára,
biztosítva, hogy jogai
állandó védelemben részesülnek.
Felállíthatunk új vízminőségi szabályokat,
holisztikus megközelítéssel,
így biztosítva a víz jólétét,
mielőtt saját szükségleteinket néznénk.
Továbbá megszüntethetjük
a víz feletti kizárólagos tulajdonjogot.
Erre számos sikeres példát
láthatunk világszerte.
Az új-zélandi Aotearoában
a Whanganui folyót
és a Gangeszt Indiában
2017-ben jogi személyiséggel látták el.
És még ebben az évben
Toledo lakossága
jogi személyiségként
ismerte el az Erie-tavat.
Itt, Kaliforniában pedig
a yurok törzs jogi személyiséggel
látta el a Kalamath folyót.
Olyan világot képzelek el,
ahol vízhez élőként viszonyulunk,
és úgy is értékeljük,
ahol a hozzá kötődő kapcsolatunk
helyreállításán fáradozunk.
Nőként mi vízhordozók vagyunk.
Méhünkben kilenc hónapig óvjuk a vizet.
Emberi lényként ez az első orvosság,
amely hat ránk.
Születésünkből eredendően
mindannyian szorosan kötődünk a vízhez,
de valahol útközben
veszni hagytuk ezt a kötődést,
és fáradoznunk kell a helyreállításán.
Mert olyan világot képzelek el,
amelyben a víz életerős
és az ökorendszer gazdagodik.
Olyan világot képzelek el,
ahol egyenként a víz polgáraként
felvállaljuk a felelősséget
és védelmezzük a vizet.
Nokomis szavaival élve:
Mit tehetünk az érdekében?
Mit tehetünk a vízért?
Beszélhetünk a helyi képviselővel,
elmehetünk a városi közgyűlésre.
Támogathatjuk a víz
jogi személyiségként való elismerését.
Követhetik Toledo lakosságának példáját,
és az alapoktól kezdve
kialakíthatják saját jogszabályaik,
ha a képviselők nem akarják megírni,
és a vizet jogalanyként elismerni.
Tanulhatunk az őslakosok
mára már elfoglalt földjeiről és vizeiről,
és az indiánok jogrendszeréről,
amely máig érvényben van.
Végül a vízhez is fordulhatunk,
és helyreállíthatjuk a kötődésünket.
Menjenek ki a lakóhelyükhöz
legközelebb eső vízhez,
és derítsék ki, miért veszélyeztetett.
De bármit tegyenek is,
azt kérem, ígérjék meg maguknak,
hogy mindennap megkérdezik:
"Tettem-e valamit ma a vízért?"
Ha teljesíteni tudják ezt az ígéretet,
hiszem, hogy bátor
és gyönyörű világot formálhatunk,
ahol a jövő nemzedéke
képes lesz úgy fordulni a vízhez,
mint ahogy az nekünk megadatott,
ahol minden közösségnek,
emberi és nem emberi viszonyban,
megvan az élethez kellő vize,
mert a víz élet.
Tabutni. Köszönöm.
(Taps)