Szeretném, ha új szemszögből képzelnénk el a világot. Mutatok néhány térképet, amelyeken Ben Henning rajzolta le a bolygót úgy, ahogy a legtöbben még soha nem látták. Itt egy jól ismert kép. Annyira idős vagyok, hogy azelőtt születtem, mielőtt ez a kép készült. Nyilvánvalóan az első szavam a "hoold, hoold" volt, de szerintem ezek csak édesanyám különleges ábrándjai arról, hogy mit láthat a kisfia a tévé fekete-fehéren villogó képernyőjén. Csupán néhány évszázada gondoljuk úgy, a legtöbben legalábbis, hogy a bolygónk gömbölyű. Amikor először megpillantottuk ezeket a képeket a 60-as években, a világ hihetetlen sebességgel változott. Az én kis tudományágamban, az emberi földrajzban, egy Waldo Tobler nevű térképész új térképeket rajzolt a bolygóról, melyek mostanra már elterjedtek, és most megmutatok egyet közülük. Ez a térkép a Földet ábrázolja, de ez a térkép kicsit furcsának tűnhet. Ezen a térképen kinyújtottunk helyeket úgy, hogy a területek, ahol sok ember él, nagyobbra rajzoltuk, és azokat a térségeket, mint a Szahara vagy a Himalája, ahol kevesebb ember él, összehúztuk. Mindenkinek a bolygón azonos méretű területe van. A városok fényesen világosak.. A vonalak tengeralatti kábeleket és kereskedelmi útvonalakat ábrázolnak. És van még egy különös vonal, amelyik a Dalianból, egy kínai kikötőből Szingapúr mellett elhaladva, a Szuezi-csatornán keresztül, a Földközi-tengeren át, egy kis kanyarral Rotterdamba érkezik. És megmutatja az utat, melyet a világ legnagyobb hajója tett meg alig egy éve, egy hajó, mely annyi árukkal teli konténert szállított, hogy ha a kirakodás után a szállított kamionok sorba állnának, 100 kilométer hosszú sor lett volna. Így van ma a földünk összekötve. Ez azoknak a dolgoknak mennyisége, melyeket naponta világszerte szállítunk, egyetlenegy hajó, egyetlenegy hajóúton, öt hét alatt. Elég régóta városokban élünk, de legtöbben nem éltünk városokban. Ez Çatalhöyük, az egyik legelső városa a világon. Virágkorában, 9000 évvel ezelőtt, az emberek mások házainak tetején átkelve tudtak eljutni saját otthonukhoz. Ha figyelmesen megnézzük a város térképét, látjuk, hogy nincsenek utcák, mert az utcákat mi találtuk fel. A világ változik. Próbálkozással változik. Lassan, lépésről lépésre dolgozzuk ki, hogy hogyan élhetnénk jobban. És a világ mostanában hihetetlen sebességgel kezdett el változni. Csak az utolsó hat, hét, vagy nyolc generáció ideje alatt jöttünk rá valóban, hogy az ember az egy faj. Csak az elmúlt néhány évtizedben lett lehetséges egy ilyen térkép lerajzolása. Ismétlem, az alsó térkép a világ népességét mutatja, de felette a nyilak azt ábrázolják, hogyan terjeszkedtünk Afrikából, dátumokkal a vélt helyekről, ahová elértünk bizonyos időkben. Újra kell rajzoljam néhány havonta ezt a térképet,, mert valaki felfedezi, hogy egy bizonyos dátum hibás. Hihetetlen gyorsasággal ismerjük meg magunkat egyre jobban. És változunk. Sok változás fokozatosan történik. Lerakódás. Nem vesszük észre a változást, mert rövid az életünk, 70, 80, ha szerencsénk van, 90 év. A grafikonon látható a világnépesség növekedésének évenkénti aránya. Meglehetősen alacsony volt úgy 1850-ig, és akkor a népességnövekedés aránya elkezdett emelkedni, így körülbelül akkor, amikor én születtem, amikor először láttuk azokat a képeket a bolygónk holdjáról, a világ népessége éveként két százalékkal növekedett. Ha továbbra is két százalékkal növekedett volna évente csak még néhány évszázadig, az egész bolygót befedte volna az emberi testek kavargó tömege, folyamatosan egymáshoz érve. És az emberek megijedtek. Megijedtek a népességnövekedéstől amit 1968-ban "népesség bombának" neveztek. De ha megnézzük a grafikon végét, a növekedés lelassult. Az évtized - a 70-es, 80-as, 90-es, 2000-es években és ebben az évtizedben még gyorsabban - a népességnövekedés csökken. A bolygónk stabilizálódik. Haladunk afelé, hogy kilenc, tíz vagy 11 milliárd ember legyen az évszázad végére. E változás során felfordulásokat láthatunk. Láthatjuk a második világháborút. Láthatjuk az 1918-as influenzajárványt. Láthatjuk az óriási mértékű kínai éhezést. Általában ezekre az eseményekre fektetünk hangsúlyt. A hírekben a borzalmas eseményekre összpontosítunk, nem pedig a fokozatos változásra és a jó hírekre. Aggódunk az emberekért. Azon aggódunk, hogy hány ember van. Aggódunk, hogy hogyan tudjuk távol tartani az embereket. Ez pedig a világ térképe úgy alakítva, hogy annál nagyobb egy terület, minél távolabb élnek az emberek attól a helytől. Ha tudni szeretnék, hogy hol lennének minél messzebb mindenkitől, ezek a legjobb helyek. Évről-évre, egyre nagyobbak ezek a területek, mert világszerte hagyjuk el a falvakat. A városokba költözünk. Egyre sűrűbben lakottak a városok. Visszatértek a farkasok Európába, és a farkasok a kontinensen keresztül nyugat felé vonulnak. A világunk változik. Aggódunk. Ez a térkép mutatja, hogy hol esik eső a bolygónkon. Ezt már tudjuk. És megnézhetjük Çatalhöyük egykori helyét, ahol három kontinens találkozik, Afrika, Ázsia és Európa, és láthatjuk, hogy nagyszámú ember él ott, olyan területeken, ahol nagyon kevés víz van. És azok a területek is láthatók, melyeknél nagyon sok eső esik. Lehetünk egy kicsit kifinomultabbak is. Ahelyett, hogy az emberek szerint alakítjuk a térképet, alakíthatjuk a víz szerint, és akkor havonta változtathatjuk, hogy megmutassuk az eső mennyiségét a Föld mindegyik apró zugában. Láthatjuk, ahogy a monszunok folyamatosan mozognak a bolygón, és szinte olyan, mintha dobogna a Föld szíve. És ez mind csak az eddigi életem folyamán vált lehetségessé, hogy így láthatjuk a helyet, ahol élünk. Van elegendő vizünk. Ezen a térképen láthatjuk, hol termesztjük a világon az élelmünket. Ezen területektől függünk leginkább a rizs, kukorica, és gabona termésért. Az emberek félnek, hogy nem lesz elegendő étel, de tudjuk, hacsak kevesebb húst ennénk és kevesebb gabonával etetnénk az állatokat, elég étel lenne mindenkinek addig, amíg egy embercsoportként tekintünk magunkra. És azt is tudjuk, hogy mit teszünk manapság szörnyen rosszul. Már biztosan látták ezt a világtérképet. Ez a térkép műholdak által fényképezett képekből készült, ha emlékszünk azokra a műholdakra a bolygó körül, melyeket az előadásom elején mutattam, és ezen a képen láthatjuk, hogy hogyan néz ki a Föld éjjel. Általában, ha ilyen térképet látunk, egy megszokott térképen, amelyet mindannyian jól ismerünk, azt hisszük, hogy az emberek lakta területeket látjuk. Ahol a fények világítanak, ott élnek emberek. De ennél a képnél ne feledjük, megint kinyújtottuk a térképet. Ezen a térképen mindenhol ugyanolyan a népességsűrűség. Ahol nem élnek emberek, azt a területet összezsugorítottuk, hogy eltűnjön. Így tehát mindenkit egyformán kihangsúlyozunk. Most a fények már nem azt jelzik, hol vannak emberek, mivel az emberek mindenhol ott vannak. A fények a térképen, a fények Londonban, Kairóban és Tokióban, a fények az Egyesült Államok keleti partvidékén, a fények, melyek azt mutatják, hogy hol élnek azok az emberek, akik annyi energiát pazarolnak, hogy megengedhetik maguknak, hogy pénzt költsenek az égbe nyúló világítással úgy, hogy a műholdak egy ilyen képet tudtak készíteni. A sötét területek a térképen olyan helyek, ahol az embereknek nincs hozzáférésük túl sok energiához, vagy olyan helyek, ahol van, de megtanultak felhagyni az ég megvilágításával. És ha meg tudnám mutatni ennek a térképnek az animált változatát, látnánk, hogy Tokió valójában sötétebb lett, mert Japánban a cunami óta az addigi áramfogyasztásuk háromnegyedét használhatják csak, mert leállították az atomerőműveket. És a világnak még sincs vége. Csak kevesebb fényt világítottunk fel az égre. Rengeteg jó hírt hallunk ma a világban. Csökken a csecsemőhalandóság, már egy ideje hihetetlen mértékben. Néhány évvel ezelőtt a kisbabák száma, akik világrajövetelük első évében haltak meg, öt százalékot zuhant csak egy év alatt. Több gyerek jár iskolába, tanul olvasni és írni, kapcsolódik az Internetre és fog egyetemre járni, mint valaha, elképesztő gyorsasággal, és a fiatalok többsége, akik világszerte egyetemre járnak, nő, és nem férfi. Sorolhatnám a jobbnál jobb híreket arról, hogy mi javul és fejlődik a bolygón, de hajlamosak vagyunk a számunkra könnyebben elérhető rossz hírekre összpontosítani. Rebecca Solnit szerintem kiválóan összefoglalta: „Az apró, észrevehetetlen változások növekedése, melyek elősegítik a fejlődést és korunkat a múlttól alapvetően megkülönböztetik" - a múlt sokkal stabilabb volt - „egy ellentét, melyet elhomályosít a lassú átalakulás egyhangú mivolta, esetenként zűrzavarral megszakítva." Néha szörnyű dolgok történnek. Ezeket a szörnyű dolgokat mutatják nekünk a hírekben minden este. Arról nem hallunk semmit, hogy a népesség csökken. Arról sem hallunk, hogy a világunk egyre jobban összekapcsolt. Nem beszélnek a hihetetlen előrelépésekről a felfogásunkban. Nem beszélnek arról, hogy miként tanulunk meg kevesebbet pazarolni és fogyasztani. Ez az utolsó térképem. Ezen a térképen, kivettük a tengereket és az óceánokat. Most csupán kb. 7,4 milliárd embert látunk egy hozzájuk arányosított térképen. Több mint egy milliárd embert látunk Kínában, és láthatjuk a világ legnagyobb városát Kínában, de nem tudjuk a nevét. Láthatjuk, hogy India van a világunk közepén. Láthatjuk, hogy Európa a szélén van. És mi ma Exeterben a bolygónak egészen a szélén vagyunk. Egy apró kavicson vagyunk Európán kívül, ahol a világ felnőtteinek kevesebb mint egy százaléka él, és a világ gyermekeinek kevesebb mint fél százaléka. Egy stabilizálódó, városiasodó világban élünk, egy öregedő világban, egy összekapcsolódó világban. Nagyon sok mindentől van okunk félni, de nem kell annyira félnünk egymástól, mint ahogy most érezzük, és látnunk kell, hogy már egy új világban élünk. Nagyon szépen köszönöm. (Taps)