Hogyan tudják a dolgozó párok leginkább támogatni egymást

Lehetséges, hogy sikeres karrierük ÉS sikeres házasságuk is legyen egyszerre. Jennifer Petriglieri professzor és író elmagyarázza, hogyan hozhatnak meg párukkal döntéseket úgy, hogy azok mindkettőjük életében működjenek – anélkül, hogy az egyéni vágyaikat feladnák.

Talán furcsán hangzik,
hogy felhozom a munkát,

de amikor szerelembe esünk,

sokszor számításba vesszük,

milyen hatással lesz
a szerelem az életünkre,

és a munkánk valamint a karrierünk
nagy szerepet játszanak ebben.

[Így dolgozunk mi]

[Létrejött a Dropbox támogatásával]

Minden dolgozó pár
nehéz döntések előtt áll,

és ezek lehetnek tét nélküli játszmák.

Az egyik félnek munkát ajánlanak fel
egy másik városban,

így a másiknak ott kell hagynia
a munkáját és elölről kezdeni.

Az egyik fél jobban kiveszi részét
a gyereknevelésben,

felfüggeszti karrierjét,

így a másik fél küzdhet
egy kiváló előléptetésért.

Az egyik nyer, a másik veszít.

És míg egyes párok,
akik e döntéseket hozzák, elégedettek,

addig mások keservesen megbánják őket.

Mi a különbség?

Az elmúlt hét évet dolgozó párok
tanulmányozásával töltöttem,

és rájöttem, a kulcs nem az,
mit választanak a párok,

hanem az, hogyan választanak.

Természetesen nem tudjuk
uralni körülményeinket,

és korlátlan választási
lehetőségeink sincsenek.

De hogyan tudnak a párok jól választani

a meglévők közül?

Először is, kezdjék korán, még jóval
az előtt, hogy választani kéne.

A nehéz döntés előtt álló pillanatban –

mondjuk, egyikük újrakezdené az iskolát,

vagy elfogadna egy
rizikós munkaajánlatot –

már túl késő.

A jó választás azon alapszik,
hogy időben megértik egymás vágyait –

vágyakat,
mint egy kisvállalkozás elkezdése,

a nagycsalád közelében élni,

elég pénzt gyűjteni egy saját házra,

vagy még egy gyereket vállalni.

Sokan az alapján mérik életüket,

hogy összehasonlítják
vágyaikkal, amit tesznek.

Amikor kicsi a különbség,

elégedettnek,

amikor viszont nagy,

boldogtalannak érzik magukat.

És ha kapcsolatban vannak,

részben partnerüket hibáztatják.

Évente legalább kétszer
időt kell szakítani arra,

hogy megbeszéljék vágyaikat.

Nagy híve vagyok annak,

hogy készüljön feljegyzés
e beszélgetésekről.

Tollat ragadni partnerünkkel segít abban,

hogy észben tartsuk egymás vágyait,

és hogy közösen írjuk életünk történetét.

A következő: azon lehetőségek
a megszüntetése,

melyek nem segítik a közös életet.

Meghúzhatják ezeket a határokat,
amik megkönnyítik a nehéz döntéseket.

Határok, mint a földrajz:
Hol szeretnének élni és dolgozni?

Idő: Heti hány munkaóra mellett
lehetséges a családi élet?

Utazás: Hány üzleti út férne igazán bele?

Amint leszögezték a határokat,
a döntés könnyűvé válik,

amikor egy olyan lehetőséget
kapnak, ami ezen kívül esik.

"Nem megyek arra az állásinterjúra,

mert eldöntöttük, hogy nem akarunk
az ország másik felébe költözni".

Vagy: "Le fogom csökkenteni a túlóráimat,

mert megegyeztünk, hogy a család,
több időt tölt együtt".

Azok a párok, akik megértik
egymás vágyait,

és elköteleződnek az erős határok mellett,

megbánás nélkül engedhetik el
a látszólag vonzó lehetőségeket.

Ha a határokon belüli lehetőségekkel
találják szembe magukat,

akkor az számít, hogy a döntés,
amit meghoznak,

tartósan egyensúlyban tartja
a párkapcsolatot,

még akkor is, ha nem teljesen
felel meg mindkét fél vágyainak

egyidejűleg.

Ha döntéseiket nagyrészt
csak az egyik fél hozza meg,

vagy az egyik fél vágyait jobban
támogatja, mint a másikét,

hatalmi kiegyensúlyozatlanság alakul ki.

A kiegyensúlyozatlanság,
amit találtam, felelős azért,

hogy a legtöbb dolgozó pár elbukik.

Végül az egyik megunja,

hogy inkább támaszték, mintsem társ.

Azért, hogy ezt elkerüljétek,

kövessétek időről-időre döntéseiket.

Ellentétben a vágyakkal és határokkal,

nem kell részletes jegyzőkönyvet készíteni
minden egyes meghozott döntésről.

Csak beszélgessenek nyíltan arról,
hogy mennyire érzik késznek magukat

mindkettőjüket befolyásoló döntést hozni.

Honnan fogják tudni, hogy jól döntöttetek?

Egy gyakori félreértés,

hogy csak utólag tudhatják,
hogy jó döntést hoztak.

És talán igaz, hogy utólag
ítéljük meg az életet,

de muszáj előre tekinteni.

Úgy találtam, hogy a párok,

akik jónak tartják döntéseiket,

nem csak a végkifejlet miatt éreznek így;

hanem azért, mert a döntés egyénileg
és párként is elősegítette a fejlődésüket,

az, ahogy meghozták.

Nem azért, amit választottak,

hanem azért, mert
szándékosan választottak,

és ettől közelebb kerültek egymáshoz
és szabadabbá váltak.