Azért jöttem ma ide, hogy olyasmiről beszéljek, ami talán új nektek. A világ kormányai akaratlan kísérletet készülnek elvégezni az éghajlatunkkal. 2020-tól az új törvények miatt a hajóknak csökkenteniük kell kénkibocsátásukat, vagy kibocsátásuk tisztításával, vagy tisztább üzemanyagra váltva. Az emberi egészséget tekintve ez igazán jó dolog, de az emisszióból származó kénrészecskék a felhőkre is hatással vannak. Ezen a műholdas képen az USA nyugati partvidéke feletti felhők láthatóak. A felhőkben megfigyelhető sávokat a hajók kibocsátása okozta. A hajók egyrészt üvegházhatású gázokat bocsátanak ki, melyek hosszabb időn keresztül ejtik csapdába a meleget, és részecskéket, például szulfátokat, melyek a felhőkkel találkozva átmenetileg világosabbá teszik őket. A világosabb felhők több napfényt vernek vissza az űrbe, éa ezzel hűtik az éghajlatunkat. Így jelenleg az emberek két akaratlan kísérletet is végeznek az éghajlattal. Az első kísérletben emeljük az üvegházhatású gázok koncentrációját, és fokozatosan melegítjük a földi rendszert. Úgy működik mindez, mint a láz az emberi szervezetben. Ha a láz alacsony marad, hatásai enyhék. De ahogy emelkedik a testhőmérséklet, a kár egyre nagyobb, végül pedig megsemmisítő. Ebből látunk most egy kicsit. Másik kísérletünkben azt tervezzük, hogy eltávolítjuk azokat a részecskéket, melyek világosabbá téve a felhőket védenek a melegedés egy részétől. A hatás az óceáni felhőknél a legerősebb, és a tudósok úgy vélik, hogy a jövő évben a hajók csökkenő károsanyag-kibocsátása mérhető globális felmelegedést fog okozni. Sokkoló, igaz? A legtöbb károsanyag-kibocsátás tartalmaz szulfátokat, amik világosítják a felhőket: a szén, a kipufogógáz, az erdőtüzek. Tudósok úgy becsülik, a kibocsátott részecskék - melyeket a légkörben aeroszolnak neveznek - hőmérséklet-csökkentő hatása körülbelül annyi lehet, mint a melegedés, melyet eddig tapasztaltunk. Sok az e körüli bizonytalanság, ezért is bonyolult előre jeleznünk a klímánk változásait, de ahogy a kibocsátás csökken, elveszítünk egy éghajlathűtő hatást. Tehát, hogy tisztázzuk, a légkörbe kibocsátott részecskékkel az emberek jelenleg jelentősen hűtik a bolygót. Csak azt nem tudjuk, mennyire és nem tudatosan tesszük ezt. Ez aggasztó, de ugyanakkor azt is jelentheti, hogy van egy gyors módszerünk, egy vészhelyzeti orvosságunk a klímánk "lázára", ha kell, melynek eredete a természetben keresendő. Ez a NASA modellje a Föld légköréről, amely megmutatja, hogyan mozognak a felhők és a részecskék a bolygó felett. A világos rész a napfény visszaverődése a felhőkben lévő részecskékről, és ez a védőpajzs az elsődleges módja, ahogy a természet hűvösen tartja a bolygót az ember és más élőlények számára. 2015-ben a tudósok megvizsgálták, hogy hűthetnék le gyorsan éghajlatunkat. Elvetettek olyan ötleteket, mint tükrök az űrben, ping-pong labdák az óceánban és a műanyag réteg az Északi-sarkon. Úgy találták, a legműködőképesebb megoldás az lenne, ha kissé növelnék a légkör fényvisszaverő képességét. Lehet, hogy csupán egy-két százalékkal több napfény visszaverése két vagy több Celsius-fok felmelegedést is kiválthatna. Én technológiai vezető vagyok, nem tudós. Egy évtizede, éghajlatunkért aggódva, elkezdtem beszélgetni tudósokkal a felmelegedés lehetséges ellenszereiről. E beszélgetések később együttműködéssé váltak, így jött létre a Marine Cloud Brightening Project, melyről mindjárt bővebben is szót ejtek, és a SilverLining nonprofit szervezet, ahol ma dolgozom. Politikusokkal, kutatókkal, technológiai szakértőkkel dolgozunk, néhány ötletet megbeszélünk. Elég korán találkoztam John Latham brit atmoszféra-szakértővel, aki úgy vélte, hűthetnénk az éghajlatot, ahogy a hajók teszik de természetes részecskékkel: tengervízből származó, sórészecskéket tartalmazó ködöt permetezve az alkalmas felhőkkel rendelkező területekre. Ez az általam adott "tengeri felhő világosítás" néven vált ismertté. A korai modellek azt mutatták, hogy ezt az eljárást mindössze az alkalmas felhők 10-20%-án alkalmazva, talán ellensúlyozhatunk akár két Celsius foknyi felmelegedést is. Talán helyi szinten is lehetséges lenne alkalmazni az eljárást, hogy csökkentsük az óceánfelszín hőmérséklet-emelkedésének hatásait. Például az atlanti Golf-áramlat környékét hónapokkal előbb hűthetnénk a hurrikánokkal teli évszak előtt, csökkentve ezzel a viharok erejét. Vagy talán lehetséges hűteni a túlzott hőterhelésnek kitett korallzátonyok, például a Nagy Korallzátony felé tartó vizeket. De ezek az ötletek mind csak elméletiek, és a tenger feletti felhők világosítása nem az egyetlen útja a visszatükröződés növelésének. Ez történik, mikor a vulkáni aktivitás során elég erős a kitörés ahhoz, hogy elérje az atmoszféra felső részét, a sztratoszférát. Mikor a Pinatubo kitört 1991-ben, a kilövellő anyagok, köztük a szulfátok, melyek az atmoszférából visszaverik a napfényt, elérték a sztratoszférát. Ez az anyag nem tűnt el, hanem a bolygó légkörében keringett. Ez elegendő volt ahhoz, hogy több mint fél Celsius-fokkal hűtse le az éghajlatot körülbelül két évig. Ez a lehűlés vezetett 1992-ben a sarki jégréteg meglepő növekedéséhez, mely lecsökkent az ezt követő években, ahogy a részecskék lehullottak a földre. A vulkáni jelenség inspirálta a Nobel-díjas Paul Crutzen javaslatát, hogy ellenőrzött körülmények között juttassunk részecskéket a sztratoszférába, így lépjünk fel a globális felmelegedés ellen. Ennek vannak kockázati tényezői, melyeket nem ismerünk eléggé, így például a sztratoszféra felmelegedése, vagy az ózonréteg károsodása. Tudósok szerint lehetnek ennek biztonságos módjai is, de valóban itt tartunk? Érdemes fontolgatnunk ezt? Ez a szimuláció, amit az USA Nemzeti Légkörkutató Központja készített, a Föld felszíni hőmérsékletét mutatja 2100-ig. A baloldali kép a jelenlegi előrejelzést mutatja, a jobb oldali pedig egy alternatíva, itt 2020-ig folyamatosan bocsátanánk ki szilárdanyag-részecskéket a sztratoszférába, és ott tartanánk őket 2100-ig. A beavatkozás a maihoz hasonló szinten tartaná a felszíni hőmérsékletet, míg nélküle több mint három fokos emelkedés figyelhető meg. Ez lehet a különbség egy biztonságos és egy veszélyes világ között. Tehát, ha van esély arra, hogy ez valós lehetőség, nem kellene komolyan fontolóra vennünk? Jelenleg a tudományos ismeretek és a lehetőségeink ezen a téren rendkívül korlátozottak. Azt sem tudjuk, ezek a típusú beavatkozások végrehajthatóak-e, vagy hogyan írhatjuk le a kockázatukat. A kutatók az alapvető kérdések megválaszolásán dolgoznak, melyek segíthetnek eldönteni, hogy ezek valós lehetőségek-e, vagy el kellene vetnünk őket. Ennek során többféle módon vizsgálják az éghajlati rendszert, többek között számítógépes előrejelzés-modellekkel, mesterséges intelligenciát használó elemzéssel, és többféle megfigyeléssel. És bár ellentmondásos, mégis nagyon fontos, hogy a kutatók valódi technológiákat feljesszenek, és kisléptékű, de a valódi világban zajló kísérleteket végezzenek. Két kutatóprogram tervez ehhez hasonló kísérleteket. A harvardi SCoPEx kísérlet nagyon kis mennyiségű szulfátot, kálcium-karbonátot és vizet engedne a sztratoszférába egy ballon segítségével, hogy tanulmányozza a kémiai és fizikai hatásokat. Mennyi anyagot? Kevesebbet, mint amennyit egy utasszállító bocsát ki egy percnyi repülése során. Ez tehát bizonyosan nem veszélyes, és talán nem is ijesztő. A Washington Egyetem tudósai egy sor szárazföldi és óceáni teszt során tengeri sót tartalmazó ködöt terveznek a felhőkbe ereszteni. Siker esetén ezek a kísérletek az óceán feletti felhők mérhető világosodásához vezetnének. A felhő-világosítási erőfeszítés az első, amely azért fejleszt ki új technológiát, hogy ilyen módon állítson elő aeroszolokat a napfény visszaverésére. Ehhez az kell, hogy apró részecskéket állítsanak elő, gondoljunk itt a párára, ami az asztma-sprayből jön ki – mindezt pedig nagy méretekben, nézzünk csak fel a felhőkre. Ez egy bonyolult mérnöki probléma. A kifejlesztett szórófej három billió szemcsét állít elő másodpercenként, 80 nanométernyi méretben, igen maró hatású tengervízből. Nyugdíjas mérnökök fejlesztették ki a Szilikon-völgyben. Itt vannak ők, teljes munkaidőben dolgoztak hat éven keresztül, fizetés nélkül, az unokáikért. További egy-két évbe és néhány millió dollárba kerül majd, mire kifejlesztik az egész rendszert, ami szükséges a kísérletekhez. A világ más részein is egyre több a kutatási kezdeményezés. Kisebb modellező programok a kínai Beijing Normal Egyetemen, az indiai Tudományos Intézetben, a Cambridge Egyetemen egy lehetséges jövőbeli klímaközpontban és a DECIMALS Fundnál, amely globálisan a déli országokat támogatja abban, hogy tanulmányozzák a beavatkozások lehetséges hatásait a világ azon részein. De mindezen programok, a kísérletiek is, jelentős forráshiánnyal küzdenek. És ezen beavatkozások megértése jelenti a komoly problémát. A Föld egy hatalmas, bonyolult rendszer, és komoly befektetésekre van szükség az éghajlati modellekbe s a tudományos ismeretekbe azért, hogy a mainál sokkal jobban tudjuk előre jelezni az éghajlatot, és irányíthassuk mind a véletlenszerű, mind a szándékos beavatkozásokat. És ez sürgős lehet. Friss tudományos jelentések azt jósolják, hogy a következő évtizedekben a Föld láza válságosra fordul: szélsőséges forróság és tüzek, az óceáni élet pusztulása, a sarki jég eltűnése és emberek százmillióinak migrációja és szenvedése. A láz elérheti azt a pontot is, ahol a melegedés veszi át az uralmat, és emberi erőfeszítések többé nem lesznek elegendőek, hogy enyhítsék a természetben egyre gyorsuló változásokat. Az ENSZ Nemzetközi Klímaváltozási konferencia úgy becsülte, ennek elkerüléséhez kibocsátásunkat meg kell állítanunk vagy még vissza is fordítanunk 2050-ig. Gyors, radikális változások szükségesek a fő gazdasági ágakban, az energetika, az építőipar, a mezőgazdaság, közlekedés és egyéb területeken. És elengedhetetlen mindezt a lehető leggyorsabban meglépnünk. De a lázunk már olyan magas, hogy éghajlati szakértők szerint nagy mennyiségű CO₂-t kell kivonnunk a légkörből, akár a világ éves kibocsátásának a tízszeresét is, és mindezt idáig még ki nem próbált módokon. Jelenleg tehát lassú megoldásaink vannak egy gyorsan fokozódó problémára. Még a legoptimistább feltételezésekkel is a következő 10-30 évben a kockázat elfogadhatatlanul magas, véleményem szerint. Alkalmasak lehetnek ezek a beavatkozások, hogy csökkentsék a Föld lázát vészhelyzeti gyógyszerként, míg megoldást találunk a kiváltó okokra? Komoly aggályok vannak ezzel kapcsolatban. Néhányan aggódnak, hogy már a kísérletek is kifogásként szolgálhatnak, hogy halogassuk a kibocsátásunk csökkentésére vonatkozó erőfeszítéseket. Ez erkölcsi kockázatként is ismert. Mint a legtöbb gyógyszer, a beavatkozások egyre veszélyesebbek, minél többet használjuk őket. De a kutatás felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy nem folytathatjuk továbbra is az üvegházhatású gázok kibocsátását az atmoszférába, hogy ezek a lehetőségek kockázatosak, és ha használjuk őket, a lehető legkisebb mértékben kell ezt tennünk. De még ha így is van, megismerhetjük őket eléggé ahhoz, hogy kezelhessük a kockázatokat? Ki fogja eldönteni, mikor és hogyan avatkozzunk közbe? Mi történik, ha néhányak számára ez hátrányos, vagy akár csak úgy gondolják, hogy az? Ezek igazán komoly problémák. De engem az aggaszt igazán, hogy az éghajlati problémák fokozódására a vezetőknek minden lehető eszközzel reagálniuk kell. Én semmi esetre sem akarnám, hogy valódi információk és sokkal jobb lehetőségek nélkül cselekedjenek. Tudósok úgy vélik, legalább egy évtized felmérni a beavatkozások hatásait, mielőtt kifejleszthetnénk vagy használhatnánk őket. Ennek ellenére a mai napig a befektetés ezekbe a lehetőségekbe világszinten gyakorlatilag nulla. Így gyorsan kell cselekednünk, ha azt akarjuk, hogy a döntéshozók valós információval rendelkezzenek erről a vészhelyzeti gyógymódról. Van remény! A világ oldott már meg hasonló problémákat. Az 1970-es években a Földet védő ózonréteg fenyegetettségét állapították meg. Az 1980-as években a tudósok, politikusok, az ipar együtt dolgozták ki a megoldást, hogyan lehetne a problémát kiváltó anyagot lecserélni. Ezt mindössze egyetlen, jogilag kötelező megegyezéssel érték el, melyet a világ minden országa aláírt. A Montreali jegyzőkönyv. A még mai is érvényben lévő megállapodás segítette az ózon réteg felépülését, és az emberiség történetének legsikeresebb környezetvédelmi akciója. Most sokkal nagyobb fenyegetéssel nézünk szembe, de megvan a képességünk, hogy kifejlesszük a megoldást, és megállapodjunk benne, az emberiség védelme érdekében, és visszaállítsuk éghajlatunk egészségét. Ez azt jelentheti, hogy saját biztonságunk érdekében pár évtizedig visszaverjük a napfényt, miközben eltávolítjuk a CO₂-ot, és fenntarthatóvá tesszük az ipart. De mindenképpen azt jelenti, hogy most kell azon dolgoznunk, hogy megértsük a lehetőségeket, melyek e vészhelyzeti orvosság kapcsán adódnak. Köszönöm a figyelmet. (Taps)