Kézzelfogható problémák. Mindig is úgy éreztem, amióta az eszemet tudom, hogy a tudomány a fontos, sürgős problémák megoldására képes erő. Amikor kémiát hallgattam a Princeton egyetemen az egész annyira elméletinek tűnt. Arra gondoltam, hogy ha átmennék fizikára, akkor ez talán változna. Át is jelentkeztem, de nagy csalódás volt. Mikor a hullámterjedésről tanultunk, volt egy egyenlet, egy probléma, amit nem értettem. Így hát odamentem a profersszorhoz és megkérdeztem tőle, hogy miről szól ez az egész, hol létezik ez a probléma? Ő pedig azt válaszolta, hogy ez a probléma a gyakorlatban nem, csak elméletben létezik - épp most találta ki. Mondom: Jaa, értem, ok. Tehát ezt tesszük mi itt. Egyike volt ez azon fordulópontoknak, amikor kénytelen voltam feltenni magamnak a kérdést: Mit keresek én itt? Teljes és totális pazarlása ez a forrásoknak és az energiának, az emberi fejlődésnek, a kultúrának, és gyakorlatilag minden egyébnek. Hiszen rengeteg probléma még mindig. Főként a rendelkezésre álló erőforrásokkal. Az erőforrásaink kiapadnak . és ott a szegénység, a háborúk, az éhezés. Túlélés a jelenleg rendelkezésre álló remek technológiákkal? A túléléshez nem kellene sok időt befektetni. Ha jobban belegondolsz minden dolog, amit jelenleg a modern életminőség részeként élvezünk, igazából köveken, talajon, napfényen, növényeken és vízen alapszik. Ezekből pedig szinte korlátlan mennyiséggel rendelkezünk. A jelenlegi társadalom termelési-folyamatai azok, amik végessé teszik, még ha csak mesterségesen is. Mi lenne, ha meg tudnánk élni, és élvezhetnénk a modern életszínvonalat, vagy még jobbat mindössze két óra munkával, és csak helyi alapanyagokból? Milyen lenne? (Hogyan jöhetne ez létre?) A Nyílt Forrású Ökológia projekt alapköve ez az ötlet, hogy kevés erőforrásból és kevés pénzből is bárki képes legyen saját maga számára magas életszínvonalat teremteni, és mindezt úgy, hogy ehhez sem sok időre, sem pedig sok pénzre nincs szükség. (nem kell sok időt vagy pénzt rááldozni.) A mi kezünkbe kerüljön vissza az erő a technológiákkal, amiket itt létrehozunk. (Az általunk létrehozott technológiával megadhatnánk ezt az embereknek.) És ahelyett, hogy a nagyvállalatok döntsék el, hogy mit tesznek értünk a gépek, (Így a nagyvállalatok helyett - ennyi elég szerintem) Mi magunk dönthessük el, hogy a gépek miként szolgálják a saját javunkat. (mi dönthetnénk el, hogy a gépek hogyan szolgálnák a javunkat) (Vagyis )Ahelyett, hogy másokra támaszkodnánk( lennénk utalva), hogy legyártsák a nekünk szükséges tárgyakat, saját magunk készíthetünk el mindent amire csak szükségünk lehet. És mi magunknak jobbat fogunk készíteni, mint a Tesco vagy a kínai (robot-munkások - ennyi elég szerintem)rabszolga-ipar és gyerekmunkások. Mi magunk létrehozhatjuk azt a gyártási kapacitást, amivel olyan életet élhetünk, amilyenre vágyunk. (Valójában képesek vagyunk létrehozni azt a termelési kapacitást, melyre szükségünk van, hogy olyan életet élhessünk, amilyet csak szeretnénk) Mindezt pedig (Mégpedig akár )a saját kertünkben, és fenntartható módon! Építhetünk (Képesek vagyunk)olyan gépeket (építeni), amikkel (melyekkel szert tehetünk gyakorlatilag korlátlan forrásokra az alapanyagokat illetően)annyit gyárthatunk magunknak mindenből, amennyire csak szükségünk van, és aztán megmutathatjuk más embereknek is, hogy (ők hogyan képesek erre)hogyan kell ezt elérni és létrehozni. Ha van 200 ember, akik összejönnek, (Ha összegyűlik 200 ember) és egy önfenntartó közösséget szeretnének (szeretne) létrehozni, jelenleg nincs túl sok lehetőségünk az ehhez szükséges eszközök és gépek beszerzésére. (addig nincs túl sok lehetősége rá, míg szert nem tesz ilyen gépekre) Ez az a pont, ahol a Nyílt Forrású Ökológia bejön a képbe: A szükséges gépek legyártásának költsége mindössze körülbelül 1/10-ed része a bolti áruknak. Vegyünk például egy John Deer traktort. Majdnem lehetetlen egy hétköznapi ember számára (hogy csak úgy fogja magát, és összerak egyet )csak fognia magát, és összeraknia egyet egyedül. Ez egy nagyon egyedi gép. Túl egyedi. De ha mondjuk veszünk egy egyszerű motort, bármilyen motort, lemegyünk a legközelebbi barkács-boltba, és veszünk fémet és megépítjük magunknak, mint a Lifetrac-el tettük, ez már sokkal kézzelfoghatóbb, megvalósíthatóbb. A helyi (, lokalizált -nem kell mégegyszer)gazdaság előnye, hogy a hatalom, az erő a közösségen belül marad. Ahelyett hogy a pénz, amit termelünk felfelé folyik(áramlik) a piramis teteje felé, mi lenne, ha inkább megtartanánk azt (magunkak)? (Magunknál tartva - nem kő)) A vagyont, a jólétet. (Pusztán) azáltal, hogy a gyártó( a productive inkább 'termelési'-t jelent ökológiai kontextusban szerintem) mechanizmust beépítjük a rendszerbe. Ugyanazt a mennyiséget állítjuk elő, de a vagyon ittmarad, így nem kell olyan keményen dolgoznunk. Így jut időnk a családunkra, a gyerekeinkre, vagy bármi egyébre, ami nekünk fontos. Jóval egyszerűbb gyártási szempontból, ha csak egy szuper-kompatibilis modul-al dolgozunk. A Powercube jelenleg a Lifetrak-el és a CEB nyomóval is működik, és még egy pár másik géppel( gépünkkel) is, mint pl az Ironworker vagy a Coldsaw. Ez pedig sokkal egyszerűbb termék-ökológiát biztosít, mert mindössze egy erőforrást (hááát... talán inkább: egyféle energia-forrást) elég használunk több gép működtetéséhez. Egy dolog megfigyelni a gépeket, amiket itt (az oldalon fejlesztettünk ki )összeraktunk és még egy megérteni, hogyan is zajlott (maga) a fejlesztési folyamat, milyen leírások állnak rendelkezésre ezekhez a gépekhez, amik alapján le lehet őket másolni, vagy tovább lehet őket fejleszteni. Szerencsések vagyunk, mert ez a dokumentáció digitális formátumban van, és a telekommunikáció és az internet segítségével tovább tudjuk adni ezt az információt, és bárki szabadon lemásolhatja ezeket a fileokat, és saját számítógépéről használhatja vagy módosíthatja. A Nyílt Forrású Ökológia a fejlesztést nyílt forrású természetét próbálja meg megragadni, és a tényt miszerint a természethez, embertársainkhoz és a társadalmi intézményekhez egyaránt kötődünk. Erre az egészre úgy kell tekintenünk, (mint egy paradigma-váltásra, mellyel jobbá tesszük a világot) mintha a világ jobbátételének paradigmájáról beszélnénk. A nyílt forráskód megközelítés egy egyre népszerűbb és megállíthatatlanabb trend. A nyílt forráskódú szoftverekkel kezdődött, mint pl. a Linux operációs rendszer. Amikor elég ember összeáll egy adott projektre, akkor az a projekt egyszerűen jobbá válik, mint bármi más. Szóval mi ezt igyekszünk átültetni a hardware, a gépek világába. Mi lenne akkor, ha az emberek azért jönnének össze, hogy nyílt forráskódú gépeket hozzanak létre? Rengeteg fajta technológia létezik a világban. De hogy ezeket a technológiákat olyan módon rendezzük, hogy elérhetővé válik minden ember számára korlátlan módon, ez egy igen jelentős előrelépés. Most már bárki számára elérhető, aki saját maga szeretné szervezni az életét, és egész mélyre leásni, mondhatni szellemi, spirituális szinten.(hogy igazán beleáshassa magát a dolgokba, már már spirituális szinten) Ahhoz, hogy igazán megváltoztathassa mindenki a hozzáállását, és élvezze a lehetőségeket, (Hogy tényleg képesek legyenek megváltoztatni a hozzáálásukat, és kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket) és előremozdítsuk a civilizációnkat. (hogy előre mozdíthassuk civilizációnkat) Remélem, hogy az emberiség fel tud nőni a feladathoz, és megragadja ezt a lehetőséget, amit ez a fejlesztés kínál. A Nyílt Forrású Ökológia célja a jövő gazdaságának megalapozása: a nyílt, szabad forrású gazdaságé. És hogy mit is jelent ez? Egy olyan gazdaságot, amely nem csak a termelést tekintve optimális, amiben egyébként a mostani gazdasági rendszer is elég ügyes, (a mostani - szerintem: hiszen)a hatékonyan termel ugyan, viszont az elosztási rendszere nem túl jó. És hogy hogyan is hozhatjuk ezt létre? Úgy, hogy nyílttá tesszük... mondhatni ingyen adva az üzleti titkokat, vagy nyílt forrású termékeket előállítva minden téren, amire csak szükségünk lehet. Képzlej egy olyan világot, ahol mondjuk a nagyvállalatok helyett, akik egymással csatáznak, és újra meg újra megpróbálják feltalálni a spanyol viaszt - rengeteg energiát és erőforrást pazarolva - inkább mindenki összefogna és együtt hoznánk létre a legjobb termékeket, a legstrapabíróbb termékeket amik ráadásul nyílt forrásúak, tehát bárki hozzáfér, és elkészítheti őket magának. Így a gazdaságot együttműködve, nem pedig egymással (versengve)harcolva, pazarló módon tudjuk (tudnánk)végre üzemeltetni. - Tristan Copley Smith filmje -