Érvényesülés a munkaerőpiacon személyes történettel

Álláskereséskor talán úgy érezhetjük, nem vagyunk elég jók vagy elég képzettek, hogy megkapjuk az állást. Pedig nem így van. Hogyan tudjuk kétségeinket és küzdelmeinket erősségre változtatni Aimée Eubanks Davis, a Braven alapítója és vezérigazgatója segítségével?

A számítógép előtt ülünk,
az álommunkánkra jelentkezünk.

Aztán eszünkbe ötlik,

hogy ez időpocsékolás.

Talán azt gondoljuk:

"Szüleim nem jártak egyetemre",

vagy "tanulási nehézségeim vannak".

"A cég weboldalán

a legfelső vezetők közül
senkit sem láttam,

aki az én bőrszínemet
vagy nememet képviselte volna."

"Ki van zárva, hogy megkapom az állást."

Tehát be sem nyújtjuk a jelentkezést.

De itt vagyok, hogy elmondjam,

a csekély tapasztalatunkból
fakadó önbizalomhiány

lehet a kulcsa karrierünk sikerének.

[Hogyan dolgozunk?]

Legtöbben megtapasztaljuk
az önbizalomhiányt, ha nagy a tét,

főként a színesbőrűek,

első generációs egyetemisták,

vagy ha hátterünk nem hagyományos,

"nem illünk a képbe".

Ha ezek illenek önre,
akkor üdvözlöm a klubomban!

Rájöttem, hogy e tapasztalatok,

amelyek tehernek látszanak,

igazából másoktól megkülönböztető erősség.

A titok abban áll, hogy másként
fogjuk fel a történetünket.

Még ha nem hagyományos utat
választottunk is,

időközben akkor is bizonyos
készségekkel gyarapodtunk,

melyek értékesek a munkaerőpiacon.

A dolgunk, hogy ezeket felismerjük,
és hírt adjunk róluk,

mert valószínűleg ez nyitja meg az utat

valamely remek munka felé.

Tudom, hiszen én is küzdöttem
önbizalomhiánnyal,

melyet le kellett győznöm.

Nem volt csúcs
a szakmai gyakorlat az egyetemen,

nem is voltam kiemelkedő hallgató.

Mikor eljött a záróvizsga ideje,

csak dicsérettel – laude – diplomáztam,
a kitűnő – a cum laude – helyett.

Nem jöttem rá,

hogy erősségem a kapcsolatteremtés,

és most mint tehetségkocka és cégvezető

diplomások ezreit figyeltem,

akik önbizalomhiánnyal
küzdöttek, de legyőzték,

és elképzelhetetlen dolgokat
vittek véghez.

Mégpedig így:

Tegyünk fel magunknak két kérdést.

Az első: miért szeretnénk ezt a munkát?

Talán már ismerjük
a munkát vagy munkakörnyezetet,

amely boldoggá tesz minket,

vagy talán ez még nem alakult ki bennünk.

Általában a tapasztalatunk
képes nyomra vezetni,

Pl. a nagymama kétkezi munkás volt,

és amiatt aggódott,

hogy nem lesz jogosult
minőségi egészségügyi ellátásra?

Esetleg az öcsénk diszlexiával küzdött,

és segítettük az olvasásban?

Emiatt pedig jobban belemerültünk
az oktatáspolitikába?

Ha állásinterjún veszünk részt,

ezekről ajánlatos beszélnünk,

mert a munka iránti szenvedélyünket

és elkötelezettségünket láttatjuk vele.

Ismerek egy fiatalembert, Dylant,

aki nem osztotta meg arról a történetét,

hogy ő töltötte ki fiatalkorában

a szülei bevándorlási papírjait.

Mert mikor erről mesélt,

az emberek gyakran azt hitték,
hogy szülei nem tanult emberek.

Dylan rájött, hogy ki kell használnia

e hihetetlen történet erejét,

elméleti tudásával együtt.

Elmondta, hogy mikor
jogi egyetemre jelentkezett,

egyértelmű volt, miért választotta
az ügyvédi pályát.

Most harmadéves a Georgetown jogi karán.

A második felteendő kérdés:

miként mondjuk el történetünket,

hogy kiemeljük egyedi erősségeinket,
melyeket magunkkal viszünk majd?

Pl. olyan munkát is végeztünk

egyetemi tanulmányunk alatt,

amely teljesen eltért
a választott szakirányunktól?

Ez bizonyítja, hogy képesek
vagyunk beosztani az időnket,

és erős a munkaerkölcsünk.

Félbe kellett hagynunk tanulmányainkat

egyik szülőnk betegsége miatt?

Töltsük ki az üres részt!

Meséljük el, hogyan terveztük meg
a kezelése menetét,

miként kellett alkalmazkodnunk
a bonyolult napirendjéhez.

Ezzel megmutatjuk,

hogy gondoskodók és jószívűek vagyunk.

Ettől válik valaki jó csapattaggá.

Ha a történetünkben ismét
megfogalmazzuk a nehézségeket,

az önbizalmunkat újra és újra növeli.

De ez időbe telik.

Olyan ez, mint a maratonfutás.

Készülni kell rá, edzeni.

Ideje reflektálni a kemény kérdésekre,

melyekre választ kell adnunk.

A válaszunktól válunk egyedivé.

Hangsúlyozom:

amikor a történetünk elmondását tanuljuk,

adjuk elő meggyőzően.

Biztos vagyok benne,

hogy a felvételt végző vezető is
meg fogja érezni benne az erőt.