Két évvel ezelőtt
kaptam egy telefonhívást,
ami megváltoztatta az életemet.
"Szia, az unokatesód vagyok, Hassen."
Kővé dermedtem.
Tudják, több mint harminc
unokatestvérem van,
de közülük egy Hassen sem akadt.
Hassen történetesen
anyám unokatestvére volt,
és menekültként épp akkor
érkezett Montrealba.
Ezután pár hónapon át
még három rokonom jött Kanadába
menedékjogot kérni,
alig volt több holmijuk,
mint pár ruha a hátukon.
A telefonhívás óta eltelt két évben
teljesen megváltozott az életem.
Befejeztem az egyetemet,
most egy technológusokból, kutatókból,
és menekültekből álló csapatot vezetek,
személyre szabott önsegítő forrásokat
fejlesztünk az újonnan érkezőknek.
Abban segítünk nekik, hogy leküzdjék
a nyelvi, kulturális és egyéb korlátokat,
melyektől úgy érzik, képtelenek
irányítani az életüket.
Úgy érezzük, az MI segíthet
a jogok és méltóság helyreállításában,
amit segítségkeresés közben
oly sokan elvesztenek.
Családom menekült-tapasztalata
nem egyedi eset.
az UNHCR [Egyesült Nemzetek
Menekültügyi Főbiztosa] szerint
percenként húszan kényszerülnek
elhagyni lakhelyüket
klímaváltozás, gazdasági válság
és ingatag társadalmi,
politikai helyzet miatt.
A helyi YMCA-menekültszállón
önkénteskedve,
ahová Hassent és a többi
rokonomat irányították,
láttuk és tanultuk meg értékelni,
mennyi fáradságot és egyeztetést
kíván a letelepedés.
Érkezés után máris ügyvédre van szükség,
aki segít két héten belül kitölteni
a szükséges dokumentumokat.
Be kell jelentkezni kivizsgálásra is
egy előzetesen felhatalmazott orvoshoz,
mert a bevándorló csak ezzel a feltétellel
kaphat munkavállalási engedélyt.
Lakóhelyet kell találni,
még mielőtt bármilyen szociális
támogatást kaphatnának.
Az utóbbi néhány évben
menekültek ezrei jönnek Kanadába
az Egyesült Államokból,
hamar észrevettük, milyen az,
amikor többen kérnek segítséget,
mint amennyi forrást tudunk biztosítani.
A szociális szolgáltatók
nem bővülnek gyorsan,
és még ha a közösségek mindent
meg is tesznek, amit csak tudnak,
hogy minél több embernek segítsenek
a korlátozott forrásokból,
a bevándorlók akkor is
csak vesztegelnek, várnak és várnak,
azt sem tudják, hová forduljanak.
Montrealban például,
bár dollármilliókat költenek
a letelepedés támogatására,
a bevándorlók mintegy felének
fogalma sincs arról,
hogy vannak ingyenesen elérhető források,
amik segítenék őket,
a papírok kitöltésétől kezdve
az álláskeresésig.
Nem az a gond,
hogy nem kapnak tájékoztatást.
Épp ellenkezőleg: gyakran annyi
információ zúdul a rászorulókra,
hogy képtelenség eligazodni benne.
"Nem kérek több tájékoztatást,
csak mondják meg, mit tegyek!",
hallhattuk újra meg újra ezt a mondatot.
Ebből is láthatjuk, milyen
őrült nehéz tájékozódni,
amikor valaki először
lép be egy új országba.
A fenébe, ugyanezzel küszködtem,
amikor Montrealba érkeztem,
pedig doktor vagyok!
(Nevetés)
Ahogy egyik csapattagunk,
maga is menekült, leszögezte:
"Kanadában egy SIM-kártya
fontosabb, mint az élelem,
mert éhen halni biztos nem fogunk."
De a jogi források és információ
elérésének biztosítása
az élet és a halál közti
különbséget jelentheti.
Hadd ismételjem meg:
A jogi források és információ
elérésének biztosítása
az élet és a halál közti
különbséget jelentheti.
E problémák megoldására
létrehoztuk az Atart,
a világ első Mesterséges Intelligencián
alapuló virtuális jogi tanácsadóját,
ami lépésről lépésre
végigvezeti a bevándorlót
az új városba érkezésének első hetén.
Csak szólni kell Atarnak,
mihez kell segítség.
Ekkor Atar feltesz néhány alapkérdést,
hogy tisztázza az egyedi körülményeket,
és meghatározza a forrásokhoz való
jogosultságot.
Például: "Van hol aludnia ma éjjel?"
Ha nem: "Női menekültszálló megfelelne?"
Vannak gyermekei?
Atar ezek után egyénre szabott,
lépésekre bontott listát generál,
melyből minden megtudható, ami csak kell,
hová kell menni, hogy lehet odajutni,
mit vigyen magával az illető,
és mire számíthat.
Bármikor lehet tőle kérdezni,
és ha Atar nem tud válaszolni,
összehozza egy valós személlyel,
aki tudja a választ.
De ami a legizgalmasabb,
hogy humanitárius és szolgáltató
szervezeteknek segítünk
adatgyűjtésben és adatelemzésben,
ami nélkülözhetetlen annak megértésében,
hogy mikor mire van szüksége
a bevándorlóknak
valós időben.
Ez gyökeres változást jelent.
Partnerkapcsolatba léptünk az UNHCR-rel,
hogy elterjesszük
a technológiát Kanadában,
munkánk során kampányt indítottunk
arab, angol, francia,
kreol és spanyol nyelven.
Amikor menekültügyről beszélünk,
többnyire a hivatalos statisztikai adatra,
a 65,8 millió kivándorlóra gondolunk,
akik lakóhelyük elhagyására kényszerülnek.
A valóság azonban ennél sokkal drámaibb.
2050-re további 140 millió ember lesz,
akiket környezetromlás miatt fenyeget majd
az elvándorlás kényszere.
Ma pedig – csak ma –
már csaknem egymilliárdan élnek
illegális telepeken és nyomornegyedekben.
A letelepülés és az integráció
korunk egyik legnagyobb kihívása.
Mi pedig reméljük, hogy az Atar
minden bevándorlónak segítséget nyújt.
Abban bízunk, hogy az Atar képes
fokozni a meglévő erőfeszítéseket,
és enyhíteni a szociális biztonsági
hálóra nehezedő nyomást,
ami már minden képzeletet felülmúl.
Ám ami számunkra a legfontosabb,
az az, hogy munkánkkal helyreállíthatjuk
a jogokat és a méltóságot,
amit a menekültek a letelepülés
és az integráció során elvesztenek,
mégpedig úgy, hogy magukon segíthetnek
a szükséges forrásokkal, amiket nyújtunk.
Köszönöm.
(Taps)