Hogyan fejleszti a nyíltvízi úszás az ellenálló képességemet?

Merüljünk mélyre Bhakti Sharma nyíltvízi úszóval, miközben elmondja nekünk, mit tanult az ellenálló képességről személyes útjaa során a tikkasztó rádzsasztáni hőségtől a csontig hatoló vizekig, ahol világcsúcsot úszott az Antarktisz közelében, valamint kísérjük el bátor vállalkozására, amikor átúszta a La Manche csatornát. "Az óceán közepén nincs hová bújni" – mondja Sharma.

Shah Rukh Khan: Bátorság, elszántság
és céltudatos szemlélet.

Ezek jellemzik mindazokat,
akik nagy célokra törnek.

Ők a rettenthetetlenek,
akik sosem gondolnak bukásra.

Ami számunkra legyőzhetetlen tenger,

az a következő előadónk számára
ellenállhatatlan célkitűzés,

ő arra született, hogy meghódítsa.

Ugorjunk hát fejest mindenre elszánt
előadónk történetébe!

Bhakti Sharma,

aki a hosszútávúszó világban
gerjeszti a hullámokat.

Bhakti Sharma!

(Taps)

Bhakti Sharma: Képzeljék el,
hogy a perzselő rádzsasztáni hőségben,

tikkasztó nyári délután

egy két és fél éves csöppség
robogózik az anyukájával,

miközben fogalma sincs, merre tartanak.

Majd húsz perc múlva

ez a csöppség egyszer csak

feje búbjáig a víz alatt találja magát.

Fel se fogtam, mi történik,

csapkodtam, kapálództam, sikoltoztam,

nyeltem a vizet,

görcsösen kapaszkodtam anyukámba,
az életemet féltve.

Így tanultam meg úszni.

Medencében kezdtem,
két és fél éves koromban,

aztán 14 évesen áttértem
a nyíltvízi úszásra.

Tehát már több mint 25 évet
szenteltem ennek a sportnak,

ezalatt úsztam már a világ
összes óceánjában,

átúsztam a La Manche csatornát –

ez köztudottan az úszás Mount Everestje –,

és világcsúcsot úsztam
a fagyos Déli-óceánban.

(Taps)

Ha túl sok időt töltünk
egyetlen sportágban,

már túlnő önmagán,

és tükörré válik.

Megmutatja a valódi énünket.

Sportolói beállítottságunkat
nemcsak a verseny napján tesszük próbára,

hanem minden áldott napon.

Amikor a sport megköveteli,
hogy minden nap hajnali fél ötkor keljünk,

két órán át ússzunk,

aztán iskola, majd utána
újabb három óra úszás,

végül haza, vacsora, alvás.

Ha érmet nyerünk vagy világcsúcsot úszunk,

a tükör megmutatja saját boldogságunkat
és a szeretteinkét is,

de visszatükrözi könnyeinket is,

melyeket magányosan
a vízben hullajtottunk.

A nyíltvízi úszás végtelenül
magányos sport.

Órákat töltöttem azzal,

hogy csak néztem magam alatt a végtelen,
látszólag feneketlen mély óceánt,

és senki más nem volt velem,
csak saját gondolataim.

Így aztán nemcsak úszóként
álltam ki a próbát,

hanem gondolkodó, érző,
képzeletgazdag emberi lényként is.

Akár az első próbámon maratonúszóként,

amikor elszántam magam, hogy 12 órán át
úszom egyfolytában egy uszodában,

vagy amikor átúsztam a La Manche csatornát
13 óra 55 perces idővel.

Aki úszik, az nem beszél,

elég rosszul hall,

és csak azt látja,
ami közvetlenül előtte van,

vagy azt, ami alatta van.

Számomra a sport legnagyobb
adománya az elszigeteltség.

A nyíltvízi úszás során

olyan új vonásaimat ismerhettem meg,
melyekről sejtelmem sem volt.

Emlékszem, 14 éves koromban,

amikor először ugrottam az óceánba,

és úszás közben

a hullámok fel-ledobáltak,

láttam magamban a gyereket,
aki élvezi az efféle kalandokat.

A La Manche csatorna átúszása közben,

amikor már tíz órája úsztam,

másfél órán át kellett
vesztegelnem valahol

vihar miatt,

akkor az erős és elszánt sportolót
láttam magamban,

aki nem akar csalódást okozni
sem a szüleinek, sem a hazájának.

Svájvban, egy nyíltvízi maratonon,

amikor megnyertem az első
aranyérmemet Indiának...,

(Taps)

...akkor a büszke indiait
ismertem fel magamban.

Aztán egy másik csatorna-átúszáson,

ezúttal az édesanyámmal váltózva,

még csak nem is sejtve,
hogy történelmet írunk,

az anyját óvó kislányt láttam magamban,

aki látni akarja, hogy beteljesülnek
édesanyja álmai.

Aztán négy évvel ezelőtt,

amikor az Atlanti-óceánba ugrottam,

egy szál úszódresszben, sapkával
és úszószemüveggel,

a puszta tettvágy tántoríthatatlan
szellemével,

akkor a harcost láttam magamban.

Amikor a fagyáspont körüli
hőfokú vízbe ugrottam,

rájöttem, hogy ugyan felkészültem
a hidegre testileg-lelkileg,

a víz sűrűségére azonban nem.

Minden tempó olyan volt,
mintha olajban tenném meg.

Az első öt percben

az a bénító gondolatom támadt,
hogy feladom.

De szép is lenne hagyni
a csudába az egészet,

felszállni a hajóra,

beállni a forró zuhany alá,

és jó meleg takaróba burkolódzni, nem?

Ám ugyanezzel a gondolattal

egy erősebb, elszántabb hang is
megszólalt belül.

"Tudod, hogy benned van
még egy következő tempó!"

Így hát felemeltem a karom,
és tempóztam tovább,

"Csak még egyet!"

Megtettem hát a második
és harmadik tempót is.

A negyediknél megláttam egy pingvint,

a hasam alatt úszott.

Felbukkant mellettem,
és velem együtt úszott.

"Látod? Egy pingvin szurkol neked!"

– mondta belül a hang.

(Taps és ujjongás)

Felnéztem az emberekre a hajón.

Ugyanaz a mosoly ült az arcukon,
ami az enyémen.

Mind ugyanúgy mosolygunk,

akik nehéz helyzetben ragadunk,

és meglátunk valami reménysugarat.

A sors jelének vesszük,

és folytatjuk, amit elkezdtünk.

Én is így tettem,

majd 41 perc múlva

világcsúcsot döntöttem

a Déli-óceánban megtett
leghosszabb távú úszással.

(Taps és ujjongás)

Gondoljanak bele,
Rádzsasztánban még hó sincs!

(Nevetés)

Az a hang, amelyik mindig mellém állt,
amikor mélypontra kerültem

úszásaim közben,

soha nem fedte volna fel magát,

ha nem lettem volna olyan sokat egyedül,

ha nem figyeltem volna oda
minden egyes gondolatomra,

ami átfutott a fejemen.

Aki magára marad az óceánban
a gondolataival,

nem csak külső veszélyekkel néz szembe,

bálnával, cápával, medúzával,

vagy akár csüggesztő emberekkel.

Ami igazán veszélyes démon,

az a bennünk feltörő
félelem és kishitűség,

ami azt mondja: "Nem vagy elég jó.

Soha nem érsz át a túlsó partra.

Nem vagy elég edzett.

Mi van, ha elbuksz?
Mit szólnak az emberek?

Most biztos mindenki azt gondolja,
hogy te milyen lassú vagy!"

Mindannyiunkban élnek belső démonok, igaz?

Hétköznapi életünkben
elrejtőzhetünk előlük,

a munkánkba, és sok egyéb zűrzavarba.

De mint mondtam,

az óceán közepén nincs hová bújni.

Szembe kell néznem velük,

mint ahogy a tenger sós vizét is
meg kell ízlelnem,

érzem, hogy csípi a bőrömet,

és tudom, hogy bálnák úsznak mellettem.

Gyűlölöm ezt. De szeretem is.

Gyűlölöm, mert ez a sport
olyan oldalamat tárja fel,

melyről hallani sem akarok.

Feltárja, hogy az ember nem tökéletes.

Mint az a rész bennem,

amelyik nem tud reggel felkelni,
és edzésre menni.

Az a rész, amelyik annyira kiég,
annyira kimerült,

hogy abba akarja hagyni az úszást.

De szeretem is,

mert olyan pillanatokkal ajándékozott meg,
melyekre bármikor visszagondolhatok,

amikor elmegy a kedvem az egésztől.

És térden állva

rebegek hálát ezért.

Önök közül talán nem sokan
úsznak órákon át megállás nélkül.

De kivel töltik idejük nagy részét?

Lehet, hogy sokan vannak önök körül,

de csak egyvalaki van mindig önökkel:

saját maguk.

Mégis, legtöbbünk soha nem gondol rá,
kik is vagyunk valójában.

Én anyám lánya vagyok, indiai,
úszó, egyetemi hallgató.

De ennél sokkal több vagyok.

Aki nem fektet be önmagába,
nem épít utat,

melyen megközelítheti saját magát,
annak nem lesz tartós öröme

és elégedettséget hozó
"sikermennyiség" az életében.

Még mostanában is,

amikor semmi motiválót vagy örömet
nem találok abban, amit teszek,

csak annyit kérdezek magamtól:

"Ez a legjobb, amit most épp megtehetek?"

A "legjobb" jelentése változó.

Van, amikor azt jelenti: ne adjam fel,

ússzak tovább a fagyos vízben,
és döntsek meg új világcsúcsot.

Sokszor pedig azt jelenti:

túl kell lépnem nyomasztó gondolataimon,

ki kell lépnem a házamból,

és elvégezni a napi rutinmunkát.

Ami nem változik, az a belső hangom.

Ez a belső iránytű irányít engem

minden nap a jobbik énem felé.

És hiszem,

hogy az az igazán sikeres élet,
amit azzal töltünk,

hogy a lehető legjobb énünket
megvalósítsuk,

egészen az utolsó lélegzetünkig.

Köszönöm.

(Taps és ujjongás)

SRK: Azt hiszem, mindent tudok,
csak pont úszni nem.

Elsüllyedek, mint egy kő.

Úgyhogy itt állni a világ
legjobb úszója mellett,

olyan érzéssel tölt el,

bocs a kétértelműségért,

mintha a tengernél lennék.

De mi a...

BS (Nevet): Á, kicsit sem kétértelmű!

SRK: De mi a következő
célkitűzésed úszóként?

Eléggé félek a versenyzéstől,

mi lenne hát jobb célkitűzés,
mint az olimpián úszni?

Hiszen a nyíltvízi úszás immár
olimpiai sportág lett.

(Taps)

Már attól is kiráz a hideg,
ha hangosan kimondom,

ez ugyanis akkora célkitűzés,

hogy el se hiszem, hogy kitűztem,

de ez a borzongás is hozzátartozik.

És úgy gondolom, mindegy is,

hogy részt veszek az olimpián vagy sem,

addig, amíg felkészülök rá,

jobb úszó és jobb ember leszek.

SRK: Insallah, [Ha Allah is úgy akarja],
ott leszel!

És hadd mondjam el,

sokan nézik most ezt a beszélgetést,

sokan, és mindenki pozitívan gondol rád,

úgyhogy majd az olimpián

gondolj arra, hogy mindannyian
pingvinfrakkban veled úszunk,

és azt kiabáljuk:
"Hajrá, Bhakti, hajrá, Bhakti!"

BS: Lennél a személyi pingvinem?

SRK: Máris az vagyok!

Vagányabb lett volna, ha cápát
vagy hasonlót mondtál volna,

dehát a pingvined lettem.

BS: A kardszárnyú delfin a totemállatom,
de lehetsz te is az!

(Taps)

SRK: Hölgyeim, és uraim, Bhakti!

BS: Köszönöm.

(Taps)