Két évvel ezelőtt kaptam egy telefonhívást, ami megváltoztatta az életemet. "Szia, az unokatesód vagyok, Hassen." Kővé dermedtem. Tudják, több mint harminc unokatestvérem van, de közülük egy Hassen sem akadt. Hassen történetesen anyám unokatestvére volt, és menekültként épp akkor érkezett Montrealba. Ezután pár hónapon át még három rokonom jött Kanadába menedékjogot kérni, alig volt több holmijuk, mint pár ruha a hátukon. A telefonhívás óta eltelt két évben teljesen megváltozott az életem. Befejeztem az egyetemet, most egy technológusokból, kutatókból, és menekültekből álló csapatot vezetek, személyre szabott önsegítő forrásokat fejlesztünk az újonnan érkezőknek. Abban segítünk nekik, hogy leküzdjék a nyelvi, kulturális és egyéb korlátokat, melyektől úgy érzik, képtelenek irányítani az életüket. Úgy érezzük, az MI segíthet a jogok és méltóság helyreállításában, amit segítségkeresés közben oly sokan elvesztenek. Családom menekült-tapasztalata nem egyedi eset. az UNHCR [Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosa] szerint percenként húszan kényszerülnek elhagyni lakhelyüket klímaváltozás, gazdasági válság és ingatag társadalmi, politikai helyzet miatt. A helyi YMCA-menekültszállón önkénteskedve, ahová Hassent és a többi rokonomat irányították, láttuk és tanultuk meg értékelni, mennyi fáradságot és egyeztetést kíván a letelepedés. Érkezés után máris ügyvédre van szükség, aki segít két héten belül kitölteni a szükséges dokumentumokat. Be kell jelentkezni kivizsgálásra is egy előzetesen felhatalmazott orvoshoz, mert a bevándorló csak ezzel a feltétellel kaphat munkavállalási engedélyt. Lakóhelyet kell találni, még mielőtt bármilyen szociális támogatást kaphatnának. Az utóbbi néhány évben menekültek ezrei jönnek Kanadába az Egyesült Államokból, hamar észrevettük, milyen az, amikor többen kérnek segítséget, mint amennyi forrást tudunk biztosítani. A szociális szolgáltatók nem bővülnek gyorsan, és még ha a közösségek mindent meg is tesznek, amit csak tudnak, hogy minél több embernek segítsenek a korlátozott forrásokból, a bevándorlók akkor is csak vesztegelnek, várnak és várnak, azt sem tudják, hová forduljanak. Montrealban például, bár dollármilliókat költenek a letelepedés támogatására, a bevándorlók mintegy felének fogalma sincs arról, hogy vannak ingyenesen elérhető források, amik segítenék őket, a papírok kitöltésétől kezdve az álláskeresésig. Nem az a gond, hogy nem kapnak tájékoztatást. Épp ellenkezőleg: gyakran annyi információ zúdul a rászorulókra, hogy képtelenség eligazodni benne. "Nem kérek több tájékoztatást, csak mondják meg, mit tegyek!", hallhattuk újra meg újra ezt a mondatot. Ebből is láthatjuk, milyen őrült nehéz tájékozódni, amikor valaki először lép be egy új országba. A fenébe, ugyanezzel küszködtem, amikor Montrealba érkeztem, pedig doktor vagyok! (Nevetés) Ahogy egyik csapattagunk, maga is menekült, leszögezte: "Kanadában egy SIM-kártya fontosabb, mint az élelem, mert éhen halni biztos nem fogunk." De a jogi források és információ elérésének biztosítása az élet és a halál közti különbséget jelentheti. Hadd ismételjem meg: A jogi források és információ elérésének biztosítása az élet és a halál közti különbséget jelentheti. E problémák megoldására létrehoztuk az Atart, a világ első Mesterséges Intelligencián alapuló virtuális jogi tanácsadóját, ami lépésről lépésre végigvezeti a bevándorlót az új városba érkezésének első hetén. Csak szólni kell Atarnak, mihez kell segítség. Ekkor Atar feltesz néhány alapkérdést, hogy tisztázza az egyedi körülményeket, és meghatározza a forrásokhoz való jogosultságot. Például: "Van hol aludnia ma éjjel?" Ha nem: "Női menekültszálló megfelelne?" Vannak gyermekei? Atar ezek után egyénre szabott, lépésekre bontott listát generál, melyből minden megtudható, ami csak kell, hová kell menni, hogy lehet odajutni, mit vigyen magával az illető, és mire számíthat. Bármikor lehet tőle kérdezni, és ha Atar nem tud válaszolni, összehozza egy valós személlyel, aki tudja a választ. De ami a legizgalmasabb, hogy humanitárius és szolgáltató szervezeteknek segítünk adatgyűjtésben és adatelemzésben, ami nélkülözhetetlen annak megértésében, hogy mikor mire van szüksége a bevándorlóknak valós időben. Ez gyökeres változást jelent. Partnerkapcsolatba léptünk az UNHCR-rel, hogy elterjesszük a technológiát Kanadában, munkánk során kampányt indítottunk arab, angol, francia, kreol és spanyol nyelven. Amikor menekültügyről beszélünk, többnyire a hivatalos statisztikai adatra, a 65,8 millió kivándorlóra gondolunk, akik lakóhelyük elhagyására kényszerülnek. A valóság azonban ennél sokkal drámaibb. 2050-re további 140 millió ember lesz, akiket környezetromlás miatt fenyeget majd az elvándorlás kényszere. Ma pedig – csak ma – már csaknem egymilliárdan élnek illegális telepeken és nyomornegyedekben. A letelepülés és az integráció korunk egyik legnagyobb kihívása. Mi pedig reméljük, hogy az Atar minden bevándorlónak segítséget nyújt. Abban bízunk, hogy az Atar képes fokozni a meglévő erőfeszítéseket, és enyhíteni a szociális biztonsági hálóra nehezedő nyomást, ami már minden képzeletet felülmúl. Ám ami számunkra a legfontosabb, az az, hogy munkánkkal helyreállíthatjuk a jogokat és a méltóságot, amit a menekültek a letelepülés és az integráció során elvesztenek, mégpedig úgy, hogy magukon segíthetnek a szükséges forrásokkal, amiket nyújtunk. Köszönöm. (Taps)